Gólrekorder kupák nélkül: kisebb játékos lesz attól Kane, hogy nem nyer semmit?

Harry Kane 2023-ban végképp beírta magát a futball nagykönyvébe.

A Tottenham Hotspur világklasszis csatára februárban megdöntötte a Spurs-legenda Jimmy Greaves gólrekordját, majd az Olaszország elleni Eb-selejtezőn egy tizenegyessel Wayne Rooney angol válogatottbeli csúcsát is átadta a múltnak. Már „csak” Alan Shearer Premier League-gólrekordját kell megdöntenie azon csúcsok közül, amelyeket megcélzott – ehhez 57 alkalommal kellene még hálóba találnia az angol élvonalban.

Harry Kane trófeáinak száma nulla.

De mennyire számít ez? Mennyire fontos, hogy egy kiemelkedő képességű támadó – könnyen lehet, hogy minden idők legjobb angol kilencese – „egyébként” nem nyert pályafutása során egyetlen jelentős nemzeti vagy nemzetközi trófeát sem? Meghatározza ez azt, hogy egy játékosra miként nézünk? S nem vagyunk-e képmutatók, amikor szurkolóként egyfelől felmagasztaljuk a klubhűséget, másfelől „elvárjuk”, hogy a legjobb játékosok trófeákra váltsák tudásukat, s ha nem teszik meg ezt, „alulteljesítőnek” bélyegezzük őket?

Egy biztos: kevés hasonlóan „trófeátlan”, konszenzusos alapon világklasszisnak, korszakmeghatározó csatárnak tartott játékos létezik. Az UEFA-tagállamok közül csak négy olyan van, amelyben a válogatott gólrekordere sosem emelhetett fel nemzeti vagy nemzetközi trófeát: Harry Kane, a luxemburgi Léon Mart (egész karrierjét a Fola Eschben töltötte, balszerencséjére klubja ezalatt pont semmit sem nyert), az íróként és újságíróként is ismert norvég Jörgen Juve (az első országos bajnoki döntőbe bejutott ugyan csapatával, a Lynnel, de alulmaradt, kupát sem nyert), valamint a kortárs koszovói, Vedat Muriqi (aki igazából a Fenerbahce és a Lazio kivételével sosem játszott trófeákra esélyes csapatban).

Kane-szemszögből nem sokkal szívderítőbb az sem, ha megvizsgáljuk tizenegy meghatározó nemzeti csapat – Anglia, Argentína, Belgium, Brazília, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Uruguay – örök-góllövőlistáján az első tíz helyezettet. A holtversenyek miatt 113 fősre duzzadt lajstromban összesen négy olyan futballista található, aki szekérderéknyi góllal, ám bajnoki cím, kupagyőzelem és nemzetközi diadal nélkül fejezte be karrierjét: Kane, Tom Finney (mindkettő Anglia), Robert De Veen (Belgium) és Abe Lenstra (Hollandia).

Aligha meglepő, hogy

valamennyiüknek a klubhűsége okozta a „vesztét”,

legalábbis trófeaszempontból. Tom Finney, kora egyik legprímább szélsője egész angliai karrierje során ragaszkodott szülővárosa csapatához, a Preston North Endhez, melynek a mai napig a gólrekordere. A Frízföldön rajongva szeretett és tisztelt Abe Lenstra szintén szülővárosa klubjában, a Heerenveenben „öregedett meg”, olyannyira, hogy a csapatot anno „Abeveennek” becézték. Amikor 35 évesen továbbállt az SC Enschedébe, akkor karnyújtásnyi közelségbe került hozzá a bajnoki serleg, ám az enschedeiek hosszabbításban elvesztették a DOS elleni döntőt. Korábban a Heerenveennel már volt két ezüstérme a bajnokságban… Robert De Veen csak és kizárólag a Club Brugge (FC Bruges) színeiben futballozott klubszinten. Hiába volt európai szinten is rettegett csatár, csak három bajnoki és egy kupaezüst jutott neki, majd megszakította pályafutását az első világháború. Az 1919/20-as évadban újraindult a belga bajnokság, a Club Brugge meg is nyerte azt, ám De Veen ekkor már edzőnek állt (a klubhonlap szerint 1919 nyarán a Racing Doorniknál vállalt munkát), így lemaradt a történelmi, első sikerről.

Szóval Kane igen ritkás sorba áll be, és amellett is lehetne érvelni, hogy ő a futballtörténelem legjobb játékosa, aki nem nyert semmiféle nagyobb trófeát. Két nagy riválisa – bár a listakészítők Matt Le Tissiert, a Southampton nehézbombázóját, valamint Bernd Schneidert, a Leverkusen ezüsthalmozóját is gyakran megemlítik – a már említett Finney és a brazil Sócrates lehet ebben a tekintetben.

Bármilyen elképesztően is hangzik, Sócrates – a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legkiemelkedőbb középpályása – kizárólag állami bajnoki címeket „húzott be” a Corinthiansszal és a Flamengóval, és a válogatottal sem volt szerencséje a nagy tornákon. Bár az állami bajnokságoknak hagyományosan magas a presztízsük Brazíliában – a nyolcvanas évek eleji paulista csörtéknek pedig külön pikantériát adott a Sócrates vezette, politikai változásokért hangosan kiálló „Corinthians Demokrácia” sikersorozata –, mégsem ezek jelentik a legnagyobb trófeát. A „Doktor”, aki képességei alapján a világ bármelyik csapatába befért volna, 1984/85-ben még Európában is légióskodott (politikai okokból hagyta ott Brazíliát), de a Fiorentina a szerény 9. helyen zárta a Serie A küzdelmeit. Amikor meg hazatért (immár a Flamengóba), az országos bajnokság teljes, gyakorlatilag elmagyarázhatatlan káoszba süllyedt, így Sócrates végleg lemondhatott a ligaelsőségről. A Flamengo ugyan magának vindikálja a ’87-es országos bajnoki címet, de hivatalosan a recifei Sport kapta meg azt; és egyébként is, Sócrates nem játszott egy meccsen sem, hiába volt névleg a keret tagja.

Vissza Kane-hez! Kell-e vajon a nagyság elismeréséhez, hogy a játékos nyerjen is valamit? Barney Ronay, a The Guardian jegyzetírója is ezen filozofált akkor, amikor a Tottenham kilencese a Manchester City elleni mérkőzésen megdöntötte Jimmy Greaves sokáig megdönthetetlennek hitt klubrekordját.

Való igaz, nagyon kevés futballistának volt ily remek, ám trófea nélküli pályafutása. De félreértés, hogy ez elhalványítja azt, amit Kane elért. Sőt talán még lenyűgözőbbé teszi a karrierjét. Itt egy ember, aki rendkívül magas szinten futballozott, úgy, hogy a Spurs és Anglia mezét viselte – és egyik csapat sem arról híres, hogy sok mindent nyert volna a modern futballban. Ő valódi helyi legenda egy különlegesen brutális, globalizált modern labdarúgóvilágban

– írta jegyzetében.

Ami azt illeti, a modern angol futball legnagyobb csatárcsillagai közül három hasonló cipőben jár. Kane semmit sem nyert, Alan Shearert a Blackburn Roversszel elhódított, 1994/95-ös bajnoki cím „menti meg” (ezen kívül két elvesztett kupadöntője van), Gary Lineker pedig sosem nyert bajnokságot, nemzetközi kupát (KEK-et a Barcelonával) és országos kupát (a Barcelonával meg a Tottenhammel) viszont igen. Kane, Shearer, Lineker – és összesen annyi kupát tudnak „kirakni a kirakatba”, mint egy-egy jó helyen, jókor szereplő kiegészítő ember.

Csökkenti ez a nagyságukat? Aligha.

„Harryé a Tottenham-rekord és szobrot fog kapni. Az övé lesz az angol válogatott gólrekordja, lehet, lesz egy szobra a Wembleyben is, és arra szintén jó az esély, hogy megdöntse a Premier League-csúcsot. Ezek az ő érmei. Megérteném, miért döntene amellett, hogy a Tottenhamnél marad. Így is nagy játékos, és ha nem nyer trófeát, hát azt hiszem, ez nem nagyon fogja zavarni. De erre igazándiból csak ő tudna válaszolni” – vélekedett Shearer a BBC Radio 5-ban a februári rekorddöntés után. Shearer a kilencvenes években a Manchester United helyett a Newcastle-be igazolt, de állítása szerint nem bánta meg, hogy nem lett részese a fergusoni sikersorozatnak.

Kane szerződése 2024 nyarán lejár, akkor 31 éves lesz. Még visszafogott becsléssel is kinézhetünk belőle öt-hat, topkategóriás szintű idényt.

Idén vagy jövőre valószínűleg az utolsó nagy kontraktusát írja alá, és dönt: marad nevelőklubjánál vagy elmegy egy olyan klubba, amely trófeaszerzési lehetőséget ajánl neki. A center korábban rövid ideig flörtölt a Manchester Cityvel, de nem jött össze az üzlet – most a City Erling Haaland mellé aligha igazolna másik kilencest, londoni rivális valószínűleg nem jöhet szóba, a Liverpool pedig rengeteg pénzt költött jóval fiatalabb támadókra. Marad a Manchester United, esetleg a Newcastle United, illetve egy külföldi csapat (a világklasszis középcsatárra vadászó Bayern München neve nem véletlenül röppent fel). A külföldi szerződés ellen szól, hogy Kane-nek igen vonzó célpont Shearer PL-gólrekordja, és a beilleszkedés sem feltétlenül egyszerű egy másik futballkultúrába. Az, hogy a Spursnél jókora a káosz – a kispadról távozott Antonio Conte, a stratégiai döntésekért felelős ügyvezető, Fabio Paratici pedig globális eltiltást kapott a FIFA-tól, mivel a Juventus pénzügyi-könyvelési botrányának szereplője volt – éppenséggel nem segíti a Kane jövőjéről folytatott tárgyalásokat.

Akár megy, akár marad; akár trófeával, akár trófea nélkül zárja a karrierjét, Harry Kane-re visszavonulása után mindenki úgy fog emlékezni, mint a Spurs és az angol válogatott legendájára, aki prototípusa is lehetne a kiemelkedő 21. századi középcsatárnak. És ez tényleg érhet annyit, mint egy bajnoki cím, kupagyőzelem, vagy nemzetközi diadal.

Örökséget trófeák nélkül is lehet hagyni.