A PSG védője nyilvánosan lebuzizta az edzőjét, három héttel később mégis újra játszott

Amikor 2016 februárjában a PSG játékosai egy Lille elleni döntetlen hazaszállingóztak, a hangulat meglehetősen békés volt. Kényelmes előnyből vezették a bajnokságot, a vezetőedző, Laurent Blanc szerződését épp meghosszabbították, Zlatan Ibrahimovic pedig az utolsó szezonját futotta, mint egy búcsúlemezével turnézó rocksztár. Hajnal 2 körül aztán elkezdtek sorozatban pittyegni az SMS-ek.

Serge Aurier aznap este a négy fal magányában egy barátjával vízipipázott, amit a Périscope nevű Twitter-alkalmazáson közvetített 3500 élő nézőnek. Miközben a kommentelők kérdéseire válaszoltak, az alábbi párbeszéd hangzott el:

„Laurent Blanc tényleg szopja Zlatant?” – kérdezte a barát.
„A golyóit is bekapta, mindenét. Egy homár” – válaszolt hátradőlve Aurier.
„És Sirigu?”
„Sirigu egy csicskagyász” – szólt oda Aurier a fejét vakarva.

Aurier-t másnap kora reggel berendelték a klub székházába, ahol először tagadta a felvételeket, hamisítást kiáltott, ám hamar beismerte tettét. Nasszer El-Khelaifi klubelnök válságstábot hívott össze egy hotelbe, ahol a következő lépések mellett döntöttek: Aurier-nak nyilvánosan elnézést kell kérnie, vállalnia kell a következményeket, a klub kiad egy sajtóközleményt, és a játékosnak a kamerák elé kell állnia. A felnőttcsapattól felfüggesztették, a bérét visszatartották. Úgy tűnt, Aurier napjai meg vannak számlálva.

A tartalékcsapathoz száműzték, ahol alig egy hónappal a történtek után 600 néző előtt újra pályára léphetett. A meccs viszont nem erről maradt emlékezetes: a találkozóra ugyanis meglepetésre ellátogatott El-Khelaifi is. „Bár sokan úgy hitték, hogy a katari tulajdonos könyörtelen lesz, Khelaifi nem volt mindig az. Családként tekintett a klubra, és meg akarta mutatni, hogy a tékozlóknak is segít” – emlékezett vissza a klub egyik korábbi játékosa.

„Az öltözőben mindenki az esetről beszélt” – mondta egy másik játékos. „A hangulat mégis könnyed volt, röhögős. Thiago Motta még viccelődött is Siriguval.”

Mindössze három héttel később, amikor a Paris Saint-Germain a Manchester Cityvel találkozott a Bajnokok Ligájában, Aurier újra kezdő volt.

Annak az edzőnek a keze alatt, akiről a videóban beszélt. Laurent Blanc-t később – a szerződéshosszabbítása után négy hónappal – kirúgták, amiért 22 millió eurós végkielégítést kapott. Aurier még egy évig maradt Párizsban. „A tekintély és a támogatás hiánya meglehetősen zavart” –  emlékezett vissza évekkel később az esetre Blanc.

A történet azért is tanulságos, mert bár a PSG utóbbi éveinek egyik leghangosabb botrányról van szó, több olyan esetről lehetett olvasni a klub hétköznapjaiból, amit hasonlóan kezelt a klubvezetés.

Az egybehangzó kritika, ami el szokott hangozni a PSG fejeseivel kapcsolatban, hogy szinte láthatatlanok. Az, hogy a PSG központjának sokan nem Párizst, hanem Katar fővárosát, Dohát tartják, kifejezi, hogy az érdemi döntések hol születnek. A pletykák szerint ugyanakkor El-Khelaifit – akinek tisztségei közé tartozik a PSG elnöksége, a Klubszövetség vezetése, a beIN Sport médiavállalat igazgatása, és több teniszszövetség menedzselése – a háta mögött úgy becézik, hogy Monsieur Postafiók, ami már egy másfajta kritika: arról szól, hogy stratégiai kérdésekről lehet dönteni több ezer kilométerrel odébb, de a hétköznapok problémáit nincs, aki helyben kezelje.

Arról szól, hogy ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek.

Mindezt maga Khelaifi is beismerte. 2019-ben a France Footballnak azt mondta, „Mindannyiunkból hiányzott a karakter és a tekintély, velem kezdve. Mindenki elvárta, hogy tartsunk nagyobb fegyelmet. Nem akarok több sztárallűrt látni. Nem fogunk tudni úgy működni, mint korábban.”

Khelaifi aztán menetrendszerűen minden szezon elején nagyintejút adott. A 2021-as szalagcím az lett, hogy: „Párizsban a flitteres időknek vége”. A 2022-es cím? „Elég volt a bling-bling-ből.” A kérdés csak az, hogy mindez magyarázkodás, vagy valódi meggyőződés?

Azzal a legtöbben egyetértenek, hogy a konfliktusokat az elnökség helyett a mindenkori szakmai igazgatók és az edzők vállalták fel. Carlo Ancelotti például a késéseket a rá jellemző „kemény puhasággal” kezelte. Amikor Javier Pastore késve érkezett egy edzésre, az olasz edző a fegyelmezés helyett a pedagógiát választotta. „Már a pályán voltunk, amikor megérkezett. Ahelyett, hogy leszidta volna, azt mondta: hagyom, hogy kiválaszd a szerdai éttermet, és te állod a cechet. Ahelyett, hogy szankcionálta, a csoport dinamikáján javított” – számolt be egy korábbi játékos.

Előfordult, hogy Ancelotti az öltözőben tartott beszédet, amikor Ibrahimovic az edzőt kezdte el hibáztatni, majd ujját felé tartotta. „Carlo azonnal odalépett hozzá, és azt mondta, hogy soha nem mutogatsz rám ujjal, megértetted? – mondták az esetről. „Ibra nem szólt semmit, csak elmotoygott egy bocsánatkérést.”

Amikor Ancelotti a zuhanyzóban talált egy gazdátlan rövidnadrágot, lefényképeztette, majd másnap nagyban kinyomtatva mutatta körbe, hogy mindenki maga felel a ruhájáért, és a klub szertárosai még mindig nem a játékosok cselédei.

Laurent Blanc-nak szintén megvolt a maga renoméja. A Bordeaux-val bajnokságot nyert, vezette a francia válogatottat, mégis inkább a játékosmúltja miatt tisztelték a legtöbben.

„Ő az, aki miatt nem hat csillag van a brazil mezeden, csak öt – szóltak oda Lucasnak, amikor bemutatták edzőjének. Blanc mindig is hidegvérű játékos volt, olykor pedig úgy tűnt, a nyugalom a konfliktuskerülés jele. „Nem tudtam állandóan vitázni” – vallotta be később Blanc. „Nem ebből nyerem a tekintélyem. Amikor pihenni akartak és három nap pihenőt kértek, akkor előfordult, hogy megadtam nekik. Aztán visszajövet három meccset megnyertek egyhuzamban.”

Blanc ettől még tudott keményen is fellépni. Adrien Rabiot például 2015-ben azért nem játszott a Francia Kupa döntőjében, mert késve érkezett a csapat megbeszélésre, amikor pedig a téli alapozáskor Ezequiel Lavezzi és Edinson Cavani többnapos késéssel tértek haza a dél-amerikai vakációról, Blanc arról beszélt az öltözőben, hogy tettük a „tisztelet teljes hiánya a klub, a stáb és a játékosok felé”. Miután Cavani a következő évben is eljátszotta ugyanezt, a későbbi – kérészéletű – sportigazgató, Patrick Kluivert külön késési büntetési kritériumokat rakatott be Cavani szerződésébe.

Időnként aztán a klubvezetés is megmutatta a foga fehérjét. Amikor Adrien Rabiot nem volt hajlandó meghosszabbítani a szerződését, látványos szkanderbe kezdtek: a játékost a tartalékcsapathoz száműzték, az edzésekről kitiltották, amire a játékos pereskedésbe fogott. Hatem Ben Arfa különböző vétségek miatt nem volt állandó kezdő, ám onnantól, hogy a katari emír látogatásakor a saját főnökét is bemószerolta („Hogy miért nem játszom? Kérdezze meg őt, ott” – mutatott rá Nasszer El-Khelaifira.), többé nem lépett pályára PSG-mezben.

A klub ugyanakkor sokat ad a saját imázsára, ami időnként azzal járt, hogy falaztak a játékosoknak. A sérülések listájánál érdemes volt olvasni a sorok között. Ami például elsőre gyomorrontásnak hangzik, az előfordulhat, hogy valójában csak fedősztori valami másra.

Amikor Lionel Messi megnyerte a hetedik Aranylabdáját, a díjátadót követő meccsen gyomorrontás miatt nem léphetett pályára, miközben az est képein még makkegészséges volt – ugyanez az indok többször előfordult Neymar éjszakázásainál is.

Előfordult, hogy Idrissa Gueye szintén gyomorrontás miatt nem lépett pályára a májusi, homofóbia elleni küzdelemmel egybekötött bajnoki fordulón, egy évvel később aztán szintén nem állt rendelkezésre, de ekkor már edzője szerint „személyes okokból” nem volt elérhető.

Ilyen szempontból a COVID is remek apropó volt más ügyek elfedésére. Amikor 2021-ben Neymar egy klub által szervezett rendezvényre jókora késéssel érkezett, azt később azzal indokolták, hogy a játékos csak aznap tudta meg, hogy egy kötelező teszten kell átesnie. Előfordult, hogy egy edzésre Neymar és Leandro Paredes egy hosszúra nyúlt éjszaka után tesmozgásra alkalmatlan állapotban estek be – a közvélemény ebből már csak annyit látott, hogy a játékosoknak a harmadik védőoltás okozta mellékhatások miatt kellett kihagynia az edzést. Ha hinni lehet a beszámolóknak, Marco Verratti egy ilyen alkalommal azt mondta a stábnak: „Ibrával ilyen sosem történt volna.”

Mindez azért is megmosolyogtató, mert maga Ibrahimovic is szeretett úgy sávot váltani, hogy előtte nem indexelt. 2015-ben például úgy vett részt egy ENSZ-kampányban, hogy arról nem szólt hivatalosan a klubnak, mindez pedig akkor derült ki, amikor egy gólöröm közben a teljes felsőtestét beborító (lemosható) tetoválásokat virított meg a világ előtt.

Ibra emellett egy Ligakupa-győzelem után kialkudott egy Las Vegas-i kiruccanást, ahol Javier Pastoréval, Salvatore Siriguval, Zoumana Camarával és Marco Verrattival három napig pöffentették szivarjukat bikinis lányok társaságában.

Ibra annyira gyorsan érti meg a dolgokat és olyan hatása van az öltözőre, hogy elengedtünk neki néhány dolgot

– mondta róla Laurent Blanc.

Mindez persze a szabályszegés és a kiváltságos szórakozás-kategória – de Ibrahimovic emellett szoros kapcsolatot is ápolt Dohával. Egyszer épp a futópadon edzett, amikor El-Khelaifi lépett oda hozzá, aki megkérdezte tőle:

„David Luizt akarjuk leigazolni. Mit gondolsz róla?”
„Jó játékos” – válaszolta a svéd futás közben.

Nehéz ugyanakkor felmérni, hogy mekkora a játékosok tényleges szerepe a döntéshozásban. Azt sem tudni, hogy a vezetőség pontosan mit ajánlott fel Kylian Mbappénak a 2022-es szerződés-hosszabbításakor. Azóta csak egyértelmű és kevésbé egyértelmű jeleket lehetett fogni: hol látványosan elégedetlenkedett játék közben, máskor azt rebesgették, hogy nem elégedett az igazolásokkal, és tudvalevő, hogy a klub frissen kinevezett kommunikációs igazgatója az a Julien Maynard, aki korábban kimondottan szoros kapcsolatot ápolt Mbappéval.

Ilyen előzmények mellett már nem is tűnt meglepőnek, amikor Thomas Tuchel hónapokkal a kirúgása után azt mondta, hogy a PSG-nél azt érezte, hogy inkább sportminiszter volt, vagy politikus, mintsem vezetőedző. Tuchel a mandátuma vége felé egyre frusztráltabban viselkedett a sajtó előtt. Amikor Neymar bejelentés nélkül elment megnézni egy Davis Kupa-meccset, a következő sajtótájékoztatón indulatosan válaszolt.

Mit tehetek? Nem vagyok se a papája, se a rendőrség. Én az edző vagyok. Jól edzett az visszatérése után. Hogy tetszett-e a kiruccanása? Nem, egyáltalán nem. Hogy kell-e emiatt most aggódnom? Nem, ez nem a megfelelő alkalom

Amikor az elmaradt igazolásokról faggatták, idegesen azt mondta, hogy nem találja a játékosait, pedig már kereste őket mindenhol, a kukától az ágy aljáig.

Utóbbi már nem egy hagyományos, játékos-vezetőség közti konfliktus volt. Tuchel szinte az első pillanattól rossz kapcsolatot ápolt az akkori szakmai igazgatóval, Antero Henriquével, aki az első átigazolási időszaka után megkapta a Bayern München vezetőségétől, hogy „megérdemelné, hogy leváltsák, mert tevékenysége méltatlan egy olyan klubhoz, mint a Paris Saint-Germain”.

A vezető beosztású dolgozók közti kutya-macska viszony olyannyira bomlasztotta a klub életét, hogy tavaly nyáron a PSG szinte csomagban vett két új erős embert: Christophe Galtier (edző) és Luis Campos (szakmai igazgató) már évek óta ismerték egymást Lille-ből, a 2021-ben bajnok csapat alapjait együtt fektették le.

A katari tulajdonos 2011-es érkezése óta sokszor megkapta azt a kritikát, hogy klub helyett elsősorban márkát épített – és a fentiek igazolták, hogy a káoszhoz vezető út olykor túlzott jószándékkal vagy nem elég jelenléttel van kikövezve. Arról viszont, hogy a márka mennyire épült fel az évek alatt, a következő részben fogunk beszámolni.