Egyedülálló világszám: Puskás Ferenc egy éven belül kétszer szórt mesterhármast a Barcelonának

Azt írta az újvidéki Magyar Szó hatvan esztendővel ezelőtt: „Puskás ma harminchat éves, és olyan jól játszik, mint korábban soha. Húsz, harminc, sőt negyven méterről is elképesztően erős lövéseket küld kapura. A tapasztalt, higgadt, körmönfont játékos a legnehezebb összecsapásokból is győztesen kerül ki.”

A Real Madrid magyarja abban az 1963/64-es évadban 25 bajnoki meccsen szerepelt, 20 góllal

spanyol gólkirály lett

– negyedszer –, nála többször csak Ignacio Zoco (29), Isidro Diaz, José Santamaria (27–27) játszott. A francia Lucien Muller szintén 25-ször, míg Amaro Amancio, Alfredo di Stefano és Francisco Gento egyaránt 24 bajnoki mérkőzésen kapott helyet a csapatban.

A Puskásnál egy évvel idősebb Di Stefanónak Santiago Bernabeu klubelnök a szezon végén állást ajánlott a királyi gárda edzői stábjában, mire a legendás középcsatár elszegődött – futballistának – az Espanyolhoz. A búcsúban annak is szerepe volt, hogy az 1964-es BEK-döntő, az Internazionale–Real Madrid mérkőzés előtt Di Stefano azt javasolta, hogy Isidro kövesse a pályán Mario Corsót, ám Miguel Munoz edző elvetette az ötletet. Aztán, amikor Corso a 3-1-re győztes milánóiak legjobbjainak egyike volt, a center és a tréner a meccs közben hevesen összekülönbözött egymással.

Puskás nem ment bele ilyen csinnbe. Ami Magyarországon tőle elképzelhetetlen volt: alkalmazkodott.

„Minden nap 10 óráig alszik, 11-re edzésre megy – számolt be róla az Esti Hírlap. – Késni, igazolatlanul mulasztani nem lehet, mert azért pénzbüntetés jár. Az edzésen 40-45 percig tart a közös munka, aztán az edző rábízza a játékosokra, hogyan hozzák magukat formába. Itt ugyanis alapvetés, hogy egy profi csapatnál már nem nevelni kell a játékosokat, hanem kész labdarúgókkal kell számolni.”

Az újság annak nyomán közölt cikksorozatot, hogy a kosárlabda BEK negyeddöntőjében összekerült Puskás két klubja, a Honvéd és a Real Madrid. A kispesti küldöttséget Bozsik József vezette a spanyol fővárosba, ahol Puskást bízták meg a magyar vendégek kalauzolásával. A lap szerint „amikor Puskás meglátta Bozsikot, csak ennyit mondott: »Szervusz, öreg Cucu!« Mind a ketten elérzékenyültek, Bozsik így válaszolt:

Kijöttél elénk, Sváb?

A Honvéd kosarasai kitűnően helyt álltak, csak a harmadik mérkőzés döntött a Real Madrid továbbjutásáról. Két meccs után 170:170 volt az összesítés. Itthon 101:96-ra a Honvéd, odakinn 74:69-re a spanyol csapat nyert. A harmadik találkozót is Madridban rendezték, azon 77:65-re győzött a Real Madrid, de ki tudja, mi van, ha a sorsolás úgy hozza, hogy a visszavágót – ennél fogva a harmadik mérkőzést is – Budapesten játsszák…

A Real Madrid labdarúgócsapatának abban az időben mindegy volt, hogy a Bernabeu vagy a Nou Camp stadionban lép fel. Napra pontosan hatvan esztendeje, 1963. december 15-én az Araquistain – Casado, Santamaria, Zoco, Pachin – Muller, Di Stefano – Amancio, Felix Ruiz, Puskás, Gento összetételű királyi gárda otthon 4-0-ra nyert örök riválisa ellen, Puskás Ferenc mesterhármast ért el. Abban az évben ezt már másodszor tette meg a katalán vetélytárssal szemben: január 27-én Barcelonában 5-1-re győzött a Real Madrid, és Puskás vendégségben is triplázott.

Senki más nem ért el ugyanabban az évben hat gólt az „El Clasicón”.

Aztán 1964. március 30-án a Real Madrid 2-1-re nyert a Nou Campon;

mit gondolnak, ki lőtte a győztes gólt?

A szezon végén a bajnok Real Madrid azzal a négy ponttal előzte meg az ezüstérmes Barcelonát, amit az egymás elleni rangadókon elvett tőle.

A koros Puskás a csapat első számú csillaga volt. „Spanyolországban is rendkívül népszerű – állt az Esti Hírlap cikkében. – Nevét nagyon nehezen tudják kiejteni, ezért becenevet adtak neki, a spanyolul nagyon jól hangzó Panchót. (Ejtsd: Pancsó – tette hozzá a szerző.) Ha az utcán megy, autogramkérők százai ostromolják, a sarki rendőr megállítja a forgalmat, hogy kezet foghasson vele, tiszteletére havonként egyszer a Puskás rajongói klub összejövetelt tart. Alig van olyan nap, hogy az újságok legalább egy képét vagy nyilatkozatát ne közölnék, meghívják bikaviadalokra, divatbemutatókra; szóval, úgy él, ahogyan a sztárokról alkotott fogalmainkban az lenni szokott.”

Mindezek magyarországi megjelenése után A csodacsatár forgatókönyvírója, az 1957-ben kivándorló Méray Tibor Párizsban maliciózusan felidézte: a filmből „az összes jelenetet, amelyben Puskás szerepelt – s volt belőlük jó néhány –, újra leforgatták, ezúttal Hidegkuti Nándorral, aki futballistának és színésznek talán nem volt jobb Puskásnál, ezzel szemben nem »disszidált«. Most, hogy úgy látom, Puskással otthon már nincsen semmi zűr, sőt arról is szó van, hogy nem sokára hazalátogat (ez aztán 1981-ig nem valósult meg – a szerk.), feltolul bennem az ártatlan kérdés, s ó, nem, nem az, hogy az írót visszaadják a filmnek és a filmet az írónak, ilyen merész ábránd eszembe se merne jutni, hanem mindössze annyi:

megtörténhet-e, hogy A csodacsatárba, amelyet még most is állandóan játszanak a magyarországi mozik, visszaillesztik az eredeti jeleneteket, azokat, amelyekben Puskás játszott?

Nem történhetett meg.

Miként az sem, hogy az As című spanyol lapnál Puskás legyen minden idők legjobb Real Madrid-labdarúgója. A múlt évben közzétett listán honfitársunk csak a negyedik helyet szerezte meg Di Stefano, Cristiano Ronaldo és Gento mögött. A „csakot” úgy tessék érteni, hogy a fenomén brazil Ronaldo 21. lett (közvetlenül az 1910-es, 1920-as években futballozó Bernabeu előtt).

Az ötödik helyre Zinedine Zidane, a hatodikra Raul Gonzalez, a hetedikre Iker Casillas, a nyolcadikra Amancio került. Az 1963/64-es együttesből négyen sorakoztak az első nyolcban.

Képzelhetik, milyen csapat volt az!