Csatárklasszisok, semmiből jött messiás, dráma mindenhol – vajon az 1998-as a valaha volt legjobb vb?

Minden futballrajongót megérint a nosztalgia. Az érzés talán a tinédzserévek vége, húszas évek eleje irányába a legerősebb: ekkor már tudatosan választunk saját kedvenceket (akár sportban, akár zenében), tudatosan követjük rajongásunk tárgyát, még nem kopik bennünk a fanatizmus és nem éget ki minket a meccsek végeláthatatlan sora.

Minden kísérlet a listázásra és rangsorolásra szükségszerűen erősen szubjektív, és szubjektív az az állítás is, hogy az 1998-as világbajnokságnak – 18 évesen a legszédítőbb futballcsúcs, amit addig láttam – ott van a helye a legjobbak között.

Minden futballrajongónak megvan „a” vébéje.

Kit egy-egy válogatott (az Aranycsapat? Az 1970-es brazil mágusok? Cruyff és a hollandok 1974-ben? Az esztétikai csúcsteljesítménnyel semmire sem menő 1982-es brazilok? Maradona és argentinjai?) bűvölt el, kit egy-egy torna miliője – Franciaországban kiváló csapatokból, óriási egyéniségekből, drámából és fantasztikus hangulatból sem volt hiány. Hogy miért is volt nagyon emlékezetes a 16. világbajnokság? Íme, néhány támpont!

32 CSAPAT. Az már a hetvenes évek elején nyilvánvaló volt, hogy a 16 csapat kevés, de a bővítésnek ekkor még sokan (főleg az addigi lebonyolítás haszonélvezőinek számító európai és dél-amerikai együttesek) keresztbe tettek. A mezőnyt végül 1982-ben bővítették 24 csapatosra, de ez nyakatekert, „számolgatós” lebonyolítást eredményezett, közben pedig a feltörekvő kontinensek kopogtattak a FIFA-nál, és még több helyet követeltek. Végül a franciaországi tornán szerepelt először 32 együttes, és a lebonyolítás sikert aratott. A mezőny nem hígult fel – Japán és az Egyesült Államok kivételével minden csapat szerzett legalább egy pontot, mindegyik betalált, és csak négy olyan meccs volt, amelyen az egyik fél négy vagy több góllal múlta fölül a másikat –, a lebonyolítás könnyen érthető volt, a csoportmeccsek zöme izgalmas, hiszen a harmadik hely már nem jelentett valószínű továbbjutást.

Nem véletlen, hogy a rendszer 2022-ig megmaradt – a 32-es „főtáblájú” világbajnoki lebonyolítás tovább volt használatban, mint bármely más szisztéma a vb-történetben.

A HIVATALOS DAL. A legtöbb szavazáson azt mondja a közönség, hogy a La Copa de la Vida (avagy a The Cup of Life), Ricky Martin slágere a valaha volt legjobb hivatalos vb-dal. A tornára kiadott Allez! Ola! Olé! című válogatásalbum sem rossz, de a La Copa de La Vida abból a mezőnyből is messze kiemelkedik. Annyira jó sláger, hogy még a latin popot rühellők is hajlamosak voltak teli torokból ordítani a refrént. Mindent tud, amit egy vb-dalnak tudnia kell.

A KABALA. Néhány vb-kabalát a közönség közönnyel vagy szemforgatással fogadott, ám Footix, a gall kakas osztatlan sikert aratott. Egy csomó kabalával szemben Footix megragadt a kollektív szurkolói emlékezetben, és talán csak Pique, az 1986-os, mexikói vb bajszos, sombrerós jalapeno-figurája vetekedhet vele a népszerűségi versenyben.

A FIFA-JÁTÉKOK. Az EA Sports ezekben az években kezdett igazán belejönni, és a világbajnoki kvalifikációt végig követő, máig kultjátéknak számító FIFA Road to World Cup 98, valamint a torna hivatalos játéka, a World Cup 98 egyaránt nagy dobásnak számított. A World Cup 98-ban a teljes tornát lejátszhattuk franciaországi környezetben, de a világbajnokság megnyerésével megnyílt az „archív szekció”, így például az 1938-as és az 1954-es ezüstérmes magyar válogatottat is irányíthattuk a World Cup Classics szekcióban. Először hordta minden válogatott a tényleges mezét – még olyan dresszek is előkerülnek a játékban, amelyek a világbajnokságon a szertárban maradtak!

STADIONOK. A vadonatúj luxusstadionok szépek, jók, elegendő építészeti kreativitás esetén még megkülönböztethetők is, de

a franciaországi vb helyszínei még kevésbé voltak uniformizáltak.

Az egyetlen vadonatúj (szupermodern, elegáns, de tán kicsit unalmas) stadion a döntőnek helyet biztosító Stade de France volt, a többi aréna pedig tiritarka képet adott a tornának. Európa egyik legjellegzetesebb lelátórendszere (Marseille)? Angolos stadion, a pálya fölé tornyosuló, meredek lelátókkal (Lens, Saint-Étienne)? „Frankenstein”-stadion, aszimmetrikus lelátókkal (Montpellier)? Hullámos tetőelemek (Bordeaux, Lyon)? Klasszikus, ovállelátós stadion (Parc des Princes, Toulouse)? Elegáns, zöld, modern ovál (Nantes)? Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere! Tegyük hozzá, a helyszínek befogadóképessége mai szemmel kicsi: csak két stadion volt 50 000 fő fölötti kapacitású, a helyszínek fele esetében pedig még 40 000 drukker sem fért a lelátókra.

MEZEK. A mezek értékelése mindig szélsőségesen szubjektív, de a ’98-as szerelések kimondottan jól néztek ki – ekkoriban még teljes erővel tombolt a bő mezek divatja. A gyártók névsora igen hosszú: tizenkét sportmárka (ábécérendben: ABA, Adidas, Asics, Diadora, Hummel, Kappa, Lotto, Nike, Puma, Reebok, Shamel, Umbro) öltöztette a csapatokat, ennek megfelelően igen színes és változatos lett a csapatok megjelenése. A három óriás (Adidas, Nike, Puma) „csak” 17 együttes szállítója volt, a tavalyi tornán már a 32-ből 26 együttest ez a trió látott el. A gyártók kiélték kreativitásukat: az azték arcmintás mexikói mez, a jamaicai Reggae Boys vagy a dél-afrikai Bafana Bafana nagyon színes szerelése, a japánok lángnyelvmintás trikója, a horvátok kockás felszerelése, a házigazda és végső győztes franciák dressze mind-mind klasszikus. Ekkoriban még mindenki a válogatottak alapszíneit variálta, és nem jelentek meg a hatalmas marketingdumával megtámogatott, de a csapatok tradícióihoz sokszor egyáltalán nem is kapcsolódó tartalékmezek.

GÓLOK. A 64 találkozón 171 gól esett, ez 2,67-es átlagot jelent. Ugyan a mutató enyhén visszaesett az 1994-eshez képest, de az 1990-es (gól- és játékbeli) mélypont már nagyon messzinek tűnt. Ráadásul az egész tornán csak négy gól nélküli mérkőzés volt, és csupán egy az egyenes kieséses szakaszban. A világbajnokságok történetének első 0-0-s meccse 1958-ban volt (Brazília–Anglia), 1962 és 1998 között pedig csak egy tornán volt százalékosan kevesebb gól nélküli döntetlen, mint a franciaországin. Az 1994-esen, akkor meg a döntő volt dögunalmas 0-0… Gólmennyiség mellett minőség is volt: Michael Owen argentinok elleni szólója egy csomó tornán a torna találata lett volna, de hát Dennis Bergkamp az utolsó pillanatban levarázsolta a labdát a levegőből, majd bebombázta azt, és ennél kevés megmozdulás állt közelebb a futballtökéletességhez. Jack van Gelder holland kommentárja ugyanakkora klasszikus, mint maga a gól.

CENTIK HÍJÁN TÖRTÉNELEM. Ugyan válogatottjával a nyolcaddöntőben búcsúzott, mégis a vébé egyik nagy sztárja volt José Luis Chilavert, a paraguayiak kitűnő rúgótechnikájú kapusa. Chilavert remekül ellátta szokott feladatait is Franciaországban, de a másik kapu előtt szintén felbukkant: centiken és Zdravko Zavkov védésén múlt, hogy Bulgária elleni szabadrúgásával ő legyen az első kapus, aki gólt szerez a világbajnokságok történetében. A torna során többször a középpályáig elkalandozó Chilavert Fabien Barthez mellett a másik kapus volt, aki bekerült a vb all-star-keretébe.

DRÁMA, DRÁMA MINDENHOL! A torna bővelkedett nagy feltámadásokban és utolsó perces gólokban.

A 64 találkozóból 11-en esett az utolsó 3 percben olyan gól, amely a végkimenetel szempontjából fontos volt (egyenlítő vagy győztes találat), és Lensban láthattuk a vb-történelem első aranygólját is, melyet Laurent Blanc lőtt a paraguayiak hálójába.

CSATÁRPARÁDÉ. Mint tudjuk, régen minden jobb volt, de azt nem a nosztalgia mondatja velünk, hogy a befejező csatárok és támadók 1998-as választéka ráver a tavalyi világbajnokságéra. Vegyünk egy nagy levegőt, és soroljunk fel „pár” klasszist A-tól H-csoportig: Ronaldo, Bebeto, Rivaldo, Tore André Flo, Toni Polster, Iván Zamorano, Marcelo Salas, Christian Vieri, Filippo Inzaghi, Roberto Baggio, Alessandro Del Piero, Brian Laudrup, Thierry Henry, David Trezeguet (az utóbbi kettő még csak kibontakozóban!), Hriszto Sztoicskov, Nwankwo Kanu, Raúl, Patrick Kluivert, Dennis Bergkamp, Jürgen Klinsmann, Oliver Bierhoff, Predrag Mijatovic, Alan Shearer, Teddy Sheringham, Michael Owen, Gabriel Batistuta, Hernán Crespo és végül a gólkirály Davor Suker. Legalább húsz majdnem világsztár teljes joggal megsértődhetne, hogy kihagytuk a felsorolásból. A brazilok (Ronaldo, Rivaldo, Bebeto, Edmundo), az olaszok (Del Piero, R. Baggio, Inzaghi, Chiesa, Vieri), az angolok (Shearer, Owen, Sheringham, Les Ferdinand) vagy az argentinok (Batistuta, Crespo, Abel Balbo, Claudio López, Marcelo Delgado) keretében levő választék szinte a pofátlansággal egyenértékű, ehhez képest a tornát az a francia válogatott nyerte meg, amelynek a kezdőcentere (Stéphane Guivarc’h) egy árva gólt sem szerzett a világbajnokságon.

HORVÁT TÜNDÉRMESE. Lassan már unottan legyintünk, ha a horvátok megint négy közé kerülnek egy vb-n: semmi különös, a megszokott ügymenet zajlik. 1998-ban azért ez még jóval nagyobb meglepetést keltett: Suker, Robert Prosinecki és társaik simán továbbjutottak csoportjukból, hazaküldték az angolverő románokat, 3-0-ra megagyalták az Európa-bajnok németeket, és az elődöntőben is vezettek a franciák ellen, csakhogy…

MESSIÁS A SEMMIBŐL. …csakhogy jött a semmiből a francia futballmegváltó. Lilian Thuramról, a Parma világklasszis védőjéről még a legfanatikusabb rajongói sem állíthatták, hogy nagy gólvágó lett volna, de amikor bajban volt a haza (és a válogatott), akkor bevert kettőt a horvátoknak. Minden idők egyik legszürreálisabb vb-duplája volt ez: Thuram 683 tétmérkőzést játszott profi karrierje során, és összesen 13 gólt szerzett, azaz

összes góljának 15 százalékát szerezte világbajnoki elődöntőben.

Senki sem érti (alighanem Thuram sem), hogy ez hogy jöhetett össze. A franciák továbbmentek, a horvátok meg a bronzot azért megszerezték Hollandia ellen.

A HÜBRISZ BÜNTETÉSE. Aki mindenhatónak, legyőzhetetlennek hitte önmagát, az nagyon ráfázott. A ’98-as vébén rendre koppant, akinek megnőtt az arca. A nigériaiak úgy mentek ki a Dánia elleni nyolcaddöntőre, hogy csak formaságról van szó – 4-1-es, nagyon csúnya vereségbe futottak bele. A románok az angolok feletti diadal után egységesen kiszőkítették a hajukat, vizuálisan is utalva az aranyra – kiejtették őket a horvátok. Roberto Carlos úgy gondolta, hogy neki szabad a tizenhatoson belül ollózgatni – lyukat rúgott, óriásit nyekkent, Brian Laudrup meg irgalmatlan nagy góllal büntetett.

AZ ANGOL–ARGENTIN. Shearer. Batistuta. Egy egy. Aztán Owen megindul. A Liverpool suhanca bekapcsolja az utánégőt, talál egy olyan fokozatot, ami másnak nincs, szélvészként viharzik, majd kilövi a fölső sarkot. Csoda. Javier Zanetti egy remekbeszabott szabadrúgáskombináció után egyenlít, David Beckhamet kiállítják, az angolok úgy rúgják a tizenegyeseket, ahogy szokták, Argentína továbbjut. „Tíz hős oroszlán és egy hülyegyerek” – mond megsemmisítő (és igazságtalan) ítéletet címlapján a Daily Mirror, Londonban Beckham-figurák lógnak. Klasszikus meccs születik, bár erről a tornáról a brazil–dán (3-2), a holland–argentin (2-1) vagy a spanyol–nigériai (2-3) is emlékezetes maradt.

RONALDO ROSSZULLÉTE. A vb-história egyik legnagyobb „X-aktája”, hogy mi történt Ronaldóval a döntő előtt. A FIFA-nak leadott hivatalos összeállításban általános meglepetésre a világ akkori legjobb játékosa helyett Edmundo szerepelt. A médiaszektorban kitört a káosz. Fél órával később a módosított kezdőcsapatban már szerepelt Ronaldo, aki önmaga árnyéka volt a döntőn. Utólag derült ki: rosszul lett a finálé előtt (epilepsziás roham? görcsroham? a stressz kiváltotta összeomlás? szívprobléma? más?), és aligha volt játékra képes állapotban, mégis pályára akart lépni. Vagy a főszponzor nyomására lépett pályára? Rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Ronaldo maga így emlékezett vissza:

Ebéd után sziesztázni mentem, és lefeküdtem, erre emlékszem. Utána rohamom volt. Körbevettek a játékosok, és ott volt Lidio Toledo, a csapatorvos. Kértem, menjenek arrébb, és hagyjanak aludni. Leonardo kivitt a kertbe, és elmagyarázta, mi történt. Megmondták: nem játszom a döntőben. De az orvosi vizsgálatok semmi abnormálisat nem mutattak ki. Mintha semmi sem történt volna. A kórház után mentünk a stadionba, Zagallo pedig üzent, nem fogok játszani. Megérkeztem, az orvosi jelentések a kezemben, Toledo doktor meg rábólintott a szerepeltetésemre. Azt mondtam Zagallónak, rendben vagyok, játszani akarok. Nem adtam neki választási lehetőséget, ő meg elfogadta a döntésemet

– mondta a FourFourTwo-nak adott interjújában.

ZIDANE ÉS BARTHEZ FEJE. A világbajnokság egyik emlékezetes rituáléja volt Laurent Blanc meccs előtti puszija Fabien Barthez tar fejére. A francia védelem vezére minden mérkőzés előtt odament a kapushoz – még a döntőben is, holott el volt tiltva –, a fejrepuszi pedig végig szerencsét hozott itt is, majd a 2000-es Eb-n is. A másik fej, ami Aimé Jacquet csapatának nagyon kellett, Zinédine Zidane-é volt: az akkor 25 éves középpályás maestrónak nem volt kiemelkedő vébéje (egy kiállítást viszont összeszedett), ám a döntőben két szögletet is a brazil hálóba fejelt. Zidane a döntő legjobbja és nemzeti hős lett, hogy aztán 2006-ban egy újabb fejessel (Marco Materazzi mellkasába…), egy másik vb-döntőn zárja pályafutását. Zidane két góljára Emmanuel Petit rápakolt egy harmadikat, az esélytelenebbnek tartott házigazda kiütötte a brazilokat, és története során először világbajnok lett. Petit-é volt a világbajnokság 171. és utolsó gólja – a másik 170-nel együtt megtekinthető alant. 55 percbe sűrítve az 1998-as világbajnokság helyszínei, színei, egyéniségei és persze legnagyobb jelenetei – de vajon ez volt-e a legjobb vb?

Nekem igen. De könnyen lehet, hogy egyébként is.