Hatalmas volt az ünneplés, mikor a Fradi 14 év után újra bajnok lett

A bajnoki búcsúmérkőzésre azt a Szegedet várta a Ferencváros, amelytől az első fordulóban 1-0-ra kikapott.

A zöld-fehér krónikások azonban nem a szomorú nyitányt idézték, hanem a szinte napra pontosan fél évszázaddal korábbi szép emléket elevenítették fel. Az FTC 1913. június 29-én Szegeden vendégszerepelt, és a SZAK-ot 5-0-ra legyőző, Fritz – Rumbold, Payer – Weinber, Bródy, Blum – Weisz, Tóth-Potya, Pataki, Schlosser, Borbás összetételű zöld-fehér csapatot így üdvözölte a Szegedi Sport című újság:

„Végre hozzánk is eljöttetek! De hosszú volt az út, amíg ide jutottatok! Előbb bejártátok Európát, kíméletlenül elvertétek a németeket, megtépáztátok az angolok nimbuszát, és nagy részetek közreműködött a franciák, az olaszok, az oroszok otthonukban való megszégyenítésében, majd pedig a stockholmi olimpián a vigaszdíj megszerzésében. Minden lépéseteket ismerjük, tenger sok harcotokat figyelemmel kísértük. Tudjuk, hogy a magyar futballsport felvirágzását nektek köszönheti. Úgy fogadunk most itt, Szegeden benneteket, mint győztes fiainkat: hiszen ti már nem egy városrész, hanem az egész nemzet képviselői vagytok.”

Nem csupán a helyi hírlapírók tettek ki magukért, hanem a Tisza-parti település képviselői is:

a város három díszhintaján kocsikáztatták a zöld-fehér együttes tagjait.

A mesterhármast jegyző Schlosser Imre az ilyesmihez már szokva volt Pesten, de triplája mindenképpen sokat ért, mert még az öt dugót beszedő Griffaton tartalékját, Söröst is „kapusfenoménnak ígérkező” tehetségnek tartotta a szegedi lap.

Fél évszázaddal később Tóth Lajos állt a SZEAC kapujában, de a nagyközönség meg volt győződve róla, hogy a háló őrének nehéz napja lesz. Tényleg nagy közönségről van szó, hiszen az FTC átlagnézőszáma az 1962/63-as évadban 34 500 volt.

Érthető, ha tódult a tömeg a ferencvárosi meccsekre, mert a szezon második felében veretlen maradt a zöld-fehér együttes, sőt a tavaszi idényben tízszer győzött, és csak háromszor ikszelt. Utolsó vereségét az ősz záró fordulójában szenvedte el egészen különleges klimatikus körülmények között: olyan cudar idő volt, hogy az MTK–FTC örökrangadóra (1-0) mindössze 2500 drukker ment ki a Népstadionba. (Ily csekély nézőszám akkoriban értelmezhetetlen volt, a serdülő meccsekre jártak ennyien.)

A Ferencváros ezzel csupán hatodikként fordult, a hallatlanul szoros versenyben a sorrend így alakult: 1. Újpest 18 pont, 2. Honvéd 17, 3. MTK 17, 4. Szeged 16, 5. Győr 15, 6. FTC 14, 7. Vasas 13, 8. Dorog 13.

Senki sem gondolta volna, hogy az 1949-es, 140 gólt szerző Henni – Rudas, Szabó – Kéri, Csanádi, Lakat – Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor összeállítású együttes után az 1963-as lesz a következő ferencvárosi bajnokcsapat. Ám április elején két nagyon fontos mérkőzést nyert meg az FTC. Előbb tartalékosan, a Kökény, Rákosi, Rátkai, Fenyvesi József, Fenyvesi Máté csatársorral 1-0-ra legyőzte a Honvédot, majd már az igazi támadó ötössel – Kökény, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi Máté – 2-0-s sikert aratott az Újpest ellen.

A két egymást követő diadal sínre tette a szerelvényt, és júniusban visszatértek a régi, szép idők: az Üllői úton 35 ezres közönség fogadta a Debrecent. Noha nem volt nagy játék, a labdaművész Albert Flórián szólójával és a Császárral együtt világválogatott Novák Dezső 11-esével az FTC 2-0-ra nyert,

így az aranyérem közvetlen közelébe került.

(Novák az évad valamennyi bajnoki meccsén játszott, akárcsak Mátrai Sándor és Fenyvesi Máté. Orosz Pál és Rákosi Gyula egyaránt 24, Vilezsál Oszkár 22, Albert 21 találkozón lépett pályára.)

A Szeged ellen Novák bevarrta a szabadrúgást, az ifjú Varga Zoltán csukafejessel, Rákosi bombalövéssel jelentkezett. A végeredmény 3-1 volt, a meccs végén monstre juniális zajlott, a diadalmas játékosok tiszteletkört futottak hatalmas táboruk előtt. Mészáros Dodó József kiváltképp elérzékenyült: 1949-ben játékosként, 1963-ban edzőként ünnepelhetett.

Majd másnap már meg is rendezték a bajnoki vacsorát. Azon Végh Aladár klubelnök, továbbá Terényi Imre, a Magyar Testnevelési és Sport Tanács elnökhelyettese, Tóth István, az MSZMP IX. kerületi bizottságának első titkára, dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront főtitkára, valamint Huszár János, a KISZ KB titkára köszöntötte a bajnokcsapatot. A rivális klubok képviseletében Rózner Győző, a Vasas szakosztályvezetője és Salamon Béla, a nagy komikus, az MTK törzsszurkolója gratulált a ferencvárosi labdarúgóknak.

A zöld-fehérek a nemzetközi porondon is kitettek magukért. A Vásárvárosok Kupájában a kölni 3-4 után 4-1-re verték a Viktoriát, melynek középhátvédje a későbbi német szövetségi kapitány, Erich Ribbeck volt; a Sampdoriát, amelynek védelmében egy másik későbbi válogatott-szakvezető, Azeglio Vicini szerepelt, a genovai 0-1 után 6-0-ra tömték ki; a Petrolul Ploiesti csapatát 2-0-val és 0-1-gyel búcsúztatták, s az Üllői úti győzelem alkalmával Angyalföld extraklasszisát, Farkas Jánost kölcsönjátékosként vetették be a Kökény, Fenyvesi József, Friedmanszky, Farkas, Fenyvesi Máté csatársorban.

Az elődöntőben aztán a zágrábi Dinamo 1-0-ra és 2-1-re legyőzte az FTC-t, de az első meccsen óriási vihar tombolt, a mérkőzést negyedórára meg is szakították a Népstadionban, és az ítéletidőben minden kiszámíthatatlanná vált.

A bajnoki tabella viszont a hajdani nagy hagyományokat idézte, mert 1940 után először zárult FTC, MTK, Újpest befutóval a bajnokság.

Annak idején, 1921 és 1940 között csak háromszor fordult elő, hogy nem ez a hármas foglalta el a dobogót – 1925-ben és 1926-ban a Vasas, 1934-ben a debreceni Bocskai volt a bronzérmes –, és 1963-ban visszafoglalta pozícióját a két világháború közötti triumvirátus. Amelynek hegemóniája azért tartott csak 1940-ig, mert akkor az 1938-ban és 1939-ben zsidótörvényeket hatályba léptető Horthy-rendszer kiiktatta a Hungáriát (MTK-t).

Negyvenben az aranyérmes FTC-ben Gyetvai László, Polgár Gyula, Sárosi Béla, Sárosi György, az ezüstérmes Hungáriában Bíró Sándor, Cseh II László, Titkos Pál, Turay József, a bronzérmes Újpestben Balogh István, Szalay Antal, Vincze Jenő, Zsengellér Gyula játszott.

Hatvanháromban az MTK-ban Nagy István, Sándor Károly, Sipos Ferenc, Szimcsák István, az Újpestben Bene Ferenc, Göröcs János, Solymosi Ernő, Várhidi Pál futballozott. Tényleg éltek a tradíciók.

A legszebben persze a gyep színével megegyező zöldben.