Négyből kettő: mi áll a Konferencia Ligában mutatott szerény mérleg mögött?

A Ferencváros a Klaksvík elleni szégyenteljes vereség után simán, 6-0-s összesítéssel búcsúztatta az ír Shamrock Rovers csapatát a Konferencia Liga második selejtezőkörében. A zöld-fehérek ezúttal már biztató dolgokat is mutattak, de ne feledjük: Máté Csaba egyelőre csak ideiglenesen ül a ferencvárosi kispadon. A végleges vezetőedző személyéről később születik döntés, és nem kisebb névről is hallani, mint például az amerikai Jesse Marsch, a Salzburg és a Leipzig korábbi trénere. A Fradi játékából ugyanakkor két mérkőzés alapján még korai lenne hosszú távú következtetéseket levonni, ezért most a másik három magyar csapat produkcióját próbáljuk elemezni, értékelni.

KECSKEMÉT–RIGA

A KTE a hazai 2-1-es győzelem után idegenben 3-1-re kapott ki a lett Riga FC otthonában, így a magyar ezüstérmes nem élte túl az első párharcot. A lila mezes Kecskemét óriási meglepetésre, újoncként végzett az NB I legutóbbi kiírásának második helyén. Szabó István csapata szinte teljesen magyar kerettel, három belső védővel elsősorban stabil védekezésre és kontrákra építve ért el hazai szinten meglepő sikert, miközben rögzített szituációkból is figyelemre méltóan eredményes volt. A Riga elleni két mérkőzésen is hasonlót láthattunk.

A Kecskemét csak alkalmanként próbált hátulról, rövid passzokkal építkezni,

a vezetés birtokában pedig általában hosszú kapuskirúgással indította a támadást. A labdabirtoklási periódusokban sem képviselt az együttes magas technikai színvonalat. Ezekben az időszakokban is a biztonság volt az elsődleges: a játékosok ritkán forgatták például a játékot a pálya egyik oldaláról a másikra. Ha ugyanis azon az oldalon fejezzük be a támadást, ahol megkezdtük, labdavesztés esetén azonnal vissza lehet támadni. A játék átforgatása ugyanakkor felpörgetné a játék dinamikáját, több beindulást igényelne, így egy esetleges labdavesztés több teret engedne az ellenfél kontratámadásainak. Ezt mindkét meccsen viszonylag eredményesen sikerült megakadályozni, az ára azonban kiszámíthatóbb labdás játék és több hosszú, mélységi lapos passz lett. Ez önmagában nem baj: az ilyen labdákra a kecskemétiek második szándékból visszatámadhatnának, és gólhelyzetet alakíthatnának ki.

A Kecskemét túltölti a labdás oldalt, mindenki a közeli sávba helyezkedik. A visszalépő támadó hosszú mélységi passzt kap, de a létszámfölénynek köszönhetően a labdát vissza lehet szerezni.

Egy labdával kevésbé magabiztos csapat számára a letámadásból szerzett labdák igen fontosak. A Kecskemét legtöbbször hagyta az ellenfél kapusának átvenni a labdát, majd a legközelebbi passzopciókat lefogva, mintegy közvetett módon szívta el a levegőt a lett labdakihozatalok után. A második mérkőzésen Vágó Levente ilyen szituációból szerezte a vezető gólt is.

Letámad a Kecskemét 5-3-2-ben, a cél a  támadást a másik oldalra terelni. A kapust sikerül hibára kényszeríteni, a visszagurításból Vágó szerez gólt.

A kockázatkerülő játékfilozófia okozta azonban Vágóék vesztét is: a visszavágó második félidejében Szabó István csapata egyre mélyebben és mélyebben védekezett, így a technikailag szintén nem kiemelkedő rigai együttes szinte a kecskeméti térfél közepéig hozta fel a labdát. A hosszában összeszűkült játéktéren a mélyen védekező ellenféllel szemben a lettek leginkább beadásokkal próbálkoztak. Ebben némileg segítette őket, hogy az odavágó 4-3-3-as felállása után a visszavágóra – valószínűleg a Kecskeméthez is alkalmazkodva – 3-5-2-es felállásra váltottak, így az ellenfél kapuja előtt két középcsatár is várhatta a beadásokat. Különösen a kongói Mankenda volt elemében a jobb oldali szárnyvédő posztján: egy az egyben többször is megverte ellenfelét, gólt lőtt és gólpasszt adott. A kecskemétiek tragédiája, hogy a rendes játékidő végén, majd a hosszabbítás hosszabbításában kapott gólt – egy percet kellett volna kibírni a büntetőpárbajhoz… Látszik azonban, hogy a Kecskemét játéka egyelőre nem európai színvonalú, de ez talán nem is volt elvárás: már a bajnoki helyezés is bravúrnak tekinthető.

ZALAEGERSZEG–OSIJEK

Sokkal simábban vérzett el a ZTE horvát ellenfelével szemben, amely az idegenbeli 1-0-s vereség után hazai pályán is viszonylag „könnyedén”, 2-1-re kapott ki, a becsületgólt is csak a mérkőzés végén megszerezve. Mint emlékezhetünk, az előző idény végén Ricardo Monizt a gyengébb formára hivatkozva, a kupadöntő előtt menesztették a zalaegerszegi kispadról. A Budafok elleni kupadöntőt már Boér Gáborral húzta be a csapat, de az új szezon meglehetősen gyengén kezdődik a zalaiaknak: a múlt hét végi, Kisvárda elleni bajnoki is sima vereséggel végződött, amelyen az edző nem mindennapi módon már a félidőben kihasználta mind az öt cseréjét.

A második mérkőzés legnagyobb része zalaegerszegi labdabirtoklással telt.

A lesgyanús, de korai eszéki vezető gól után a horvátok elsősorban az eredmény őrzésére rendezkedtek be. Nem volt nehéz dolguk, hiszen a ZTE játékosai látványosan nem tudtak mit kezdeni a labdával. A középső zónákat nem sikerült a csapatnak játékosokkal feltölteni, így a labdakihozatalok számos alkalommal a szélekre szorultak. Különösen a bal oldalon játszó Tajti Mátyás volt elemében, a felfutó balhátvéd Gergényivel kombinálva némi veszélyt tudott jelenteni. Gyakran azonban idáig sem sikerült eljutni: a labdakihozatal kezdeti fázisában a két középhátvéd többnyire tanácstalanul labdázgatott, és a középen játszó Soltész meg Sankovic sem találta velük a megfelelő tagozódást. Emiatt sokszor csak a kapunak háttal álló játékosoknak sikerült felpasszolni a labdát; ezt az eszéki letámadás könnyedén semlegesítette.

A középhátvéd Soltésznak passzol, aki a kapunak háttal áll, így kénytelen visszafelé cselezni.

Egy sikeres labdakihozatal: a jobb oldal túltöltése után a bal oldalra forgatnak Tajtihoz, Gergényi (nem látszik a képen) mögé kerül, de nem lesz sikeres a beadás. (A képminőségért elnézést kérünk, a kamera épp mozgásban van.)

A védekezésben megfelelően szervezett ZTE tehát labdával meglehetősen tanácstalan az utóbbi időben, ami nemhogy nemzetközi szinten, de még a hazai bajnokságban is hátrányt jelenthet.

DEBRECEN–ALASHKERT

Az idegenbeli 1-0-s győzelem után hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett, és végül tizenegyesekkel jutott tovább a DVSC az örmény Alashkert ellenében. Az odavágón helyenként dominánsan futballozó és több helyzetet kidolgozó debreceniek a visszavágón igencsak megszenvedtek a számos dél-amerikai légióst soraikban tudó jerevániakkal. Az első mérkőzéshez képest a játék képe ugyanis nagyban megváltozott, és taktikailag is kifejezetten érdekesen alakult.

A rivális ugyanis kifejezetten agresszívan, emberfogással támadta le a debreceni labdakihozatalokat.  Az örmények 4-3-3-as alapfelállása labda ellen általában 4-4-2-re alakult át, s kifejezetten kockázatosan presszingelték a debrecenieket: gyakran még a középhátvédek is szorosan követték a visszalépő hajdúsági támadókat.

A tavaly érkezett szerb edző azon kevesek egyike a magyar bajnokságban, aki igyekszik viszonylag látványos támadófutballt megvalósítani.

A visszavágón a debreceniek játéka leginkább a De Zerbi-féle Brightonhoz hasonlított: a labdát mélységben járatva, az ellenfelet fel-le hintáztatva igyekeztek kihozni a labdát, majd az ellenfél térfelén leginkább szélső kombinációkkal, befelé cselező tükörszélsővel és felfutó szélsőhátvéddel próbáltak veszélyeztetni, különösen a bal oldali Manrique, Kyziridis duó révén. A két középső támadó, Dzsudzsák és Babunski pedig ugyancsak rugalmas, helycserés játékot játszott, szinte hamis kilencesként manipulálva az emberfogó középhátvédeket. Ha az egyikük visszalépett, a másikuk beindult a területbe.

A modern elképzelést azonban a játékoskeret minőségéből adódóan gyakran nem sikerült megvalósítani. A második örmény gólt is hasonló szituáció előzte meg, amikor a két belső középpályás az ellenfél kicsalogatásának szándékával eladta a labdát.

A második örmény gól előtti szituáció. a kapunak háttal lévő középpályás nem tudja kicsalogatni az ellenfelet, visszapassz helyett a mellette lévő társ irányába passzol. Az eladott labdából az Alashkert megszerzi a második gólt. Figyeljük meg a Brightonhoz hasonló, 4-2-4-es labdakihozatali elállást és az Alashkert agresszív emberfogását!

A második félidő közepén egy kiállítás miatt emberhátrányba került az Alashkert. A forgatókönyv ettől kezdve alapjaiban megváltozott, a Lokinak emberhátrányban, a saját kapuja előtt tömörülő ellenfelet kellett volna feltörnie, de ennek megvalósítása nem sikerült. Végül a tizenegyespárbaj hozta el a továbbjutást.

Felállt fal elleni játék a hosszabbításban: jó az alákerülő beindulás, de nem pontos a visszagurítás.

A négy magyar csapatból kettőtől tehát már az első idei nemzetközi kupapárharca után elbúcsúztunk. A tavaly szimpatikusan menetelő Kecskemét és az átmeneti időszakban lévő Zalaegerszeg azt igazolta: még nem áll készen a nemzetközi szereplésre, különösen a labdás játék minősége miatt. A Ferencváros számára a kitűzött cél egyértelműen a csoportkörbe jutás, a helyenként szimpatikusan futballozó Debrecennek pedig időre van szüksége, hogy az elképzelések a pályán is működjenek.