Foci sport24

Betyárbecsület is van a világon, csak éppen ráment a válogatott pályafutása – 100 éve született Szusza Ferenc, az Újpest legendája

Komlós Tibor / MTI
Komlós Tibor / MTI
Száz éve született Szusza Ferenc, a Megyeri úti stadion névadója, az Újpest 24-szeres válogatott, 462 első osztályú mérkőzésen 393 gólt szerző csatára. A legendás labdarúgónak november 30-án emléktáblát állítottak Szekszárdi út 26. szám alatti szülőháza falán. A nagyszerű sportember pályafutásának tíz emlékezetes pillanatát idézzük fel.

Mesterhármassal debütált az NB I-ben

NB I-es premierjén, 1941. február 23-án, alig tizenhét évesen mesterhármast ért el Kispesten. Első két gólját egyaránt húsz méterről lőtte. Vezérletével a Sziklai – Balogh II, Fekete I – Kármán, Szűcs, Balogh I – Németh, Vidor, Zsengellér, Szusza, Tóth III összetételű lila-fehérek már 4-1-re vezettek, de a Kispest egyenlíteni tudott (4-4).

Lökték, rúgták, de a válogatottban is góllal kezdett

Szintén góllal mutatkozott be a válogatottban 1942. június 14-én: Magyarország–Horvátország 1-1. Az Üllői úton, 28 ezer néző előtt a Tóth György – Olajkár II, Kispéter – Pázmándy, Szűcs, Sárosi III – Füzi, Zsengellér, Szusza, Bodola, Tóth III összeállítású együttesben Bodola Gyula átadásából szerzett vezetést, a vendégek a 78. percben egyenlítettek. Az ifjú csatár az ellenfél túlzott keménységére panaszkodott: „Kézzel löktek, lábbal rugdaltak.”

Háromszor zárt öt góllal egy meccsen

Öt gólt szerzett 1944. május 28-án az Újpest–Csepel találkozón (9-0). A Sporthírlaptól 1-est kapott – az volt a legjobb érdemjegy –, és az újság ezzel a címmel számolt be a meccsről: „Amikor a szurkolók nem tudják, hogy ébren vannak-e vagy álmodnak”.

Szusza összesen háromszor ért el öt, négyszer négy, huszonhétszer három gólt.

Legszomorúbb mesterhármasát 1947. szeptember 14-én, Bécsben jegyezte, ahol az osztrák válogatott 4-3-ra győzött a magyar együttes ellen. A Népsport azt írta: „Szusza ragyogóan játszott, ő volt a magyar csapat legjobbja.”

A busz lerobbant, de ő így is hozta a formáját

Az eredeti időpontnál csaknem öt órával később, délután háromnegyed négykor kezdődött 1946. március 3-án a délelőtt tizenegyre kiírt Debrecen–Újpest első osztályú mérkőzés, mert a lilák busza lerobbant Szolnoknál. Szuszát nem zavarta a késés, négy góljával győzött 4-3-ra a budapesti együttes. Az Újpest 1945 után újra bajnoki címet nyert, ahogyan 1947-ben is elhódította az elsőséget.

Szusza a Fradiban? Igen!

Debrecenben csaknem másfél évvel később, 1947. augusztus 30-án 2-1-re kikapott az Újpest, mert nélkülöznie kellett Szuszát, aki nem sokkal korábban érkezett haza Mexikóból, ahol – Puskás Ferenccel együtt – a Ferencváros kölcsönjátékosa volt. Tíz évvel később a Honvéd is elvitte őt „illegális” túrájára Dél-Amerikába, vagyis az örök újpesti Szusza három klubcsapatban is játszott.

Az a fránya pezsgősüveg

Az utóbb hivatalos válogatott mérkőzéssé nyilvánított Moszkva–Budapest találkozó (1-1) után Bozsik József és Szusza Ferenc szállodai szobájából Buzánszky Jenő kihajított egy üres pezsgősüveget, amely egy szovjet rendőrtiszt lába elé hullt. Sem Bozsik, sem Szusza nem nevezte meg, ki dobta ki a palackot.

Sebes Gusztáv Bozsiknak megbocsátott, Szuszának nem, a 23-szoros válogatott csatár azután már csak egyszer – négy évvel később, a lengyelek elleni 4-1-en – ölthette magára a címeres mezt.

A győztes csapat így állt fel 1956. július 15-én: Ilku – Buzánszky, Mátrai, Dalnoki – Szojka, KotászBudai II, Kocsis, Szusza, Puskás, Fenyvesi.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik