Olasz Kupa: van, de minek?

A „futballünnep” kifejezés jelentése nemcsak megváltozott az elmúlt évtizedekben, hanem gyakorlatilag szinte el is tűnt a jelenség. Azért nem találkozunk vele, mert kevés kivételtől eltekintve az írmagját is kiirtotta a profitorientált futballközeg, amelyben az öt éven belül nyolcadszor lejátszott Manchester City–Paris Saint-Germain meccs számít ünnepnek.

A futballünnepnek, vagy nevezzük inkább futballromantikának szinte kizárólag a kupasorozatokban van reménye a felbukkanásra.

A zászlóshajó a rendkívüli presztízzsel bíró FA Kupa, ahol évről évre láthatunk virgoncan nyomuló negyed-, esetleg ötödosztályú csapatokat, de az idén a Német Kupában is bekacsintott egy futballcsoda, amikor a Bayern Münchent törölte képen a veretes 1. FC Saarbrücken. Hasonló volt a helyzet a legutóbbi Magyar Kupában is, amelyben a másodosztályú Budafok menetelt egészen a döntőig – sőt másfél perc híján a büntetőpárbajig. No, ilyesmire a Coppa Italiában gyakorlatilag remény sincs.

Az Olasz Kupa lebonyolítását szemmel láthatóan egyetlen dolog indokolja: az, hogy a sűrű versenynaptárban a nagy klubok minél kisebb erőfeszítéssel eljuthassanak odáig, ahol már érdemes komolya(bba)n venni a sorozatot. A lebonyolítás gyakorlatilag ellehetetleníti a kiscsapatok dolgát, hiszen a többkörös selejtezők után a legjobb 16-ba jutottak igencsak komoly akadállyal találják szembe magukat: az előző szezon nyolc legjobb együttesét kellene kiejteniük egy meccsen, ráadásul idegenben. Sok sikert hozzá!

Sosem volt a kiscsapatok terepe

Az elmúlt évtizedben egyetlen egyszer fordult elő, hogy alacsonyabb osztályú csapat eljutott a legjobb négyig, és ehhez is kisebb csoda kellett. Hét éve az Alessandria játszhatott elődöntőt, amihez az is segítette, hogy a negyeddöntőben a hozzá hasonló csodát produkáló Speziával találkozott. Az Alessandrián (és a Spezián) kívül az elmúlt tíz évben egyetlen alacsonyabb osztályú csapatnak sikerült a legjobb nyolcba (!) jutnia, 2017-ben a Cesena tudta megugrani a szintet. A többi szezon szinte ugyanúgy nézett ki:

a Hét Nővér négy tetszőleges tagja alkotta az elődöntők mezőnyét.

(A Hét Nővér egy fiktív, de valójában nagyon is létező elitklub a Serie A-ban. A tradicionális nagy klubok sorában konstans a Juve, a Milan, az Inter, a Roma, a Lazio és a Fiorentina helye, a hetedik nővér szerepéért pedig hol a Parma, hol a Sampdoria, az utóbbi években pedig egyértelműen a Napoli küzd sikerrel.)

Az Olasz Kupa sanyarú állapotát mi sem bizonyítja jobban, minthogy jó negyedszázadot kell visszamennünk az időben, hogy olyan kupagyőztest találjunk, amelyet nem az aktuális Hét Nővér delegált. Ez 1997-ben a – Serie A-ban is káprázatos szezont futó – Vicenza volt, de az a statisztika is ide kívánkozik, hogy az olasz kupasorozat történetében mindössze egy másodosztályú győztest találunk: 1962-ben a Napoli tudott Coppa Italiát nyerni a Serie B-ből.

No meg az is, hogy jó harminc éve a döntő közelébe se szagolt másodosztályú csapat. 1994-ben az Ancona jutott el a fináléig, előtte ’79-ben és ’74-ben a Palermo, ’67-ben a Padova, illetve ’66-ban a Catanzaro játszhatott döntőt, de igazi hérosszá csak az utóbbi tudott emelkedni, még ha nem is nyerte meg a sorozatot. A Dél Királynőjének nevezett csapat menetelése valami egészen csodálatosra sikeredett: többek között Torinóban ejtette ki a Juventust, és a Fiorentina elleni döntőben is csak a hosszabbításban adta meg magát. Ilyen frenetikus sztorikat vár az ember a kupasorozattól! De az olasztól hiába.

Dögunalom és hullaszag

Most lejátszották az Olasz Kupa első idei nyolcaddöntőjét, ami tökéletesen ráerősített a Coppa Italia minden sztereotípiájára. Az alaposan megrotált Lazio és a hasonlóan tartalékos Genoa nem éppen mámoros párharcát egy ötödik percben szerzett góllal nyerték meg a rómaiak. A fagypont körüli hőmérséklet ellenére látszólag egész sokan voltak kíváncsiak a meccsre, de ne dőljünk be a látszatnak: a Lazio minden bérletesének két ingyenjegyet adott a kupameccsre.

De nemcsak az első nyolcaddöntő, hanem a kupaszezon is hasonlóan alakul, mint általában: a 16 közé két másodosztályú csapat jutott, a Serie B-t magabiztosan vezető Parma és a Cremonese. Előbbi tizenegyesekkel kikapott Firenzében, utóbbinak a Roma otthonában kellene csodát tennie, de kis- vagy középcsapatokat fogad az egymeccses nyolcaddöntőben a Juve (a Salernitanát), a Milan (a Cagliarit), a Napoli (a Frosinonét) és a címvédő Inter (a Bolognát). Ha mázlink lesz, és összejön, némi izgalmat csempész a sorozatba a Roma–Lazio negyeddöntő.

Érzik a résztvevők is, hogy ez így nem jó

Évek óta téma, kicsit (?) át kéne szervezni az olasz futballt, hogy versenyképesebb maradjon, de nagyon lassan mozdulnak a kerekek, különösen a Coppa Italiával kapcsolatban. Abban ugyanis nagyjából konszenzus van, hogy a Serie A-ban sok a húsz csapat, egészségesebb lenne a tizennyolc, sőt talán a tizenhat sem túlzás. A kupasorozattal kapcsolatban viszont csak odáig jutottak a reformerek, hogy ez rohadtul nem jó így.

A nagy klubok természetesen mindent akarnak, csak több meccset nem

(valahol érthető ez), így az érdekérvényesítő képességeiket tekintve apróságként definiálhatók reformterve, ami egy, a világ többi kupasorozatához hasonlóan igazságos sorozatot hozna létre, eleve halálra van ítélve. A nagyok talán abba belemennének, hogy amolyan szuperliga rendszerben, összesen két hétvége alatt lezavarjanak a legjobb csapatok részvételével valami kupaszerű dolgot, ami jól eladható és sok nézőt vonzhat. De hogy ennek a kicsik teljes kizárásával működő izének mi köze lenne a kupához, azt ők sem tudják megmondani. Talán nem is akarják.