Fred TANNEAU / AFP
Foci

A hiányzó apafigura és zűrös természete miatt siklott ki a Zidane-utódnak tartott zseni pályafutása

Hatem Ben Arfát gyerekkorától kezdve fenoménnak tartották, akinek Franciaországban Zinédine Zidane nyomdokaiba kellett volna lépnie, pályafutása mégis inkább a kihágásairól marad emlékezetes. Egy be nem teljesedett jóslat története.

Mitől függ, hogy valaki él-e a tehetségével? Miért van az, hogy a tálentum még nem garancia a sikerre? Mi a közös azokban a sportolókban, akik eljutottak a csúcsra?

Ezeket a kérdéseket Peter Fuller még 1977-ben járta körbe a The Champions (A bajnokok) című könyvében. Fuller a kor élsportolóit vizsgálva (köztük az ökölvívó Muhammad Alit, a sakkmester Bobby Fischert vagy a gyorsulási verseny rekordját többször megdöntő Donald Campbellt) arra a következtetésre jutott, hogy az egyik legfontosabb megkülönböztető tényező a motivációs hajtóerő, melynek forrását a sportolók gyermekkorában kell keresni – azon belül is az apával való kapcsolatban.

A könyv központi tétele, hogy a sportolók felnőttkori viselkedésére alapvető hatással van, hogy gyermekkorában milyen kapcsolat alakult ki az apával.

Elemzésében a pszichoanalitka azon jelenségét veszi elő, mely szerint a fiúk kisgyermekkorban az apjukban nemcsak a védelmezőt és a példaképet látják, hanem az anyai szeretetért küzdő ellenfelet is. Az így kialakuló belső konfliktusban a gyermek tudat alatt szorongani kezd, hogy az anyai szeret iránti éhsége miatt büntetésben lesz része, ezért az apa iránt egyszerre keverednek benne a csodálat, a rivalizálás és a félelem érzései.

Ezek a vegyülő érzések aztán később a felnőttkorra a megfelelő polcra kerülnek – igaz egyén- és környezetfüggő, hogy milyen mértékben. A büntetéstől való félelem ugyanakkor egyesekben átfordulhat a kudarctól való félelemmé, amit élsportolók versenyhelyzetekben tudnak kamatoztatni.

A könyv elsősorban egyéni sportokban kimagasló sportolók példáján keresztül vitte végig az elméletet, van viszont egy labdarúgó, akinek a karrierjét – ha nem is tudományos alapossággal, de – érdemes ilyen szemüvegen keresztül vizsgálni. Ő Hatem Ben Arfa.

Ha rápillantunk Ben Arfa pályafutására, sokaknak feltűnhet, hogy az egész tele van csúcsokkal és árkokkal. Nemrég úgy szerződött a tavalyi francia bajnok Lille-hez, hogy előtte nem volt klubja, azelőtt pedig rövid periódusokig dohosodott olyan lecsúszott klubokban, mint a Bordeaux vagy Real Valladolid. Négy éve még a Paris Saint-Germain foglalkoztatta.

Legtöbb közeli ismerőse, játékostársa és mentora egyetért abban, hogy Ben Arfa egy korszakos tehetség, akinek folyton keresztbe tett a természete.

A játékos családi háttere és származása ugyan nem zűrös, de összetett. Ben Arfa Párizs külvárosában nevelkedett, édesanyja francia, édesapja tunéziai származású, utóbbi maga is focizott korábban a nemzeti válogatottban. Ben Arfa már egészen fiatalon így nyilatkozott családi hátteréről: “Mindig is nehezemre esett tisztelni a tekintélyt. Ez sokszor frusztrált. Az apám sosem mondta, hogy szeretne, vagy ilyesmi. Az életemben nem nagyon találkoztam önzetlenséggel, miközben sokszor támogatott, meccsekre vitt, gyakoroltatott, de sosem mutatta ki az érzéseit.”

Maradva a könyv keretrendszerénél, felmerül a kérdés, hogy Ben Arfa édesapja mennyiben tudott atyai szerepet vállalni fia felé, vagy átcsúszott-e olykor edző-diák kapcsolatba? Táplált-e tudat alatt irigységet a nála tehetségesebb fiával szemben? Mennyire erősítette benne, hogy fel tud nőni a feladathoz? Lehetséges-e, hogy Ben Arfában tudat alatt kialakult volna egy olyan félelem, hogy a sikerével egyszerre fog elégedettséget és frusztrációt okozni az apjában, ami esetleg retorziót vonna maga után?

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Nicolo Zaniolo három évvel ezelőtt az olasz futball legnagyobb reménységének tűnt. A januári átigazolási ablak utolsó napjaiban nyújtotta be távozási szándékát az AS Romának, így a következő fél évben a lelátó lehet az otthona.