Helyzet nélkül nehéz… – taktikai oka is volt a magyar válogatott gyenge montenegrói produkciójának

A magyar válogatott bizakodva vághatott neki a 2024-es Európa-bajnokság második selejtezőjének, hiszen Marco Rossi együttese március végén Bulgária 3-0-s hazai legyőzésével kezdte a sorozatot. Akkori elemzésünkben kiemeltük, hogy a gyors vezetés birtokában a mieink mennyire felszabadultan és kreatívan futballoztak.

Tudtuk ugyanakkor, hogy szombati ellenfelünk keményebb dió lesz. A montenegrói válogatottban a fiatalok mellett ugyanis rutinos nagy nevek is helyet kaptak: például az Atlético Madriddal BL-döntőt játszó Stefan Savic, vagy a több topligás csapatnál megfordult, jelenleg a Herthában játszó veterán, Stevan Jovetic. A montenegróiak labdás játéka kevésbé fejlett, mint a magyaroké, ám

védekezésben meglehetősen agresszív, kellemetlen, a párharcokat kereső futballt játszanak.

Az sem volt biztos, hogy miképpen fognak felállni: noha mindkét eddigi ellenfelük a magyarokéhoz hasonló, három védős rendszerben játszott, Bulgáriát Liverpool-szerű 4-3-3-as letámadással győzték le, Szerbia ellen pedig 5-3-2-es középső blokkban szenvedtek vereséget.

Miodrag Radulovic edző végül is maradt a szerbek elleni három belső védős szisztémánál. Milan Mijatovic kapus előtt Vujacic, Savic és Tomasevic szerepelt a védelem közepén, a jobb oldalt Vesovic, a bal oldalt Vukcevic játszotta be. A hármas középpályát Scekic, Jankovic és Vukan Savicevic alkotta, Jovetic társa pedig a dunaszerdahelyi Nikola Krstovic lett a csatársorban.

A magyarok kapujába a sérült Gulácsi helyett ismét Dibusz állt. A védelem közepén megint a Lang, Orbán, Szalai trió kapott helyet, a szárnyvédő pedig jobb oldalon Bolla Bendegúz, a másikon Kerkez Milos lett. A középpálya közepén Nagy Ádám és a szintén sérült Schäfer Andrást pótló Callum Styles szerepelt. A támadósorban Szoboszlai Dominik ezúttal nem a bal, hanem a jobb oldalon jutott lehetőséghez Sallai Roland és Ádám Martin mellett.

Viszonylag hamar kiderült, hogy a montenegrói válogatott ezen a mérkőzésen is zárójelbe teszi majd a rövid passzos játékot. A meccs elején egyszer-kétszer a hazaiak még megpróbálkoztak a kapustól induló támadásépítéssel, ám a magyar együttes ezúttal is hozta a már megszokott, a legerősebb ellenfelek ellen is jól működő labda elleni játékát. A letámadásunk legfőbb célja volt, hogy a montenegrói labdakihozatalokat az oldalvonal mellé szorítsuk, az oldalsó középhátvédeket nyomás alá helyezve. Ennek érdekében az elülső hármas kezdte el a labdakihozatalok terelését, Nagy és Styles feladata volt a labda összeszedése és a montenegrói középpályások felvétele, az öt fős védelmi vonalból pedig a labda oldalán lévők szükség esetén agresszívan felléphettek. Ez a szisztéma sokadszor működött jól, s hamar elvettük az ellenfél kedvét a hátul történő labdázgatástól. Az első tizenöt-húsz perc után már nem is nagyon próbálkoztak ilyesmivel, s a kirúgásokból Mijatovic kapus inkább hosszan felívelte a mezőnybe a labdát.

A kevés montenegrói labdakihozatal egyike. Savic Vujacichoz passzol, a magyar válogatott 5-2-3-ban támad le. Az egész csapat kompaktan a labda irányába tolódik, Sallai megtámadja a labdás hátvédet, Kerkez szárnyvédőként feljebb tolódik, Styles pedig az embert veszi fel.

A montenegróiak játékelképzelése ettől kezdve a lehető legegyszerűbb volt: a felívelés után azonnal direkt játékkal keresni a fizikálisan erős támadókat. A felívelt labdákat agresszívan támadták le, kihasználva a kaotikus szituációkat.

A legtöbb helyzetük átlövésből vagy beadás utáni fejesből alakult ki.

Egy kapusfelívelés után a montenegróiak összeszedik a labdát, Scekic Savicevichez passzol, aki távolról kapura lő.

Amint már szó volt róla, Montenegró legnagyobb erénye az agresszív, kellemetlen letámadás, amellyel gyorsan meg tudják nehezíteni az ellenfél labdakihozatalait, vagy akár a kapuhoz közel is képesek labdákat szerezni. A mérkőzés elején Krstovic veszélyes fejese is egy ilyen szituációból alakult ki.

Egy montenegrói letámadás után Szalai Attila elveszíti a labdát. Vesovic a beinduló Krstovicnak íveli be azt, utóbbi kapura fejel.

A letámadás alapötlete az volt, hogy az első egy-két passzt a csapat megengedi, s ezt követően emberfogással kényszeríti ki az ívelést. A magyar válogatottnak ez az első félidőben többször is okozott kellemetlen pillanatokat, s a középpályásainknak mind hátrébb és hátrébb kellett lépniük, hogy támogassák a nyomás alatt lévő leghátsó sort. Nagy vagy Styles felváltva lépett vissza negyedik embernek a védősorba, miközben Szoboszlai vagy akár Sallai is vissza kellett, hogy lépjen segíteni. Ennek ellenére többször is

vészmegoldásként a nagydarab Ádám Martin fejére kellett ívelni a labdát.

Montenegró öt emberrel támad le, Savicevic lép fel Langra. A magyar középhátvéd ívelésre kényszerül, Ádámnak (nem látszik a képen) a félpályáig kell visszalépnie, hogy rá lehessen ívelni a labdát.

Mindezek ellenére a kezdeti nehézségek után a magyar válogatott egyre többször volt képes labdával berendezkedni az ellenfél térfelén. Ebben segítségünkre volt, hogy a montenegróiak általában csak öt embert használtak a letámadáshoz, s a szárnyvédők a labda elleni játékban nem léptek agresszívan feljebb, ahogyan az az öt védős rendszereknél általában szokás. A sok visszalépő játékos ebből a szempontból előnyünkre volt, hiszen a labda oldalán (különösen a bal oldalt erőltettük), sikerült létszámfölényt kialakítani, s kilépő védő híján Lang vagy Bolla felé szabadon lehetett forgatni.

Egy sikeres labdakihozatal: a montenegrói válogatott öt emberrel támad le, a szárnyvédők nem lépnek fel agresszívan, így vannak szabad területek. A magyarok hét emberrel létszámfölényt tudnak kialakítani a labda oldalán (Sallai is visszalép, de már nem látszik a képen). A védővonalba visszalépő Styles pedig Langhoz forgat az üresen maradt túloldalra.

Hiába azonban a sikeres első fázis, a magyar válogatott felállt fal elleni játéka meg sem közelítette a bolgárok elleni teljesítményt. Bár Rossi csapata nem kevesebb, mint 72 százalékban birtokolta a labdát a mérkőzésen, komoly helyzetet csak elvétve, vagy még úgy sem sikerült kidolgozni. És ennek bizony pedig – a gyengébb egyéni teljesítményeken túl – taktikai okai is voltak.

Míg a bolgárok ellen a két szárnyvédő mélységből felfutva segítette a szélsők játékát, illetve Szoboszlai és Sallai időnként aszimmetrikusan egy oldalra is tömörült, Montenegróval szemben ilyesmivel nem próbálkozott a csapat. Bolla és Kerkez az ellenfél kontráitól tartva többször is a félterületben biztosított. A bal oldalon Kerkez ugyan többször megpróbált beindulni a félterületbe, de a szélen helyezkedő Sallai gyakran visszafelé mozgott. Így hiába húzta ki magával Vesovicot, mélységben nem sikerült kihasználnia a pályát, és kevésbé ért fel a támadásokkal. A jobb oldali játék még inkább redundáns volt: Bolla sokszor befelé vette át a labdát, Szoboszlain pedig érződött, hogy nem szívesen mozog ki a vonal mellé, nem ez az ő igazi játéka. Így

a csapatnak az első félidőben gyakorlatilag nem volt jobb oldala.

Magyar labdabirtoklás a bal oldalon. Ezúttal Sallai ad szélességet, de visszafelé mozog, hogy a montenegrói védőt „kihúzza”. A befelé mozgó szárnyvédő, Kerkez indul a helyére, akit Nagy Ádám indít. Mivel Sallai visszafelé mozog, nem nyújtja meg a védővonalat szélességben és mélységben, egy emberrel kevesebb ér fel a tizenhatoson belülre.

Magyar labdabirtoklás a jobb oldalon. Bolla befelé húzza a labdát, a helyére sem Szoboszlai, sem Lang nem indul be. Az első félidőben a magyaroknak tulajdonképpen nem volt jobb oldali játékuk.

A Rossi-éra első felében megszokott direktebb, Conte-stílusú támadójáték többször is felütötte a fejét. Előfordult, hogy játékosaink tiszta helyzetben, nyomás nélkül is inkább az indítást vagy az ívelést választották, a tavalyi Nemzetek Ligája-sorozatban helyenként már megtapasztalt nyugodtabb labdabirtoklás kevésbé volt jelen a játékban.

A kevés sikeres akciót általában a bal oldal túltöltésével valósította meg a válogatott.

A bent helyezkedő, statikusabb Ádámot azonban nemigen sikerült megtalálni, s jellemző, hogy sokszor az eredetileg a védelem előtt játszó Nagy Ádám került beadó pozícióba. Ez sem véletlen: megszokhattuk már, hogy ő az eredeti posztja helyett sokkal inkább a labdához pozícionál. A bolgárok ellen több játékos is nagyobb pozíciós szabadságot kapott, ám ezt most nem sikerült sikeresen kihasználni.

A magyar együttes túltölti játékosokkal a pálya bal oldalát. Nagy révén sikerül is a montenegrói védelem mögé jutni, de Ádám egyedül várja a beadást a tizenhatoson belül, ami nem pontos.

A második félidőben Rossi próbált frissíteni, de a személyi változtatások nem oldották meg a csapat taktikai problémáit. Az Ádám helyére beállt Varga Barnabás nem sok használható labdát kapott, a bal szárnyra érkező Csoboth és Kalmár pedig ugyanúgy nem tudott Kerkez szerepével megfelelően együttműködni.

Hasonló problémák a második félidőben. Kerkez ismét mélyen helyezkedik, Szoboszlai és Kalmár pedig egy irányba mozog, nincs szélesség a bal oldalon

Az egyetlen kidolgozott helyzet a második félidőben. Kerkez most magasan felfut és visszagurítja a labdát Szoboszlainak, aki kapura lő.

A magyar válogatott gyenge támadójátékát jól mutatja, hogy a mérkőzésen mindössze 0.32-as xG-mutatót sikerült produkálni, ráadásul kilenc kapura lövésből mindössze egy érkezett a tizenhatoson belülről. A montenegróiak 0.90-es xG-mutatója sem sokkal magasabb, ám ők gyakorlatilag végig a saját játékukat játszották a mérkőzésen. A direkt támadójátékukból képesek voltak kisebb helyzeteket kialakítani, míg a magyarok labdabirtoklása szinte egyáltalán nem működött. Gyakorlatilag

végig az történt a pályán, amit a montenegróiak szerettek volna.

A mérkőzés után a nyilvánosság számos felületén elégedett reakciókat lehetett olvasni, mondván, nehéz mérkőzésen szereztünk egy pontot, ami elég lehet a továbbjutáshoz. Érdemes azonban megfontolni, hogy a nyolc selejtező mérkőzésből mindössze kettőt játszott le a magyar válogatott, és még nem lehet biztosan megmondani, hány pontra lesz szükség a végelszámolásnál. Vagyis, hogy a most elvesztett kettő mennyire hiányzik majd. Az eredmény feletti elégedettségünkben ráadásul hajlamosak lehetünk átsiklani a mutatott játék felett, ami az utóbbi mérkőzésekhez képest jelentősen visszaesett.

Folytatás kedden Litvánia ellen, hazai pályán. Bár a balti válogatott papíron Montenegrónál és Bulgáriánál is gyengébb játékerőt képvisel,

támadásban azért ellenük is többet kell majd felmutatni szombati produkciónál.