Őrület, amit a Chelsea csinál, de van-e benne rendszer?

Elromlott a sugar daddy funkció, megőrült a Chelsea – konstatálták sokan a téli átigazolási időszak végén. A Roman Abramovics pénze helyett immár Todd Boehly és a Clearlake Capital Group százmilliói repítette londoni kékek gigantikus átalakításba kezdtek, ennek eredményét tavaly nyár óta 611 és fél millió eurónyi kiadott átigazolási díj és 543,66 milliós transzfermérleg-mínusz mutatja.

„Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer” – mondja Polonius a Hamletben. Első blikkre őrületnek tűnik, amit a Chelsea művel, de van benne rendszer. Hogy mást ne mondjunk: egy csapatnyi U23-as játékos érkezett nagy rakás pénzért. Ha a játékosmegfigyelői csapat jól dolgozott, akkor a labdarúgásban ritkán látott, nagyon hosszú távú szerződésekkel és a szerződtetett futballisták fejlődésével a londoniak megüthetik a jackpotot. Ha nem – az minimum kellemetlen.

Ifjú szupersztárok nyomában

„Nagyon szeretném a klubot kiépíteni (klubhálózat létrehozásával – a szerk.). A Red Bull például ezt remekül csinálja Lipcsében és Salzburgban úgy, hogy mindkét klubja BL-szereplő – még ezt is meg tudták oldani. Ott a Manchester City és a hatalmas klubhálózata is. A Chelsea előtt álló egyik kihívás, hogy ha megszerezzük a 18–20 éves szupersztárokat, majd kölcsönadjuk őket, akkor a fejlesztésüket mások kezébe helyezzük. (…) A megoldás egy másik klub, egy erős európai bajnokságban, Portugáliában, Belgiumban, ilyesmire gondolok. A brexit miatt az angliai játékengedélyhez szükséges pontok megszerzésére is gondolni kell” – magyarázta el tavaly ősszel Todd Boehly a klubstratégiát a SALT konferencián.

A vágyott partnerklubot még nem sikerült megszerezni, ám – a világfutballban tapasztalt trendnek megfelelően – várható, hogy a Chelsea hamarosan „célpontra lel”. A klub a pletykák szerint Portugáliában, Franciaországban, Belgiumban és Brazíliában keres partnert, az igazán fontos az európai fiókcsapat megtalálása lenne.

A télen szerződtetett kilenc játékos mindegyike beleillik a Chelsea jövőjéről alkotott, Boehly felvázolta elképzelésbe, ha a „fiatal szupersztárok” kijelentésre gondolunk.

A 2022-es világbajnokság legjobb fiatal futballistája, az argentin Enzo Fernández és az Atlético Madridtól kölcsönvett portugál Joao Félix nemcsak a jövő, hanem a jelen embere (legalábbis elméletileg). Mihajlo Mudrik korban hozzájuk áll közelebb, ám mivel eddigi tapasztalatait nem a portugál vagy a spanyol, hanem az ukrán élvonalban szerezte, neki valószínűleg kicsit több idő kell a teljes átálláshoz. A francia Benoit Badiashile egyből kezdőcsapattag lett, a többiek – Noni Madueke, Andrey Santos, David Fofana, Gabriel Slonina, valamint a Lyontól megvett és visszakölcsönzött Malo Gusto – rutinszerzésre és a kiugrási lehetőségre várnak. Joao Félix kivételével mindegyikük annyira fiatal, hogy nevezni lehetne a 2024-es olimpiai futballtornára.

Fernández szerződése 2031-ig szól, csakúgy, mint Mudriké. Badiashile, Gusto, Andrey Santos és Madueke 2030-ig kötelezte el magát a Chelsea-hez, Fofana kontraktusa 2029-ig, Slonináé 2028-ig él. Sem a tehetséggyűjtögetés, sem a nagyon hosszú szerződések nem teljesen idegenek a topfutballtól, ám eddig még nem volt csapat, amely majdnem egy csapatnyi fiatal játékosnak ilyen hosszú kontraktusokat kínált volna. Ilyen hosszú távú egyezségek inkább az amerikai major sportokban köttetnek meg. A FIFA vonatkozó szabálykönyve szerint maximum ötéves lehet egy szerződés, ám ettől eltérő hosszúságú kontraktusokat is megengednek, ha azok megfelelnek az érintett ország szabályainak (ebben az esetben ez történt). A londoni klubnak jelenleg 15 olyan játékosa van (vagy a klubnál, vagy kölcsönben), akinek a szerződése legalább 2027-ig szól.

Kreatív könyvelés

A Chelsea tevékenységének mozgatórugója az lehetett, hogy megtalált egy kiskaput az UEFA rendszerében: az európai szövetség ugyanis engedélyezte, hogy az átigazolási díjat szétaprózzák a szerződés teljes időtartamára. Az átigazolási díjak amortizációja egy extrém hosszú kontraktus során a pénzügyi fair play „jó oldalán” tartja a klubot. A pénzügyi szabályozási keretrendszer hamarosan megváltozik (a klubok az új szisztémában csak a bevételük meghatározott százalékát – 2023-ban 90, 2024-ben 80, 2025-től 70 százalékát – költhetik el), és

várható, hogy az UEFA becsukja a Chelsea kihasználta kiskaput.

„Sosem látott költekezés zajlott januárban, a klubok kiadásai a 2022/23-as évadban átlépték a hárommilliárd fontos határt. A Premier League közvetítési jogaival kapcsolatos szerződés ebben az idényben lépett életbe, ez a kluboknak egy hároméves ciklus során 10 milliárd fontot jelent. Sosem voltak még képesek ekkora befektetéseket eszközölni az élmezőny eléréséért és az európai kupaszereplés jogának kiharcolásáért – vagy éppenséggel a bennmaradás bebiztosításáért” – magyarázta Christopher Winn, a University of East London futballintézetének (UFCB) oktatója, a Deloitte volt munkatársa, a Football Money League ranglisták egyik társszerzője.

„A Chelsea költekezése óriási figyelmet kapott. Hogy kontextusba helyezzük: a Premier League összes többi klubja költött januárban nagyjából annyit, mint a Chelsea. Sokan megkérdőjelezték, hogy ezt miként lehet az UEFA pénzügyi fair play előírásainak vagy a Premier League reguláinak megfelelően véghez vinni. De amikor egy futballista játékjogát megvásárolja egy klub, az átigazolási díjat – és az ehhez hozzáadódó költségeket, mint amilyen a játékosügynöki díj – a kontraktus teljes hosszára vetítik, ezt hívják amortizációnak. Ez azt jelenti, hogy éves szinten a teljes átigazolási költségének csak töredéke realizálódik. Ha Enzo Fernándezt 107 millió fontért 8 és fél évre szerződtetik, akkor a kimutatásban csak 12,6 millió font jelenik meg évente, nem pedig a 107 millió egyben” – mutatta be egy példán az amortizációt. A Chelsea ügyesen manőverezett, de erre az UEFA is lépni fog – legalábbis a The Times értesülései szerint.

„Az UEFA az elmúlt napokban jelezte, 2023 nyarától szeretne ennek a gyakorlatnak véget vetni, és a jövőben csak egy ötéves periódust lehetne amortizációs célból figyelembe venni. A klubok ugyan köthetnek ennél hosszabb szerződéseket, ám a költségeket már nem lehetne ötévesnél hosszabb időszakra elosztani” – mondta Winn.

Ha a szabályozást életbe is lépteti az UEFA, az nem lesz visszamenőleges, így a Chelsea-t a szigorítás csak a jövőbeni átigazolásoknál érintheti. Most már „csak” annyinak kellene történnie, hogy bejöjjenek a transzferek.

Kételyek és kockázatok

Mindez jól hangzik, és óriási húzás is lehet, már ha nem robban minden a londoni kékek arcába. Az egyik rizikó nyilvánvalóan az, hogy a nagy pénzért szerződtetett, extrém hosszú időre a klubhoz kötött játékosok nem teljesítenek jól. A Chelsea drukkereinek van jó néhány traumatikus élményük – Timo Werner, Romelu Lukaku, Danny Drinkwater, Álvaro Morata, Fernando Torres, Andrij Sevcsenko, hogy csak néhányat említsünk a besült sztárigazolások közül –, és kevés rosszabb dolog van, mint egy magasan fizetett, hosszú szerződésű és „leértékelve” is eladhatatlan játékos.

A klub történetének egyik legcsúnyább mellényúlása Winston Bogarde szerződtetése volt.

Az Ajaxszal BL-győztes holland védő állítólag maga is elképedt a Chelsea által kínált, 2000-ben csillagászatinak számító, heti 40 ezer fontos fizetésen; aztán meg azon, hogy nem igazán számoltak vele a csapatnál. Bár 2001–2004 között egyetlen (!) tétmérkőzésen lépett pályára a Chelsea színeiben, eljárt edzeni, és felvette a fizetését. Hiába küldték a tartalékcsapatba, majd az ifikhez, esze ágában sem volt távozni. Ahogy ő mondta: miért dobott volna ki milliókat az ablakon?

Lehet, hogy én vagyok a Premier League történetének egyik legrosszabb vétele, de nem érdekel

– emlékezett vissza.

A különbség most annyi, hogy nem befutott sztárok, hanem ifjú csillagok érkeztek, így a fizetések viszonylag alacsonyan tartásával lehet csökkenteni a rizikót, a játékosok pedig (nem úgy, mint a 30 évesen szerződtetett Bogarde) karrierjük érdekében könnyebben rávehetők lennének a távozásra, ha kiszorulnak a csapatból. Enzo Fernández ugyan a legjobban keresők közé kerül – a hírek szerint heti 315 ezer fontos alapfizetést kap –, de Mudrik „csak” heti 100 ezer fontot kasszíroz. A többiek alighanem kevesebbet.

Nagy kérdés viszont:

vajon tényleg tudja a Chelsea új vezetősége, hogy mit csinál?

A Guardian publicistája, Barney Roney rendkívül szórakoztató jegyzetben fejezi ki kételyeit az európai futballban újonc, ellenben rengeteg pénzzel rendelkező Todd Boehly stratégiájával kapcsolatban.

„A legegyértelműbb gond ezzel a filozófiával – vegyünk fiatal tehetségeket, és reménykedjünk abban, hogy felmegy az értékük – az, hogy a Chelsea már korábban megpróbálta ezt, és most akciósan fogja kiszórni az előző generáció végét. A másik, hogy nincs piac, amelyre rá lehetne sózni a mostani portékát. Senki sem fizet Chelsea-árakat, kizárólag a Chelsea. Az okos Chelsea-nek szüksége lenne egy ostoba Chelsea-re ahhoz, hogy eleget kasszírozzon. (…) Nem látszik a logika. Amit a Chelsea csinált, az nem szerencsejáték, nem merészség, hanem egyszerűen érthetetlen. Még egy rossz terv is terv. De itt mintha nem jönne ki a számítás, legalábbis nincs olyan modell, amely ráhúzható lenne erre az absztraktra.”

Ezzel persze lehet, és fognak is vitatkozni – mások úgy vélik, van logika a transzferpiaci ügyködésben, és bár jelentős a rizikó, bejöhet a kísérlet Boehlyéknek. Egyvalamiben mindenki egyetért: a Chelsea rendkívül szórakoztató jelenség lesz a közeljövőben.

Végezetül azt se felejtsük el: a Chelsea keretére ráfér a „nagygenerál”. Noha a legidősebb játékos, Thiago Silva 38 évesen is imponáló teljesítményt nyújt, kérdés, hogy meddig. César Azpilicueta, Pierre-Emerick Aubameyang, N’Golo Kanté, Edouard Mendy, valamint Hakim Zijes is 30 körül vagy a fölött jár, és nemsokára eladósorba kerülhet vagy lejár a szerződése. A szintén 31-et taposó Kalidou Koulibaly túl friss igazolás ahhoz, hogy így járjon.

A Stamford Bridge-en a 2016/17-es évad óta nem ünnepelhettek bajnokot, és bár a BL-t megnyerte 2021-ben a Chelsea, ez hosszú böjt. Ráadásul sorrendben 30, 26, 33, 19 és 19 pont volt a hátrány az aktuális bajnokcsapathoz képest, tehát az aranyéremért zajló csatát legfeljebb távcsővel figyelhették a londoniak. Ez igaz a mostani idényre is: a Chelsea a középmezőnyben szerénykedik, 20 pont hátránnyal a listavezető Arsenal és 10-zel a még BL-csoportkört érő 4. helyen álló Newcastle mögött. Boehly célja az, hogy Roman Abramovics nyomdokaiba lépjen, és újra Anglia trónjára ültesse klubját; a jelenlegi keret pedig nem látszik erre alkalmasnak.

A szokásoktól eltérően most nem az edző vitte el a balhét – az idény során Tuchelt váltó Graham Potter a helyén maradt, és kapott pénzt, paripát, fegyvert. „Mindössze” a keretátalakítást és az abból adódó belső konfliktusokat kell levezényelnie.

Boehly ambíciója, rengeteg pénze, a kiskapu megtalálása és a keretreform szükségessége egyaránt kellett ahhoz, hogy 2023 téli átigazolási időszakának szenzációja a Chelsea legyen.

Hogy a győztese is a Chelsea lesz-e – nos, ezt csak évek távlatából tudjuk majd megítélni.