Mi a baj a Chelsea-vel?

Szebb napokat is látott már a Stamford Bridge közönsége: kedvenc csapatuk a Premier League 10. helyére esett vissza, a Bajnokok Ligájában az odavágó után kiesésre áll, az FA Kupából simán kipottyant, és a klub körül kialakult helyzet is leginkább a kaotikus jelzővel illethető. De nézzük sorjában, mi történt!

Mint emlékezhetünk, az orosz–ukrán háború kitörése után a brit kormány befagyasztotta az országban tevékenykedő összes ismertebb orosz oligarcha vagyonát. Ennek esett áldozatul Roman Abramovics, aki 2003 óta tulajdonolta a londoni klubot. A Chelsea ebben az időszakban érte el történetének legnagyobb sikereit: két Bajnokok Ligája-győzelmet, öt bajnoki címet, és öt FA Kupa-elsőséget. Abramovics 2022 májusában egy amerikai üzletember (Tedd Boehly) által vezetett konzorciumnak adta el a klubot.

A sikeredző Thomas Tuchel azonban nem találta meg a közös hangot az új tulajdonosokkal. Hasonlóan a dortmundi és párizsi időszakához, ezúttal is határozott elképzelései voltak a keret menedzselését illetően, hiszen az igazolásoknak illeszkedniük kell az ő stílusához. Aztán 2022 szeptemberének elején a Dinamo Zagreb elleni vereséget követően Tuchelt menesztették. Az utód Graham Potter lett, akivel Boehlyék – elmondásuk szerint – hosszú távra terveznek, és tőle várják a csapat újbóli felemelkedését.

Potter a Brighton edzőjeként sok semleges szurkoló szimpátiáját kivívta labdabirtoklásra épülő, kombinatív játékával. A tengerparti csapat a keret minőségéhez képest meglepően jól teljesített, a 2021/22-es évadban a Premier League 9. helyét sikerült elcsípnie. Potter kombinatív játékának azonban voltak hátulütői is: a csapat az ellenfél kapuja elé érve hajlamos volt lelassulni, így a labdabirtoklás dominanciája nem mindig párosult veszélyes helyzetekkel.

Az őszi időszakban még többé-kevésbé felfedezhetők voltak a Chelsea-nél is a Potter csapatait jellemző stílusjegyek. Kezdetben az eredmények is jól alakultak: a BL csoportköréből ötből négy győzelemmel sikerült továbbjutni, a Premier League-ben pedig zsinórban három győzelemmel kezdett az edző. A világbajnokság előtti utolsó néhány bajnoki már nem sikerült ilyen jól,

Potter ötmérkőzéses nyeretlenségi sorozattal engedhette el játékosait a világbajnokságra.

A téli átigazolási időszak újabb bonyodalmat tartogatott: az amerikai tulajdonosi kör nekilátott a keret átalakításához. Megdöntötték a Premier League átigazolási rekordját: a középpályára irdatlan, 106 millió fontos összegért jött a friss argentin világbajnok, Enzo Fernández. A Shakhtar ukrán szélsője, Mihajlo Mudrik 62 millió fontos árcédulát kapott, de jelentős szerzemény volt a PSV Eindhoven támadója, Noni Madueke és a Monacóból érkezett belső védő, Benoit Badiashile is. Mellettük pedig az Atleticótól kölcsönbe érkezett a portugál Joao Felix, szintén a támadósorba.

A rengeteg igazolás mellett, egyetlen komolyabb távozó volt a télen: Jorginho négy és fél év után London pirosabbik részébe, az Arsenalhoz igazolt. A meglévő támadók (Sterling, Ziyech, Havertz, Mount, Aubameyang és a többiek) mellé tehát további opció érkezett. Mivel az új igazolásokat érthető módon muszáj volt pályára küldeni, Potternek hirtelenjében iszonyatosan bő keretet kell menedzselnie, nagyon sok új játékost kellene nagyon rövid idő alatt a csapatba integrálnia.

Ennek eredményeként

a Chelsea játéka az utóbbi néhány hétben különösen rosszul néz ki.

A Potter csapataitól megszokott látványos kombinációkból, a támadóharmadban alkalmazott dinamikus alá- és mögékerülő beindulásokból a karácsony óta eltelt időszakban nagyon keveset lehet felfedezni. A legutóbbi mérkőzéseken Potter szinte minden estben a 4-2-3-1-es felállást preferálta, hiszen csak így tud helyet szorítani a keretben lévő számtalan támadónak. A támadásépítéseket a Chelsea leginkább a pálya középső zónájában indítja meg – a két belső védő, Thiago Silva és Kalidou Koulibaly játékát ilyenkor két belső középpályás segíti, Enzo Fernández mellett leggyakrabban Ruben Loftus-Cheek.

A két szélsőhátvéd általában az eredeti pozíciójában helyezkedik, hogy széthúzza az ellenfél letámadását, jobboldalt Reece James, baloldalt Ben Chilwell vagy Marc Cucurella. Hiába segíti a letámadó ellenfelekkel szemben elvileg hat játékos is a labda kihozatalát, a kékmezesek az utóbbi hetekben mégis nehezen tudják előre juttatni a labdát támadóikhoz, és nem képesek a megfelelő ritmusban megérkezni a támadóharmadba. Ennek egyik fő oka, hogy a hátsó játékosok a támadásépítés kezdetén általában középre helyezik a támadás súlypontját.

A támadás első fázisában a Chelsea nem próbálja a pálya egyik oldalára tolódva kibillenteni az egyensúlyából az ellenfél védekező alakzatát. Mivel mindkét belső védő a pálya közepén szereti átvenni a labdát, és a belső középpályások is viszonylag centrális pozícióban kérik el azt, az ellenfelek védekezése is teljesen a pálya közepére összpontosulhat. Hiába próbál a következő ütemben James vagy Chilwell fellépni a támadással, a pálya közepéről az ellenfél sokkal hamarabb odaér a forgatásra, mint ha a pálya másik oldaláról kellene áttolódnia. Ezért aztán a Chelsea labdakihozatalai gyakran végződnek a támadók felé történő indítással, vagy a szélre irányuló magas keresztlabdával.

Labdakihozatal a Fulham ellen. Badiashile-nál a labda, de minden támadó centrálisan helyezkedik, a Fulham védekezése így a pálya közepére van rögzítve. Az egyetlen megoldás a keresztlabda Ziyech felé, ezt azonban a Fulham középről könnyedén képes letolódni.

Hasonló jelenet a West Ham ellen. A pálya egyik oldalának túltöltése helyett ismét középen van a fókusz, ráadásul James és Madueke – helytelenül– egyszerre ad szélességet a jobb oldalon.

A legutóbbi hat meccs egyetlen gólja: Cucurella passza után Enzo Fernández direktben emeli be a labdát a védővonal mögé, a beinduló Joao Felix pedig megszerzi a vezetést a West Ham ellen.

Az ellenfél térfelén zajló játékban egyre többször tetten érthető a labda oldalának túltöltése. A jól megkomponált bontások azonban továbbra is hiányoznak, többnyire a keret összeszokatlanságából adódóan. A Chelsea mérkőzések óta képtelen felállt fal ellen minőségi helyzeteket kialakítani. Ezt leginkább mögé- és alákerülő beindulásokkal, az ellenfél védelmi vonalát az alapvonalig visszahúzva lehetne elérni, ami helyet teremthetne a második hullámból kapu elé érkezőknek. Szintén célravezető lenne, ha a Kékek már a pálya első két harmadában is nagyobb sebességgel építkeznének, ezáltal ugyanis az ellenfeleknek nem lenne annyi idejük a kapu elé tömörülni, a védővonal visszahúzását egy mélységi beindulással előbb is meg lehetne kezdeni.

Az egymás mellett játszó játékosok profiljai azonban ezt nem nagyon teszik lehetővé. Potter csapata általában tükörszélsőket használ: a jobb oldalon a ballábas Ziyech, a bal oldalon pedig legtöbbször a jobblábas Mudrik próbál helyzeteket kialakítani. De a védekezési rendszerek fejlődésével a pálya közepén, a védők között immár egyre kevesebb rés van, és csak nagyon ritkán lehet a lábak között bepasszolni a labdát, vagy éppen a kapu hosszú sarkába bombázni, ahogyan Arjen Robben tette azt fénykorában.

Ziyech és Mudrik befelé cselező játékát a két szélsőhátvéd mögékerüléssel elvileg ki tudná segíteni, ám ebben az esetben is szükség van a beinduló csapattársra az ellenfél szélső és belső védője között. Ziyech és Mudrik azonban ekkorra már sokkal inkább a tizenhatos vonalán, lövőhelyzetben helyezkedik, a bontásból adódó gólpasszok kiosztása nem éppen az ő profiljuk. A résekbe dinamikusan beinduló játékos feladatát így jobb híján az új szerzemény, Joao Félix próbálja betölteni, ám ebben az esetben is kellene egy befejezőember, aki konstans jelenlétet biztosít a kapu előtt.

Csakhogy a középcsatárt játszó Havertz sokkal inkább mozgékony játékos, akit németországi éveiben még hamis kilencesként használtak. A pálya bal oldalán még Raheem Sterling is számításba jöhet. Bár ő is jobblábas, nem nevezhető tükörszélsőnek, hiszen szintén mozgékony, a kapu elé érkezni képes játékosról van szó, aki sokat játszott középcsatárként is. Jól mutatja ezt, hogy a PL újraindulása óta Sterling meccsenként átlagosan 0.44-es xG-mutatót hozott össze. Ezzel egyébként ő a legeredményesebb a csapatban. Összehasonlításképpen: Mudrik mutatója mindössze 0.22.

Áttörés a Tottenham ellen a jobb oldalon. Havertz kimozog a szélre, a helyére csak Joao Felix indul be. Ziyech kapja meg tőle a labdát, befelé cselez, de a védőbe lő.

Áttörés a Tottenham ellen a bal oldalon. Sterling megszakítja mozgását, és beindulás helyett pozícióban van. Havertz középről kifelé mozog, így Felix ismét egyedül helyezkedik a tizenhatoson belül, hiányzik a védők közé történő beindulás.

Potter csapataira általában jellemző, hogy hosszú távon jóval kevesebb gólt szereznek, mint az az xG-mutatóból következne.

A Brightonnál ezt magyarázhattuk a támadók egyéni minőségével, ám érdekes módon ez az alulteljesítés a mostani együttesére is jellemző. Ne felejtsük el azonban: az xG egy kumulált mutató, nem mindegy tehát hogy ugyanazt az értéket sok alacsony minőségű, vagy kevés, de magasabb minőségű lövésből hozza össze egy társaság. Potter csapatai – úgy tűnik – iskolapéldái ennek a kumulatív torzításnak.

A világbajnoki szünet óta a Chelsea tíz angol bajnoki mérkőzést játszott, ezeken 14.35-ös xG-mutatót hozott össze, ami ezt az időszakot tekintve a hatodik legjobb a PL mezőnyében (noha a csapatok egy része ugyanennyi idő alatt csak 8-9 mérkőzést játszott). De érdemes részletesebben megnézni, hogy a ebből a kumulált mutatóból mennyi volt a ténylegesen nagy helyzet (0.4 xG vagy magasabb) és mennyi az átlag alatti, alacsony minőségű lövés (0.10 xG vagy alacsonyabb).

A táblázatból jól látható, hogy az elmúlt tíz mérkőzésen a Chelsea lövéseinek elsöprő többsége alacsony minőségű, 0,11 xG alatti helyzetből alakult ki. Összehasonlításképpen: a szintén domináns futballt játszó Brighton 8 mérkőzésen 122 lövéssel próbálkozott, amiből 14 magas, 22 közepes és 86 magas minőségű helyzet alakult ki. A direktebb futballt játszó, de a legmagasabb átlagos lövésminőséggel büszkélkedő Brentford pedig 8 mérkőzésen 81-szer próbálkozott lövéssel, ebből 14 magas, 9 közepes és 58 alacsony minőségű volt. A Chelsea alulteljesítését tehát nem elsősorban a kihagyott ziccerek, hanem a sok alacsony minőségű lövés okozza.

Ennek magyarázatát fentebb már részleteztük: az alacsony sebességű támadójáték miatt lassan érkeznek meg a játékosok támadóharmadba, ami értelemszerűen kevesebb ziccerhez vezet.

Ami a labda elleni játékot illeti: a PL újraindulása óta eltelt időszakban a Chelsea 9,11 xG-nyi helyzetet engedett az ellenfeleknek, ami az angol mezőny harmadik legerősebb védekezését jelenti. A PPDA-mutatójuk ráadásul nekik a legalacsonyabb a Premier League-ben: akciónként átlagosan 7,68 passzt engednek az ellenfeleknek a saját térfelükön, ami a legagresszívabb letámadás a ligában. Potter csapata ilyenkor 4-2-3-1-ben vagy 4-4-2-ben a szokásosnak mondható módszert alkalmazza: a cél az oldalvonal mellé szorítani az ellenfél támadását. Ennek érdekében Joao Félix és Havertz általában oldalról támadja meg a labdás középhátvédet, kifelé terelve őt.

Letámadás a Dortmund ellen 4-4-2-ben. Joao Felix oldalra szorítja a labdás középhátvédet, a közeli passzopciók emberfogás alatt.

Bár a statisztika alapján a Chelsea presszingje igen agresszív, érdemes megjegyezni, hogy a PPDA csak az ellenfél térfelén megengedett passzokat méri. Különösen erősebb ellenfelekkel szemben fordul elő gyakran, hogy Potter csapata viszonylag hosszú periódusokat kénytelen labda nélkül eltölteni a saját térfelén, ezzel „becsapva” a PPDA-mutatót.

A viszonylag sikeresen működő agresszív szituációk mellett előfordulnak olyan jelenetek az ellenfél térfelén, amikor a magasra tolt védelmi alakzat nem helyez intenzíven nyomást a labdát birtokló játékosra. Az ilyen helyzeteket követően a Chelsea hajlamos visszaszorulni a saját térfelére, középső vagy mély blokkban folytatva a védekezést. A kapu előtti védekezésre ráadásul jellemző az erős emberfogás: Ziyech jobbszélsőként gyakran a védővonalig követi vissza az ellenfél balhátvédjét, így labdaszerzéskor is mélyebbről kell indulnia. A középső sorban megnövekedett terület pedig a második hullámban érkező támadóknak nyithat több területet.

Letámadás a Dortmund ellen 4-2-3-1-ben. Havertz késve támadja meg a labdás középhátvédet. A középpályán mindenki a párját keresi, így a passzsáv nyitva marad, a labdát kapó sárgamezesre Koulibaly (nem látszik a képen) kell, hogy kilépjen.

Védekezés a saját kapu előtt a Tottenham ellen. Ziyech a védővonalba követi visszafelé a felfutó Davies-t, így Kane előtt több terület van a felgyorsításra.

A labda elleni és a labdás játék természetesen összefügg: minél mélyebben kell egy csapatnak védekeznie, annál messzebbről és lassabban ér fel támadásban az ellenfél kapuja elé. Egy labdabirtoklásra épülő játékfelfogás esetén tehát kulcsfontosságú a magas letámadás és a labdavesztés utáni azonnali visszatámadás, hiszen így van lehetőség labdával folyamatosan dominálni az ellenfeleket.

A Chelsea együttese tehát

komoly krízisben van.

A klubot érintő alapvető változások ezt némileg érthetővé teszik, a vezetőkön azonban egyelőre nem látszik az a hosszútávú megfontolás, amelyet maguk tűztek ki célul az Abramovics-éra ellenpéldájaként. Bár Graham Potter személyében szakmailag felkészült és játékstílusát tekintve is domináns felfogású edzőt szerződtettek, a télen összevásárolt játékoskeret egyelőre nélkülöz mindenfajta távlati koncepciót.

Potter pedig a körülmények áldozatává vált, és két szék között sikerült a pad alá esnie: nem tartott ki a korábban alkalmazott játékstílus mellett, ugyanakkor felismerhető alternatívát sem sikerült találnia, ami illene a játékoskeretre. Pedig ez utóbbi elengedhetetlen lesz a felzárkózáshoz és a hosszú távú sikerességhez egyaránt.