Akkor mostantól Stankovic: miben változhat a Fradi játéka a szerb edzővel?

A feröeri Klaksvík elleni szégyenteljes BL-selejtező után a Ferencváros vezetősége menesztette az orosz Sztanyiszlav Csercseszovot. Erről a korszakról már sokat írtunk, most csak annyival foglaljuk össze: Csercseszov vezetésével a csapat nem tudta megvalósítani a labdával való dominánsabb játékot, sikereit nagyrészt második szándékból érte el.

A tavaszi, fokozatos visszaesés a nyáron történelmi kudarcban csúcsosodott ki.

Az együttes felkészítését így júliusban Máté Csaba vette át, aki immár 11 éve, Ricardo Moniz érkezése óta folyamatosan a szakmai stáb tagja volt. Máté nem akart rögtön futballforradalmat csinálni, csak apróbb dolgokon változtatott. Az eredmények pedig hamar jöttek: a tréner tíz tétmeccséből kilencet megnyert, míg a tíz (meccsenként átlagosan egy) kapott gól mellett 39-et (!)sikerült szerezni, azaz meccsenként átlagosan majdnem négyet! Az FTC a bajnokságban csak a Puskás Akadémiától kapott ki, míg a Konferencia Liga selejtezőjében ír, máltai, majd litván ellenfelét is gólzáporral ejtette ki, könnyedén bejutva a csoportkörbe. A pályán nyújtott teljesítmény mellett az öltözői hangulat is nagyban javult, miközben több játékos – például Varga Barnabás és Adama Traoré – formája is ugrásszerűen javult.

A nyár végén a zuhanyhíradó Csercseszov lehetséges utódjait találgatta (Dejan Stankovic mellett mások mellett Jesse March neve is felvetődött), ám Máté Csaba érthető módon nagyon népszerű lett a ferencvárosi drukkerek körében. Bár Stankovic érkezésével a klub megerősítette, hogy Máté marad a klub kötelékében, azt még nem tudni, pontosan milyen feladatkörben számítanak rá. A döntés megosztja a közvéleményt: sokak szerint Máté bizonyított, és megérdemelné, hogy véglegesen a Fradi vezetőedzője legyen. Mások szerint a megállapodás Stankoviccsal már Máté gólgazdag meccsei előtt megszületett.

Akárhogyan is, érdemes egy pillantást vetni az új edző eddigi pályafutására.

Dejan Stankovic 1978. szeptember 11-én született.

Játékosként aligha kell bárkinek is bemutatni:

103-szoros jugoszláv és szerb válogatottként két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon szerepelt, a Crvena zvezda után 1998-tól a Lazióban, majd 2004-től 2013-as visszavonulásáig az Internazionaléban futballozott. A két csapat színeiben összesen hatszoros olasz bajnok lett, a 2010-es, José Mourinho-féle Inter alapembereként Bajnokok Ligája-győztes is, a milánóiak abban az évben első olasz csapatként tripláztak. Nagy munkabírású kemény játékos volt, aki a középpályán a védekezésből és támadásból is kivette a részét, miközben a távoli góljai élénken élnek az emlékezetben.

Visszavonulása után az Udinesénél, az Internél és az UEFA-nál is betöltött különféle segítői és tanácsadói pozíciókat. Első vezetőedzői megbízatását 2019 decemberében kapta, amikor is idény közben vette át egykori nevelőegyesülete, a Crvena zvezda irányítását. A belgrádiak már akkor is a szerb liga címvédői voltak, ám Stankovic vezetésével ezt 2022-ig még sorozatban háromszor lettek bajnokok, a szerb kupát ugyancsak mindháromszor megnyerték. 2021 és 2022 tavaszán is megérték a tavaszt az Európa Ligában, a 32, illetve a 16 között búcsúzva.

2022 augusztusában a Bajnokok Ligája rájátszásában az izraeli Maccabi Haifa búcsúztatta őket, miután az idegenbeli 3-2-es vereség után hazai pályán balszerencsés módon elveszítették kétgólos előnyüket, a döntetlennel pedig összesítésben az ellenfél jutott tovább. A BL-csoportkör tehát harmadszor sem jött össze Stankovicnak, aki a párharcot követően lemondott, és a Sampdoria edzője lett.

A kilátástalan helyzetben lévő, adósságokkal küzdő csapat szakvezetőjeként húszból mindössze három mérkőzést sikerült megnyernie, csontutolsóként végzett, többnyire defenzív, három belső védős futballt játszva. Bár csapata a legkevesebb gólt lőtte és a legtöbbet kapta az olasz bajnokságban, Stankovicot így is helyi hősnek tekintették, hiszen az évad végéig kitartott a reménytelen helyzetben lévő, szebb napokat látott klub mellett.

Vagyis

Stankovic edzői elképzeléseiről leginkább a belgrádi meccseit vizsgálva kaphatunk képet.

Vezetésével a Crvena zvezda a topligás csapatokhoz képest valamivel egyszerűbb, direktebb játékot játszott, többnyire 4-2-3-1-es vagy 4-1-4-1-es, ritkábban 4-4-2-es rombuszalakzatban. Az együttesében olyan játékosok kaptak helyet, mint a sokszoros osztrák válogatott Aleksandar Dragovic, a szerb nemzeti csapatban mostanában is pályára lépő Strahinja Erakovic, a nagy munkabírású, de a hírekbe leginkább születési dátumának meghamisításával bekerülő gaboni Guélor Kanga, vagy éppen a Fradi által idén nyáron igazolt Aleksandar Pesic.

A direktebb játék ellenére a belgrádiak  a korábbinál többet birtokolták a labdát Stankovic irányítása alatt. A bajnoki mérkőzéseken 2017/18-ban meccsenként átlagosan 58, egy idénnyel később pedig 59 százalékban volt a labda a piros-fehéreknél, de 2019/20-ban ez a szám már 64 százalék volt. A labdakihozatal megindításában a két belső védőt általában két visszalépő belső középpályás is segítette. Ennek ellenére gyakran előfordult, hogy Milan Borjan kapust az ellenfél letámadó csatárai ívelésre tudták kényszeríteni, miközben a hat hátulsó játékos is kevésbé volt magabiztos, ha nyomás alá került.

Amennyiben sikerült az ellenfél letámadását átjátszani, akkor többnyire direkten, az ellenfél védelme mögé már a félpálya környékéről beindulva támadták a kaput a belgrádiak. Ennek megvan az az előnye, hogy a csapat az ellenfél térfelére érve sem lassul le, és nem kell a felállt fal elleni játékkal bíbelődni egy, a kapuja felé mélyen visszatolt védelem ellen. Amikor ez sikerült, akkor a belgrádiak képesek voltak látványos támadásokra.

A kapust ugyan megtámadják, de a pálya széle felé ível, a lecsorgó labdából pedig a Crven zvezda megszerzi a vezetést.

Ennek a játéknak a hátránya azonban, hogy a gyorsan felpörgetett játék elhamarkodott mélyégi passzokban vagy ívelésekben végződhet, ilyesmit sokszor láthattunk a zvezda meccsein. Más alkalommal pedig a csapat támadásai túlságosan az oldalvonal mellé sodródtak, így az elülső játékosok nem kapták meg a labdát megfelelő testpozícióban a játék folytatásához.

Így néz ki egy labdakihozatal hátulról. A játékosok itt az oldalvonal mellett, szorult helyzetből kénytelenek végig vinni a támadást, kényszerű ívelés a jelenet vége.

Védekezésben Stankovic leginkább az emberfogásra esküszik. Szükség esetén csapata akár magasan is letámadta az ellenfelet: ilyenkor a fő cél a labdás középhátvéd oldalra szorítása volt, miközben a passzopciókat emberfogással vették ki a játékból. A zvezda védekezési rendszerének hátránya, hogy védekezésben a játékosok fő referenciapontja olyannyira az ellenfél helyezkedése volt, hogy többször is figyelmen kívül hagyták a területek összefüggő lezárását. Gyakran megfigyelhettük, hogy a 4-4-2-es vagy 4-1-4-1-es védelmi alakzatban a szélsők szélesen, az ellenfél szélső védőjéhez képest helyezkednek, így a pálya közepén megnyíló lyukakat a kilépő belső védőknek kellett betömniük. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a saját térfélen, vagy a félpálya környékén nem is mindig támadták le agresszívan az ellenfeleket, ez a szisztéma azért rejthet magában gyengeségeket.

A Crvena zvezda egy bedobás után letámadja a Maccabi labdakihozatalát. Mindenki embert fog, sikerül is kikényszeríteni az ívelést.

Védekezési gyengeség a saját térfélen: a több másodperce tartó izraeli labdabirtoklásra a zvezdának lett volna ideje rendeződni, ennek ellenére nincs nyomás a labdáson, ráadásul a kizárólagos emberfogás miatt a távolság is megnő a játékosok között. A Maccabi így a pálya közepén tud támadást vezetni.

Összességében tehát a szerb edző az ottani csapatokra jellemző, egyszerűbb, célirányosabb futballt játszat. Ezt a játékot ugyanakkor a játékosok magas szinten, stabilan produkálni tudják, ami azt is megmagyarázza, az utóbbi néhány évtizedben a szerb válogatott- és klubfutball miért volt sikeresebb a magyarnál. A hosszú távú stabil teljesítményhez azonban a Fradinak a nemzetközi fronton szintén képesnek kellene lennie arra, hogy labdával is dominálja a mérkőzéseit. Kérdéses, Stankovic kinevezésével ez a cél elérhető-e. Még kérdésesebb azonban, hogy ennek a célnak a szükségességével tisztában van-e a klubvezetés.

Az elmúlt évek ferencvárosi kinevezéseiben nem nagyon volt felfedezhető szakmai kontinuitás, az edzőváltások többnyire ötletszerűen történtek meg.

Szerhij Rebrov magas szintű szakmai teljesítménye és magyar szinten példátlanul kimunkált pozíciós játéka is inkább véletlen egybeesés, mint előzetesen megfogalmazott elvárás volt.

Ennek ellenére Stankovicnak játékosként és edzőként is megvannak azok a tapasztalatai, amelyeknek birtokában a Fradi képes lehet ismét kiharcolni a tavaszi szereplést. Rövid távon ugyanis nem kell feltétlenül labdát birtokolni: második szándékú játékkal a tavalyi szezonban Csercseszov is tovább tudott jutni a tavaszi fordulókba. A magyar klubcsapatok hosszútávú sikerességéhez ugyanakkor elengedhetetlen lenne a pályán megjelenő önálló identitás, az edzői kinevezéseknek pedig hosszú távon ehhez kellene igazodniuk.