Ha türelmes lesz a Fradi, a döntetlen minimum összejöhet a góliszonyban szenvedő Fiorentina ellen

Ha a bajnokságban vannak is gondjai a Ferencvárosnak, a nemzetközi porondon újabb komoly bravúrra készül: zsinórban másodszor élheti meg a tavaszt. Tavaly az Európa Ligában még az első egyenes kieséses szakaszt is kiülte a csoportját megnyerő Fradi, és erre – igaz, egy emelettel lejjebb – az idén is megvan az esélye. Ám vélhetően első körben azzal is beérnék Sztankovicsék, ha a továbbjutás összejönne. Erre, bár veretes az ellenfél, nagyon is jó esély van.

Ha egy olasz csapatnak jó az iksz…

Sokan az olasz csapatokat még mindig a megveszekedett catenaccióval, illetve a cinikus célfocival azonosítják, és bár ezeknek hírmondója is alig maradt a Serie A-ban, a Fiorentinára még kevésbé lehet ráhúzni bármelyiket, mint a többi olasz csapatra. Pedig évtizedeken át kőbe vésett dogma volt, hogyha egy olasz csapatnak jó a döntetlen, már készülhet is mindenki (ellenfél, szurkoló, sportfogadó), hogy bekaristolja az ikszet a megfelelő rubrikába.

A Fiorentina két céllal indul Budapestre: az egyik, hogy ne sérüljön meg senki a Fradi elleni meccsen; a másik, hogy a továbbjutását már biztosító csapatnak ne kelljen az első egyenes kieséses fordulóban pályára lépnie. Utóbbihoz egy döntetlen éppen megfelelne a liláknak, és mit ad isten, a magyar csapatnál sem szomorkodna senki egy iksz után, hiszen ez a Fradi továbbjutását is jelentené.

Mégsem ilyen egyszerű a képlet.

Döntetlenre játszani egy képesség, amivel egyik csapat sem rendelkezik. Bár ikszből mindkettőnek van bőséggel, sőt, Budapesten nagyon is valószínű végkimenetel a pontosztozkodás, amíg úgy áll a helyzet, hogy a vereség mindkét klub számára tragédiával érne fel, a csapatok játéka pedig meglehetősen ingatag lábakon áll, a barátságos döntetlen – véleményem szerint – nincs az asztalon.

Belealvós, gólképtelen sztárcsapat

A Fiorentina a Serie A élmezőnyéhez tartozik, de ezt a kijelentést azért bőven lehet árnyalni. A legutóbbi bajnoki fordulóban lejátszott római rangadójuk tökéletesen írja le mind a firenzeiek jelenét, mind a csapatot sújtó legnagyobb gondokat. Mondom ezt úgy, hogy az AS Roma otthonából ponttal távozni nem utolsó eredmény, de ha hozzáteszem, hogy egészen a BL-helyekig jöhetett volna fel a Viola, amely jó félórát emberelőnyben is játszhatott, már nem olyan parádés a mutatvány.

Először is: a Fiorentina sportot űz abból, hogy a meccsek elejét mélabús ténfergéssel, illetve az ebből fakadó bekapott gólok lekvittelésével tölti. Eklatáns példa volt erre a római meccs, amelyen Lukaku az 5. percben köszönt be, de hétközben az Olasz Kupában is 0-2-ről kellett visszakapaszkodnia Vincenzo Italiano csapatának: a 23. percben már kétgólos előnyben lévő másodosztályú Parmát végül büntetőkkel ejtette ki a Fior. A Juve a 10. percben szerezte a győztes gólt, a tartományi derbin az Empoli a 20.-ban, és ide vehetjük a Ferencvárost is, amely a 25. percben jutott vezetéshez Firenzében.

A másik nagy baja – sőt a legnagyobb baja! – a Fiorentinának a góliszony, vagy fogalmazzunk inkább úgy: egy gólvágó középcsatár rendkívül fájdalmas hiánya. Italianóékat igen ritkán focizzák le az ellenfelek, mi több, kapura lövéseket, labdabirtoklást, szögleteket és úgy általában a helyzeteket nézve nagyon is potens támadójátékot mutat a Fiorentina, csakhogy

nincs, aki gólra váltsa a lehetőségeket.

A csapat 4-2-3-1-es rendszerében szereplő középcsatárok közül M’Bala Nzola és Lucas Beltrán is egy bajnoki gólnál tart, így nem csoda, hogy a rangadóin gyalázatosan szerepel a Fiorentina: Inter 0-4, Juve 0-1, Milan 0-1, Lazio 0-1. Az éppen a szakadék mélye felé száguldó (még az edzőváltás előtt járó) Napolit, illetve az igencsak rapszodikus Atalantát sikerült legyőznie, és persze lelkesen aprítja a Serie A sánták-bénák szekcióját, aminek köszönhetően lőtávon belül van akár a BL-helyezés is.

A csatárkérdés nem újkeletű, hosszú ideje kínlódik egy megfelelően hatékony kilences megszerzésével a Fiorentina, amely legutóbb hiába játszott két döntőt (Konferencia Liga, Olasz Kupa), egyiket sem tudta megnyerni, mert nem volt egy tisztességes góllövő középcsatára. Jovic és Cabral ment a nyáron, jött Beltrán, aki az Italianóval a Speziánál már együtt dolgozó Nzolával egyelőre nem váltja meg a világot.

Kész szerencse a lilák szempontjából, hogy a már 34 éves Jack Bonaventura élete formájában játszik (még a válogatottba is visszakerült), illetve az argentin válogatott Nico González is termeli a gólokat. A pontrúgásokat igen gyengén levédekező Fradi szempontjából meg kell említeni, hogy még a fenti két játékosnál is jobban kell majd figyelni Lucas Martinez Quartára, aki igencsak gólerős szezont fut, például a Roma ellen is az argentin középhátvéd bólintotta be a Fiorentina egyenlítését.

Meg tudja csinálni a Fradi

A lilák abszolút kiszámíthatatlanok, és bár a fenti két problémájuk valós és sokszorosan bizonyított, ettől még tudnak nagyon is kellemetlen ellenfelek lenni. Hogy éppen melyik arcukat mutatják, azt azonban talán még Italiano sem tudja megmondani előre. Elég megnézni a Fradi vendégjátéka körüli eredményeket: előbb laposra verték Nápolyban a Napolit, aztán Firenzében simázta le őket az akkor éppen kiesőhelyen álló Empoli. Lehetetlen kiigazodni a Violán.

A Ferencváros számára a kulcs a türelem lesz. Az olaszok labdatartásra épülő játékát nem feltétlenül kell megakadályozni; legyen csak náluk a labda, mert a támadásaikat úgysem nagyon tudják befejezni, cserébe viszont

rettenetesen bénán védekeznek

a kontratámadásokkal, de úgy általában a szélen vezetett támadásokkal szemben is. Nem kell gólfesztivált rendezni, egy szerzett góllal már le lehet győzni ezt a Fiorentinát. Ha pedig mégsem, akkor ott a mindkét fél számára tökéletes lehetőség egy döntetlenre.

Az is lesz.