Tichy edző háromgólos előnyt kért és kapott kispesti játékosaitól az Ajax ellen

Hollandia válogatottja 1974-ben és 1978-ban is döntőt játszott a labdarúgó-világbajnokságon, ezért aztán az Ajax abszolút favoritként érkezett a Honvéd elleni UEFA Kupa-mérkőzésre a Népstadionba. Igaz, két héttel a budapesti szereplés előtt

súlyos sokk rázta meg az amszterdami csapatot.

A Barcelonához szerződő Johan Cruyff búcsúmérkőzésén ugyanis a Bayern München, amelyet abban az időben Lóránt Gyula és Csernai Pál edzett, 8-0-s mészárlást rendezett az Ajax otthonában.

A nyugatnémetek azért nem játszottak udvarias gálameccset, mert több okból is berágtak. Egyrészt egyetlen hivatalos személy sem várta őket a Schiphol repülőtéren, majd kiderült, hogy egy erősen közepes szállodában kaptak elhelyezést. Mindennek a tetejébe az amszterdami stadion 63 000 nézőjének egy része azt kiáltozta nekik: „Náci disznók!”

Erre Paul Breitner és Karl-Heinz Rummenigge berámolt hármat-hármat, Gerd Müller meg kettőt, és Charles Corver, a találkozó holland játékvezetője évtizedekkel később bevallotta: „Tisztességtelenül érvénytelenítettem két vagy három müncheni gólt, nem akartam ugyanis, hogy az eredmény még szégyenletesebb legyen Cruyff számára. Mert a 10-0 vagy a 11-0 kétségkívül az lett volna.”

Utóbb Martin Jol, a Bayern hágai légiósa is úgy nyilatkozott: „Szégyellem ezt az estét. Holland létemre részt vettem Johan Cruyff megaláztatásában.” A kétszeres vb-ezüstérmes, Cruyff-fal együtt szériában háromszoros BEK-győztes Ruud Krol már a lefújás után megdöbbenten említette: „Ilyen szörnyűséget el sem tudtam képzelni.”

S hiába idézték Amszterdamban Vujadin Boskov örökbecsű mondását, mindenki csak legyintett arra:

Jobb egy meccset elveszíteni nyolc góllal, mint nyolcat eggyel.

Maga Cruyff nem tört össze, legalábbis nem mutatta. A történteket így kommentálta: „Néhány napon belül elfelejtem az egészet.”

A régi nagyok közül a Piet Schrijvers kapussal kettesben maradó Krol ellenben a magyar fővárosba utazott, ahol Tichy Lajos Honvéd-edző, a korábbi 71-szeres válogatott klasszis csatár nem óvatoskodott: „Két-három gólos előny kellene a visszavágóra” – hangoztatta. Annak ellenére is kitartott álláspontja mellett, hogy a Honvéd négy nappal korábban 1-0-ra kikapott a Videotontól a Sóstói stadion világítóberendezésének avatásán, amelyet a gyors Novath bombagóllal ünnepelt meg.

A szurkolók nem bíztak a kispestiekben –

vagy sokallták a legjobb szektorokba szóló jegyek 42 forintos árát,

amelyből 2 forint kötelező hozzájárulás volt az Edzett ifjúságért tömegsport-mozgalomhoz –, így mindössze 15 ezren mentek ki a találkozóra 1978. november 22-én. Azaz fele annyian voltak, mint amennyien az utolsó percekben is ott rostokoltak az amszterdami 0-8-on. (Több mint 30 ezer Ajax-drukker a finisben már hazafelé tartott.)

Pedig lett volna mit nézni a Népstadionban, ha addig nem is, a szünet után mindenképpen. Egy szabadrúgás után kóválygó labdát Nagy Antal a levegőből, kapásból Schrijvers hálójába küldött, majd Paróczai Sándor beívelését mellel levette, és ballal a jobb felső sarokba zúdította.

A 22 éves középpályás duplája fellelkesítette a Gujdár – Paróczai, Kocsis István, Lukács, Varga – Pál, Gyimesi, Nagy Antal, Pintér, Póczik – Weimper összetételű Honvédot, és meghökkentő riadalmat keltett a Schrijvers – Erkens, Krol, Meutstege, Everse – Schoenaker, Arnesen, Lerby – Tahamata, La Ling (Meijer), Clarke összeállítású Ajax köreiben. Wim Meutstege konkrétan luftot rúgott, mielőtt Lukács Sándor egy-két méterről az üres kapuba juttatta a harmadikat, s bár az angol Ray Clarke 11-esből szépített, Jan Everse megtette azt a szívességet, hogy az őt a 16-os oldalvonalánál bolondító Gyimesi Lászlót elbuktatta.

Az újabb büntetőt Weimper István belőtte, a Honvéd 4-1-re győzött. Ettől némiképp megváltozott az az akkoriban sokszor emlegetett megállapítás, hogy „1978 a magyar futball legsanyarúbb éveinek egyike”.

De még hátra volt a visszavágó.

Az UEFA Kupa korábbi fordulóiban az Ajax otthon 3-0-ra verte a Bilbaót, 4-0-ra a Lausanne-t, és addig abban az évadban – a Bayern borzasztó bosszúján túl – csupán a Roda ellen veszített hazai pályán (1-2), öt nappal a müncheniek letaglózó vendégjátéka után. (Döntetlent is csak a Feyenoorddal játszott.)

Az első félidő a budapesti első felvonást idézte: háromnegyed óra múltán 0-0 volt az állás. Csakhogy Augusto Lamo Castillo spanyol játékvezető megelőzte a korát: három percet hosszabbított. A ráadásban Lukács elkaszálta a dán Sören Lerbyt, és Clarke megint bevágta a büntetőt, majd a második félidő közepén a másik dán, Frank Arnesen lövése csúnyán kijött Gujdár Sándor melléről, így Simon Tahamata könnyedén passzolhatott a hálóba (2-0).

Ezután azonban a kispesti kapus úgy tett, mint az, aki lefekvéshez készülődik: lehúzta a rolót. A Honvéd 4-3-as összesítéssel továbbjutott, Tichyt pedig hiába faggatták, mit gondol a bravúrról. Úgy kiabált meccs közben, hogy a végén nem jött ki hang a torkán.

A folytatásra a törzsgárdisták egy része is eltűnt, a Duisburg elleni visszavágón a Honvédban összesen 30 bajnoki meccsen – nem feltétlenül kezdőként – bevetett Geiger János (13), Melis Béla, Szegő Árpád (7–7) és Karalyos István (3) is játszott a sok sérülés miatt. Így is a budapesti 2-3-at németországi 2-1- követte, de az idegenben elért több góllal a Duisburg ment tovább.

Az Ajax megnyerte a holland bajnokságot (93-31-es, elsöprő gólkülönbséggel), a Honvéd az ötödik helyen kötött ki az NB I-ben

– az Újpest, az FTC, a Diósgyőr és a Vasas mögött –, a Duisburg a tizenharmadikon a Bundesligában.

A kispestiek kimaradtak a nemzetközi kupaszereplésből, koncentrálhattak a bajnokságra. Ennek eredményeként elnyerték az aranyérmet, méghozzá 25 hosszú év után először. Negyedszázaddal korábban Tichy Lajos még játékosként ünnepelt, és megérte, hogy edzőként is szerepe legyen az elsőségben.

Pedig már kezdte feledni, milyen régen is volt 1955…