Már az odavágó sem ígért sokat, sőt: a Juventus a Hungária úton úgy nyert 4-2-re az Újpest elleni KK-mérkőzésen, hogy 4-0-ra is vezetett. Azért rendezték a meccset az MTK-pályán, mert azt 1933 nyara előtt már többször füvesítették, a Megyeri úton a pázsitra még várni kellett. A kék-fehér sporttelepen – a korabeli beszámolók szerint – „a sötétség uralkodott”, ez azonban arra vonatkozott, hogy a találkozó vége felé szürkületbe borult a környék.
Habár a Sporthírlap azt is megjegyezte:
Iram, igyekezet kétségtelenül volt az Újpest játékában. De intelligencia kevéske.
A visszavágót nagyon várták Torinóban. A városi stadiont ugyanis azon a napon, 1933. június 29-én avatták, és ki másról nevezték volna el, mint Benito Mussoliniről. Egy évvel korábban a Duce még úgy vélte: „Az antiszemitizmus nem létezik Olaszországban, az olasz zsidók mindig derék állampolgárokként viselkedtek, és mint katonák bátran küzdöttek.” Ám 1938-ban már „a rasszista tudósok kiáltványaként” emlegetett cikk jelent meg Fasizmus és faji problémák címmel a rezsim lapjában, az Il Giornale d’Italiában.
Az olasz csapataival háromszoros bajnok Weisz Árpádnak menekülnie kellett, pedig például az Internazionalénál (Ambrosianánál) 1926-tól 1936-ig kizárólag magyar edzők munkálkodtak – Weisszel együtt –, ahogyan a Fiorentinánál is csupán két olyan évad volt 1926 és 1934 között, amelyben ne magyar tréner dirigálta volna a firenzei együttest.
Az Alba Roma elleni bajnoki döntőt 7-1-re és 5-0-ra nyerte meg a mezőnyből kiemelkedő alakulat. A csúcstalálkozók alkalmával Viola játékosedzővé lépett elő, mert Károly Jenő szezon közben szívinfarktusban elhunyt.
A Juve első aranykora a harmincas évek elején kezdődött, a csapat 1931 és 1935 között szériában öt bajnoki elsőséget szerzett, és kilenc labdarúgót delegált az 1934-ben világbajnok olasz válogatott keretébe. (Hét játékos pályára is lépett a vb-n.)
Ám az Újpest sem volt piskóta: 1933-ban megnyerte a magyar bajnokságot, három évvel korábban elhódította az európai Bajnokok Tornájának serlegét. Ám a Pesti Hírlap azt jelentette Torinóból: „Gyenge az újpesti csapat, kondíciója leromlott a bajnoki és túramérkőzések sorozatában.”
Pechjük is volt a liláknak. A Ricsinek becézett Avar István mindjárt az első percben megsérült, és fájós lábával csak bicegett másfél órán át, igaz, 3-1-es Juventus-vezetésnél sajgó bokával is szépített.
Akkor még azt lehetett hinni: fordulat következhet. Mert ugyancsak 3-1-nél Szűcs György elbuktatta Luis Montit, aki felugrott, és teljes erőből arcul ütötte a magyar centerhalfot. A 19-szeres válogatott, utóbb a New York Hakoah és a Brooklyn Hakoah csapatában is futballozó Sternberg László mindjárt Montira rontott, de társai lefogták, az Esti Kurírban „dühöngő argentinnak” nevezett Montit pedig kiállította Bohumil Zenisek csehszlovák játékvezető. Csakhogy a pályáról leküldött futballista nem akart lemenni, kitört a botrány az ünnepre készülő Mussoliniben.
A rend csak nagy nehezen állt helyre, ám néhány perc múlva újabb skandalum következett. Felice Borelt Dudás Gyula elgáncsolta a tizenhatoson belül, de a csatár estében is a hálóba lőtt, csakhogy Zenisek közbefütyült, és gól helyett 11-est ítélt. Huszonöt ezres publikum tüntetett ellene, és még inkább elszabadultak az indulatok, amikor Umberto Caligaris büntetőjét Hóri György kivédte.
Ő szintén argentin volt, mint Monti, aki az 1930-as vb-döntőben még eredeti hazája válogatottjában, a következőben már a squadra azzurrában játszott. Orsi ugyancsak olasz válogatott és világbajnok lett, sőt az 1934-es római döntőben a rendes játékidőben (kétszer negyedórás hosszabbítás után 2-1) ő egyenlített a csehszlovákokkal szemben.
A Hóri – Sternberg, Dudás – Szalay, Szűcs, Sáros – Pusztai, Avar, Jávor, Déri, P. Szabó összetételű Újpestnek meg a hajrában bevágott hármat. Kettőt szabadrúgásból, egyet tizenegyesből. És mivel a Juve első gólját is ő szerezte, összesen négy nehéz darabbal szomorította el a lilákat.
Orsi már az 1930/31-es Juventusnak tagja volt, azaz (miközben az öt évad 170 bajnoki meccséből 143-on szerepelt) ugyanúgy sorozatban ötször nyert scudettót, mint Gianpiero Combi kapus (126), továbbá Virginio Rosetta (146), Caligaris (122), Mario Varglien (156), Giovanni Varglien (76) és Giovanni Ferrari (150).
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="800" width="563" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A csapatot négy és fél évadon át Carlo Carcano edzette, ám 1934 decemberében
A trénert eltávolították, az ötödik aranyéremhez vezető további úton Carlo Bigatto vezette az együttest.
A magyarok számára sovány vigasz volt, hogy az FTC 1933 augusztusában 5-4-re legyőzte a Juventust. Mármint a bukarestit. A zöld-fehérek a román fővárosban – Sárosi György három és Toldi Géza két góljával – 5-0-ra, a szünetben 5-1-re vezettek, aztán váratlanul szenvedniük kellett a sikerért.
Ám a kis öröm is öröm, a káröröm pedig nagy is lehet. A Népszava azt harsogta az 1933-as KK-elődöntő után: „Bécsben nem fölényeskedett a Juventus. Nem bizony, pedig nagyon biztosra ment ott is az egyébként kétségtelenül nagy klasszisú olasz csapat. Viszont Sindelar még az olasz védelemmel szemben is nagy gólszerzőnek bizonyult, így történt, hogy a Közép-európai Kupa második fordulójának első mérkőzésén az Austria Wien 3-0-ra legyőzte a Juventust. A mérkőzést a magyar Klein Árpád kifogástalanul vezette, s azzal is sikert aratott, hogy az ismét renitenskedő Montit kiállította.”
A kitűnő Klein tizenegy évvel később 1944-ben zsidó munkaszolgálatosként vesztette hazánk tömeggyilkosai szerint értéktelen életét.
Az Austria pedig a döntőben Weisz Árpád Ambrosiana-Interét is felülmúlta, a 2-1-es milánói vereség után Bécsben – 58 ezer néző előtt – két góllal győzött. A végeredményt a gólszerzők parádés párosa alapján rögzítették a bécsi lapok: „Matthias Sindelar–Giuseppe Meazza 3-1.”
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="90" width="408" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
