Michael Carrick végre Lampard és Gerrard fölé nőhet

A válogatott futball természeténél fogva olyan, hogy mindenütt akadnak vesztesei, mellőzött játékosok, akik valamiért nem férnek be a nemzeti tizenegybe. Angliában is Temzét lehetne rekeszteni az ilyen történetekkel: sokáig sorolhatnánk a szupersztárokat, akik a klubcsapatukban villogtak, a válogatottban viszont jóval kevesebb lehetőséget kaptak. Külön kategóriát képez azonban az angol futballban az, akinek a stílusa túlságosan a kontinentális futballhoz passzol. Ilyen volt például régebben Glenn Hoddle, aki egybehangzó vélemények szerint nemzedéke legtehetségesebb középpályása volt Angliában, a kapitányok mégis inkább a megbízhatóbb, szürkébb játékosokban bíztak, és Hoddle jóval kevesebb lehetőséget kapott annál, mint amit megérdemelt volna.

Hasonlóan alakult Michael Carrick válogatottbeli karrierje is:

bár a trófeákat tekintve ő volt a generációja legsikeresebb középpályása,

a szövetségi kapitányok inkább egymás után próbálták megtalálni a módját, hogyan lehetne egyszerre helyet szorítani Steven Gerrardnak és Frank Lampardnak is, Carrick pedig a legtöbbször csak a padon ült, esetleg még ott sem. Tény, Gerrard és Lampard csillogóbb és látványosabb futballista volt; igazi klubikonok, gólokat lőttek, erősek, lendületesek, valódi atléták voltak, a csapatuk vezérei. Carrick hozzájuk képest észrevétlenül tette a dolgát, más típusú játékosnak ismertük meg; olyannak, aki tökéletesen értette a passzjátékot, hátulról diktálta a csapat ritmusát, mivel azonban a passz-statisztika és a labdatartás még a nullás években sem érdekelte a brit szakmát, a Manchester United (és előtte a West Ham, illetve a Tottenham) középpályását elkerülte a reflektorfény.

Carrick játékát leginkább az olyan, spanyol kollégáihoz hasonlították (Sergio Busquets, Xabi Alonso), akik a korszak legerősebb válogatottjában alapemberek lehettek. Ugyanakkor Carrick egyetlen egy (!) meccset játszhatott nagy tornán: 2006-ban az Ecuador elleni vb-nyolcaddöntőn kapott lehetőséget, a többi 33 válogatottsága selejtezőkre és barátságos mérkőzésekre korlátozódott. Mindeközben Sir Alex Ferguson alapemberként számított rá a Manchester Unitedban, ahonnan ötszörös bajnokként vonult vissza, és egyebek mellett még egy Bajnokok Ligája-győzelmet is behúzott.

Az, hogy a halk szavú, intelligens játékosként jellemzett Carrick a visszavonulása után helyet kapott José Mourinho edzői stábjában, keveseket lepett meg,

sőt az egykori középpályás Ole-Gunnar Solskjaer kinevezése után is maradt a klubnál. Ráadásul amikor 2021 végén a norvég edzőt menesztették, Carrick megbízott trénerként vezette a csapatot három meccsen, ám Ralf Rangnick érkezésekor inkább távozott. Attól kezdve többször is felvetődött a neve üresedésekkor, de egészen tavaly októberig ezeknek a híreszteléseknek nem volt sok alapjuk. A másodosztályú Middlesbrough érdeklődése azonban komoly volt, és még azt követően is kitartottak Carrick mellett, hogy első nekifutásra nem sikerült megegyezniük.

A Borónak nagyon nem volt mindegy, hogy ki mellett dönt, mivel az utóbbi években rendre alulteljesített a csapat, amely nem is olyan régen még stabil Premier League-résztvevő volt, mielőtt jöttek az ínség évei. Legutóbb 2017-ben szerepelt az élvonalban, akkor Aitor Karanka nem tudta benntartani a csapatot, azóta pedig Garry Monk, Tony Pulis, Jonathan Woodgate, Neil Warnock és Chris Wilder is hiába próbálkozott visszajuttatni az élvonalba a klubot. Igaz, Wilder kinevezése a mostanit megelőző évadban elsőre sikeresnek tetszett: a csapat megtáltosodott, és a végén alig maradt le a rájátszást jelentő hatodik helyről. Nyáron úgy tűnt, a játékoskeretet még jobban sikerült Wilder igényeihez szabni, ezért sokan gondolták úgy, hogy a Sheffield Unitedet korábban a harmadik vonalból a Premier League-ig repítő edző végre összekapja a Borót.

Nem így történt: az együttes pocsékul rajtolt, és ugyan a xG és egyéb adatok alapján sokkal több pontot kellett volna szereznie, valahogy nem látszott ideálisnak Wilder és a játékosok kapcsolata, pláne, hogy az edző többször is nyilvánosan bírálta a futballistákat. Maga Wilder is elbizonytalanodni látszott, folyamatosan változtatott az összeállításon, míg végül – amikor a Coventry elleni 1-1-s vereség után a csapat tizenegy fordulót követően továbbra is kieső helyen állt – a vezetőség menesztette Wildert. Mint kiderült, már tavasszal eltört valami, amikor Wilder nem cáfolta elég hamar a pletykákat, miszerint ő lesz Sean Dyche utódja a Burnley-nél, és ez vezetett oda, hogy végérvényesen megromlott a kapcsolat edző és játékosai között.

Michael Carrick tavaly október 29-én ült le először a Boro kispadjára, és mindjárt vereséggel indított a Preston ellen.

Az újdonsült edző nem esett kétségbe, és játékosai is azt mondják, az egyik legnagyobb erénye, hogy végtelenül nyugodt. Biztos hátteret teremtett a csapatnál, nincs üvöltözés, nincs rossz hangulat, mindenki újra szeret ott lenni. Ezek sem lényegtelen változások, de a fontos mégis csak az, ami a pályán zajlik. Carrick először is szakított Wilder védjegyszerű 3-5-2-jével, és négy védővel küldte pályára a csapatát, egész pontosan a 4-2-3-1 mellett döntött.

Aztán személyi döntéseket is hozott: a saját nevelésű középpályás, Hayden Hackney Wilder irányítása alatt labdába se rúgott, Carrick viszont rögtön a kezdőcsapatba állította. Azóta is biztosan tartja magát ott, ő a szezon egyik felfedezettje a Championshipben; a játékstílusa mellesleg emlékeztet is mesterére. A jobbhátvéd Tommy Smith is a padon ült, mielőtt Carricknél állandó kezdő lett volna, míg más játékosoknak új pozíciót talált: a nyáron érkező Marcus Forss csatárból jobbszélső lett, a középpályás Matt Crooksot feltolta csatárnak, a legnagyobb húzás viszont Chuba Akpom megújulása volt. Akpom az Arsenal nevelése volt, be is mutatkozott a nagycsapatban, és sokat vártak tőle, ám nem sikerült áttörnie, folyamatosan kölcsön adogatták, míg végül Görögországba szerződött. Onnan hozta vissza a Boro három éve, de ez sem jött be, inkább újra kölcsön adták egy évre a görögöknek, és meg is lepte a szurkolókat, amikor tavaly nyáron ott maradt a Borónál. Carrick nagy ötlete az volt, hogy az addig befejező csatárt játszó Akpomot eggyel hátrébb vonta, amolyan árnyékéknek, és ebben a szerepkörben megtáltosodott a nigériai válogatott játékos. Most 22 gólnál tart, vezeti a Championship góllövőlistáját, és lenyűgöző magabiztossággal futballozik.

Ne feledjük azért a többieket sem: a Wolves kölcsönjátékosa, a balhátvéd Ryan Giles a liga talán legjobbja a posztján, mellesleg a Boro asszisztkirálya is ő. A védelem stabil, melyben komoly érdemei vannak a most Carrick segédedzőjeként dolgozó Jonathan Woodgate-nek, míg a támadójátékban fontos szerep hárul az ausztrál Ryan McGree-re is. Mégis ráfért további frissítés a keretre, így Carrick januárban részint megszabadult a feleslegtől (nyáron jó néhány olyan futballista is jött, aki nem bizonyult használhatónak), részint meg kölcsönben hozott két rendkívül tehetséges Aston Villa-játékost: az angol U21-es válogatott csatárát, Cameron Archert, továbbá a U19 Eb-győztes középpályást, Aaron Ramseyt (ő csak névrokona a walesi válogatott sztárjának), vaamint megvásárolta a Rotherham középpályását, Daniel Barlasert is.

Hozzá kell mindehhez tenni, hogy addigra már sokszorosan bizonyította a csapat, hogy érdemes tovább erősíteni.

A megtáltosodó Boro december végére betört a rájátszásra jogosító top 6-ba,

majd az új játékosokkal megtámogatva mostanra már az automatikus feljutás sincs elérhetetlen távolságban. Olyannyira nincs, hogy jelenleg mindössze négy pont a csapat hátránya a második Sheffield Uniteddal szemben, ráadásul a Pengék egyértelműen megtorpantak, hetek óta látványosan gyengélkednek, a Middlesbrough pedig – egy-egy botlást leszámítva – kérlelhetetlenül menetel előre.

Nem véletlen, hogy Carrick nevét most már egyre gyakrabban hallani élvonalbeli klubok edzőjelöltjei között, noha vélhetően ő is tisztában van vele: korai lenne váltania, mielőtt bármi kézzel foghatót elér a Boróval. Márpedig a bajnokságnak még koránt sincs vége, nyolc fordulóval a befejezés előtt bármi megtörténhet. Ha viszont a Middlesbrough formájában nem következik be valami radikális változás, akkor Michael Carrick jó eséllyel már az első edzői évadában elérhet egy igen nagy sikert. Olyat, ami például Frank Lampardnak nem jött össze a Derbynél. Jellemző, hogy Lampard és Gerrard igen korán jó lehetőségeket kapott edzőként, de egyikük sem tudtak élni vele. Jelen pillanatban nincs klubjuk, és könnyen lehet, hogy ezen a pályán Carrick lesz a korábbi klasszis angol középpályások közül a legsikeresebb.