Fogalmam sincs, a labdarúgó-akadémiák szám szerinti Mekkájában miért nincs Szabó Antalról, Korányi Lajosról, Bíró Sándorról, Szalay Antalról, Turay Józsefről, Lázár Gyuláról, Sas Ferencről, Zsengellér Gyuláról, Sárosi Györgyről, Toldi Gézáról, Kohut Vilmosról vagy Titkos Pálról elnevezett akadémia, noha az imént felsorolt kiválóságok úgy jutottak 1938-ban a világbajnokság döntőjébe, hogy az elődöntőben 5-1-re elporolták az első percben még vezető svédeket.
Még azt is el tudnám képzelni, hogy a vb-keretből kihagyott, legendás labdaművész, Cseh II László is akadémiai névadó legyen.
De mintha ezek a nagyságok nem is léteztek volna.
A döntőnek már annak idején sem adták meg a módját. A Pesti Hírlap címoldalán a nagy meccs hajnalán – s három héttel „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” szóló zsidótörvény érvénybe léptetése után – az állt: „A nemzet meleg szeretettel ünnepelte a kormányzót hetvenedik születésnapján.” Az első oldalt Horthy Miklós emelkedett méltatása, valamint Az Anglia és az európai helyzet című cikk tette ki.
A vb-döntő beharangozója a 20. oldal alsó felében következett. Ez megfelelt annak, hogy a válogatottat harmadosztályú, fapados vasúti kocsikon utaztatták a vb-re. A nagy találkozó felvezetője fölött a rádió- és színházműsort, valamint egy halaszthatatlan filmkritikát lehetett olvasni. A lenti fertályon közölt – nagyjából másfél gépelt oldalnyi – szövegben ez szerepelt: „A magyar csatársortól várjuk a közel másfél évtizedes olasz futballfelsőbbség megtörését.”
A döntőt ugyan elveszítette a csapat, de a mérkőzésről már az 5. oldalon, teljes kolumnán számolt be az újság.
A vb végeredményére kiváltképp Kohut lehetett büszke, ő ugyanis azt jósolta a torna előtt: „A döntőbe Magyarország, Brazília és Olaszország válogatottja közül közül jut be két csapat.” Azaz eltalálta az első hármat, ha nem is sorrendben.
A mellét azonban senki nem döngette. Hazánkban
és mindenki bízott abban, hogy megtörik az olasz átok, a squadra azzurra elleni tizenhárom éves nyeretlenség. (Arra még további tizenöt esztendőt kellett várni.)
A döntőig a magyar válogatott szerezte a legtöbb gólt (13-at) és kapta a legkevesebbet (egyetlen egyet). Ez nem keltett meglepetést, mert legjobbjaink 1937-ben 8-3-ra verték Csehszlovákia 1934-ben vb-ezüstérmes válogatottját (Sárosi dr. hét góllal szomorította el Frantisek Planickát, a legendás kapust), majd a vb-selejtezőn 11-1-re intézték el a görögöket (Zsengellér ötöt rámolt be az állandóan be- és kiszedő Szpirosz Szklavunosznak).
Igaz, az olasz együttes 1935. november 4-étől veretlen volt, húsz meccsen 14-szer győzött, és 6-szor döntetlent ért el. A sorozat – a döntővel együtt – újabb tíz találkozóig tartott összesen 23 diadallal és 7 „iksszel”, a szériát 1939. november 12-én Zürichben a 3-1-re győztes svájci csapat törte meg. (Idetartozik, hogy 1937 márciusában az osztrákok 2-0-ra vezettek az olaszok ellen, amikor a bécsi mérkőzést tömegverekedés miatt félbeszakította Carl Olsson svéd játékvezető. Ausztria szövetsége így is számon tartja a meccset, Itáliáé nem.)
A világbajnokságot megelőzően a francia vendéglátók négycsapatnyi játékost emeltek ki a torna leghíresebb résztvevőiként. Közülük egyaránt nyolc volt olasz és magyar, igaz, Lázár, Dudás János, Sas, Zsengellér, Sárosi, Toldi és Kohut mellett a nagyváradi Barátky Gyulát említették, aki 82 bajnoki mérkőzésen szerepelt az MTK-Hungáriában és 9-szer a magyar válogatottban, de a vébén Románia csapatában játszott.
Dr. Dietz Károly, a rendőrfőkapitányból lett szövetségi kapitány
A Sporthírlapnak, amely a franciaországi tudósításaihoz rendre azt csatolta, hogy „felhasználás és átvétel kivonatosan is tilos!”, pénteken azt nyilatkozta: „vasárnapra alaposan felfrissítem a csapatot.” Polgár Gyula, Balogh István és Vincze Jenő játékát helyezte előtérbe, Szűcs Györgyét még nem, és leszögezte: „Arra gondolni sem akarok, hogy Turayt nélkülözzem!”
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
