Negyedóra múltán 2-0-ra vezetett az Újpest, mégis a Juventus jutott tovább a BEK negyeddöntőjéből

A sajtóban ez jelent meg 1973. március 21-én, a Juventus elleni BEK-visszavágó előtt: „A jegyigények nemcsak a várakozást, hanem a Megyeri úti stadion befogadóképességét is meghaladták, de az Újpesti Dózsa – hűséges szurkolói miatt – nem akarta még ezt a fontos mérkőzést sem a Népstadionba vinni. Mivel belépőt napok óta nem lehet kapni, az egyesület kéri: csak a jegytulajdonosok menjenek ki a Megyeri útra. Tekintettel a várható nagy forgalomra, lezárják a pálya környékét, az egyik oldalon a Váci út–Megyeri úti résztől, a másik oldalon a Baross utcán, a kórháztól. Erre a zárt területre már csak a jegytulajdonosokat engedik be. A BKV 15 órától a XIII. kerületi Katona József utcából M jelzéssel külön autóbuszokat indít, villamosjáratait pedig a szükségnek megfelelően sűríti. A Megyeri út egyirányú lesz.

A klub megerősíti rendező gárdáját, de a szurkolókat is megkéri, hogy ki-ki a saját helyét foglalja el, az állóhelyeken ne üljenek le, s akkor minden jegytulajdonosnak lesz helye.

Akkor még nem volt szokatlan, hogy az európai klubtornák magyar résztvevői megérik a tavaszt. Az előző évadban az FTC a legjobb négy közé jutott az UEFA Kupában, és csak azért nem lett finalista, mert Szőke István a Népstadionban és Wolverhamptonban is kihagyott egy 11-est a Wanderers ellen (2-2, 1-2).

A BEK-negyeddöntő első mérkőzésén a lilák 0-0-t értek el Torinóban úgy, hogy az ottani Tuttosport szerint Dino Zoff, az olasz csapat kapusa volt a mezőny legjobbja, ő kapta a legjobb osztályzatot (8-ast). Az újpestieket így értékelte a lap: Szentmihályi 7 – Kolár 6,5, Harsányi 6,5, Horváth 7, Juhász 6,5 – Dunai III 7, Tóth András 7, Zámbó 7 – Fazekas 7, Bene 7,5, Nagy 6,5.

A La Gazzetta dello Sport azt írta: „Biztosra vettük a Juventus győzelmét, de a döntetlen igazságos. Úgy fest, Budapesten kevés lehetőség lesz a továbbjutásra.”

A Népsport egyáltalán nem ájult el a produkciótól:

A csatársor játékába sok hiba csúszott. Mentségül szolgál Dunai II korai kiválása. Nagy László nem bizonyult jó helyettesnek.

Dunai Antal a napra pontosan ötven éve rendezett visszavágón sem játszhatott, a Juventus viszont a legjobbjait vonultatta fel: Zoff – Salvadore – Spinosi, Longobucco, Morini, Cuccureddu – Causio, Capello, Furino – Anastasi, Altafini (Bettega) összeállításban szerepelt a Megyeri úton.

Aztán a bomba erős itáliai együttes már az első percben hátrányba került: a Göröcs-utód Tóth András (kar)mesteri átadással indította Benét, aki menthetetlenül a bal sarokba lőtt. Majd a 14. percben a ballábas Tóth tizenöt méterről, jobbal káprázatos gólt rúgott, a bal felső sarokba vágódó labda csaknem lerombolta a kaput (2-0).

A szerzőt a többiek szétszedték, Tóthnak cseredresszt kellett kérnie, de 4-esből, bármilyen hihetetlen, nem volt több, ezért 15-ösben folytatta a dirigens. Az irányító középpályás szokás szerint kezdett a 4-es számú trikóban, mert a 8-as újpesti mezben rendre a balhátvéd Juhász Péter futballozott.

A 30 ezer néző egyrészt elalélt a gyönyörűségtől, másrészt már azon tűnődött, melyik csapat lenne a legjobb ellenfél az Újpestnek a legjobb négy között.

Korai volt a meditáció.

Fél óra elteltével a harmincnégy esztendős José Altafini, aki tizenöt évvel korábban világbajnoki címet nyert a brazil válogatott tagjaként, fejessel szépített, majd a szünet utáni első negyedóra végén az 1968-ban Európa-bajnok Pietro Anastasi szintén fejesgóllal egyenlített (2-2).

A folytatásban a deprimált Újpest már nem tudott zavart kelteni a torinói védelemben, és idegenben szerzett góljaival a Juventus ment tovább. A lila-fehér klub pénztárosát vigasztalta az egymillió forintos jegybevétel, de hogy milyen esélyt szalasztott el a Megyeri úti együttes, azt hűen tükrözte a szintén Európa-bajnok Sandro Salvadore nyilatkozata:

Pályafutásom legizgalmasabb mérkőzéseinek egyikét játszottam. Az első újpesti gól után arra gondoltam, nagyon nehéz lesz a döntetlent kiharcolni. A másodiknál már mindent veszve láttam.

Fabio Capello úgy vélte: „Altafini gólja volt a fordulópont. Ettől az ellenfél megzavarodott, mi pedig feljavultunk.”

Hidegkuti Nándor, aki évekig edzősködött Itáliában, sőt a Fiorentinát KEK-diadalra vezette, azt mondta: „Az Újpest játékosai 2-0 után úgy hitték, már nincs szükség további erőfeszítésre. Amikor észbe kaptak, már késő volt, mert az olaszok értik az eredmény megtartásának fortélyait.”

Ezzel együtt a Corriere della Sera egyenesen „a csodával határosnak” minősítette a Juventus teljesítményét.

„A torinói 0-0 és főként a visszavágó első negyedórájában kapott két drámai gól után már úgy látszott, összeroppan a csapat. Ám – a feltartóztathatatlan Altafinivel az élen – le tudta küzdeni a hatalmas lélektani hátrányt, és kivívta a továbbjutást jelentő 2-2-t. Túlzás nélkül állítható: kivételesen nagy teljesítményt nyújtó Juventust láttunk, ez a mérkőzés felejthetetlen marad mindenki számára.”

Kevésbé lelkendezett Bene Ferenc, a lilák csapatkapitánya: „Nagy hiba volt, hogy a kétgólos vezetés után mindenkit elragadott a hév, csak támadtunk, újabb gólokat remélve.”

Szavait alátámasztotta dr. Boross Dezső kritikája a Népsportban: „Főleg Kolár és Juhász játszott fegyelmezetlenül. A válogatott balhátvéd fölöslegesen előre kalandozott, s ezt az olaszok ügyesen ki is használták, mert a támadások zömét Juhász elárvult helyén indították.”

A létező futballkultúra idején még siker esetén sem volt divatban nyakra-főre ömlengeni,

így hát Lukács László a Népszabadságban ekképpen vonta meg a mérleget: „Gyorsabb, keményebb, gólerősebb játékra van szükség, mert ez a jelenlegi nemzetközi tendencia, amelyet nemhogy nem mi diktálunk, de még követni is nehezen tudjuk.”

Írta ezt háromnegyed, illetve fél évvel azután, hogy a magyar válogatott negyedik volt az Európa-bajnokságon és második a müncheni olimpián. Az Eb-n leginkább azon múlt a finalista szereplés, hogy Zámbó Sándor az elődöntőben kihagyta a 11-est a szovjet csapat ellen. A kontinenstorna négyes döntőjében négy újpesti – Juhász, Bene, Dunai II, Zámbó – szerepelt, az ötkarikás játékokon Dunai III Ede is játszott.

A Juventus végül döntőt vívott a BEK-ben, ám Belgrádban 1-0-ra kikapott a trófeát egymás után harmadszor elhódító Ajaxtól. Az olasz kupadöntőben az 1-1-et követő tizenegyespárbajban maradt alul a Milannal szemben, a bajnoki címet viszont elnyerte, noha az utolsó forduló előtt nagyjából annyi reménye volt az elsőségre, mint a döntetlenre Újpesten Tóth András bombája után.

A tabella élén a Milan állt, és Veronába utazott. A mérkőzést mindenki fix 2-esre vette, ám a milánói csapat talán túl sokáig ünnepelte a négy nappal korábban kivívott KEK-diadalt (a szaloniki döntőben 1-0 a Leeds United ellen), mert Rómeó és Júlia városában fél óra múltán 0-3-as, a 72. percben 1-5-ös hátrányba került.

A Juventus közben az Örök Városban az AS Romával viaskodott. Amikor az Olimpiai stadion eredményjelzőjére kiírták, hogy Verona–Milan 5-1, a római meccs 1-1-re állt. Ezzel még mindig a végül 5-3-ra szépítő Milan lett volna a bajnok, de a 87. percben Antonello Cuccureddu 2-1-re igazított, és nem sokkal később a torinói vezetők is a pázsiton ölelkeztek a scudettót elnyerő labdarúgókkal.

Itthon ez volt a bajnokság végeredménye: 1. Újpest 46 pont, 2. FTC 41, 3. Vasas 40. A lilák a BEK következő kiírásában az elődöntőig jutottak, a legjobb négy között a Bayern Münchennel szemben maradtak alul (1-1, 0-3).

A Népszabadság a bajor városban elszenvedett vereség után megállapította: „A magyar labdarúgás számára megint csak az okulás, a tanulás marad.” A lap hozzátette:

Édeskevés az, ami itthon elég.

Ma ilyesmit nem írnak, bár Benéhez, Zámbóhoz, Tóth Andráshoz, Fazekashoz fogható klasszisok több mint harminc éve nincsenek nálunk.

Keserűen rögzítem: a sajtószabadság jegyében hat és fél esztendeje már Népszabadság sincs.