Nyertünk, de a legfontosabb kérdésre nem kaptunk választ az Eb-selejtezők főpróbáján

A magyar válogatott március 27-én hazai pályán Bulgária ellen kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőit. A németországi tornára a magyar válogatott számára négy csoportellenfélen keresztül vezethet az út: Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia csapata közül kellene legalább hármat magunk mögé gyűrni. A sorozat főpróbájaként csütörtök este Marco Rossi csapata legyőzte az észt válogatottat, Ádám Martin pedig megszerezte az első gólját címeres mezben. Mit lehet mondani a mérkőzésről?

A magyar válogatott kapuját a sérülés miatt az idény végéig hiányzó Gulácsi Péter helyett nem meglepő módon a ferencvárosi Dibusz Dénes védte. A védelem közepén ezúttal Lang Ádám lett Willi Orbán és Szalai Attila társa. Ez eddig nagyjából papírforma, a névsor többi része már jóval több érdekességet tartogatott. A szárnyvédő pozíciókba a két tavalyi alapember híján ezúttal Bolla Bendegúz, valamint Kerkez Milos került. A középpálya közepén most sérülés miatt kimaradt Schäfer András, és Nagy Ádám sem került a kezdőbe, így helyettük a Fradi EL-meccsein már megvillanó Vécsei Bálint, és a válogatottba novemberben hosszú kihagyás után visszatért Kalmár Zsolt kapott szerepet. Az ellenfél védővonalai között a szokásos Szoboszlai Dominik, Sallai Roland kettős foglalt helyet, csatárposzton pedig Ádám Martin jutott lehetőséghez a válogatottól elköszönt Szalai Ádám helyett.

Az észt válogatottat egy svájci szakember, Thomas Häberli irányítja, aki korábban a Young Boys és a Basel utánpótlásában, valamint rövid ideig a Luzern első csapatánál, a svájci élvonalban is dolgozott.

Häberli az utóbbi időben összekapta a balti ország gárdáját: a csapat nyolc mérkőzéses veretlenségi sorozattal várta a magyarok elleni összecsapást.

Igaz, az észtek a világbajnoki selejtezőben nyolcból egy mérkőzést nyertek csak meg és a Nemzetek Ligájában is a leggyengébb, D2 jelű csoportból sikerült feljebb kapaszkodniuk Málta és San Marino ellenében – ez utóbbi szériában hibátlan mérleget produkálva.

Az észtek kellemetlen játékstílussal köszöntötték a magyar csapatot a Puskás Arénában, háromvédős felállásukban rendkívül kompaktan lezárták a pálya közepét, ha a hazaiaknál volt a labda, és időnként letámadással is próbálták megnehezíteni a mieink dolgát. Támadásban jóval kevesebb kockázatot vállaltak, a kapus Martin Hein a legtöbbször messze előre küldte a labdát, ha pedig a felívelést sikerült összeszedni, akkor egy-két alapvető beinduló mozgással igyekeztek kulturáltan a magyar védelem mögé kerülni. Az első félidőben ez viszonylag ritkán sikerült, a mérkőzés egészében pedig a magyar csapat 54 százalékban birtokolta a labdát.

Marco Rossi együttese a múlt évben a korábbiaknál biztatóbb képet mutatott a labdás játékban, különösen az angolok elleni két szenzációs győzelem alkalmával. A csütörtöki találkozó nem tétmérkőzés volt, és a csapat összeállítása is eltért a megszokottól, ezzel együtt a mieink labdával való játéka kissé visszafogottra sikeredett. Időnként visszaköszönt a korábban megfigyelhető probléma, miszerint

a belső védők belépése helyett inkább a belső középpályások lépnek vissza elkérni a labdát,

ami némiképp lelassíthatja a játékot. Ilyenkor Szoboszlainak és Kalmárnak is az ideálisnál kissé mélyebben kellett helyezkednie. Akadt azonban a válogatottnak egy újszerű megoldása, ami időnként változatosabbá tette a játékát, ez pedig Sallai Roland helyezkedése volt. A Freiburg támadója ugyanis nemcsak a pálya jobboldali folyosóiban helyezkedett, Bolla Bendegúzzal pozíciót cserélve, hanem gyakran a pálya közepe, vagy akár a bal oldali félterület felé is elmozgott, ezzel aszimmetrikusan túltelítve az észt védekezés jobb oldalát.

Ez a variáció mélyebben védekező ellenfelek ellen akár jól is jöhet a későbbiekben, hiszen az ellenfél védekező alakzatát nem a pálya közepére, hanem az egyik oldalra rögzíti, minek nyomán nagyobb összefüggő területet lehet nyerni a másik oldalon. A pálya középső sávjaiban azonban így is kevesebb területet találtak a magyarok részint a több visszalépés, részint a mieinkéhez hasonló, rendkívül kompakt észt védekezés miatt. Így a több passzból álló, türelmesebb támadásépítések gyakrabban végződtek távoli lövéssel vagy szélső beadással.

Egy jellemző meccskép: Az észtek 5-2-3-ban hermetikusan lezárják a pálya közepét. Vécsei a fedezőárnyékban ragad, Kalmárnak kell visszalépnie labdáért. Sallai eközben Szoboszlai irányába mozog, túltelítve a pálya bal oldalát.

Ezt a magyar válogatott passztérképe is jól mutatja. A vastagabb vonal a játékosok közötti gyakoribb passzkapcsolatot jelzi, a futballistát jelölő nagyobb kör pedig azt, hogy az adott játékost többször játszották meg. Az ábrán jól látszik, hogy a magyar válogatott baloldala aktívabb volt, és az is, hogy Sallai kissé aszimmetrikusan helyezkedett. Ugyanakkor a leggyakoribb passzkapcsolatok közül három is belső védők között történt (a legtöbbször – 16 alkalommal – Orbán és Szalai között alakult ki passzkapcsolat). Ezen túlmenően Szalai Attila és Kalmár között 12 passz történt, ami szintén jól mutatja, hogy a DAC középpályásának gyakran kellett visszalépnie ahhoz, hogy labdához jusson.

Néhány jelenetből azonban látszik, milyen szituációból képes a magyar válogatott komolyabb veszélyt jelenteni. Bolla Bendegúz meg nem adott gólja ugyanis jelzi: komoly potenciál van azokban a támadásokban, amelyek során az ellenfelet kicsalogatva egy-egy direktebb indítással próbál a csapat a védelem mögé kerülni, nem engedve az ellenfélnek, hogy mélyen a saját kapuja elé tömörüljön. Ennél a jelenetnél a bátran beinduló szárnyvédők mellett az okosan visszalépő csapattársakat, no meg Vécsei szemfüles passzát is dicsérni kell.

Bolla meg nem adott gólja. Vécsei a visszalépő Kalmártól kap labdát. Ádám és Sallai visszalépése kihúzza a védőket, Bolla és Kerkez a folyosóba indul.

Ám a mérkőzés egyetlen érvényes gólját mégsem akcióból, hanem a Rossi-érában kiválóan begyakorolt rögzített szituációból szerezte a magyar csapat. Ádám Martin gólját megelőzően az alkalmazott szögletvariáció nemcsak jól megtervezett, hanem kifejezetten látványos is volt.

A gól. Szoboszlai trükkösen egyből lövésre adja be Kalmárnak a szögletet, a többiek a kapu felé mozogva csinálnak neki helyet. Az észt védelem azonban kifelé mozog Kalmár irányába, aki pattintva ad gólpasszt Ádám Martinnak.

A második félidő az elsőnél kevesebb izgalmat tartogatott, Sallai kihagyott (és Szoboszlaitól kő-papír-olló játékkal elnyert…) tizenegyese után a magyar válogatott valamivel több labdabirtoklást engedett az észteknek, a pályát a legtöbbször a jól megszokott 5-2-3-as középső blokkban őrizve. Később aztán újabb fiatal játékosok kaptak lehetőséget: Németh András és Csoboth Kevin közül utóbbi azonnal

kiváló lövéssel jelezte, hogy képes támadásban veszélyt jelenteni.

A magyar válogatott végül 1,83-as xG-mutatóval zárta a mérkőzést, amiből 0,75 a kihagyott büntető, és még így is felülmúlta a 0,53 xG-nyi helyzetet kidolgozó észt csapatot.

Jogos kérdés persze, hogy szakmailag mennyire szolgálja a felkészülést egy nagyon fontos tétmérkőzés elé négy nappal beszúrt barátságos találkozó. Mindenesetre jól mutatta a csapat hozzáállását a szokásosnál nem sokkal kockázatkerülőbb támadójáték és a második félidei reaktívabb védekezés is. Továbbra is eldöntetlen kérdés marad, mit tudunk kezdeni a jövőben egy mélyen beállt védekezéssel szemben, különösen akkor, ha netán hátrányba kerülünk egy-egy tétmérkőzésen. Pozitívum ugyanakkor, hogy a kapitány ismét kipróbálhatott több olyan játékost, aki eddig kevesebbet jutott szóhoz. Márpedig az fontos, hogy a csapat kellően bő kerettel tudja pótolni az alapemberek esetleges kiesését.

Az igazi erőpróba persze hétfő este következik.