A hetvenes évek elején valóságos mumusává vált az FTC-nek a SZEOL. Szegeden 1970-ben 1-0-ra legyőzte, majd kétszer 0-0-t játszott vele, de ez még semmi, mert 1972-ben és 1973-ban – kétszer egymás után – veretlenül távozott a Ferencváros akkori otthonából, a Népstadionból.
Az első alkalommal 1-1-gyel ért véget a másfél óra, Antal Péter szerzett vezetést a Tisza-parti együttesnek, Kű Lajos egyenlített. A mérkőzés hőse azonban Berkes István, a Sportkórház későbbi főigazgató-főorvosa volt, aki egészen pazarul játszott, hosszú cselsorozatai közben válogatott labdarúgók sora képtelen volt leszerelni, mire az 1-től 10-ig osztályozó Népsport 2-es érdemjegyet adott neki, teljességgel érthetetlenül.
A Délmagyarország így minősítette a szegedieket: Bencze 6 – Várhelyi III 6, Bánfalvi 8, Molnár 7, Virágh 8 – Zámbori 6, Vörös 8, Mészár 6 – Berkes 8, Vass 6, Antal 6.
mert ötven évvel ezelőtt, 1973. szeptember 22-én a szegediek 2-1-re legyőzték az Üllői útiakat, méghozzá úgy, hogy Mészár Lajost a hetedik percben kiállította Nagy Béla játékvezető. (Ezzel a névvel nem csoda, mondhatnánk, a leküldés oka pedig az volt, hogy a csongrádi játékos arcul csapta Megyesi Istvánt.)
A találkozó a nap második meccse volt, előtte a Honvéd–Egyetértést rendezték. A különös kombót tekintve nem csoda, ha a fizető nézők száma a kilencezret sem érte el, de még így is ötször annyian váltottak jegyet, mint néhány héttel korábban az országos atlétikai bajnokság három napjára összesen (1730).
„Egészen a 70. percig álmos, csapkodó, rengeteg hibával tarkított mérkőzést láthatott a közönség” – írta másnap a Népsport, a hajrában aztán megélénkült a Honvéd, és három gólt is bevágott az NB I-es törzsgárdisták sorát bevető, a futballistákat a gebin lehetőségével csalogató soroksári együttesnek (3-0), amelyben Hajdú József (MTK, FTC) védett, Józsa Sándor (Honvéd) söprögetett, a 17-szeres válogatott Sóvári Kálmán (Újpest) volt a balhátvéd és a címeres mezben csak egyszer szereplő, de a legfinomabb pengések közé tartozó Szuromi Antal (Dorog, Tatabánya, MTK, nagykörúti Gong presszó) a játékmester.
A fő meccsre az FTC a Géczi – Vépi, Páncsics, Bálint, Megyesi – Juhász, Albert, Ebedli – Szőke, Máté, Engelbrecht tizeneggyel vonult ki, a hivatalos közlés szerint Kű „a bemelegítésnél megsérült”. Ez szimpla hamuka volt, a középpályásnak ugyanis lejárt a sportorvosi igazolása, ezért nem játszhatott.
amikor – öt perccel Mészár kiállítása után – Bálint László kifejelt labdáját Antal Péter kapásból, ragyogó mozdulattal bezúdította (0-1). Bálint később javított, húszméteres bombagóllal egyenlített, de a szinte végig létszámhátrányban futballozó szegedieknek volt még egy dobásuk: negyedórával a befejezés előtt Virágh Ernő, az előre törő balhátvéd sorra cselezte ki a ferencvárosiakat, és beíveléséből Antal – miként írták – „parádés gólt fejelt” (1-2).
A duplázó labdarúgó a Vasasban nevelkedett – utóbb évtizedeken át volt Angyalföldön edző, majd technikai vezető –, és 1967 őszén, a Valur Reykjavík elleni BEK-mérkőzésen (5-1) mutatkozott be a piros-kékek első csapatában. Bajnoki meccsen 1968 májusában, az MTK-val vívott találkozón (2-0) debütált. Négy év alatt 20 alkalommal játszott, 1971-ben Tichy Lajos búcsúmeccsén – amelyen az ünnepelt bravúros kapásgóllal szerzett vezetést – ő egyenlített Kispesten, a Honvéd ellen (1-1).
