Puskás nem spórolt a skótok ellen sem, 37 évesen is a LaLiga és a BEK gólkirálya lett

Jim Forrest nagyon jól járt. Közvetlenül az 1963 szeptemberében rendezett Rangers–Real Madrid BEK-meccs után megkapta Puskás Ferenc 10-es számú mezét, majd néhány nappal később csomagot vitt neki a glasgow-i postás, és a pakkban az a 9-es dressz volt, amelyet Alfredo di Stefano küldött a skót labdarúgónak.

A „duplázó” csatárnak a Real Madrid ellen sikerélménye nem volt, az Ibrox stadion 81 125 nézője előtt a spanyol csapat 1-0-ra nyert, miután

Puskás a 86. percben finom csellel becsapta védőjét, aztán menthetetlenül a jobb felső sarokba lőtt.

Pedig a meccset megelőzően nagyon reménykedtek a skótok, mert legjobbjaik 1963 júniusában 6-2-re győztek a spanyol válogatott ellen a madridi Bernabeu stadionban. Ez az eredmény kiváltképp nagy szám annak tükrében, hogy egy évvel később a spanyol együttes hódította el az Európa-bajnoki címet. A Realból José Vicente, Ignacio Zoco és Amaro Amancio, a Rangersből Jim Baxter, Willie Henderson és Dave Wilson játszott a válogatott meccsen.

Ám a BEK-ben a Real lepte meg hatossal a skótokat. A hatvan éve, 1963. október 9-én rendezett visszavágón a spanyol 6-0-ra nyertek, miközben Bobby Shearer meg se rezdült. A jobbhátvéd ismerte az ilyesmit: 1961. április 15-én azon az Anglia–Skócia találkozón debütált, amelyen a skót válogatott 9-3-as vereséget szenvedett a Wembley-ben.

A Rangers madridi vendégjátékán a gólok felét a harminchetedik évében járó, de továbbra is tarthatatlan Puskás szerezte.

„Panchónak” és a Real Madridnak félelmetes esztendeje volt 1963.

Erre jellemző, hogy a Real a bajnokságban a teljes naptári évben veretlen maradt hazai pályán – mindössze két pontot vesztett otthon –, és januárban a Nou Campban 5-1-re, decemberben a Bernabéuban 4-0-ra simította le a Barcelonát.

Puskás mindkét klasszikuson megtette ugyanazt, amit a Rangers fogadása alkalmával: mesterhármast ért el. Övé lett a spanyol gólkirályi cím 1963-ban, majd 1964-ben is, ahogyan 1960-ban és 1961-ben. E négy évadban száz bajnoki gólt termelt összesen; nem csoda, ha még a Magyar Nemzet is büszkén jelentette 1960. április 24-i számában a hazánk korabeli sajtójában rendszerint láthatatlan emberré parancsolt „disszidensről”, hogy a 70 kilóra lefogyott Puskás elnyerte a Pichichi-díjat mint a LaLiga mesterlövésze.

A leghíresebb magyar 1963-ban a Világválogatottban is szerepelt, mégpedig a Rangers jó-rossz életű legendájával, Jim Baxterrel együtt. A 34-szeres skót válogatott középpályást sok mindennek lehetett nevezni, csak a sportszerű életmód bajnokának nem: nagy nőcsábász hírében állt, szerencsejáték-függő volt, és vedelte az italt. Túl az ötvenen két májültetésen esett át, kész csoda, hogy hatvanegy évet élt.

Amikor bepiált vagy drogozott, csak kicsivel látott rosszabbul Willie Hendersonnál, aki a Glasgow Rangers után – a mezhalmozó Forresthez hasonlóan – az emigráns skót Ian Petrie alapította Hong Kong Rangersben is játszott, és szinte egész pályafutása során kontaktlencsével futballozott. A fáma szerint olyan rövidlátó volt, hogy egy glasgow-i örökrangadón levonulóban eltévedt, és csak akkor ocsúdott fel, amikor Jock Stein, a Celtic mestere ráförmedt: „Ez a mi kispadunk!”

Puskás a kispadon sem kapott helyet a BEK második fordulójának első találkozóján, Bukarestben, mert

óvatosságból nem utazott Keletre,

mégis szóba került a neve, mivel jó barátja – és olimpiai bajnok társa –, Papp László Madridban vívott profi bokszmeccset a spanyol Luis Folledóval. Az ökölvívó-mérkőzést a Real Madrid romániai találkozója miatt egy nappal elhalasztották, aztán Papp a nyolcadik menetben menthetetlenül kiütötte ellenfelét. Közben meg csodálkozott, mennyire mellette áll a közönség; utóbb kiderült, Puskás és Kubala László több száz jegyet felvásárolt, hogy kivándorolt magyarok népesítsék be a nézőteret…

A Real Madrid nagyjából annyi esélyt adott a Dinamónak, amennyit Papp Folledónak. Vendégként – 90 000 néző előtt – 3-1-re győzött úgy, hogy José Araquistain kapus 2-0-nál kivédte Constantin Fratila tizenegyesét, míg hazai pályán lazán 5-3-ra nyert, és a Bukaresttől távol maradó Puskás megmutatta a hétszeres román válogatott csatárnak, hogyan kell berúgni a büntetőt.

A címvédővel vívott negyeddöntő sokkal szorongatóbb volt, még úgy is, hogy a Madrid a Bernabéu stadionban 4-1-re győzött a Milan ellen. (Puskás szerezte a szünetben 2-0-ra, a 64. percben már 4-0-ra vezető házigazdák második gólját). A visszavágón a három világbajnok brazillal – Dino Sanival, Altafinivel, Amarildóval – felálló vörös-feketék a második félidő első percében 2-0-ra elhúztak, de a folytatásban a Real megőrizte minimális összesített előnyét. Aztán az FC Zürichet Svájcban 2-1-re, otthon 6-0-ra verte – Madridban Puskás lőtte a negyediket, és mindkét meccsen két magyar volt a pályán, mert a vesztes csapatban szerepelt a Csornáról származó, a szintén zürichi Grasshopperstől átigazolt Szabó István –, majd

döntőt vívhatott az Internazionaléval.

A bécsi csúcstalálkozón a Sarti – Burgnich, Guarneri, Picchi, Facchetti – Tagnin, Suarez, Corso – Jair, Mazzola, Milani tizeneggyel felsorakozó Grande Inter dominált, joggal kalapálta el 3-1-re a Vicente – Isidro, Santamaria, Felo, Pachin – Muller, Zoco – Amancio, Di Stefano, Puskás, Gento összetételű Real Madridot.

Az volt a madridiak 60. BEK-mérkőzése és 12. veresége (42 győzelem, valamint 6 döntetlen mellett). Íme, azok a csapatok, amelyek addig nyerni tudtak a BEK szinonimája ellen: Partizán (Belgrád) 3-0, Milan 2-1 és 2-0, Rapid (Bécs) 3-1, Vasas 2-0, Atletico Madrid 1-0, Nice 3-2, Barcelona 2-1, Juventus 1-0, Benfica 5-3 (az 1962-es döntőben), Anderlecht 1-0, Internazionale 3-1.

A spanyol csapat gólját a Práterban 2-0-nál Felo rúgta, a BEK az évi gólkirálya pedig – hármas holtversenyben, a belgrádi  Vladica Kovacevic, valamint a döntőben duplázó Sandro Mazzola társaságában – a hálót hétszer megzörgető Puskás lett.

Még egyszer: harminchét évesen. S még mindig ellenállhatatlanul.