A magyar válogatott március 27-én hazai pályán Bulgária ellen kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőit. A németországi tornára a magyar válogatott számára négy csoportellenfélen keresztül vezethet az út: Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia csapata közül kellene legalább hármat magunk mögé gyűrni. A sorozat főpróbájaként csütörtök este Marco Rossi csapata legyőzte az észt válogatottat, Ádám Martin pedig megszerezte az első gólját címeres mezben. Mit lehet mondani a mérkőzésről?
A magyar válogatott kapuját a sérülés miatt az idény végéig hiányzó Gulácsi Péter helyett nem meglepő módon a ferencvárosi Dibusz Dénes védte. A védelem közepén ezúttal Lang Ádám lett Willi Orbán és Szalai Attila társa. Ez eddig nagyjából papírforma, a névsor többi része már jóval több érdekességet tartogatott. A szárnyvédő pozíciókba a két tavalyi alapember híján ezúttal Bolla Bendegúz, valamint Kerkez Milos került. A középpálya közepén most sérülés miatt kimaradt Schäfer András, és Nagy Ádám sem került a kezdőbe, így helyettük a Fradi EL-meccsein már megvillanó Vécsei Bálint, és a válogatottba novemberben hosszú kihagyás után visszatért Kalmár Zsolt kapott szerepet. Az ellenfél védővonalai között a szokásos Szoboszlai Dominik, Sallai Roland kettős foglalt helyet, csatárposzton pedig Ádám Martin jutott lehetőséghez a válogatottól elköszönt Szalai Ádám helyett.
Az észt válogatottat egy svájci szakember, Thomas Häberli irányítja, aki korábban a Young Boys és a Basel utánpótlásában, valamint rövid ideig a Luzern első csapatánál, a svájci élvonalban is dolgozott.
Igaz, az észtek a világbajnoki selejtezőben nyolcból egy mérkőzést nyertek csak meg és a Nemzetek Ligájában is a leggyengébb, D2 jelű csoportból sikerült feljebb kapaszkodniuk Málta és San Marino ellenében – ez utóbbi szériában hibátlan mérleget produkálva.
Az észtek kellemetlen játékstílussal köszöntötték a magyar csapatot a Puskás Arénában, háromvédős felállásukban rendkívül kompaktan lezárták a pálya közepét, ha a hazaiaknál volt a labda, és időnként letámadással is próbálták megnehezíteni a mieink dolgát. Támadásban jóval kevesebb kockázatot vállaltak, a kapus Martin Hein a legtöbbször messze előre küldte a labdát, ha pedig a felívelést sikerült összeszedni, akkor egy-két alapvető beinduló mozgással igyekeztek kulturáltan a magyar védelem mögé kerülni. Az első félidőben ez viszonylag ritkán sikerült, a mérkőzés egészében pedig a magyar csapat 54 százalékban birtokolta a labdát.
Marco Rossi együttese a múlt évben a korábbiaknál biztatóbb képet mutatott a labdás játékban, különösen az angolok elleni két szenzációs győzelem alkalmával. A csütörtöki találkozó nem tétmérkőzés volt, és a csapat összeállítása is eltért a megszokottól, ezzel együtt a mieink labdával való játéka kissé visszafogottra sikeredett. Időnként visszaköszönt a korábban megfigyelhető probléma, miszerint
ami némiképp lelassíthatja a játékot. Ilyenkor Szoboszlainak és Kalmárnak is az ideálisnál kissé mélyebben kellett helyezkednie. Akadt azonban a válogatottnak egy újszerű megoldása, ami időnként változatosabbá tette a játékát, ez pedig Sallai Roland helyezkedése volt. A Freiburg támadója ugyanis nemcsak a pálya jobboldali folyosóiban helyezkedett, Bolla Bendegúzzal pozíciót cserélve, hanem gyakran a pálya közepe, vagy akár a bal oldali félterület felé is elmozgott, ezzel aszimmetrikusan túltelítve az észt védekezés jobb oldalát.
Ez a variáció mélyebben védekező ellenfelek ellen akár jól is jöhet a későbbiekben, hiszen az ellenfél védekező alakzatát nem a pálya közepére, hanem az egyik oldalra rögzíti, minek nyomán nagyobb összefüggő területet lehet nyerni a másik oldalon. A pálya középső sávjaiban azonban így is kevesebb területet találtak a magyarok részint a több visszalépés, részint a mieinkéhez hasonló, rendkívül kompakt észt védekezés miatt. Így a több passzból álló, türelmesebb támadásépítések gyakrabban végződtek távoli lövéssel vagy szélső beadással.
