Senor góljával 12-1-re nyerték az Eb-selejtezőt a spanyolok, éppen annyira, amennyire a továbbjutáshoz kellett

A holland válogatott 13 ponttal és 16-os gólkülönbséggel (22-6) zárta az Eb-selejtezőket 1983-ban, mögötte a spanyol együttes következett 11 ponttal és 5-ös gólkülönbséggel (12-7). Az ibériai csapat tehát hét mérkőzésen összesen tizenkét gólt szerzett. A válogatottnak hátra volt még egy mérkőzése 1983. december 21-én Málta legjobbjai ellen, de senki nem gondolta komolyan, hogy a „tizenkettesek” kilencven perc alatt tizenegy gólt rámolhatnak be akár még a kis szigetországi vendég hálójába is.

Senki, a résztvevőkön kívül.

Habár a Népsport – biztos, ami biztos – előrevetítette:

Ha a spanyolok netán 11-0-ra vernék a vendég máltaiakat, akkor ők a továbbjutók.

Ám két számjegyű győzelmet addigi 279 mérkőzése közül csak egyszer, 1933-ban Bulgária csapata ellen aratott a spanyol válogatott (13-0), így a sevillai Benito Villamarin stadionban mindössze 18 871 érdeklődő gyűlt egybe, és egykedvűen szemlélte, hogy egy igazi spanyol úr, a zaragozai Senor 0-0-nál elhibázza a tizenegyest. Még a szünetben is bágyadt volt a hangulat, mert az első háromnegyed óra után a házigazda csupán 3-1-re vezetett.

Hanem aztán a második félidőben!

A 47. és a 64. perc között a sevillai Hipolito Rincon mesterhármast ért el, a gijoni Antonio Maceda pedig duplázott (8-1). A közönség felélénkült, pláne, hogy Göksel török játékvezető a máltai gólszerző Degiorgiót kiállította.

Aztán az első félidőben triplázó madridi Santillana negyedszer is feliratkozott (9-1).

Még huszonhat perc hátra volt, és a Buyo – Camacho, Goicoechea, Maceda, Gordillo – Senor, Victor, Rincon (Marcos) – Sarabia, Santillana, Carrasco összetételű együttesnek már csak háromszor kellett a létszámhátrányos helyzetű ellenfél kapujába juttatni a labdát.

Hamarosan Rincon is négyet számlált, majd a 80. percben a bilbaói Manuel Sarabia góljával

kritikus határhoz, 11-1-hez érkezett az állás.

Hat perccel később Juan Senor jóvátette a büntető kihagyását: John Bonello máltai kapus hálójába küldte a megváltó tizenkettediket (12-1).

Az utolsó gól után több száz néző a pályára rohant örömében, percekig állt a játék, csak Göksel sporttárs jóindulatán múlt, hogy nem ért véget idő előtt a mérkőzés.

Santillana azt mondta: „Ilyen csoda csak minden ezredik évben történhet!”

A hollandok nem voltak ilyen lelkesek. Az Algemeen Dagblad című lap így kommentálta a történteket: „Búcsúzunk az Eb-től úgy, hogy nem a sportpályán, hanem a kulisszák mögött veszítettünk.”

A De Telegraaf szintén nyíltan felvetette:

Nem zárhatjuk ki, hogy a spanyolok megvesztegették a szigetország labdarúgóit, mert bármennyire gyenge is a máltai labdarúgás, ekkora különbségű győzelem másképpen nem születhetett volna meg.

Kees Rijvers holland szövetségi kapitány ekképpen nyilatkozott: „Az volt az érzésem, a spanyolok annyi gólt szereznek, amennyire éppen szükségük van. Ha húsz kellett volna, hát húszig jutnak.”

Ruud Gullit, aki novemberben Rotterdamban győztes gólt ért el a spanyolok ellen (2-1), alig tért magához: „Ez rettenetes – motyogta. – Meg sem fordult a fejemben, hogy a spanyol csapat megelőzhet bennünket. Az egész olyan, mint egy rossz álom. Többet, sajnos, most nem tudok mondani.”

Az eredmény persze világszerte feltűnést keltett, és a globális közhangulatot hűen tükrözte az olasz La Repubblica megjegyzése: „Spanyolországnak 11 gólos különbségre volt szüksége, s a meccs véletlenül 12-1-gyel zárult.”

A máltai szövetség vizsgálatot indított,

de – a hivatalos közlemény szerint – semmilyen visszásságot nem tudott felderíteni, jóllehet a szövetség feje George Abela későbbi miniszterelnök volt.

A skandalum elmaradt, pedig legalább akkora botrány fenyegetett, amekkora másfél hónappal korábban volt a Bernabeu stadion környékén, miután a Real Madrid–Atlético Madrid mérkőzés előtt sztrájkba lépett az aréna ötvenhét jegyszedője. Amikor erről a belépőkről lemaradók értesültek, kirajzottak a madridi „szentélybe”, amelynek környékén lovas rendőröknek kellett megakadályozniuk a tömeges illetéktelen behatolást.

Odabenn aztán 90 ezren tomboltak: a királyi gárda – John Metgod, Uli Stielike, Juanito, Santillana és Angel de los Santos góljával – 5-0-ra győzött.

A Bernabeuban ugyanolyan fiesztahangulat uralkodott, mint 1983 decemberében egész Spanyolországban, jóllehet a hollandoktól elszenvedett vereség után a szurkolók nagy része Pablo Porta szövetségi elnök lemondását követelte, mert az elöljáró a hollandiai mérkőzés napján hosszabbította meg Miguel Munoz válogatott-szakvezető szerződését.

Utóbb a spanyol együttes Eb-döntőt vívott Párizsban a franciákkal,

és csak Luis Arconada kapus szarvashibája miatt vesztett, jóllehet az eltiltott Macedát és Rafael Gordillót, valamint a sérült Andoni Goicoecheát – csaknem a teljes védősort – nélkülöznie kellett. A spanyol kapus az 56. percben bevédte Michel Platini egyáltalán nem háríthatatlan szabadrúgását, majd Bruno Bellone a 91. percben állította be a végeredményt (2-0).

Ez volt a spanyolok második veresége a teljes Eb-sorozatban a rotterdami selejtezőn elszenvedett 1-2 után.

Azaz ők messze jobban jártak, mint a hollandok. Vagy mint Törőcsik András. A 12-1 másnapján rendezték volna Athénban a Görögország–Európa-válogatott mérkőzést, amelyre az újpesti virtuóz is meghívót kapott. A találkozót azonban „technikai okok miatt” lemondták, így Törőcsik már a második gálameccséről maradt le, mert 1979-ben autóbalesete miatt ki kellett hagynia az Argentína–Világválogatott mérkőzést.

Akárcsak 1984-ben (is) az Eb-t, mert a magyar csapat csupán negyedik lett a selejtezőben Dánia, Anglia és Görögország válogatottja mögött. S akkor még nem volt 24-es számú kis-nagy kapu, csak nyolc együttes alkotta a kontinenstorna mezőnyét…