1963. szeptember 11.: Galatasaray–FTC 4-0. Legalább akkora szenzáció volt a brutális különbségű vereség, mint a magyar válogatott 3-1-es kudarca 1956-ban Törökországban. A képességek alapján a világszerte tekintélyes FTC-nek kellett volna nyernie 4-0-ra Isztambulban is. Ám az Aczél – Novák, Páncsics, Perecsi, Dalnoki – Vilezsál, Galambos – Fenyvesi II, Albert, Rátkai, Fenyvesi dr. összetételű együttes a Népsport szerint „ezen e fontos találkozón – Aczél kivételével – egyszerűen csődöt mondott”.
A Népszabadság is azt írta: „A Ferencváros végig az alárendelt partner szerepét játszotta.” A klasszisok betlijére nem lehetett mentség az sem, hogy Mátrai Sándor, Orosz Pál, Rákosi Gyula hiányzott, s hogy Albert a 43. percben, 1-0-nál megsérült, ráadásul az FTC – mivel csere nem volt – Turgay Seren 3-0-nál bekövetkező sérüléséig létszámhátrányban játszott.
1973. szeptember 19.: Vasas–Sunderland 0-2. Ötven éve még értelmezni sem lehetett, hogy egy másodosztályú angol csapat – hiába volt FA Kupa-győztes – nyerni tudjon a Népstadionban. A KEK-ben égő Vasas vereségét
s ehhez az is jó alapot teremtett, hogy a kettős kupameccs első felvonásán az FTC 1-0-ra kikapott a varsói Gwardiától. A hazai újságok ilyesmiket írtak: „világosan látni kell, a nemzetközi mezőnnyel szembeni lemaradásunk egyre nő”; „a magyar futball – beleértve legjobbjait is – végérvényesen egy helyben topog.” Minden relatív, az aznap pályára lépő magyar labdarúgókból a következő labdaművész-együttest lehetett volna összegyúrni: Mészáros (Géczi) – Török (Martos), Bálint, Vidáts, Páncsics – Ebedli, Müller, Kű – Szőke, Branikovits, Várady.
1983. október 19.: Győri ETO–Dinamo Minszk 3-6. „A BEK egyik legnagyobb meglepetése született a Rába ETO stadionjában. Senki nem számított arra, hogy Győr kedvencei ilyen csúfos kudarcot vallanak” – állt a másnapi beszámolók egyikében. Verebes József „mágus” Kovács László – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Szepessy, Burcsa – Szabó Ottó, Szentes, Hajszán összeállítású, idehaza rettegett ETO-jának az ismeretlen Viktor Szokol 42 perc alatt bevágott hármat, már a szünetben 1-4 állt a táblán. Aztán a visszavágón 3-1-re nyert, és 9-4-es, megrázó összesítéssel ment tovább a Minszk.
1989. november 1.: Benfica–Honvéd 7-0. A rettenetesen egyoldalú BEK-találkozóról a Népsport azt írta:
Ez volt a Honvéd labdarúgócsapatának Waterloo-ja.
A portugálok azt csináltak a pályán, amit akartak, olyan futballt produkáltak, mint hajdanán a Puskás-féle Honvéd, amikor százezer szurkoló töltötte meg mérkőzésenként a Népstadiont.” Portugáliában voltak egyéb súlyos vereségek is – 1960: Benfica–Újpest 6-2, 1994: Porto–FTC 6-0 –, de számszerűleg ez nőtt a legnagyobbra, ráadásul a Benfica Kispesten is nyert 2-0-ra. Sokkal inkább Cesar Brito, mint Pisont István volt „a legnagyobb király”.
