Versben fordultak a magyar szövetségi kapitányhoz, hogy vidéken is van csapat

A hetvenes évek elején valóságos mumusává vált az FTC-nek a SZEOL. Szegeden 1970-ben 1-0-ra legyőzte, majd kétszer 0-0-t játszott vele, de ez még semmi, mert 1972-ben és 1973-ban – kétszer egymás után – veretlenül távozott a Ferencváros akkori otthonából, a Népstadionból.

Az első alkalommal 1-1-gyel ért véget a másfél óra, Antal Péter szerzett vezetést a Tisza-parti együttesnek, Kű Lajos egyenlített. A mérkőzés hőse azonban Berkes István, a Sportkórház későbbi főigazgató-főorvosa volt, aki egészen pazarul játszott, hosszú cselsorozatai közben válogatott labdarúgók sora képtelen volt leszerelni, mire az 1-től 10-ig osztályozó Népsport 2-es érdemjegyet adott neki, teljességgel érthetetlenül.

A Délmagyarország így minősítette a szegedieket: Bencze 6 – Várhelyi III 6, Bánfalvi 8, Molnár 7, Virágh 8 – Zámbori 6, Vörös 8, Mészár 6 – Berkes 8, Vass 6, Antal 6.

Ez azonban csak az előétel volt,

mert ötven évvel ezelőtt, 1973. szeptember 22-én a szegediek 2-1-re legyőzték az Üllői útiakat, méghozzá úgy, hogy Mészár Lajost a hetedik percben kiállította Nagy Béla játékvezető. (Ezzel a névvel nem csoda, mondhatnánk, a leküldés oka pedig az volt, hogy a csongrádi játékos arcul csapta Megyesi Istvánt.)

A találkozó a nap második meccse volt, előtte a Honvéd–Egyetértést rendezték. A különös kombót tekintve nem csoda, ha a fizető nézők száma a kilencezret sem érte el, de még így is ötször annyian váltottak jegyet, mint néhány héttel korábban az országos atlétikai bajnokság három napjára összesen (1730).

„Egészen a 70. percig álmos, csapkodó, rengeteg hibával tarkított mérkőzést láthatott a közönség” – írta másnap a Népsport, a hajrában aztán megélénkült a Honvéd, és három gólt is bevágott az NB I-es törzsgárdisták sorát bevető, a futballistákat a gebin lehetőségével csalogató soroksári együttesnek (3-0), amelyben Hajdú József (MTK, FTC) védett, Józsa Sándor (Honvéd) söprögetett, a 17-szeres válogatott Sóvári Kálmán (Újpest) volt a balhátvéd és a címeres mezben csak egyszer szereplő, de a legfinomabb pengések közé tartozó Szuromi Antal (Dorog, Tatabánya, MTK, nagykörúti Gong presszó) a játékmester.

A fő meccsre az FTC a Géczi – Vépi, Páncsics, Bálint, Megyesi – Juhász, Albert, Ebedli – Szőke, Máté, Engelbrecht tizeneggyel vonult ki, a hivatalos közlés szerint Kű „a bemelegítésnél megsérült”. Ez szimpla hamuka volt, a középpályásnak ugyanis lejárt a sportorvosi igazolása, ezért nem játszhatott.

A szereplők meg csak bámultak,

amikor – öt perccel Mészár kiállítása után – Bálint László kifejelt labdáját Antal Péter kapásból, ragyogó mozdulattal bezúdította (0-1). Bálint később javított, húszméteres bombagóllal egyenlített, de a szinte végig létszámhátrányban futballozó szegedieknek volt még egy dobásuk: negyedórával a befejezés előtt Virágh Ernő, az előre törő balhátvéd sorra cselezte ki a ferencvárosiakat, és beíveléséből Antal – miként írták – „parádés gólt fejelt” (1-2).

A duplázó labdarúgó a Vasasban nevelkedett – utóbb évtizedeken át volt Angyalföldön edző, majd technikai vezető –, és 1967 őszén, a Valur Reykjavík elleni BEK-mérkőzésen (5-1) mutatkozott be a piros-kékek első csapatában. Bajnoki meccsen 1968 májusában, az MTK-val vívott találkozón (2-0) debütált. Négy év alatt 20 alkalommal játszott, 1971-ben Tichy Lajos búcsúmeccsén – amelyen az ünnepelt bravúros kapásgóllal szerzett vezetést – ő egyenlített Kispesten, a Honvéd ellen (1-1).

Majd 1972-ben eltanácsolták, így került Szegedre, ahol első két évadában 60 NB I-es meccsből 57 találkozón a kezdő tizenegy tagjaként lépett pályára. Az FTC kapujába küldött két gólja után a Népsport a mezőny legjobbjává nyilvánította, és 9-es osztályzattal honorálta teljesítményét, miközben a ferencvárosiak közül Bálintot, Máté Jánost és Engelbrecht Zoltánt 3-assal, a ragyogó technikájú Ebedli Zoltánt 4-essel szégyenítette meg.

A lap így összegzett: „Az volt az ember érzése, hogy egyenlő erők küzdenek, a szegediek is ugyanannyian vannak a pályán, mint a ferencvárosiak. S ha Vass kihasználja két százszázalékos gólhelyzetét, még nagyobb is lehetett volna a zöld-fehérek veresége.”

A Délmagyarország – érthetően – áradozott a Tisza-partiak hőstettéről. „Szinte alig lehet papírra vetni, amit a szegedi játékosok produkáltak – jelentette. – Hosszan zúgott a Népstadionban a vastaps.”

Örömében verset írt Illovszky Rudolf szövetségi kapitányhoz az újság:

Mikor veszi észre végre,
vidéken is van csapat,
miért csak a fővárosból,
nevek közül válogat?

Hogy kiket ajánlott a szakvezető figyelmébe? Mindenekelőtt persze Antalt, akit „a SZEOL Gerd Müllerének” nevezett, továbbá azt írta róla: „Nemcsak két gólt lőtt, hanem klasszisjátékot is produkált.” Virágh Ernőről megjegyezte: „A múlt héten is fordulóválogatott volt, csakúgy, mint Antal. Egyelőre csak »forduló«.” Gujdár Sándor kapusról szintén emelkedetten említette: „Bravúrok sorozatát produkálta.”

Illovszky nem reflektált a szegedi javaslatra, a jugoszlávok elleni mérkőzésre a következő játékosokat hívta meg: Géczi, Páncsics, Bálint, Juhász, Szőke (mind FTC), Mészáros, Fábián, Vidáts (mind Vasas), Horváth, Bene, Zámbó (mind Újpest), Kovács József, Karsai (mindkettő Videoton), Kocsis Lajos, Kozma (mindkettő Honvéd), Kovács István (Salgótarján). Utóbbit az utolsó pillanatban invitálta a keretbe, egyúttal kitette Várady Bélát (Vasas), döntését azzal indokolva, hogy „sportszerűtlen életmódja sok gondot okoz nekem”.

Rezignáltan azt is megjegyezte:

Ha az utóbbi két forduló teljesítményeit venném alapul, akkor egyedül üldögélnék itt, Belgrádban.

A szegediek viszont a következő bajnoki fordulóban 22 ezer nézőt vonzottak, de nagy küzdelemben 1-0-ra kikaptak címvédő vendégüktől, az Újpesttől. A Ferencvárosra 20 ezren voltak kíváncsiak Zalaegerszegen, ahol a ZTE nyert 1-0-ra.

A Szeged végül kiesett, mert az utolsó tizenegy fordulóban csak egyszer nyert, ám egy évvel később bajnokként visszajutott, sőt a másodosztályban kétszer is 15 ezer nézőt vonzott (Kaposvár 0-1, Komló 3-3).

Az NB I-es újrakezdés nagyszerűen sikerült: a SZEOL 1-0-ra nyert az MTK ellen. A Tisza-parti „Gerd Müller” újabb bombagóljával.

Naná.