Így zuhant a francia bajnokság aljára a Lyon

Alighanem sokan emlékeznek arra, amikor a kétezres években az Olympique Lyon úgy uralta a francia ligát, amire még a Paris Saint-Germain sem volt képes a katari hatalomátvétel után. A többi közt Karim Benzemát, Juninhót, Florent Maloudát felvonultató OL ugyanis egymást követő hét szezonban nyerte meg a Ligue 1-et, ami az idő közben rekorderré váló PSG-nek nem sikerült, miközben nyert Francia Kupát és Ligakupát is, a Bajnokok Ligájában pedig az a szimpatikus csapat volt, amely nemhogy túlélte a csoportkört, hanem általában még egy kört ment, 2010-ben még elődöntőzött is.

2009-től kezdve aztán elveszítette a hazai egyeduralkodói szerepét, majd szép lassan a dobogóról is kezdett le-leszorulni, de közben azért voltak olyan kiugró nemzetközi eredmények, mint elődöntő az Európa Ligában (2017) és a BL-ben (2020). A legutóbbi három idényben egy EL-negyeddöntő még becsúszott, de a legutóbbi két alkalommal a csapat a bajnokságban nyolcadik és hetedik helyen végzett, és 1995 óta először két egymást követő évben is lemaradt a nemzetközi kupaindulásról.

Erre a kis múltidézésre azért volt szükség, hogy lássuk, honnan hova jutott az évek során az Olympique Lyon, amely most az első négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett és háromszor is kikapott, 1966 óta a legrosszabb rajtját produkálja és az utolsó helyen áll a bajnokságban.

A védelemmel az élen rengeteg hibával játszó Lyon a Strasbourg otthonában elszenvedett 2-1-es vereséggel kezdte a szezont, majd otthon, a Montpellier elleni 1-4-gyel folytatta. Nizzában egy gólnélküli döntetlennel lett meg az első pont, aztán Lyonban a PSG átgázolt a hazaiakon, 1-4 lett a vége. Gianluigi Donnarummának ugyan bizonyítani kellett párszor, miért is ő a világ egyik legjobb kapusa, de összességében ezen a mérkőzésen is lehangoló volt az összkép. Utána a lyoni ultrák levetették a mezt a játékosokkal, miközben a korábban a saját helyzetével viccelődő (azt mondta nevetgélve, lehet edzőt kellene váltani) Laurent Blanc-nak azt üzenték, ha elég tökös, akkor vagy küzdeni kezd a csapata, vagy pedig szépen feláll a kispadról.

A helyzetet a legjobban talán a saját nevelésű, a klubhoz tavaly visszatért Corentin Tolisso nyilatkozata mutatta meg legjobban, még a Nice elleni iksz után.

A 2023-24-es Olympique Lyon voltunk, nem a 2002-2003-as. Nem vagyunk olyanok, mint az elődeink. És ez a Lyon most örül annak, hogy legalább egy pontot összeszedett Nizzában.

Aligha kötne bele bárki ebbe a nyilatkozatba elnézve az OL teljesítményét, a klubtulajdonos, John Textor azonban biztosan nem szívesen hallotta. Az amerikai üzletember – akinek az angol Crystal Palace-nál, a belga RWD Molenbeeknél és a brazil Botafogónál is van tulajdonrésze – 2022 nyarán 40 százalékos tulajdonrésszel szállt be, majd decemberre már bő 77 százalékos tulajdonossá vált. Majd mikor az OL-t a másodosztályból Franciaország tetejére és a BL elitjébe emelő Jean-Michel Aulas távozott a klubelnöki pozícióból, akkor ő lett a vezérigazgató is.

Kapcsolódó

Nem ilyen búcsút érdemelne a hétszeres bajnok elviselhetetlenül irritáló elnöke

Naggyá tette a klubot, 36 év után eltávolították a Lyon legendáját, Jean-Michel Aulast.

A nyárnak abban a reményben vágott neki az OL, hogy nagyon komoly erősítéseket visz végbe, ám a francia futball pénzügyi felügyeletét végző DNCG úgy ítélte meg, hogy Textor korábban nem nyújtott be elegendő pénzügyi garanciát. Ez a döntés pedig elég érzékenyen érinti a klub költségvetését, azaz a béreket és az átigazolási keretet is.

Elvesztettük a lehetőségét annak, hogy kellően agresszívak legyünk és olyan játékosokért tegyünk ajánlatot, akikért a Lyon nem szokott. Szörnyű volt belemenni a nyárba úgy, hogy az egyik kezünk hátra volt kötve. Megvan a pénzügyi hátterünk, hogy 30-50 milliós labdarúgókat vegyünk, de ezt a pénzt mégsem költhetjük el

– mondta Textor, aki nyílt nyilatkozatháborúba kezdett a tiszteletbeli elnök Aulasszal arról, miért is került ilyen helyzetbe a Lyon, ami szintén nem javít a klub körüli hangulaton.

Az OL a nyarat még úgy is 50 milliós profittal zárta, hogy Houssem Aouar az AS Romához, Moussa Dembélé pedig a szaúdi al-Etiifaqhoz szerződött szabadon igazolhatóként. Eladták a többi közt Bradley Barcolát, Romain Faivrét és Castello Lukebát, és ugyan akadtak jónak tűnő érkezők (Duje Caleta-Car,  Ainsley Maitland-Niles, Skelly Alvero), közel sem tudott úgy erősíteni a Lyon, ahogy szeretett volna.

Akadtak sérülések is, illetve Alexandre Lacazette-t egy azonnali piros lap után két meccsre eltiltották, de ettől még nem kellene az utolsó helyen fogadni a magyar válogatott Loic Nego csapatát, a Le Havre-t az ötödik fordulóban, és ezen a ponton kell a klubvezetés, valamint a vezetőedző, Blanc szerepét előszedni.

Ha egy kicsit visszább tekintünk, akkor azért látszik, hogy az edzőválasztás csak ritkán sikerült jól a Lyonnál. Claude Puel például a BL-elődöntőt elérte ugyan, de a bajnokságban elszalasztotta az esélyt az aranyéremre, Remi Garde pedig úgy nyert kupát, hogy közben csak ötödik volt a bajnokságban. Rudi Garcíával a csapat a legszebb focit játszotta Franciaországban 2021-ben, bajnoki cím helyett mégis be kellett érni a negyedik hellyel. Közben voltak igazán nagy mellényúlások is, a sportigazgatóvá tett Juninho kinevezte korábbi csapattársát, Sylvinhót, akinek csak 11 találkozó jutott.

Laurent Blanc bajnoki címet nyert a Bordeaux-val, halmozta a serlegeket a PSG-vel, közben pedig volt francia szövetségi kapitány is. Ám amikor 2016-ban négy évre háttérbe vonult, utána Katarban tért vissza a kispadra, majd érkezett a Lyonhoz és erős a gyanú vele kapcsolatban, hogy egyszerűen elszaladt mellette a világ, benne a francia bajnoksággal is. A Lyon mindenféle elképzelése nélkül futballozott, Blanc-nak még azt a pontátlagot sem sikerült megugrania (1.65), mint az elődjének, az előző szezonban menesztett Peter Bosznak (1.67).

Ezek után nem volt váratlan, hogy katasztrofálisan indult szezont követően, az első válogatott szünetben kirúgták a vezetőedzőt. Blanc 11 hónapig irányította a csapatot.

Felmerült a sajtóban Gennaro Gattuso, Marcelo Gallardo és a Chelsea-t korábban irányító Graham Potter neve is, végül az olasz válogatottal játékosként világbajnoki címet nyert Fabio Grossóra esett a választás – aki 2006-ban az elődöntőben győztes gólt szerzett, a fináléban pedig öv volt az utolsó tizenegyes a párbajban.

Grosso edzői karrierjét a Juventus utánpótlásában szerezte, majd dolgozott a Barinál, a Hellas Veronánál, az élvonalban pedig a Bresciánál, de utóbbi csapattól mindössze három elveszített meccset követően kirúgták (0-10 volt a gólkülönbség is). Később felbukkant Svájcban a Sionnál. 2021 tavaszán kinevezte a Frosinone, amelyet előbb stabilizált, majd a jó eredmények, és az esélyes csapatok körbeverésének köszönhetően a Serie B első helyéig és a feljutásig vezetett. A szerződése azonban lejárt, ő pedig jelezte, nem hosszabbít. Nem kellett sokat várnia az új lehetőségre, még csak szeptember van, de máris ott találta magát a Lyon kispadján, a klubnál, ahol játékosként is megfordult.

A forró lyoni kispadra ugyanakkor még nem ül a Le Havre ellen, vasárnap az a Jean-François Vulliez, Jérémie Bréchet duó irányít, amelyik egész héten készült a csapattal. Bármi is lesz az eredmény, Grossónak egy padlón lévő csapattal kéne valami látványosat produkálnia.