A Brentford nincs éppen élete formájában: az utolsó hat angol bajnoki mérkőzésen nyeretlen maradt és utoljára több mint egy hónappal ezelőtt, március 15-én sikerült mérkőzést nyernie. Ez viszonylag éles kontrasztban áll azzal a sorozattal, amikor a karácsonyi újrakezdéstől március elejéig a piros-fehérek kilenc mérkőzésen keresztül veretlenek maradtak.
A csapat 2021-ben jutott fel az angol első osztályba. A háttérsztori jól ismert: Matthew Benham tulajdonos még 2001-ben kezdett el dolgozni Tony Bloom fogadóirodájánál, aki manapság épp a Brighton tulajdonosa, és hasonló modell alapján építi a klubját. Benham az ázsiai fogadási piacon rengeteg pénzt tudott keresni azzal, hogy statisztikai modellek segítségével a bukmékereknél pontosabban tudta előre jelezni a mérkőzések várható végeredményét. Bloommal ellentétben azonban a fizikus diplomával rendelkező Benham soha nem volt született sportfogadó:
Soha nem fogadtam hobbiból, nem igazán szeretem a szerencsejátékot, de a futballt és a matematikát igen
– mondta még 2013-ban.
2004-ben Benham Smartodds néven megalapította saját sportfogadási tanácsadó cégét, Bloom pedig jogi úton is megvádolta azzal, hogy ellopta az üzleti modellt. A vitát végül peren kívül rendezték, és azóta sem beszéltek egymással.
Benham először 2007-ben fektetett 3 millió fontot az akkortájt a harmadosztályból éppen kieső Brentfordba, amelynek utánpótlásában gyerekkorában futballozott. 2012-ben aztán a klub többségi tulajdonosa lett, 2014-ben pedig a dán Midtjylland-ba is bevásárolta magát. A két klubnál pedig párhuzamosan valósította meg azt, amiben feltétlenül hitt: az adatalapú működést.
Mivel a költségvetés nem engedte meg, hogy sztárjátékosokat vásároljanak, olyan piaci réseket kellett találniuk, amiben a riválisokhoz képest előnyt lehet szerezni. Ilyen komparatív előnynek számítottak a rögzített szituációk: a Midtjylland 2015-ben úgy lett dán bajnok, hogy hússzal több gólt szerzett pontrúgásból, mint a második helyezett. Ekkortájt indult be igazán Brentfordban is a klubmodell: Dean Smith személyében olyan edző érkezett a csapathoz, aki osztotta Benham adatalapú szemléletét. A sportigazgató pedig az a Rasmus Ankersen lett, aki a Midtjyllandnál is Benham jobbkezének számított.
Ha Dávid le akarja győzni Góliátot, nem használhatja ugyanazokat a fegyvereket
– ezt a hasonlatot hozta Ankersen arról, miért tudott sikeres lenni a Brentford. 2018-ban végül az új vezetőedző is a dán vonalról érkezett: az addig asszisztensként dolgozó Thomas Frank vette át Dean Smith helyét. A Brentford 2020-ban még elveszítette a feljutásért játszott osztályozót, 2021-re azonban sikeresen feljutott a legjobbak közé.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="682" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A játékospiacon a Brentford a nagy számok törvénye alapján dolgozott: viszonylag sok játékost igazoltak, ám azt alapos és kifinomult adatelemzés és megfigyelés révén. Ha az igazolásokból pedig csak néhány bejött, az anyagilag már megérte a klubnak.
- Ollie Watkins például 2020-ban rekordösszeget jelentő, 28 millió fontért távozott az Aston Villába, miközben 2017-ben 150 ezerért érkezett az alacsonyabb osztályú Exeter Citytől.
- A 2018-ban Nizzából vásárolt algériai balszélső, Said Benrahma 2021 telén 21 millióért igazolt a West Ham Unitedbe.
A 2021-22-es szezonban Thomas Frank vezetésével a Brentford feljutóként a Premier League 13. helyén végzett. 52.89-es xG és 49.50-es xGA-mutatójuk mindkét esetben a nyolcadik volt az angol mezőnyben. Az nPxGD tekintetében (a lőtt és engedett xG közötti különbség, büntetők nélkül) a +2.63-mal zártak, ami a mezőny hetedik legjobb mutatója volt. Összehasonlításul: a 20 csapatos mezőnyben tíz zárt pozitív mutatóval, és öten voltak plusz tízes érték felett. Ezek a számok egyáltalán nem rosszak egy frissen feljutó csapattól. Azt pedig Benhamtől is tudjuk: az eredményben mindig lesznek rövid távú kilengések.
A Brentford az előző szezonban nem meglepő módon egy viszonylag reaktív játékot valósított meg 3-5-2-es felállásban. Támadásonként átlagosan 10.20 passzal a saját térfélen és átlagosan 44.3 százalékos mutatójukkal egyaránt a mezőny második felében voltak. A labdabirtoklás és a lapos passzos, hátulról való építkezés tehát zárójelbe kerültek a direktebb játék és a már említett pontrúgások kedvéért. Támadásonként átlagosan 11.66 engedett passzal a nyolcadik legagresszívabb letámadásuk volt a mezőnyben, ezt a fegyvert tehát időnként használták az ellenfelek megzavarására.
És mi a helyzet most?
Jelenleg a Brentford xG-mutatója 32 mérkőzés után a hetedik legmagasabb a mezőnyben (50.01) miközben az engedett xG tekintetében kilencedikek (44.30). A PPDA (11.18) és az OPPDA (9.26) mutatók nagyjából a tavalyihoz hasonlóak. A számok alapján tehát a csapat stílusa nem sokat változott.
A nagyobb csapatok ellen a Brentford idén is sokszor 3-5-2-ben lépett fel. Raya kapus előtt ilyenkor a tavalyihoz hasonlóan Ben Mee, Ethan Pinnock és Pontus Jansson alkotta a belső védelmet. A széleken Rico Henry és Aaron Hickey szaladgált, a hármas középpályát pedig Christian Norgaard, Josh Dasilva és Mathias Jensen alkotta a Toney–Mbeumo csatárpáros mögött. Érdemes megjegyezni: a Brentford mostani keretében nem kevesebb, mint öt dán játékos van, a klub vezetése tehát itt is profitál abból, hogy behatóan ismerik a futballban időnként alulértékelt északi játékospiacot.
A legfontosabb változás az előző szezonhoz képest, hogy a Brentford egyre többször 4-3-3-ban lép pályára. Ekkor a három belső védő közül általában csak kettő lép pályára. Balszélsőként a téli freiburgi kölcsönszerzemény, a fiatal Kevin Schade kap szerepet, Bryan Mbeumo kihúzódik jobbszélsőnek. Középen pedig Ivan Toney játszik egyedüli csatárt, aki 19 találattal idén szinte egyedül felelős a góllövésért, a házi listán Mbeumo és Jensen követik 5-5 góllal.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="683" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A 4-3-3-as felállás az erősebb széljáték és a természetszerűen meglévő háromszögek miatt elvileg a labdával való dominanciára is alkalmasabb, Ennek ellenére a Brentford az elmúlt időszakban látszólag nem fektetett sokkal nagyobb hangsúlyt a labdabirtoklásra azokon a mérkőzéseken sem, ahol négy védővel léptek pályára. Úgy tűnt, szerkezetileg sokkal inkább abból szeretnének profitálni, hogy az eggyel kevesebb belső védő miatt nagyobb létszámmal támadhatják le a lecsorgó labdákat az átmenetek alkalmával.
A Wolverhampton elleni 2-0 arányú vereség aztán tökéletesen megmutatta, milyen problémákkal szembesül a csapat azokon a ritka alkalmakon, amikor felállt fal ellen kell játszania. A két szélső mellé két kifejezetten támadó szellemű szélsőhátvéd, Hicks és Henry is rendelkezésre állt, így a két nyolcas, Da Silva és Jensen játékával kiegészülve elméletileg mindkét oldalon lehetőség nyílt a helycserékkel operáló, szélső háromszögekre épülő játékra. Gyakorlatilag azonban látszott, hogy a játékosok nem találták meg a kellő összhangot. Thomas Frank csapatának felállt fal elleni játéka látványosan lassú és kiszámítható volt.
Nem csoda: a játékosok agyába korábban mindvégig a gyors, direkt, mélységi játék volt beidegződve. A formáció tehát önmagában nem volt elég: egy másfajta játékstílushoz technikailag és mentálisan is át kell állniuk a játékosoknak, ami természetesen nem megy egyik hétről a másikra. Az elmúlt hétvégén az Aston Villa ellen a Brentford ismét 4-3-3-ban lépett pályára, de ismét a korábban megszokott direkt, átmenetekre épülő játékstílusban.
Az újrakezdés óta eltelt időszakot a Brentford nagy mértékben annak köszönhette, hogy a helyzetei kifejezetten magas minőségűek voltak, amelyeket a csapat nagy hatékonysággal értékesített. Március elején a Chelsea szenvedését elemző cikkünkben már összehasonlítottuk a két csapat lövéseit. A Brentford táblázata abban az időszakban (december végétől március elejéig) így nézett ki:
Emlékeztetőül: a domináns futballt játszó Brighton ugyanabban az időszakban 14 magas, 22 közepes és 86 alacsony minőségű helyzetet dolgozott ki. Ugyanannyi magas minőségű helyzet tehát sokkal több próbálkozásra jutott. Bár márciusi cikkünkben e két csapatot ellenpéldaként hoztuk a Chelsea magas mennyiségű, alacsony minőségű lövéseire, az igazságnak természetesen másik oldala is van. Hiába rendelkezett ugyanis a Brentford sokáig a legmagasabb egy lövésre jutó xG-mutatóval a ligában, mennyiségileg a riválisoknál akkor is kevesebb helyzetet dolgozott ki, ezért is értékelődött fel a hatékonyság. A magas minőségű helyzetek pedig leginkább átmenetekből, magasra feltolt, vagy rendezetlen védelmek ellen tudnak kialakulni.
A csapat elmúlt néhány éve tehát jól rávilágít a folyamatos fejlődés ciklikusságára. Ahogy néhány éve még a pontrúgások kihasználásával előnyhöz lehetett jutni, úgy kezdett a többi csapat is egyre nagyobb figyelmet fordítani rá. Most hasonló a helyzet: ha a Brentford átmenetekben szeret játszani, az ellenfelek nem engedik meg és odaadják neki oda a labdát. A folyamatos változásra most a piros-fehéreknek kell reagálniuk: előnyükre kell változniuk, csak annyit, hogy az erősségeik se vesszenek el.