Arról szólt a híradó, hogy Szegeden vasúti baleset érte az FTC-t és a Vasast is

Ötvenöt évvel ezelőtt így festett az élmezőny a tavaszi idény végén – tehát fél távnál – a labdarúgó NB I-ben: 1. Vasas 23 pont, 2. Újpest 22, 3. Honvéd 21, 4. FTC 21.

Majd a bajnokság nyári szünetében, július 27-én

a listavezető Vasas a harmadosztályú Szegedi VSE-hez látogatott MNK-mérkőzésre.

Az angyalföldiek sok mindenre számíthattak, csak könnyű kis kirándulásra nem. Az első osztály utolsó tavaszi fordulója előtt ugyanis a Géczi – Novák, Páncsics, Horváth, Havasi (Mezei) – Juhász, Albert – Karába, Varga, Branikovits, Katona összetételű, abban az évben a Leeds Uniteddal Vásárvárosok Kupája-döntőt vívó FTC járt a Tisza-parti vasutasoknál, és – bomba meglepetésre – 1-0-ra kikapott.

Szegeden tréfásan azt emlegették, hogy csak a szokásos eredmény született, mert negyedszázaddal korábban, 1943 őszén az akkor Tisza Szegednek nevezett SZVSE az NB I-ben 1-0-ra győzött Schaffer Alfréd edző Csikós Gyulát, Rudas Ferencet, Polgár Gyulát, valamint a két Sárosit, Bélát és Györgyöt is felvonultató Ferencvárosa ellen.

Hatvannyolcban tízezer néző ünnepelte a vidéki kiscsapatot, a szurkolók a meccs után a vállukon hordozták a gólszerző Kiss Pétert, a mezőny legjobbjának titulált, utóbb Ulmban letelepedő Karsai Ferencet meg a többieket. A két helyi újság egyaránt azt írta: „Az SZVSE-ből mindenki dicséretet érdemel.”

A Vasast szintén tízezren fogadták. A Dél-Magyarország így vezette fel a találkozót:

Egész Csongrád megyében nagy érdeklődés nyilvánul meg az MNK-mérkőzés iránt. A Vasutas-stadion irodájában a szurkolók egymásnak adják a kilincset. Nemcsak Szegedről, hanem a környékbeli falvakból és a megye más városaiból is igényeltek már jegyeket.

Ugyanakkor a Csongrád megyei Hírlap arról cikkezett: „A szegediek vasárnapra kérték a mérkőzést, de kérésüket nem teljesítette az MLSZ. Persze nem a szövetséget érinti a találkozó kasszasikere, miért is ne ragaszkodna a kiírt időponthoz. Főleg úgy, hogy a Vasas is ahhoz ragaszkodott. Nos, ez annyit jelent, hogy szombat délután öt órára kiérnek a mérkőzésre a szegedi szurkolók, de már Szeged környékéről kevesebben várhatók, mint egy vasárnapi találkozóra.”

Azért a 10 000 sem volt kevés, pláne, hogy a Vasas átlagnézőszáma abban az esztendőben 10 013-ra rúgott. A vonzó piros-kékek csapatából Szegeden hiányzott Bakos Sándor és a góllistavezető Korsós István, ezzel együtt a fővárosiak gála-összeállításban léptek pályára. A névsor ez volt: Bolemányi – Ihász, Mészöly, Vidáts, Fister – Mathesz, Müller – Molnár, Radics, Puskás (Menczel), Farkas. Az 1968-ban olimpiai bajnok, a mexikóvárosi döntőben gólt szerző Menczel Iván csak csereként szállhatott be…

A menőkkel szemben csupa olyan futballista sorakozott fel, akit az FTC kiejtéséig Csongrád megyén kívül nem ismertek. Ám egy ország másodszor is rácsodálkozott a Gilicze – Csigér, Karsai, Salánki, Hájas – Szamosvölgyi, Kiss II – Bite, Sándor, Sonkó, Sajtos összetételű együttes tagjaira, mert a Vasas sem bírt az SZVSE-vel. Az előre húzódó Mészöly Kálmán ugyan a második félidőben vezetést szerzett a favoritnak, ám Mathesz Imre rossz passza után Bite János egyenlített, és az 1-1-gyel az alacsonyabb osztályú csapat jutott a legjobb négy közé.

A drukkerek megint a vállukon vitték a hősöket,

és főként a szinte mindent védő Gilicze István kapust rajongták körül. A szenzáció nagyságára jellemző: az FTC-t és a Vasast a kupától elbúcsúztató SZVSE az NB II-ben otthon 4-0-ra kikapott a Gázművektől…

Illovszky Rudolf, a Vasas edzője nem is keresett mentséget. Azt mondta: „Lehetne magyarázgatni a döntetlent. Hogy nagyon rossz talajon kellett futballoznunk, hogy az első félidőben könnyelműek voltunk, hogy aztán sok helyzetet teremtettünk, de kihagytuk azokat, s hogy az ellenfél olykor a durvaságoktól sem riadt vissza. A lényeg azonban az: nem tudtunk legyőzni egy harmadosztályú csapatot.” (Harmadosztályú, mert az NB I és az NB II között NB I/B is volt.)

A Hajdú – Szántó, Dunai Lajos, Csetényi, Jenei – Kékesi, Strasszer, Oborzil – Török, Sárközi, Szuromi összeállítású MTK-t már 12 ezer néző várta 1968. július 31-én. Ám hamar csalódás érte az immár a döntőbe jutásról álmodozó szegedi publikumot, mert a meccs elején Karsai „gólpasszal” lepte meg Török Józsefet, majd Strasszer Lászlót fejbe rúgta Sajtos István, akit a labdarúgó- és jégkorong-játékvezető Müncz György nyomban kiállított.

Ez sima folytatást vetített előre, s még inkább könnyű budapesti sikert ígért az, hogy Szuromi Antal lövését az ismét remekül röpködő, még Sárközi István tizenegyesét is kivédő Gilicze nem tudta hárítani (0-2).

Ám Sonkó Imre váratlanul szépített (1-2), és a továbbiakról így számolt be a Népsport:

A szegediek tízen is egyenlő ellenfelek voltak. Ilyen küzdelmet és harcot ritkán látni sportpályáinkon. Valamennyien emberfeletti munkát végeztek, a végén már szinte nem is a lábuk, hanem a szívük vitte őket. A göröngyös talajon is ügyesen kezelték a labdát, jól cseleztek. Mindenki nagyon akart, sőt túlságosan is. Most már nem úgy játszottak, mint akik csak nyerhetnek. Mint eddig a Ferencváros és a Vasas ellen. Most már súlya volt náluk a korábbi két bravúrnak. Sőt kötelezte őket. Hajszálon múlt a továbbjutásuk!

A szegedi csapat tagjai fejenként 3200 forint jutalmat kaptak a négy közé kerülésért. Az utóbb jogtanácsosként dolgozó dr. Szamosvölgyi Zoltán így emlékezett: „A prémiumot még azon a nyáron elköltöttük, bármilyen nagy pénz volt az akkoriban.”

A döntőben Hidegkuti Nándor edző MTK-ja ugyanúgy 2-1-re győzött a Honvéd ellen, ahogyan Szegeden nyert. A vezetést a finom technikájú, ám csupán egyszeres válogatott Szuromi szerezte meg, aki erről a döntőről is szívesen beszélt vendégeivel a Híradó mozi szomszédságában lévő, közkedvelt nagykörúti eszpresszójában, a Gongban.

Viszont 1968-ban az SZVSE talán még a kupát elhódító MTK-nál is többször szerepelt a híradóban.