A vasfüggönyön túli csapatok teremtettek világvége-hangulatot a nyugatnémet labdarúgásban

„Világvége-hangulat uralkodik a nyugatnémet labdarúgásban” – jelentették negyven évvel ezelőtt, mert a november 2-án rendezett európai kupanap után az NSZK hat csapata közül egyedül a Bayern München maradt versenyben, az is hogyan…

„A bajorok csupán a 11-esek szívszorongatóan keserves sorozatával vergődtek tovább” – írták akkoriban, mert a PAOK Szalonikivel két dermesztő 0-0-t játszott az együttes, és végül húsz tizenegyes kellett az átmeneti fellélegzéshez.

A párbajt a Bayern 9-8-ra nyerte, miután labdarúgói közül csak Dieter Hoeness rontott a sorsjátékos ráadásban, míg a görög csapatból Jannisz Damanakisz és Kosztasz Maliufasz is hibázott. Az utolsó 11-est Jean-Marie Pfaff, a belga válogatott kapus rúgta be szintén légiós kollégájának, a szarajevói Mladen Furtulának. Ám az újabb fordulóban az utóbb a trófeát elhódító Tottenham talonba tette a Bayernt (0-1, 2-0), a tavaszi folytatásra nem maradt nyugatnémet reprezentáns a mezőnyben.

A bajnoki címet abban az évadban a Stuttgart nyerte, ehhez képest a VfB az UEFA Kupában már az első fordulóban elköszönt a szófiai Levszkivel szemben.

Mindkét találkozó hőse Mihail Valcsev volt: Stuttgartban egyenlített (1-1), a bolgár fővárosban győztes gólt szerzett (1-0), 65 ezer honfitársa legnagyobb örömére.

Szintén mindjárt az első körben kiesett a Kaiserslautern, amely hazai pályán 3-1-re legyőzte a Watfordot, de a Vicarage Roadon a duplázó Ian Richardson és társai ízekre szedték a Hans-Peter Briegellel, Andreas Brehmével felálló lauterni védelmet (3-0).

A második fordulóban Otto Rehhagel, a Werder Bremen edzője 103 európai kupameccsének legszomorúbb találkozóiból élt át kettőt. Együttese egyetlen gólt sem tudott szerezni, pedig elöl ott volt Rudi Völler. Lipcsében a Lokomotiv nyert 1-0-ra, míg Brémában úgy lett 1-1, hogy a vendéglátók Ronald Kreer öngóljával egyenlítettek a telt házas Weser stadionban.

Az Újpest a KEK-ből 3-1-gyel és 2-4-gyel pottyantotta ki a Kölnt,

ám a Bundesliga-képviselők halmozódó keleti viszontagságainak legkínosabbja a Hamburg kudarca volt a bukaresti Dinamo ellenében. A HSV védte ugyanis a BEK-et, miután az 1983 májusában Athénban rendezett csúcstalálkozón Felix Magath góljával 1-0-ra legyőzte a hat olasz világbajnokkal – Dino Zoff, Claudio Gentile, Gaetano Scirea, Antonio Cabrini, Marco Tardelli, Paolo Rossi –, valamint a háromszoros aranylabdás francia Michel Platinival és a szintén extraklasszis lengyel Zbigniew Boniekkel felvonuló Juventust.

Ám a bukaresti Augusztus 23. stadionban a Moraru – Rednic, Nicolae, Andone, Stanescu – Dragnea, Multescu, Movila (Talnar) – Custov, Augustin, Orac összeállításban futballozó Dinamo alaposan elintézte a Hamburgot. Ionel Augustin gólja után még nem mert elsöprő győzelmet remélni a 65 ezer néző, ám amikor Gheorge Multescu vagy 30 méterről küldte a labdát az ábrándozó Uli Stein hálójába, minden román olyannyira belelkesedett, hogy a hajrában Costel Orac kiteljesítette a helyi ünnepnapot (3-0).

Augustin azt mondta:

Pályafutásom legnagyobb sikere ez. Amikor a mérkőzés elején nagy helyzetben a kapufát találtam el, úgy éreztem, el kellene bujdosnom. A Talnar átadásából néhány perc múlva elért gól azonban helyrehozott.

A Hamburg azonban nemhogy nem adta fel, de a visszavágón bő egy óra alatt kiegyenlítette hátrányát. A védő Dietmar Jakobs két fejessel duplázott – a másodikat Dumitru Moraru kapus ügyetlenül beejtette –, majd egy bedobás után a Manfred Kaltzot váltó Thomas von Heesen szerezte a harmadikat. E gól különlegességét az adta, hogy a HSV legjobb taccsdobója – és banán ívű beadásaival a legkiválóbb előkészítőinek egyike – a jobbhátvéd Kaltz volt, de ő már nem hajíthatott.

Úgy nézett ki, a Hamburg túléli a nehézségeket, ám a Volksparkstadion 43 700 nézője dermedten nézte, amint a 3-0-nál becserélt Cornel Talnar a 86. percben balról befelé cselezett Holger Hieronymus mellett, majd a jobb sarokba lőtt (3-1). E megmozdulás eldöntötte a továbbjutást, és a vendégek olyannyira fellélegeztek, hogy Multescu a végén parádés szólógólt szerzett, még Steint is finoman elfektette (3-2).

Magath úgy vélte: „Legyőztük önmagunkat.” Ernst Happel, a Hamburg osztrák edzője kijelentette:

Negyven éve vagyok a futballban, de soha nem láttam ehhez fogható kimenetelt.

A DPA hírügynökség beszámolója így szólt: „A HSV Bukarestben elszenvedett súlyos, 3-0-s veresége után csodára várt a Volkspark, ez azonban nem következett be. A hamburgi futballmesterek nem jutottak tovább, kiütötte őket a bukaresti Dinamo, az idei BEK nagy revelációja.” A hamburgi harag pedig Günter Netzer klubigazgatóra, a Mönchengladbach, a Real Madrid és a nyugatnémet válogatott korábbi középpályás karmesterére zúdult, mégpedig azért, mert a direktor szorgalmazta a Dieter Schatzschneider, Wolfram Wuttke csatárpáros szerződtetését, ám az 1983 nyarán igazolt kettős csődöt mondott.

Ceausescu hazájában viszont már csak azért is diadalt ültek, mert

román együttes először jutott a BEK negyeddöntőjébe

(aztán a Dinamo a legjobb négy közé is bekerült). Az előző évadban a Craiova elődöntőt játszott az UEFA Kupában, miután kiejtette – többek közt – a Fiorentinát (3-1, 0-1), a Bordeaux-t (0-1, 2-0-t) és a Kaiserslauternt (2-3, 1-0), sőt a négy között is veretlenül, csak az otthon kapott góllal búcsúzott a Benficával szemben (0-0, 1-1).

Ezt fejelte meg a Dinamo, melynek hamburgi továbbjutása után az Előre című magyar nyelvű romániai újság így áradozott: „A bukarestiek rendkívüli teljesítménye, a BEK védőjének kiejtése labdarúgásunk leglátványosabb sikereinek egyike. Bajnokunk nagy nemzetközi visszhangot kiváltó továbbjutása a magas rendű hazafiság és a nemzeti színek iránti szeretet szép példája. A Dinamo labdarúgói a hamburgi stadionban nagyszerű harckészségről és odaadásról tettek tanúbizonyságot, olyan fegyvertényt hajtottak végre, amely mindörökre fennmarad sportunk aranykönyvében.”

Nicolae Dumitru, a Dinamo edzője sem fogta vissza magát: „A román labdarúgás történetében példátlan eredmény boldoggá tesz – hangoztatta. – Nagy nap ez a klubnak, a csapatnak és az én számomra is, hiszen a Dinamo játékosa voltam, a színeit harmincöt éve képviselem.”

Szakvezetőként abban az évben már hetedszer segítette bajnoki címhez a csapatot, és a BEK-ben a legjobb négy közé egy másik Dinamóval, a minszkivel szemben vezette együttesét. Nálunk is nagy szó volt ez, mert a Minszk Győrött 6-3-ra, otthon 3-1-re győzte le, azaz szinte lemészárolta Verebes József ETO-ját, miközben Viktor Szokol nevű, csaknem harminc éves, ám addig mifelénk ismeretlen,

a szovjet válogatottban sosem játszó csatára egymaga öt gólt ért el.

Az elődöntőben a Liverpoollal találkozott az 1984-ben duplázó – a román bajnoki címet és kupát is elnyerő – bukaresti Dinamo. Az Anfield Roadon az angol csapat, amely fénykorát élte, hiszen 1977 és 1984 között négyszer hódította el a BEK-et, szűken 1-0-ra győzött egy viharos mérkőzésen, amelyen a skót Graeme Souness büntetlenül lecsapta Lica Movilát.

„Életem legjobb ütése volt” – mondta utóbb cinikusan, a kárvallottnak pedig eltört az állkapcsa, a visszavágón ugyanúgy nem játszhatott, mint az eltiltott Ioan Andone és a sérült irányító, Multescu.

A liverpooli találkozót a svájci André Daina vezette (el), a visszavágón a nyugatnémet Dieter Pauly bíráskodott. Nem rajta múlt, hogy a Grobbelaar – Neal, Hansen, Lawrenson, Alan Kennedy – Whelan, Lee, Souness – Dalglish (Nicol), Rush, Johnston összetételű Liverpool 2-1-re győzött a walesi Ian Rush duplájával.

„A három hiányzó nagysággal talán többre lett volna képes a Dinamo” – jelent meg a román sajtóban. „Bukarest és környéke nagyon szürke volt, tele szintén szürke emberekkel. Mindenütt sok egyenruhás vett körbe mindenkit, sehol nem érezhette jól magát az ember” – nyilatkozta a The Independentnek Alan Kennedy, aki az 1981-es BEK-döntő egyetlen gólját szerezte Párizsban a Real Madrid ellen (jv.: Palotai Károly).

Az angolok megmenekültek, a románok hiába akartak, nem tudtak.