Bár a csapat és a közvélemény a belgrádi diadal után sem tartotta egyértelműen sorsdöntő mérkőzésnek a Szerbia elleni második összecsapást, a szombat esti találkozó fontosságát már előzetesen sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Egy esetleges újabb győzelemmel ugyanis a magyar válogatott tovább növelhette volna esélyeit a közvetlen kijutásra, hiszen már a meccset megelőzően is veretlenül, csoportelsőként vezette a G jelű csoportot.
A szerbek összeállítása sokat változott az odavágóhoz képest: Vanja Milinkovic-Savic kapus előtt Erakovic, Milenkovic és Pavlovic lett a három belső védő. A két szélen szárnyvédőként papíron Zivkovic és Aleksa Terzic játszott, a pálya közepét a sevillai Gudelj és az immár szaúdi légiós Sergej Milinkovic-Savic foglalta el, elöl pedig Mitrovic mellett Lukic és Gacinovic kapott helyet.
A magyar válogatott kezdőcsapatában a legnagyobb kérdés az volt, hogyan sikerül pótolni a csehek elleni barátságos mérkőzésen megsérült Willi Orbánt. Nos, az ő helyére Szalai Attila mellé Lang Ádám került be, a jobb oldali belső védő pedig Fiola Attila lett. A többi poszton nem akadt meglepetés: a két szárnyvédő Loic Négo és Kerkez Milos lett, középen ismét Nagy Ádám és Callum Styles kapott helyet, elöl pedig Szoboszlai mellett ezúttal is Sallai Roland és Varga Barnabás szerepelt.
A belgrádi mérkőzésen a magyar válogatott némi szerencsével, a döntő pillanatokat a semmiből a maga javára fordítva tudott eredményes lenni, ám már akkor is leírtuk: hosszú távon ez aligha lesz fenntartható. És szombat este
de látni fogjuk: a Rossi-csapat labdával így hatékony tudott lenni.
A szerbek a magyarokhoz hasonló, 5-3-2-es vagy 5-2-3-as alakzatban támadták le a rivális labdakihozatalait, melyben az egyik szárnyvédő szükség esetén akár szélsőként is felléphetett az ellenfél térfelére presszingelni. A szerbek azonban legtöbbször megengedték, hogy a magyar válogatott elkezdje a saját kapuja előtt kihozni a labdát. Bár a Rossi-éra utolsó másfél évében a magyar válogatott labdával való játéka „teoretikailag” rengeteget fejlődött, a technikai kivitelezésbe olykor még hiba csúszik.
Feltehetőleg ezt akarták kihasználni a szerbek, no meg azt, hogy Dibusz Dénes passzjátéka a gólvonal előtt nem olyan magabiztos, mint a sérült Gulácsi Péteré. A magyarok a mérkőzés első szakaszában többször követtek el technikai hibákat a saját térfelükön, máskor pedig kényszerből fel kellett, hogy íveljék a labdát.
és az egyik első ígéretes támadásból rögtön sikerült is megszerezni a vezetést. Rossi együttese az ellenfél térfelén történő hosszabb labdatartás helyett továbbra is elsősorban a gyors támadásokban bízott. Ennek megvalósításában természetesen a szabadon, sok helycserével operáló magyar támadósornak jutott főszerep; a mieink elsősorban az emberfogásban gondolkozó szerb védőket szerették volna kicsalogatni
Támadásban a jobb oldalunk valamivel aktívabb volt: ha a labdakihozatal kezdetén a játékosok túl is telítették a pálya bal oldalát, általában ezek az akciók is a jobb oldalon végződtek. Loic Négo egyértelműen a meccs embere volt: mindkét gólnál ő adta a gólpasszt, 0,2-del holtversenyben a legmagasabb várható gólpassz (xA) mutatót hozta össze a mezőnyben, lendületes, területbe beinduló játékával pedig taktikailag is a csapat egyik kulcsfigurája volt.
Természetesen a bal oldali félterületben induló Szoboszlairól sem szabad megfeledkezni, akinek a mérlege: Négóval holtversenyben a legmagasabb xA-mutató, Szalai (69) után a második legtöbb labdaérintés (61) és messze a legtöbb passz a támadóharmadba (11). Abban pedig, hogy a magyar válogatott szükség esetén a hosszú indítások fegyverét is használhatta, Varga Barnabásnak volt nagy szerepe. A legtöbb párharcot nyerte meg az egész mezőnyben (nyolcat), míg tíz légi párbajából hét esetben került ki győztesen.
A mérkőzés legnagyobb részében azonban a szerbek birtokolták a labdát, vegyes sikerrel. A legnagyobb változás a belgrádi mérkőzéshez képest az volt, hogy Dragan Stojkovic csapata labdabirtoklásban ötről négy védőre váltott – a jobb szárnyvédő Zivkovicból jobbszélső lett, a többiek pedig vele együtt tolódtak. Így viszont a bal szélen a belső támadó Gacinovic mozgott ki szélességet biztosítani. A felállás leginkább a pozíciós játékban megszokott 4-3-3/2-3-5-re hasonlított.
