Addig provokálja ellenfeleit az angol kiscsapat, míg önként szaladnak bele a késbe

A Brighton and Hove Albion 20 forduló után meglepetésre a Premier League hatodik helyén áll, mások mellett a Liverpoolt vagy a Chelsea-t is maga mögé utasítva. Amíg tehát több, fontszázmilliókból összerakott angliai sztárklub is krízisben van, addig a Brighton ezt kihasználva története legjobb helyezését érheti el. Hogy mást ne mondjunk, Roberto De Zerbi csapata két hét alatt kétszer is legyőzte a tavaly még BL-döntős és a Manchester City mögött a bajnoki címről éppen csak lemaradó Liverpoolt – egyszer a bajnokságban, egyszer a kupában. A történet könnyebb megértéséhez azonban érdemes kicsit visszamennünk az időben.

A Brighton and Hove Albion a nyolcvanas évek elején már szerepelt az angol futball legfelső osztályában, sőt 1983-ban az FA Kupa döntőjébe is bejutott, ahol újrajátszás után kapott ki a Manchester Unitedtől. Ezt azonban nagyon hosszú búcsú követte az angol futball élvonalától.

A kilencvenes években a csapat a negyedosztályt is megjárta, a kétezres esztendőket pedig a folyamatos liftezés jellemezte a második és a harmadik vonal között.

2017-ben aztán megtört a jég: az ír Chris Hughton edzette csapat a Championship második helyén végzett a Rafa Benítez vezette Newcastle mögött, és több mint három évtizedet követően ismét a Premier League-ben tudhatta magát. Az első évet a Brighton sikerrel vette, a 15. helyezéssel viszonylag könnyedén sikerült a legjobbak között maradni, a második, 2018/19-es évad már jóval rázósabbra sikeredett: 17. hely és mindössze két ponttal sikerült megelőzni a kieső Cardiff Cityt. Ebben a két bajnokságban Hughton vezetésével a csapat viszonylag egyszerűbb, reaktívabb játékot játszott, amelyben a kiindulási alap a stabil, 4-4-2-es védekezés volt.

Aztán 2019-ben a korábban Svédországban edzősködő, de angol Graham Potter ült le a csapat kispadjára, a vezetésével pedig a játékstílus gyökeresen megváltozott, a labdabirtoklásra és a letámadásra egyaránt nagy hangsúlyt helyezve. Bár a Brighton rendkívül szórakoztató meccseket játszott, a helyzetek hatékony kihasználása sokáig hiányzott, így Potter első két évében a Brighton ismét csak 15., illetve 16. helyezést ért el.

A legutóbbi évadban azonban úgy tűnt, lassanként összeáll a dolog: a csapat nemcsak támadásban és védekezésben nyújtott egyre jobb teljesítményt, hanem a szerzett pontokban is, és stabil középcsapatként a kilencedik helyen zárt. A mostani bajnokságot szintén az angol edzővel kezdte meg a Brighton, szeptember elején azonban Potter igent mondott a Chelsea hívására. Új tréner után kellett nézni, a kiválasztott pedig az olasz Roberto De Zerbi lett. Az alábbi táblázaton láthatjuk, ahogy az évek során a Brighton mind több helyzetet dolgozott ki a bajnokságban (xG), miközben egyre kevesebbet engedett az ellenfeleinek (xGA). Eközben a csapat egyre több passzt tudott teljesíteni a saját térfélen, miközben egyre kevesebbet engedett az ellenfeleknek. Azaz: a lapos passzos labdakihozatal és a magas letámadás fokozatosan előtérbe került.

Roberto De Zerbi viszonylag fiatal edzőnek nevezhető, 1979. június 6-án született. Játékosként ballábas támadó középpályás volt, aki karrierje elején még alacsonyabb osztályú csapatokban futballozott, majd 2006 és 2010 között a Napoli égszínkék mezét is magára húzhatta 33 mérkőzésen, de nem tudott alapemberré válni, a négy év alatt kétszer is kölcsönadták. 2010 és 2012 között még a kolozsvári CFR Cluj csapatánál is megfordult, ezzel – kiegészítőemberként – kétszeres román bajnoknak is mondhatja magát. Játékoskarrierjét 2013 tavaszán az alacsonyabb osztályú Trentónál zárta le, fél szezon erejéig.

Visszavonulását követően rögtön edzőnek állt. 2016-ban az olasz harmadosztályú Foggia csapatával éppen csak lemaradt a feljutásról,

néhány fanatikus taktikai bloggernek pedig már ekkor feltűnt, mennyire szórakoztató futballt játszik csapata.

Nem sokkal később az élvonalban is bemutatkozhatott a Palermo majd a Benevento trénereként, de a körülmények egyik helyen sem tették lehetővé számára a sikeres munkát. 2018 és 2021 között a Sassuolo edzőjeként már a szélesebb közönség is megismerhette, kombinatív játékstílusával kétszer is nyolcadik helyen zárt a csapat. A 2021/22-es évadban a Sahtar Donyeck edzője lett, ám a háború kitörése miatt távozni kényszerült.

A Brighton szakvezetőjeként szinte ugyanazt a 4-2-3-1-es rendszert alkalmazza, amit a Sassuolónál vagy a Sahtarnál láthattunk tőle. Robert Sanchez kapus előtt a holland Joel Veltman vagy a ghánai Tariq Lamptey szokott jobbhátvédet játszani, a belső védőpárost általában Dunk és Webster alkotja, a balhátvéd pedig a Villarrealtól érkezett Pervis Estupinán. A két belső középpályás posztjára számtalan opció van: a sokoldalú Pascal Gross, aki akár jobbhátvédet is tud játszani, a friss argentin világbajnok Alexis Mac Allister, illetve csereként akár Billy Gilmour is. A jobboldalon Solly March az alapvonal felé játszva, a bal oldalon a japán Mitoma pedig tükörszélsőként, befelé cselezve próbál veszélyt teremteni. Támadó középpályásként többnyire Adam Lallana szerepel, a középcsatár posztján pedig Leandro Trossard Arsenalba szerződése után az ex-manchesteri Danny Welbeck jöhet szóba.

Amint arról már szó volt, elődjéhez hasonlóan De Zerbi is a labdabirtoklásra építi csapata játékát. A saját térfélen történő építkezés olyannyira fontos a Brighton számára, hogy az együttes akciónként átlagosan 15,86 passzt jegyez a saját térfelén; ebben a mutatóban negyedik a Premier League mezőnyében. A labdakihozatalok kezdetén a kék-fehérek általában hat játékossal próbálják meg kihozni a labdát, a legérdekesebb azonban az, hogy ezt milyen stílusban teszik.

De Zerbi csapata rendkívül bátor, kockázatvállaló, már-már provokatív módon csalogatja ki az ellenfeleket a támadásépítés elején.

A két védekező középpályás nagyon bátran, akár a legszűkebb területben is képes elkérni a labdát, hogy ezzel magára vonja az ellenfelek figyelmét. Ennek érdekében gyakran a saját kapujuk felé fordulva kérik el a labdát, így az ellenfelek megtámadják őket. A kapott labdát pedig gyakran visszapasszolják a középhátvédeknek, ezzel függőleges irányban fel-le hintáztatva az ellenfél védekező alakzatát. Ez a megszólalásig hasonlít ahhoz, amit Maurizio Sarri csapataitól is láthatunk.

Labdakihozatal az Arsenal ellen. Az ellenfél emberfogással támad le, hat játékos alapértelmezetten a rivális térfelén. Lamptey és Estupinan szélsőhátvédként széthúzza a vetélytárs letámadását. Gilmour és Gross szándékosan a kapu felé fordul, magára húzva az ellenfél középpályásait. Ezúttal kivételesen Lallana is visszalép, ő kapja a labdát.

Egy sikertelen labdakihozatal az Arsenal ellen: Sánchez kapust az ellenfél támadói szabadon hagyják, viszont az összes passzopciót emberfogás alá helyezik. Lamptey hamis szélsőhátvédként bemozog a félterületbe, ám ezzel Martinelli fedezőárnyékában találja magát. Kényszerű felívelés lesz a labdakihozatal vége.

Ha az ellenfél nem támadja le magasan a Brightont, akkor a játékosok képesek szándékosan is visszajáratni a labdát, ezzel kijjebb csalogatva a rivális védelmi alakzatát. A már említett, függőleges irányú passzok mellett ezeknek a jeleneteknek az egyik leglátványosabb eleme a belső védők trükkös labdaátvétele. Webster és Dunk gyakran talppal, szándékosan lép rá a labdára, hogy egy ütemet kivárva magára húzza az ellenfél támadóit, majd amikor ez megtörténik, jöhet az említett passz a belső középpályásoknak, kis területbe.

A labdakihozatal első fázisában De Zerbi elképzelése tehát nagyon hasonlít honfitársa, Sarri filozófiájához, de a Brighton trénerén látszik, hogy naprakészen figyelemmel követi a világfutball taktikai trendjeit, és nem csak hazájából próbál ötleteket meríteni. A középső és a támadó harmadban az elképzelés már sokkal inkább hasonlít a Guardiola-féle pozíciós játékhoz: a csapat szélességben próbálja átforgatni a támadást a pálya túlsó oldalára, leginkább balról jobbra, Solly March felé folytatva a játékot.

Bal oldalon indított labdakihozatal jobb oldali forgatással. Estupinán hamis szélsőhátvédként kap labdát a bal oldali félterületben, majd Gross-szal kényszerítőzik.

A folytatás: Estupinán befelé vezeti a labdát, majd a túloldalra fordít a vonalszélső March-hoz.

A két szélsőhátvéd ilyenkor, hasonlóan Guardiola vagy Arteta elképzeléséhez, „hamis szélsőhátvédként” a pálya közepe felé mozog, feladata a támadás segítése helyett a hátulsó biztosítás. A csapat felállása ilyenkor leginkább 2-4-4-nek mondható, Guardiola vagy Arteta 2-3-5-ös szerkezetéhez képest tehát egy plusz ember biztosít. De Zerbinek ugyanis a két belső középpályás nagyon fontos, a már említett „csalogatás” miatt.

Csapatszerkezet labdabirtoklásban a Liverpool elleni kupameccsen. Mindkét szélsőhátvéd mélyen, a félterületben helyezkedik, a két védekező középpályás az eredeti helyén. A két szélső szélességet ad (March nem fér fel a képre), Welbeck és Ferguson a vonalak között biztosít passzopciót.

Hasonló csapatszerkezet a Leicester ellen, a cél az ellenfél középpályájának kicsalogatása. Van Hecke rendkívül szűk területbe passzolja be a labdát, noha ezúttal nem sikerül előre juttatni a támadást.

Így néz ki egy támadás egészben: az ellenfél kicsalogatása mélységben, majd forgatás szélességben a hosszú oldalra.

A helyzetkialakítás terén a Brighton továbbfejlődött az elmúlt időszakban, húsz meccsen összehozott 33,91-es xG-mutatója az ötödik az angol mezőnyben. Mély védelmek ellen azonban a csapat hajlamos még mindig lelassulni, a jobb oldalon March klasszikus vonalszélső-játéka viszonylag kiszámítható, hiszen az oldalvonalhoz közelebbi lábával adja be a labdát. Baloldalt viszont Mitoma tükörszélső-játéka és Estupinán mögé kerülései több meglepetést jelentenek, a csapat viszont leginkább még mindig a jobb oldalról szereti befejezni a támadást.

Felállt fal elleni játék a jobb oldalon, March az alapvonalat támadja, és középre adja a labdát.

Felállt fal elleni játék a bal oldalon. Estupinan mögé kerülést hajt végre, Mitoma befelé cselez, és kilövi a bal felső sarkot.

Középső áttörés az Arsenal ellen. Estupinán szélsőhátvédként a bal oldalon, March vonalszélsőként a jobboldalon húzza szét az ellenfelet. A három belső támadó centrálisan helyezkedik, Gross passzából Mitoma szerez gólt.

A védekezés De Zerbi csapatainak nem mindig volt az erőssége. A statisztika alapján a jelenlegi Brighton viszonylag jól áll ebben a tekintetben: a szezon eddigi részében 24,81 xG-nyi helyzetet engedett ellenfeleinek, ami a liga hatodik legjobb védelmét jelenti. Ugyanakkor néhány jellegzetes hiba még mindig akad a csapat labda elleni játékában. Védekezésben ugyanis a Brighton játékosai elsődlegesen gyakran az ellenfél futballistáihoz képest, emberfogással helyezkednek, ami területeket nyithat a riválisnak a pálya közepén. Emiatt ráadásul előfordul, hogy a magasra feltolt védelmi alakzat nem támad ki a megfelelő jelekre, ami a védekezés első vonalát átjátszhatóvá, a magasra feltolt védelmet pedig lendületből sebezhetővé teszi.

Letámadás az Arsenal ellen. Trossard oldalra tereli a kapust, Lallana az oldalsó passzopciót zárja. Pascal és Gilmour (utóbbi nem fér rá a képre) a két belső középpályást követi.

A jelenet folytatása: March Zinchenkót támadja, a két támadó a labda irányába tolódik, Partey és Xhaka pedig továbbra is emberfogás alatt.

Sikertelen letámadás a Liverpool elleni bajnokin. A csapat késve mozdul ki a labdajáratásra, bár Lallana ugyan kilép, nem tud nyomást helyezni a védőre. Fabinho kimozog a fedezőárnyékból, és nagy, üres területen kap labdát.

Letámadás a középhátvéd oldalra szorításával, labdaszerzés a középpályán emberfogással, majd kontragól középső kombinációból.

Roberto De Zerbi tehát képes volt tovább fejleszteni a Brightont, és a Graham Potter által megalapozott játékstílust saját, kifejezetten látványos elképzeléseivel is meg tudta fűszerezni.

Ha a mostani lendület kitart a szezon végéig, akkor a klub hamarosan akár az európai porondon is bemutatkozhat.