Amikor Mészöly Kálmánt tusolni küldték és a 3-3 is hideg zuhany volt

Szeptember 14., az számomra a romlás kezdete. Az indulás nagyon magasról feneketlen mélyre. Amikor – egy évvel Csehszlovákia (részben magyar) megszállása után – Prágába utaztak vb-selejtezőre honfitársaink, aggódott mindenki a fogadtatás és a kimenetel miatt, mert három hónappal korábban nem csak a szétrúgott Albert Flóriánt vesztette el a dánoktól Koppenhágában 3-2-es vereséget szenvedő csapat, hanem már-már a reményét is a vb-részvételre.

Pedig Magyarország válogatottja, ahányszor addig benevezett a labdarúgó-világbajnokságra, mindig részt is vett azon.

Honfitársaink szereplése természetes volt, akármilyen nehéz ezt elképzelni napjainkban, immár legalább négy évtizedes konzekvens vb-távollét után.

Ám 1969 szeptemberében a 25-27 fokos melegben is vacogni kellett, nehogy kikapjon a csapat a csehszlovák fővárosban is, mert akkor már kilenc hónappal a Mundial előtt el kell köszönni Mexikótól.

A válogatott azonban remekelt, a Népszava a következő osztályzatokkal jutalmazta a játékosokat: Szentmihályi 8 – Páncsics 9 – Káposzta 8, Mészöly 7 (Juhász István 6), Szűcs 9, Ihász 8 – Fazekas 7 (Puskás Lajos 6), Göröcs 8, Zámbó 8 – Bene 8, Dunai II 9.

S a jók, még jobbak, kitűnők vegyes nem nyert.

Csak majdnem. Mert a Sparta stadionjában – telt ház, 33 907 néző előtt – ragyogó játékkal 3-1-es előnyre tett szert, sőt a fenomenálisan futballozó Göröcs János vezérletével eltüntette a labdát a házigazdák elől. Dunai Antal, aki akkor már 26 éves és 36 gólos európai ezüstcipős volt, de csupán abban az esztendőben debütált a válogatottban – éppen a csehszlovákok elleni 2-0-s budapesti találkozón, góllal –, mert előbb Tichy Lajost, aztán Farkas Jánost nem szoríthatta ki a csapatból, legemlékezetesebb alakításainak egyikével szerzett 2-1-es vezetést.

Göröcs – ki más? – tértölelő indítását magától értetődő mozdulattal simította maga elé, majd menthetetlenül a hálóba lőtt. Az átvétel a norvégok elleni Eb-selejtezőn 1971-ben bemutatott lövőcselét idézte. Karlsen kapus kirepült az R szektorba, Dunai meg hagyta továbbgurulni a labdát, amit aztán lazán az üres kapuba passzolt.

Sós Károly szövetségi kapitánynak a briliáns játék sem volt elég. Az első félidő végén szólt Juhász Istvánnak, hogy kezdjen melegíteni, mert beáll, Mészöly Kálmánnal meg közölte, lecseréli. Az öltözőben Bene Ferencnek ki kellett mennie a mosdóba, ahol hallotta, hogy zubog a víz. El akarta zárni a csapot, ám ott állt a tus alatt Mészöly.

– Te mit csinálsz? – kérdezte tőle.

– Lecserélt.

– Téged?

– Kit látsz a zuhany alatt?

Bene rohant a csapatkapitány Göröcshöz:

Titi, a Karcsi bácsi le akarja cserélni a Kálmánt, csinálj valamit!

Göröcs meg szólt Sósnak, hogy ezt mégse tegye, mire a szakvezető üzent Juhásznak, hogy mégsem áll be, Mészöly meg a fürdőből visszament a pályára.

Sós azonban nem nyugodott. Amikor az idehaza Vasnyaknak hívott Andrej Kvasnák 3-2-re szépített, hirtelen elhatározással mégis csak lehívta Mészölyt.

A Népsport méltatta a döntést: „Juhász pályára küldése jó húzásnak látszott. A csehszlovákok erőteljesen rohamoztak, Mészöly elfáradt, a fiatal Juhásztól, a tavaszi idény legjobb középpályásától várható volt, hogy új erőt, lendületet visz a csapat játékába. Sajnos, nem tudta leküzdeni lámpalázát, de ez nem róható fel sem Sós, sem Juhász hibájául.”

Sós felelősségét én korántsem kenném el,

a magyar kapitány kollégájánál, Jozef Markónál többet tett azért, hogy a csehszlovákok egalizáljanak. Ladislav Kuna küldte a kapuba az egyenlítő gólt, de addigra megbomlott a védelem, és újabb érthetetlen váltás következett: Fazekas Lászlót – hálából azért, mert bevágta a harmadikat – szintén lecserélte a retusálhatatlan tustörténetével egyedülálló kapitány.

Marko bevallotta: „A magyarok 3-1-es vezetésénél úgy éreztem, elveszett minden.” A Rudé Právo azt írta: „Örülhet a csehszlovák válogatott, hogy megmaradtak az esélyei Mexikóra.” A Ceskoslovensky Sport elismerte: „A magyarok jobb labdarúgást mutattak be.” A Mlada Fronta sem titkolta: „A csehszlovák csapatnak 79 percig remegnie kellett a harmadik mérkőzésért.”

A másik oldalon Ihász Kálmán így kesergett:

Nem akarom elhinni, hogy 3-3 lett a vége.

Mészöly dúlt-fúlt: „Mit mondjak? Nem nyilatkozom!” A Képes Sport szellemes címe az volt: „Az egyik hármast elengedtük volna”.

A Népszabadság csatlakozott a Népszavához, nagyra értékelte hazánk fiainak teljesítményét: „A magyar labdarúgók egytől egyig okosan, ügyesen játszottak. Szentmihályi bravúrosan védett, Páncsics remekül söprögetett, összhangban Káposztával, Szűccsel, Ihásszal, középen rengeteget dolgozott Mészöly, aranyat érő labdákat küldött előre Göröcs, jól hasznosította magát Zámbó, a szokottnál bátrabban játszott Fazekas, elöl pedig Bene és Dunai olyan méregkeverést végzett, amely ellen talán még a legviharedzettebb védelemnek sincs orvossága.”

A Népsport többszörösen tévedett, mert ekképpen vont mérleget: „Az a tény, hogy Prágában 3-1-re tudtunk vezetni, bizonyítja: ott lehetünk Mexikóban.”

Mint tudjuk, decemberben, a marseille-i pótselejtezőn – Szepesi György szavaival –

„jöttek a csehszlovákok”, és mentünk a levesbe (1-4).

Boldogtalan véggel járt, hogy a sporthivatal vezetőinek egyike fúrni kezdte a nyolc győzelmet, valamint egy-egy döntetlent és vereséget számláló Illovszky Rudolf szövetségi kapitányt 1967-ben. Sós nem volt kezdő – az Újpestet, az FTC-t, a Honvédot is irányította –, de mielőtt hazarendelték, hét évig az NDK-ban edzősködött, és kiszerződésekor Káposzta, Mészöly, Ihász még az ifjúsági Eb elődjén, az UEFA-tornán nyert aranyérmet.

A tréner parancsszóra hazatért, és ugyanolyan amatőr módon járt el, mint azok, akik hivatalba iktatták. A magyar futball nagy árat fizetett a dilettáns lépésért, amit még inkább igazolt az, hogy az 1971-ben a válogatott élére visszarendelt Illovszky szinte lehetetlen helyzetből az Európa-bajnokság négyes döntőjébe kormányozta a legjobbakat. Ez több mint ötven éve a magyar labdarúgás kiemelkedően legjobb eredménye.

S 1969-ben erősebb volt a válogatott, mint 1972-ben.

Szentmihályi, Káposzta, Mészöly, Ihász, Göröcs a hetvenkettes tornán már nem játszott, és Albert a sérülése után nem maradt a régi. Ezzel együtt az Eb-elődöntőben csak azért kapott ki a válogatott a szovjet csapattól (0-1), mert Zámbó Sándor 11-esét Jevgenyij Rudakov kivédte.

Ám

az 1970-es vb-n még az angol, brazil, román csoportból is továbbjuthattak volna honfitársaink.

Az angolokat az 1962-es vb-n (2-1), a brazilokat az 1966-oson győzték le (3-1), a románoktól 1970-ig egyetlen vereséget sem szenvedtek. Ezzel a kerettel utazhattak volna Mexikóba: Szentmihályi, Tamás (kapusok), Káposzta, Noskó, Mészöly, Páncsics, Szűcs, Ihász (védők), Juhász, Halmosi, Göröcs, Kocsis Lajos, Zámbó (középpályások), Fazekas, Szőke, Puskás Lajos, Bene, Albert, Farkas, Dunai II, Kozma (csatárok).

E garnitúra tagjai azonban csak tévén nézték a vb-t, valamint Rivellinót, Jairzinhót, Pelét, Gordon Bankset, Bobby Moore-t, Bobby Charltont, pedig ott lehettek volna velük szemben…