Akár katasztrofális véget is érhet a brazil kapitánykísérlet

A CBF vezetői gyakorlatilag csak meghajoltak a közvélemény újságírók és sportkommentátorok által gyakran sugallt értékítélete előtt: ha edzőről van szó, akkor – leegyszerűsítve – „a külföldi jó, a hazai rossz”. Az előző évek klubsikereit nagy részben külföldi trénerekkel érték el a brazil klubcsapatok, és csak Tite menthette volna meg a hazai edzők nimbuszát egy világbajnoki címmel.

A belülről – úgy tetszik – nehezebben látható igazság inkább az lehet, hogy a dél-amerikai dominanciát kialakító brazil klubok padjaira az anyagi lehetőségek és azok nyomán a rendelkezésre álló keretek minőségének ugrásszerű javulásával egy időben érkeztek meg a külföldi trénerek, akik így könnyebben is értek el kiugró eredményeket. Jorge Jesus 2019-ben a Flamengóval megnyerte a brazil bajnokságot, a Brazil Kupát és a Libertadores Kupát is, a szintén portugál Abel Ferreira 2020-ban és 2021-ben vezette kontinensbajnoki címre a Palmeirast, majd 2022-ben megnyerte a brazil pontvadászatot. Ők ketten is szóba kerültek, mint jelöltek, ahogyan a legmerészebb álmokat megtestesítő Pep Guardiola szintén, de jellemző módon a Paulo Sousától a Flamengót 2022-ben szezon közben átvevő, majd Brazil Kupát és Libertadores Kupát begyűjtő, hazai Dorival Junior nem, sőt a szezon végén a klubjánál sem hosszabbítottak vele szerződést.

Ami Tite-t illeti, a brazil válogatott történetének egyik legjobb mutatójával, a megszerezhető pontok több mint 80 százalékát hozva, 81 meccsen összesen 6 vereséget szenvedve fejezte be a munkáját, ugyanakkor csapata mindkét világbajnokságán elbukott a negyeddöntőben.

Hogy mennyire okolható az edző azért, mert Fernandinho egy jól indított meccsen az ellenfél első beívelésénél öngólt fejelt, vagy mert a horvát válogatott 120 perc alatt egyetlen kaput találó labdája, megpattanva egy védőn, becsapta a kapust – joggal feltehető kérdés. A tréneren semennyire nem segített még az sem, hogy a belgák elleni xG-harcot 2018-ban 2,8-0,5-re, a horvátok elleni 2022-est 2,5-0,6-ra nyerte meg együttese. Ő sem mentette meg a brazil edzők becsületét.

Carlo Ancelottival már az év első hónapjaitól kezdve tárgyalt a brazil szövetség; szerette volna elérni, hogy a Real Madriddal 2024 nyaráig szerződésben álló edző már most júniusban átvegye a brazil válogatott irányítását, de ez a törekvése kudarcba fulladt. Az Ancelotti iránti tinilányos rajongás sok szempontból érthető, és racionális meglátások is húzódnak mögötte. Az egyik természetesen az, hogy az ilyen kvalitású és ilyen eredménysorral büszkélkedő edzők egyre ritkábbak a nemzeti csapatok kispadjain, a másik pedig Ancelotti viszonya a brazil játékosokhoz. A brazil futballisták mentalitását, játékosságát sok európai edző egyáltalán nem kultiválja,

Ancelottinál viszont rendre kivirágoztak a brazil tehetségek.

A korábban az olasz mester keze alatt dolgozó brazilokból össze lehetne állítani például egy Dida – Cafu, Thiago Silva, Roque Junior, Marcelo – Kaka, Casemiro, Leonardo – Rivaldo, Ronaldo, Ronaldinho tizenegyet, ráadásul a következő években a válogatott szempontjából meghatározónak gondolt játékosok közül Eder Militao, Rodrygo meg Vinícius is évek óta a játékosa, és mindegyikük jelentős fejlődésen ment keresztül az irányítása alatt. Ez nem véletlen. Ancelotti – a taktikát a futballisták egyéni adottságai alá rendelő – felfogását, amelyben az egyéni szabadság nagyobb, mint más sikeredzők rendszereiben, szinte kifejezetten a brazil futballra tervezték. Ancelotti tehát vélhetően jó választás, és az sem lényegtelen, hogy lassan abba a korba ér, amikor a napi stresszel járó klubfeladatokat lehet, hogy érdemesebb is „válogatott időbeosztásra” cserélni.

De úgyis megéri-e a választás, hogy csak két évvel a világbajnokság előtt veszi át a csapatot, és az addig eltelő idő az enyészeté – de semmi esetre sem a csapatépítésé? A szövetség talán megpróbálta volna ezt az intervallumot Ramon Menezesszel, az U20-as válogatottal év elején dél-amerikai bajnokságot nyerő trénerrel letudni, de vele a padon az előző hónapokban három találkozóból kettőt elveszített a csapat. A Marokkó és Szenegál elleni pofonok azért különösen kínosak, mert a selecao ezt megelőző teljes történetében afrikai ellenfelektől összesen kétszer kapott ki.

A közvélemény megnyugtatására tehát kellett egy jól csengő név. Az egyéves, átmeneti időszakra Fernando Dinizt bízták meg a nemzeti csapat istápolásával. Diniz érdemelte ki a jelen brazil edzői generációból a legtöbb nemzetközi figyelmet, de – pedig egy versenysportban ez igen ritka – nem az eredményeivel. Ami jelenleg is a legnagyobb kifogás a személyével kapcsolatban, az éppenséggel ezek hiánya. Ellenben Diniz innovátor, a játékkal kapcsolatos megközelítése egészen egyedi.

A tanulmányom tárgya és örömöm a futballban a játékos találékonyságának és kreativitásának fejlesztése; hogy boldog legyen, amikor futballozik. Ezt teszem egész karrierem során, ez hozott idáig, és ezt fogom keresni ezekkel a játékosokkal is. Az viszi őket előre, amit a leginkább szeretnek csinálni. És ennek sok köze van ahhoz, amit az ember a brazil futballról elképzel

– nyilatkozta mostani kinevezése után.

Dinizt egyedi felfogása, csapatainak olykor egészen kiemelkedő játéka miatt sokan szívesen látják a nemzeti csapat élén, de ez a helyzet megfelelő-e a jövő esetleges nagy brazil szakvezetőjének bevetésére? Diniz nem az az edző, akinek a játékosok helyezkedésével, szabadságával, labdakihozatalaival kapcsolatos meglátásai mindennaposak lennének, így nem is az, akit a válogatott mellé egy évre optimális kinevezni. És ez a felvetődő problémáknak még csak a töredéke, mert Diniz mindeközben a CBF elnökének és a Fluminense elöljáróinak megállapodása alapján klubedző is marad. Csapata, a Fluminense az előző évadban 66 meccset játszott, és a következőben is nagyságrendileg ennyit fog, Diniz pedig stábjával együtt csak a FIFA által kijelölt válogatott-időszakokban foglalkozik majd a nemzeti együttessel. Így aligha lesz képben a válogatottban számba vehető játékosok mindegyikének formájával, még akkor sem, ha Tite stábjának egy része a szövetség alkalmazásában maradva elemzések formájában elvégzi majd a háttérmunkát. Korábban ugyan Wanderley Luxemburgo és Telé Santana is irányította a válogatottat a Corinthians, illetve a Sport padjáról, de ez akkor is hatalmas kockázat és megterhelés. Mi van, ha a karrierje megsínyli? Akár úgy, hogy a klubállása is veszélybe kerül, akár úgy, hogy örökre összegyűrődik a brazil szurkolók szemében. És mi van, ha nem?

A szerződések alapján az sem számít, ha Dinizzel mind a hat selejtezőmérkőzését megnyeri a brazil válogatott, és esetleg mindenkit elkápráztat. Akkor is távozik jövő júniusban.

A szövetség ugyan szerette volna Ancelotti segítőjeként is látni, de ezt már nem vállalta, sőt a jövő évi Copa Americára sem marad majd, hogy az éppen beeső európai trénernek támaszt nyújtson. Milyen hatással lesz Ancelotti további munkájára, ha esetleg egy gyenge Copa Americával kezd az addigra már összerázódott ellenfelekkel szemben? Nemcsak a legtehetségesebbnek gondolt brazil edző karrierjét reszkírozza, hanem egy mostantól számított teljes évet és egy kontinensviadalt is beáldoz a CBF Ancelottiért. És nem tudni, mindez hova vezet.

Mindeközben az összeférhetetlenség kérdése is feszültségeket szül. A szövetségi kapitány úgyis szolgálhat klubérdekeket, hogy egyes játékosok értékét válogatottszereplésekkel megemeli, de akár úgyis, hogy a klubszezon fontos szakaszaiban az amúgy is túlterhelt, klubjukban kulcsszerepet betöltő futballistákat utazásokkal, plusz meccsekkel fárasztja. Diniz klubjának legnagyobb riválisa az ország legnépszerűbb csapata, a Flamengo. Képzeljük el, hogy a magyar válogatottat egy aktív újpesti tréner irányítja! Mennyi vádaskodást és mekkora indulatokat váltanának ki a döntései?

És akkor ezt szorozzuk meg százzal!

A CBF Ancelottival képzeli el a hatodik világbajnoki címet, de akár katasztrofális véget is érhet a rendkívüli kísérlet.