Ryan Reynolds filmjein sem lehet annyit izgulni, mint az angol negyedosztályon

Aki nemcsak a szuperklubok versengését követi az angol futballban, annak aligha meglepetés, hogy a legöldöklőbb küzdelmet a bajnoki címért általában nem a Premier League-ben vívják. A Football League-ben ahogyan lejjebb megyünk, egyre csökkennek a különbségek, de hogy az élvonal alatti három ligából melyikre érdemes a leginkább figyelni, az évről évre eltérő. Míg korábban a Championshipnek brandelt másodosztály számított kiemelten érdekesnek, az utóbbi esztendőkben ott egy vagy két csapat már rendre korán elhúzott a mezőnytől, és ezért igazán csak a rájátszásra jogosító helyekért zajlik izgalmas verseny.

Legutóbb például a League One, azaz a harmadosztály volt a legizgalmasabb, amelyben az Ipswich, a Plymouth és a Sheffield Wednesday rekordokat döntve, elképesztő teljesítményt nyújtva harcolt a feljutásért. Ehhez képest mostanra érthetően csökkent valamelyest a színvonal, de eggyel lejjebb,

a League Two bőven kárpótol mindenért.

Féltávhoz közeledve azt láthatjuk, hogy hat csapat vetélkedik a három automatikus feljutó helyért; köztük ott van a két idei újonc, azaz a Wrexham és a Notts County, a tabellát pedig egy előző évadbeli újonc, a Stockport vezeti, lélegzetvételnyi, azaz hat pontos előnnyel. A második és a hatodik helyezett között azonban egyetlen pont a különbség, tényleg fordulóról fordulóra változik a helyzet, ráadásul a többiek sem feltétlenül a liga nagyágyúi.

Az biztos, hogy a League Two sokkal erősebb, mint egy szezonnal korábban, sőt többen egyenesen úgy tartják: soha nem volt még ilyen erős a negyedosztály, mint jelenleg. Ez az érdeklődésen is megmutatkozik, három csapatnak is meghaladja a tízezret az átlagos hazai nézőszáma, miközben a Premier League-ből is ismerős nevek köszönnek vissza a pályáról: David McGoldrick (Notts County), Charlie Austin (Swindon), Nick Powell (Stockport) és James McClean (Wrexham) is elég jó fizetést kap ahhoz, hogy ne kelljen külföldön levezetnie. Apropó, fizetés: nyilvánvaló, hogy a bérek is történelmiek most, korábban sosem volt ekkora pénz a negyedosztályú fociban.

Ebben Ryan Reynolds és Rob McElhenney is kulcsszerepet játszik.

A két hollywoodi sztár továbbra is vödörrel önti a pénzt a Wrexhambe,

és a walesi bányászváros csapata hiába újonc, egyértelműen a legerősebb kerettel vághatott neki az új idénynek. A csapatban olyan játékosok is vannak, akik egy vagy akár két osztállyal feljebb sem lógnának ki a mezőnyből, miközben Reynolds személye, illetve a klubról szóló dokumentumfilm-sorozat mindenhol vonzza a nézőket: a Wrexham az az ellenfél, akire mindenki kíváncsi.

Ebből is következik, hogy míg a felületes néző számára akár úgy is tűnhet, hogy a Wrexham a szimpatikus kiscsapat, amelyik végre feltámad Csipkerózsika-álmából, a rivális szurkolók szemében messze ez a leggyűlöltebb együttes a ligában. A Wrexham egy Chelsea-be oltott Manchester Cityként írható le, amely nemcsak az amerikai divatdrukkereket és a médiát vonzza, hanem klasszisjátékosokat szerződtet, akik annyit kérhetnek a hollywoodi tulajdonosoktól, amennyit nem szégyellnek, és egyszerűen brutálisan erősek.

Ennek ellenére szó sincs arról, hogy a Wrexham dominálná a ligát, sőt: bár cikkünk írásakor a második helyen áll (amúgy kicsit kezdi szétzilálni a táblázatot, hogy az alsóbb osztályokban több meccs is elmaradt a zord időjárás miatt), elég egy-két rosszabb meccs, és máris lecsúszik a feljutó helyről Phil Parkinson csapata. Igaz viszont, hogy a sűrűsödő mérkőzésnaptárnak köszönhetően az is megmutatkozik majd, milyen mély a Wrexham kerete, amely ráadásul az idény elején sérülés miatt nélkülözte legnagyobb sztárját, az azóta már formába lendülő csatárt, Paul Mullint is.

Mullin az előző évadban, az ötödosztályban hatalmas gólpárbajt vívott a Notts County támadójával, Macaulay Langstaff-fal, amit az utóbbi nyert 41-38-ra (ezzel rekordot állított fel), és Langstaff most, egy osztállyal feljebb is versenyben van a gólkirályi címért. Langstaff és Mullin két ellenkező pályaívre példa: míg utóbbi két éve egy osztállyal lejjebb ment a Wrexham (és az álomfizetés) kedvéért, addig előbbi alulról verekedte fel magát, a Notts Countyban pedig ellenállhatatlan gólgyáros lett a még mindig csak 26 éves csatárból. Ami azt illeti,

a világ legöregebb fociklubja sem feltétlenül a Wrexham útját követi, bár kétségtelenül segített a Football League-ből szégyenszemre kipottyanó nottinghami csapaton, hogy dán befektetők tulajdonába került.

A Notts Countynak ebből kifolyólag nincsenek anyagi gondjai, de azért messze nem bír a Wrexham lehetőségeivel, és a jelenleg a hatodik helyen álló gárda leginkább edzőjének, Luke Williamsnek köszönheti a jó szereplést.

Williams már az újhullámos trénerek közé tartozik; nem volt számottevő játékos-pályafutása, és ez csak a második vezetőedzői megbízása, de már egyre többször kerül szóba a neve egy vagy két osztállyal feljebb történő üresedéseknél is. Irányításával a Notts County parádésan kezdte a szezont, ám az utóbbi hetekben – talán a Williams jövőjével kapcsolatos pletykák miatt is – megtorpant. Hosszú azonban még az idény, és semmi sincs veszve. A Notts visszaesése azt is jelenti, hogy a Stockport némiképp el tudott szakadni az üldözőitől, ám most ez a győzelmi sorozat is megszakadt, és nagy kérdés, hullámvölgyről van-e szó, vagy komolyabb visszaesésre számíthatnak a szurkolók.

A gyakorlatilag Manchester egyik elővárosának számító Stockport csapata évtizedeken át a Football League biztos pontja volt, de 2009-ben csődeljárás indult ellene, és betyár évek következtek: a klub megismerte az angol labdarúgás hatodik vonalát is, elveszítette profi státusát, de végül egy helyi üzletember tulajdonába került, és tavaly már újra a negyedosztályban szerepelhetett. A Stockport tavaly a rájátszás döntőjébe jutott, amelyben azonban tizenegyesekkel alulmaradt a Carlisle-lal szemben, Dave Challinor csapata azonban most még erősebb, és egy rekordot beállítva tizenkét meccset nyert meg egymás után – majd a legutóbbi három találkozóján nyeretlen maradt. Ez nem független attól sem, hogy legjobbja, az Aston Villából érkező fiatal kölcsönjátékos, Louie Barry sérülése miatt hónapokra kiesett. De a Stockportnak még mindig van némi előnye, és ezalatt Challinor is megtalálhatja a kiutat a gödörből.

A legjobb formában most a Barrow van,

amely a harmadik helyen áll, miközben sem a pénzügyi háttere, sem a klub státusa alapján nem lenne keresnivalója az élcsoportban. Ám itt is akad egy edző, aki 200 százalékot hoz ki a játékosaiból. A látványos ünnepléseiről nevezetes Pete Wild elképesztő figura, a végkimerülésig hajtja a futballistáit, akik képesek meghalni a pályán érte, de ki tudja, meddig bírják a saját tempójukat.

Szintén az edzőnek tulajdonítható a szebb napokat is látott Crewe Alexandra jó szereplése: az elsősorban nevelőegyesületként elhíresült Vasutasok renoméját alaposan megrángatta a pedofília miatt börtönbüntetésre ítélt utánpótlásedző, Barry Bennell ügye, aki a nyolcvanas-kilencvenes években több tucatnyi fiatal focistát erőszakolhatott meg, a klub pedig sokak szerint nem tett meg minden tőle elvárhatót akkoriban. A Crewe hagyományosan épített a saját nevelésű fiatalokra, ám amikor másfél éve kiesett a League One-ból, kicsit változtatott a koncepción, és több rutinos játékos is érkezett. Ilyen jó szereplést mégis kevesen vártak Lee Bell csapatától. A Crewe egyelőre ugyanis tartja a lépést a nagyokkal, és Bellre is igaz, hogy várakozáson felül teljesít.

Az élmezőny a Mansfield csapatával teljes: ez az együttes az egyedüli, amely már tényleg évek óta harcban áll a feljutásért, de eddig hiába próbálkozott. Most viszont a legendás Brian Clough fia, Nigel vezetésével újra ott van az esélyesek között. A Mansfield tavaly egyetlen góllal maradt le a play-offról, jelenleg eddig jobban teljesít, és egy nagyobb összeomlás kellene ahhoz, hogy ne kerüljön a rájátszásba, miközben még az automatikus feljutásra is megvan minden esélye.

Hat csapat húzott el tehát a többiektől, de ez nem jelenti azt, hogy mások már nem szólhatnak bele a versenybe, hiszen még több mint húsz meccs van hátra az évadból.

És még nem beszéltünk a többiekről: így az angol foci beteg emberéről, a Bradfordról, amely a liga legnagyobb klubja évek óta, messze a legmagasabb nézőszámmal, és amely még a Premier League-et is megjárta az ezredforduló környékén, de évek óta nem képes kiverekedni magát a League Two-ból. Igaz, ezen nincs mit csodálkozni, ha azt nézzük, hogy egészen a közelmúltig az a Mark Hughes volt az edző, akinek már lassan egy évtizede lejárt a szavatossága, de az utódja, Graham Alexander sem tűnik inspirált választásnak.

A Gillingham példája pedig szintén azt mutatja, a pénz nem minden: az amerikai tulajdonosának köszönhetően hiába tartozik a legtehetősebbek közé a ligában, az edzőváltáson is átesett klub egyelőre nem tud egyről a kettőre jutni. Egy erős decemberrel mégis ott lehet az élcsoportban, mint ahogyan a nemrég még a Championshipbe jutásért hajtó Milton Keynes Donsnak sem főtt le a kávé. Jó néhány patinás klub akad még a ligában, amely a korábbi években feljebb szerepelt – ilyen a Wimbledon, a Doncaster vagy a Swindon –, ezek azonban csak epizódszereplők lehetnek ebben a bajnokságban, bár a rájátszásra kis szerencsével odaérhetnek (a Wimbledon hetedikként most is ott áll). A nemrég bezzegcsapatnak számító, a League One-ból frissen kiesett Forest Green Rovers viszont már a kiesés ellen küzd, de ez is csak újabb jele annak, hogy másik időszámítás kezdődött az angol negyedosztályban.