A válogatott szereplése alapján a magyar foci kicsattanó egészségnek örvend, de a sikerek elfedik a problémákat

„A végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés” – tekintett előre Szoboszlai Dominik a 2024-es Európa-bajnokságra.

Magasan van az a meglepetésszint – tehetnénk hozzá a magunk részéről. Már csak azért is, mert nagyon kevés olyan eredmény van, amely Marco Rossi válogatottjának elmúlt éveit tekintve tényleg meglepetésnek számítana.

Az még a sorsolás ismerete nélkül is reálisnak hangzik, hogy a jövő évi kontinensviadalra veretlenül kijutó magyar csapat elérheti a kieséses szakaszt

– sikerült ez (hatalmas meglepetésre) a 2016-os csapatnak, és a rémálomsorsolás ellenére 2021-ben is percek választották el az együttest a továbbjutástól. Egy kieséses meccs megnyerése – különösen a közelmúltban a nagyok ellen elért eredményeket figyelembe véve – szintén nem tartozna a gigantikus meglepetés kategóriájába (még ha egyértelműen meglepetés is lenne). Bármi, ami ennél több, már tényleg igazi szenzáció. Sorsolás december másodikán, Hamburgban – a magyar csapat a második kalapból várja a ceremóniát. De ne szaladjunk előre!

Huszonkilencből kettő

A veretlenül végig vitt év (az első 1976 óta) és a veretlenül megvívott selejtezősorozat nem gyakori dolog a magyar válogatott történetében. A legtöbb veretlen kvalifikáció során négy vagy kevesebb mérkőzést kellett játszani, és a világelitbe vagy (legrosszabb esetben is) annak közelébe tartozó nemzeti csapat 1930 és 1966 között általában simán vette az akadályokat. Amióta legalább hat kvalifikációs mérkőzést kell megvívni csoportmeccses rendszerben – az Európa-bajnokságokon az 1968-as, a világbajnokságokon az 1970-es selejtezősorozat óta ez a helyzet –, Magyarország 29-szer veselkedett neki a tornára vezető „akadálypályának”, és a mostani csupán a második alkalom, hogy nem szenvedett vereséget. Az első (2–4–0-s mérleg az 1974-es vb selejtezőin) a sors fintoraként továbbjutást sem ért…

Szóval ritka fegyvertény az, amit Marco Rossi csapata elért. Az Eb-selejtezőket tekintve a 75 százalékos sikerráta (24-ből 18 pont megszerzése) rekordot jelent. Legalább hatmeccses Eb- vagy vb-selejtezősorozat esetén csak Mezey György „mexikói” csapata gyűjtötte be jobb százalékkal a megszerezhető pontokat, hat mérkőzéséből ötöt megnyert, és csak az utolsót veszítette el, amikor az eredmény már nem számított. A mostani selejtezősorozaton elért eredmény mindenképpen kiemelkedő és megsüvegelendő. Pláne, hogy kimondottan szenvedős mérkőzéseket is sikerült megnyerni vagy döntetlenre menteni: korábban hasonlókon (gondoljunk a Szlovákia elleni Eb- vagy az Albánia elleni vb-selejtezőkre!) ment el a közvetlen továbbjutás,

most még tartalékosan is sikerült elkerülni a vereségeket.

Míg az előző két Eb-kvalifikációnál lehetett azzal érvelni, hogy a mezőny bővítése nyújtotta lehetőséggel élt „csak” (erős idézőjel ez) a magyar válogatott, a mostani eredménysor minden lebonyolítási rendszerben kijutást jelentett volna. S hogy nem a legerősebb csoportból sikerült kijutni? Igaz – de a válogatott magának és az elmúlt években elért, gyakran bravúros eredményeinek köszönhette jó kiemelését. Mondhatni: megdolgozott a szerencsés sorsolásért.

Nyolc dolog a gépházból

1. Önmagukhoz mérve. Érdemes Marco Rossi csapatát önmagával – tehát a 2021-es Eb és a 2022-es vb selejtezőin nyújtott produkcióval – összevetni. Az eredményesség értelemszerűen jobb. Emelkedett (1,3-ról 1,9-re majd 2-re) a szerzett gólok átlaga, megnőtt a lövések és a tizenhatoson belüli labdaérintések száma. Ha a helyzetek minőségét tekintjük, a 2021-es Eb selejtezőin minimálisan jobbak voltak az adatok, de ne feledjük, akkor a kevés megmaradt európai futballtörpéből kettővel (Andorra, San Marino) is játszott a válogatott, ez pedig fölfelé tolta a mutatókat. Ha azokat a mérkőzéseket kiszűrjük, akkor a kidolgozott helyzetek minősége javult, az ellenfelek pedig rosszabb minőségű helyzeteket tudtak kialakítani a magyar kapu előtt. Ilyen kevés gólt (7) „klasszikus” Eb-selejtezősorozaton még nem kapott válogatottunk.
2. Willi Orbán fontossága. Az említett kevés kapott gólban fontos szerepe volt – nyilván a csapatvédekezés egészén kívül – Dibusz Dénes és Willi Orbán teljesítményének. Amíg Orbán egészséges volt, a válogatott csak egy gólt kapott. Fontosságát többek között az is jelzi, hogy amikor kiesett, a védelem hatszor kapitulált, ráadásul háromszor rögzített játékhelyzetből (és az ellenfeleknek még volt három másik nagy helyzetük is pontrúgásokból a kapu közvetlen előterében). Orbán domináns a levegőben (fejpárbajai majdnem 82 százalékát megnyerte), támadásban is veszélyes, a Szerbia elleni idegenbeli sikerhez győztes góllal járult hozzá. Ráadásul a labda előre juttatásában is nagy szerepe van, labdaprogresszió/perc mutatója a legjobb az összes magyar játékos közül.
3. Dibusz bravúrjai. Ha a védelmet átjátszották az ellenfelek, még mindig lehetett számítani a hátvédsor mögött Dibusz Dénesre. Az FTC kapusának megakadályozott gólok (prevented goals) mutatója (0,25/90 perc) jobb, mint Gulácsi Péteré volt a legutóbbi két kvalifikációs sorozatban (0,13/90, illetve –0,14/90). A 2022-es vb selejtezőin mind Dibusz, mind Gulácsi negatívban zárt ebben a mutatóban. Dibusz legemlékezetesebb megmozdulásai – óriási védése a szerbek elleni meccs hajrájában, majd négyes bravúrsorozata a montenegróiak ellen, mely során szerény 1,58 xG-nyi helyzetet védett ki – pontokat hoztak a csapatnak.
4. Hosszú Szalai-labdák. Az aligha lep meg bárkit is, hogy Szalai Attilának jelentős szerepe van a magyar akciók építésében – a válogatott támadásainak jelentős része a bal oldalon bontakozik ki. Az már érdekesebb, hogy a Hoffenheim légiósa összesen 99 hosszú labdával kísérletezett (ebben a felszabadítások is benne vannak), ezzel a közvetlen élmezőnyben van a mezőnyjátékosokat tekintve az Eb-selejtezőkön. Az a műfaj sajátosságaiból adódik, hogy a pontosság 50 százalék alatti volt, és ez hozzájárult ahhoz, hogy Szalai az elvesztett labdák számának tekintetében is listavezető a magyar játékosok között. A bal oldal fontosságát mutatja az is, hogy a helyzetkialakító magyar kulcspasszokból 7 (Szalai 3, Nagy Zsolt 3, Kerkez Milos 1) a bal oldali szárnyvédőktől jött a selejtezőkön.
5. Egy jó pontrúgás sose rossz. A válogatott továbbra is erősen támaszkodik jó pontrúgásaira: a 16 gól fele esett ilyen szituációkból. Volt ebben értékesített tizenegyes (1), közvetlen szabadrúgás (1), szöglet után első vagy második szándékból elért gól (3), szabadrúgás után szerzett gól (2), illetve kipattanó szabadrúgást követően belőtt labda (1). Ha még ehhez hozzávesszük Sallai Roland két parádés bombagólját (Litvánia, illetve Szerbia ellen), akkor azt is megállapíthatjuk, hogy a jól begyakorolt pontrúgások és az extra rúgótechnika kombinációja elég nagy fegyver.
6. Gólok centerből. A selejtezősorozat előtt az egyik legérdekesebb kérdés volt, hogy miként tudja pótolni a válogatott a visszavonult Szalai Ádámot. A választ Varga Barnabás és Ádám Martin adta meg: Varga a kvalifikáció egyik legkellemesebb meglepetése volt és 4 gólt szerzett, Ádám kétszer talált be. Ez annyi, mint amennyit Szalai Ádám és Nikolics Nemanja termelt a 2021-es Eb selejtezőin (1+1), illetve a 2022-es vb kvalifikációs sorozatában (3+1) együttvéve. Varga vívta meg a magyar csapatból a legtöbb fejpárbajt (55; 12,66/90 perc, a selejtezőket tekintve ez a második legmagasabb adat) és majdnem 50 százalékban meg is nyerte azokat, ez csatártól kimondottan jó teljesítmény. Összehasonításul: Ádám Martin is rengeteget dolgozott a levegőben (36 fejpárbaj, 9,13/90 perc), ám sikerrátája csak 33,3 százalékos volt. Varga fejjátékának erősségével, mozgékonyságával és gólérzékenységével kulcsszerepet játszott a kijutásban; fájó, hogy élete formájában megsérült.
7. Felesleges lapok. Az rendben van, hogy a válogatott 17 sárga és 2 piros lapot kap a selejtezősorozatban, ez nem kiugró szám. Az viszont nem szerencsés, hogy ebből 8 sárga és 1 piros lap nem játék közben előforduló „sima” szabálytalanságokért járt, hanem műesésért, szövegért, dulakodásért, időhúzásért (ez még érthető), különböző csintalankodásokért (labda kiverése a dobni készülő ellenfél kezéből, távolság meg nem tartása szabadrúgásnál, visszacsapás párharc után az ellenfélnek). A két kiállított Kalmár Zsolt (lefújás után Szerbia ellen, mivel összeszólalkozott Vanja Milinkovic-Saviccsal) és Kerkez Milos (két sárga lap az ellenfél tizenhatosán belül Bulgária ellen; egy műesésért, egy pedig egy rizikós becsúszásért). Mivel viszonylag szűk a keret, az Európa-bajnokságon alighanem érdemes lesz figyelni a laphalmozásra. VAR használata mellett a műesési kísérlet ráadásul sokkal kockázatosabb, mint korábban…
8. A Szoboszlai-effekt. Szoboszlai Dominik láthatóan (és érthetően) próbálja csitítani a körülötte kialakult (média)felhajtást, de játékával igencsak rászolgál arra. A WyScout teljesítményindexe szerint az utolsó selejtezős játéknap előtt a magyar válogatott csapatkapitánya volt a legjobb a támadó középpályások között, így helyet követel magának a kvalifikációs sorozat álomcsapatában. Szoboszlai mindig a csapat primátusát hangsúlyozza, és igaza is van: úgy nem tudna kiemelkedő teljesítményt nyújtani, ha a körülötte összerakott szerkezet nem tenné ezt lehetővé. Nagyon sok válogatottnak okozott már gondot kiemelkedő képességű játékosa rendszerbe illesztése. Rossi és stábtagjai, illetve a játékosok, úgy néz ki, megtalálták az egyensúlyt: Szoboszlai rengeteget vállal és vezérként viselkedik (kimondottan jót tett neki a kapitányi karszalaggal járó felelősség), megkapja a kellő szabadságot is arra, hogy kibontakoztassa talentumát, de közben ugyanúgy dolgozik a csapatért, ahogy a csapat is érte. Számai lenyűgözőek: a magyar válogatott 114 kísérletének 40 százalékában szerepet vállalt (27 lövés és 19 lövés-előkészítés), akcióinak 69 százaléka sikeres volt (és sok kockázatos/nehéz akciót vállal), kiemelkedően gyakran vállalt egy az egy elleni párharcokat (ezek majdnem kétharmada sikeres is volt). No meg ott van 4 gólja, 3 gólpassza, 2 „második gólpassza” (az asszisztot megelőző átadás) és 2 gólközreműködése (szabadrúgás a bolgárok öngólja előtt, majd Nagy Ádám az ő szabadrúgása utáni kipattanót vágta be Montenegró ellen). Látványos az is: az igen erős szerb válogatottat leszámítva az ellenfelek képtelenek voltak megakadályozni abban, hogy domináns erő legyen a középpályán és a támadóharmadban. A montenegróiak elleni első gólja ennek az esszenciája volt: teljesen megállíthatatlannak tűnt, mintha más szinten mozgott volna a többi játékoshoz képest. Nem túlzás azt mondani, hogy nemcsak a magyar válogatottnak, hanem az Eb-selejtezőknek is az egyik kimagaslóan teljesítő játékosa volt.

Miben fejlődhet még a válogatott az Eb-ig?

A nemzetközi versenynaptár minimális lehetőséget biztosít a kísérletezésre: csupán két játéknap lesz szabad (március 18–26. között) az európai válogatottak számára, a klubidény június 1-jén a BL-döntővel zárul, a németországi Európa-bajnokság június 14-én kezdődik. A topligák küzdelmei május közepén fejeződnek be. Új elemeket lehet gyakorolni (és a régieket finomítani) az edzőtáborozás során, ám

új játékosok kipróbálására kevés a lehetőség.

Marco Rossi az M4 Sportnak azt nyilatkozta, négy-öt futballistájának elmondta, meg kell próbálniuk a játékhiányuk kiküszöbölésére alternatív megoldást találni. Ez „virágnyelven” ideiglenes vagy végleges klubváltást jelent. Ez lehet a legnagyobb fejlődési lehetőség: minél több kerettag játszik állandóan, annál valószínűbb, hogy az utazó csapat jó része formában, megfelelő meccsterhelés birtokában kezdheti el a felkészülést.

Míg Gulácsi Péter második számú Leipzig-kapusként is keretbe kerülhet, a meccshiány több mezőnyjátékos kerettagságát veszélybe sodorhatja. Botka Endre már célzott arra, hogy több lehetőségre lenne szüksége, Németh András esetében maga Marco Rossi utalt arra, hogy fejlődése érdekében klubot kellene váltania. A kulcsemberek közül Szalai Attila és a középpályás-egyensúly megteremtésében igen fontos Nagy Ádám túl keveset játszik. A korábban a középpályás rotációba rendre bekerülő Vécsei Bálint és Kleinheisler László jelenlegi játékmennyiségével aligha juthat ki az Eb-re, és a második számú centeropciónak számító Ádám Martinnak is állandó játéklehetőség kellene. Kérdés, Schäfer András milyen állapotban tér vissza sérülései után, és mennyit szerepel a rettenetes őszt maga mögött tudó Union Berlinben.

A keret jelentősen már aligha bővül. Ilyen szempontból a szakvezető is tehetetlen: a magyar futball nem ontja magából a válogatottszinten azonnal bevethető játékosokat, a merítési lehetőség korlátozott.

Ha a válogatott eredményességét nézzük, a magyar labdarúgás kicsattanó egészségnek örvend. Ha a merítési lehetőséget, akkor valószínűleg Esterházy Mátyásnak kell igazat adnunk: a nemzeti csapat kiugró sikeressége sok problémát elfed.

Honosításra az Eb-ig már aligha van lehetőség (ráadásul egy teljesen új játékost kellene integrálni a csapatba). Rossi két dolgot tehet: noszogathatja a keveset játszókat, hogy igazoljanak új klubba, illetve árgus szemmel figyeli az NB I-et és a még szóba jöhető légiósokat, hogy megfelelő profilú, formájú és meccshiányban nem szenvedő futballistákat találjon. Az senkit nem lepne meg, ha az Eb-re nevezett 23 játékos a selejtezőkre nevezett 34 (és a felépülés felé haladó Schäfer András) közül kerülne ki.

És hogy mivel lehet eredményes a magyar válogatott az Eb-n? Csapategységével – kevés olyan válogatott van, amelynél a szövetségi kapitány ilyen régóta, ilyen harmóniában és ilyen szurkolói támogatás mellett dolgozik együtt a csapattal –, a Szoboszlai erényeit maximálisan kidomborító csapatjáték kialakításával, jó védekezésével és pontrúgásaival. Tulajdonképpen a puzzle darabjai a helyükre kerültek, a válogatott fejlődése töretlen. De nagyon sok múlik majd a játékosok állapotán és a formán – mivel nem mély a merítési lehetőség, a nemzeti csapat aligha engedheti meg magának, hogy játékhiányos, formán kívüli labdarúgókat szerepeltessen a kontinenstornán.

De ettől függetlenül:

ilyen jó alap már régen volt merész álmok szövögetésére…