Foci sport24

Sem kártérítés, sem visszakapott bajnoki cím – 17 év után lezárult a 21. század legdurvább sportcsalási ügye

ANDREAS SOLARO / AFP
ANDREAS SOLARO / AFP
Gianluca Ferrero visszavonta a Juventus utolsó beadványát a calciopoli ügyében, az elnök aláírásával pedig lezárult a 17 éve zajló botrány utolsó fejezete. A Juventus nem kapja meg a 440 millió eurós kártérítést az olasz szövetségtől (FIGC), és nem kapja vissza a 2005-ben megnyert scudettót sem, amit így megtarthat az Internazionale. Így zárult le a XXI. század legdurvább sportcsalási ügye, amiben senki nem volt ártatlan, mégis egyetlen bűnös vitte el a balhét.

Ha csak az események 2006–2011 közötti részét akarnánk minden részletében felfejteni, akkor is egy kisebb könyvet, de minimum egy irtózatos hosszúságú cikket kellene írni a calciopoliról. A lényeges részek tulajdonképpen a botrány kirobbanása után öt évvel lezárultak, hiszen az olasz törvények értelmében a sportcsalás elévülési ideje fél évtized, így hiába derült fény nemcsak újabb, de a 2006-os ítéletet alapjaiban megsemmisítő bizonyítékokra, onnantól kezdve teljesen feleslegesen vergődött a Juve mindenféle fellebbviteli szerveknél.

2011-től az idén október 24-én papírra került aláírásig a Juventus hiába küzdött erkölcsi és anyagi jóvátételért, egy hónappal ezelőtt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács kijelentette, hogy nem jogosult felülvizsgálni a 2006-os ítéletet, amely alapjaiban határozta meg a klub által a szövetség ellen indított, 440 millió eurós jóvátételi keresetének sorsát is. A Juventus, akárcsak 2006-ban, lenyelte a keserű pirulát.

Nem ártatlan!

A fenti felütés olyan, mintha azt próbálnám sugalmazni, hogy a Juventus ártatlanul bűnhődött, ami egyáltalán nem igaz. Sőt, az is tény, hogy bár a bíróságon a klub ellen felhozott vádak szinte kivétel nélkül megdőltek a már normális körülmények között lefolytatott bírósági tárgyalásokon, a Juventus bűnösebb volt a Serie A-ban tomboló áldatlan állapotok létrejöttében, mint a többi haszonélvező. Az ok egyetlen név: Luciano Moggi.

GIULIO NAPOLITANO / AFP Luciano Moggi

A torinóiak sportigazgatója hírhedt gazfickó,

a több kerületi ügyészség által indított nyomozások olyan tényeket tártak fel, amelyek nemcsak gazdasági bűncselekményeket, hanem személyi szabadság korlátozását, zsarolást és illegális nyomásgyakorlást is valószínűsített. Nem csoda, hogy „Lucky Lucianót” börtönbüntetésre ítélték (egyetlen percet sem töltött rács mögött), ám ezek a tettei jobbára saját játékosügynöksége, a GEA World tevékenységére koncentrálódtak. De tett mást is, ami miatt a Juve haszonélvezőként jogosan bűnhődött.

Moggi nem volt kis hal, amikor 1994-ben visszatért a Juventushoz, számos köztörvényes ügy (nevezzük nevén: csalás) fűződött a nevéhez, a Napolinál és az AS Románál is volt bundabulija, nyakig volt a doppingügyekben és a könyvelési ügyeskedésekben. A Juventusnál azonban minden a rendelkezésére állt, hogy végre igazán nagyban játsszon, és bő egy évtizeddel később már bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett sportcsalás miatt szólították a vádlottak padjára.

Mi volt a Juventus bűne?

Ki az egyszerűség kedvéért, ki igénytelenségből, mindenesetre sokan „2006-os bundabotrányként” hivatkoznak a calciopolira, holott tulajdonképpen a vádak között is csak pufferként szerepelt konkrét befolyásolási kísérlet. Ahhoz, hogy megértsük, miről szólt valójában a calcipoli, tisztában kell lennünk egy fájdalmas igazsággal: sajnos a helyzet úgy áll, hogy a nagy olasz kluboknak igenis voltak (vannak?) házi bíróik. Ezek a játékvezetők nem bundáznak, egyszerűen csak pontosan tudják, hogy a karrierjük nagyban függ attól, milyen viszonyt ápolnak a nagy klubokkal, ugyanis nagyon könnyen kitörhetik a nyakukat az olasz futballt uraló hatalmasságok. Ez nem új fejlemény, Brian Glanville már a ’60-as években könyvet írt róla, hogy az olasz klubok milyen erős befolyással bírnak az UEFA bíróküldési rendszerére.

A calciopoli nagyon leegyszerűsítve a játékvezetők kijelölését befolyásoló „csalássorozat” volt.

MARIO LAPORTA / AFP Egy a calciopoli-akták közül.

Luciano Moggi vezetésével olyan rendszer jött létre, amelyben a bíróküldést felügyelő testület vezetői rutinszerűen, napi rendszerességgel beszélgettek a klubok sportvezetőivel, holott a szabályok értelmében szóba sem állhattak volna egymással.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Olvasói sztorik