Tréningruhás agytrösztnek köszönheti újjászületését a Fiorentina

Az első UEFA által kiírt trófeát – az 1961-es KEK serleget – a félszigetre szállító klub csődhelyzet miatt nemrégiben meg is szűnt egy kicsit, és bár egy ideje elég sokat forognak Európában a védjegynek számító lila mezek, ráfért már, hogy valami újjászületés-féleség történjen a reneszánsz bölcsőjében.

Annak, hogy a Fiorentina az öt topliga egyik legjobb formában lévő csapata tavasszal, több fontos szereplője is van, de a két legfontosabb egy árva gólt sem szerzett a február eleje és április közepe között letudott győzelmi sorozatban.

Ők: Vincenzo Italiano és Rocco Commisso. Az agy és a pénz.

A Fiorentina tulajdonosa tökéletesen valósította meg a délolasz álmot. A calabriai mélyszegénység elől az Egyesült Államokba emigrált család sarjának vágott az esze, mint a borotva; tanulmányi ösztöndíjjal a legjobb iskolákba járhatott, és sikeres üzletember lett belőle. Ha pedig egy délolasz férfiú a Chase Manhattan Bank igazgatótanácsának a tagja, noha még alig harmincéves, abból hamarosan kinő valami focis hobbiprojekt. Commisso egész jó kis futballistakarriert is maga mögött tudott; az 1972-es olimpia előtt részt vett az amerikai válogatón is, és már nem volt fiatal, amikor végül tényleg belevágott a focibizniszbe: megvásárolta a New York Cosmos-t, majd néhány évvel később, 2019-ben a Fiorentinát.

Amerikás cirkusz

A 2002-es csőd után a Serie C1-ig visszasorolt klub öles léptekkel építette újra magát, és a kétezres évtized végére már újra régi fényében csillogott. A Serie A-ban a dobogóért harcolt, 2008-ban elődöntős volt az UEFA Kupában, két évvel később a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében csak minden idők leghatalmasabb lesgóljával ejtette ki a Bayern München a Luca Toni-féle csapatot. A bajnokságban nagy dolgok nem történtek az együttessel, de 2014-ben bejutott a kupadöntőbe, egy évvel később pedig az Európa Ligában menetelt az elődöntőig.

Látszott, hogy csak egy lökés kellene a Fiorentinának,

hogy beszálljon a nagyok játékába Olaszországban is.

Commisso egy kifejezetten gyenge szezon végén vette meg a Fiorentinát, és szállította is a beígért cirkuszt. Első igazolása nem más volt, mint a Bayerntől búcsúzó Franck Ribéry, akire ráadásul ingyen csapott le, és ha egy igen okos meg előrelátó igazoláshoz pénz kellett, az sem volt gond: a Veronával óriási szezont futó, azóta már a vb-n is megcsodált marokkói középpályás, Sofian Amrabat 19,5 millió euróba fájt.

De Commisso nem olajsejk, se nem oligarcha, hanem amerikai üzletember, és a Fiorentina jobbára nyereséggel tudta le az átigazolási szezonokat. Nagy csodák nem is történtek, a firenzeiek tavaly végeztek először az első tízben a befektető érkezése óta, ám ennek inkább az volt az oka, hogy Commisso nem a legszerencsésebben választott edzőket. A kétszer is kirúgott Beppe Iachini és a helyi legenda, Cesare Prandelli sem tudott csodát tenni, és amikor a tulajdonos éppen Gennaro Gattusóval tárgyalt, rámosolygott a szerencse.

Kösz a semmit, Gennaro!

Vincenzo Italiano nem is annyira italiano, mert egyrészt Karlsruhéban született, másrészt a csapatai távolról sem hátulról építkező, óvatos futballt játszanak. A szakember az olasz újhullám tagja, inkább a Premier League-et ámulatba ejtő De Zerbi-féle vonalat követi, ami egyébként nem ellentétes a calcio irányvonalával sem. A jelenleg a tabella elején álló csapatok – a Napoli és a Lazio – kimondottan támadószelleműek, illetve Pioli Milanja és Inzaghi Intere is sokat támadja az ellenfelek kapuját, még ha ez a két gárda a BL-elődöntőt inkább a védekezésének köszönheti is. Italiano pedig azért illik közéjük, mert egy abszolúte kiscsapattal, a Speziával mutatott be látványos támadófocit.

A haditengerészeti kikötővárosban már a feljutást is tébolyult ünneplés kísérte – kevesen tudják, hogy a Spezia nem hivatalos, onorario bajnoknak mondhatja magát a II. világháború miatt félbeszakadt szezonban – , arra pedig már a teljes futballközeg felfigyelt, hogy Italiano a Serie A-ban tartotta a Sasokat.

Nem volt meglepő, hogy egy nagyobb klub lecsapott rá.

A Fiorentina már megállapodott Gattusóval, ám a közös munka nem indult jól a nyári átigazolási szezonban. Commisso addig vitatkozott a játékosokat követelő edzővel, míg a felek úgy döntöttek, nem kezdik el együtt a szezont, és szűk három héttel az első bajnoki előtt a klub bejelentette: Vincenzo Italiano veszi át a csapat irányítását.

Agytröszt tréningruhában

Az együtt töltött rövid felkészülés miatt a Fiorentina és új edzője tavaly még keresgélte a közös hangot (vagy nyertek, vagy kikaptak; az első döntetlenjüket a 18. fordulóban játszották), de becsületesen megharcolt az európai kupahelyért. Tették ezt úgy, hogy elsőszámú gólfelelősüket, Dusan Vlahovicot a télen elvitte a firenzeiek lerablását történelmi léptékű hobbiként értelmező Juventus. A szerb csatár távozása tragikus csapásnak tűnt, ám a torinóiakról legombolt 82 millió euróval a zsebében már az egyensúlyra mindig ügyelő Commisso is bátrabban mozoghatott a piacon.

De persze nem tette. Sőt még a szokásosnál is kevesebbet költött, csak most egyszerre volt ott mellette Italiano, valamint a feketeöves sportigazgató, Daniele Pradé. Az edző nem is kért sokat, a listáján egy a 4-3-3-as formációhoz elengedhetetlen támadó jobbhátvéd, egy box-to-box középpályás és egy center szerepelt. Italiano ráadásul kitette a fenti posztokon besült játékosok – Erik Pulgar és José Callejón – szűrét is, az érkezőkkel pedig komoly lendületet kapott a Fiorentina játéka.

A jobbhátvéd Dodó és a belső középpályás Rolando Mandragora nem oka a Fiorentina látványos játékának, de kiválóan illeszkedik Italiano játékába.

Mivel nem igazolhatott eszetlen sok pénzért, az edző a rendelkezésre állók játékának színvonalán emelt hatalmasat.

Látványos példája ennek Lucas Martinez Quarta.

Az egy az egyben határozott és kemény, de sokszor elbambuló szerb védő, Nikola Milenkovic mellé éppen olyan középhátvéd kellett, mint az egészen kiváló rúgótechnikájú argentin. A védekezés stabilitásáért Mandragora és a marokkói futógép, Amrabat is sokat tett, ennek köszönhetően jelen pillanatban csak a BL-helyeken állók kaptak kevesebb gólt a Fiorentinánál. A brazil Cabral szintén kiváló szezont fut, miképpen a rutinos kapitány, Cristiano Biraghi is, és egy edző számára nincs szebb látvány annál, mint amikor a játékosai a tudásuk felső határához közel teljesítenek.

A Fiorentina három fronton versenyez, és a bajnokság mellett másik kettőben már szinte biztosan „érmes”. A Cremonese elleni visszavágó az Olasz Kupában puszta formalitás, szinte biztosra vehető, hogy kilenc év után újra kupadöntőt játszhat a csapat. A Konferencia Ligában sem néznek ki rosszul a dolgok, bár egy kicsit ráhozta a frászt a szurkolóira a csapat, amikor az idegenben kiharcolt 4-1-es előnyét a 70. percre eltüntette a Lech Poznan. A hazai vereség, bár lezárta a február óta húzódó veretlen sorozatot, így is továbbjutást ért, és a Basel sem tűnik leküzdhetetlen akadálynak az elődöntőben. Még kevésbé a szezon végére eléggé legatyásodó, szintén három fronton harcoló Inter vagy a Juve a Coppa Italia várható folytatásában.

A Fiorentinának nincs sok plecsnije, és ami van, azt szereti egy időszakba terelni.

Például az ezüstöket, amikor zsinórban négyszer végeztek a második helyen az ötvenes években, de ott van a klub – és az olasz futball – első nemzetközi trófeája, amely mellé 1961-ben Hidegkuti Nándor csapata a vitrinbe helyezte az Olasz Kupát is. Egy emberöltő szünet után az idén újra összejöhetne a bravúr.