Mit tegyen egy egymeccses brazil kapitány?

Persze, Ramon Menezes a brazil válogatott Marokkó elleni találkozójára kijelölt megbízott kapitány nem az égből pottyant a bársony helyett dörzspapírral kárpitozott fotőjbe, hanem a brazil U20-as csapat általában szintén kényelmetlen sámlijáról, amelyet az együttes kolumbiai tornán mutatott teljesítménye mégiscsak trónná emelt és aranyozott. Menezes, ha valamivel, akkor pontosan a februárban véget ért jeles eseménnyel – amelyen a brazil srácok 12 év után győztek újra – teheti magát fontossá a felnőtt nemzeti csapat padján is. Kihirdetett keretében öt korábbi játékosából csinált jelenlegit, azaz emelt fel az U20-asok közül a felnőttek közé.

A hirtelen felnőtté válás a köznapi életben általában valami tragikus esemény jelentette kényszerhez köthető, a sportban viszont maga a nagy lehetőség.

A félfelnőtt gyerekek – a kapus Mycael, a balbekk Arthur, a középső védő Robert Renan, a középpályás Andrey Santos és a támadó Vitor Roque – most indulhatnak el a válogatott sikerek kátyúk helyett az utóbbi időben árkokkal nehezített útján, és ez a kezdet kötődik majd Ramon Menezes nevéhez. Azt nem állíthatjuk biztosan, hogy egyszer majd ő is – a Magyarországon hónapokig csodált, a Lukaku mély vízbe vetőjeként szavakból magának szobrot emelő Leekenshez hasonlóan – önigazolásként használja az új generáció bedobását, de vastagabb betűket kieszközölhet egyes válogatott-történeti lexikonokban. Csodálatos kép: áll a hatalmas ólom-Leekens (aranyozva) Brüsszel főterén kissé megdőlő felsőtesttel, kisdedek ringatására összefont karokkal, s a levegőben pisilő kisfiúméretű labdarúgó-csemeték repülnek a futballpálya formájú szökőkút medencéjének dicsfény kivilágításban fürdő mély vize felé. Ugyanez Rióban Menezesszel. A „mély vízbe vetők” sorozat két darabja.

Menezes személyiségét nem ismerve a szoborállítási törekvésekről nem lehetünk meggyőződve, de a 2026-os vb-keret befolyásolásának szándékáról igen. Andreyről Európában is mindenki hallhatott már, amikor a Chelsea szerződtette; a 18 éves középpályás jelenleg kölcsönben nevelőklubjában, a Vascóban szerepel. Mycael sokat tett az U20-as elsőségért, Arthur pedig hiányposzton, jobbhátvédként tűnik fel, ettől még a nagy nemzetközi sikereik akár távoliak vagy soha meg nem valósulók is lehetnek. Robert Renan és Vitor Roque viszont külön figyelmet érdemel.

Előbbi egy olyan ballábas belső védő, aki alapvetően csatárnak készült, és ezt hátul sem igyekszik letagadni: előszeretettel forgatja rosszullétig labdától megfosztott ellenfeleit, labdafelvitelei, meglódulásai, indításai is kiemelkedőek. Bár Vitor Roque már 18 éves, még 17 éves korában jelölte a CONMEBOL a Libertadores Kupa legjobb játékosának, erős, gyors, rámenős és érzi a kaput, amit az U20-as eseményen hat góllal igazolt.

Ez eddig a szinte elvárható önmegvalósítás egy trénertől, hiszen azt azért megszokhattuk, hogy

igyekeznek az edzők korábbról ismert játékosaikat új munkájukban támaszként használni.

Menezes azonban nem érte be ennyivel. Összesen csak 11 játékost hagyott meg a világbajnoki keretből, és a fiatalokon kívül behívott még négy válogatott tapasztalattal nem rendelkező futballistát is. Az ember némelyiküknél szinte fogadhatna is, hogy hosszútávon nem ragad meg a csapatban. Ilyenek a Palmeiras 27 évesei. Az egyik Raphael Veiga. Róla klubtrénere éppen nemrég mondta, hogy a legjobb 10-es, akivel valaha dolgozott, de reméli, annyira azért nem, hogy válogatott legyen. Abel Ferreira európai fülnek szokatlan kijelentése a helyi versenynaptár ellenanyaga miatt nem hat idegméregként Brazíliában, ugyanis arrafelé a FIFA által kijelölt versenynapok idején is előszeretettel rendeznek bajnoki vagy kupafordulókat, tehát a csapatok gyakran támadásként élik meg legjobbjaik beválogatását. Veiga remekül lát és elsőrangú a bal lába, labdavesztés után is hajlandó dolgozni, de nem valószínű, hogy ő lenne a jövő brazil együttesének oszlopa. Ahogy Rony, a 166 centis fejeskirály sem tekinthető új Fenoménnak, még akkor sem, ha a története legfényesebb korszakát élő Palmeiras legeredményesebb játékosa is a Libertadores Kupában. Valóban rendkívül gyors, remekül érkezik a kapu elé, és ez utóbbi tulajdonságának is köszönhetően az idén már négy fejesgólnál tart.

A két újonc szűrő középpályás közül Joao Gomes a nagyobb meglepetés. Huszonkét éves, most télen szerződött Angliába, ahol a Wolverhampton csapatában debütálásként csereként beszállva győztes gólt szerzett, ami persze totális megtévesztés, ugyanis elsősorban a „pitbullkodás” szakértője, szerel és tisztáz. André, a Fluminense játékosa az, akit nagyon sokan már régóta a nemzeti csapatba vártak. Alkatra ő a brazil Verratti, játékstílusa is hasonlít a PSG futballistájára, sok labdát szerez, és ha már megtette, jól tartja meg és fedezi azt. Labdafelvitelekben, felpasszolásban és egy-egyezésben is a brazil liga legjobbjai közé tartozott 2022-ben.

Azt soha nem tudhatjuk, hogy a klubszínekben megmutatott tudás, mennyit is ér a gyakran ólommellény súlyú nemzeti mezben. A most először beválogatott játékosok mindegyikének karrierjében fontos dátum lehet a március 25-i, amikor Tangerben Brazília lejátssza első meccsét a vb-kudarc után. Ramon Menezes esélyt ad, miközben számára a történelemkönyvbéli szemmel alig látható betűvastagságok közti különbségen kívül

aligha múlik ezen az egészen bármi is.