BL-estékről álmodtak Berlinben, de intenzív osztályra került a Hertha

Ha még egyszer megkérdezed, lekeverek egyet!

A feldúlt Fredi Bobic ezzel a mondattal zárta tevékenykedését a Hertha BSC sportigazgatójaként. Bobic azóta elnézést kért az RBB riporterétől, aki arról érdeklődött, hogy Sandro Schwarz edző állása biztos-e, de a direktor ekkor már nem volt a posztján, persze nem az összetűzés miatt: az Union elleni berlini derbi elvesztése (0–2) után menesztették. A Hertha kurta, hárommondatos közleményben tudatta sportszakmai vezetője távozását.

Megköszönni nem köszönte meg a tevékenységét.

A vergődő Hertha egymás után ötödször kapott ki derbin az Union Berlintől (négyszer a Bundesligában, egyszer a kupában), a bajnokságban a 17., kiesést jelentő helyen szerénykedik. Sót dörzsöl a sebekbe, hogy a minden tekintetben jobban igazgatott, az európai kupaszereplést (sőt, ebben az idényben már a BL-indulást) jelentő helyekért hajtó Union Berlin egyértelművé teszi: a német főváros futballközpontja már nem kék-, hanem piros-fehér. A kelet-berlini (köpenicki) Union minden, ami a Hertha most nem: sikeres, divatos, felfelé ívelő pályán levő csapat, amely pártoló tagjai számában is megelőzte riválisát – az Union tagsága közel ötvenezresre duzzadt, a Hertháé 45 ezer körül van.

Egyvalami állandó a Herthánál, az pedig a válság.

Szakmai és vezetői csőd

Nem ezt ígérte 2019 júniusában Lars Windhorst, aki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a Hertha-projektbe, és legalább 374 millió eurót pumpált a klubba. A patinás egylet sokáig szerényen (nyilván a Bundesliga szintjével mérve) éldegélt; az, ami Windhorst érkezését követően történt, mutatja: a pénz önmagában nem ér semmit, ha nem tudják jól felhasználni. A milliók elégtek, a mecénás kiszáll – Windhorst tavaly novemberben megegyezett az amerikai 777 Partnersszel tulajdonrésze eladásáról, de a szerződést még nem véglegesítették –, a Hertha meg még rosszabb helyzetben van, mint a befektetőguru érkezésekor volt. Eközben:

• A Transfermarkt becslése szerint a Hertha 176,25 millió eurót költött átigazolási díjakra. A 2019–23 közötti transzfermérleg 65,1 millió eurós mínuszt mutat, elsősorban az első év elképesztő kiadásai miatt.
• A berlini klub 39 játékost szerződtetett, illetve vett kölcsön.
• A 7 millió eurónál drágább igazolások közül csak az Atlético Madridnak továbbadott Matheus Cunha és az FK Krasznodarnak elpasszolt Jhon Córdoba becsült piaci értéke nem esett jelentősen a herthás korszaka alatt.
• A kispadon megfordult Ante Covic, Jürgen Klinsmann, Alexander Nouri, Bruno Labbadia, Dárdai Pál, Tayfun Korkut, Felix Magath és Sandro Schwarz. A Windhorst-érában egyetlen edző sem tudott legalább egy évig a posztján maradni.
• Két rutinos sportvezető, a régi herthás motoros Michael Preetz, majd az Eintracht Frankfurttól 2,5 millió eurós kivásárlási ár ellenében elhozott Fredi Bobic is megbukott.
• Az elmúlt három idényben veszteséges volt a klub, összesen 211,3 milliós a mínusz.
• Windhorst kiszállt, miután hosszas és csúnyán elfajult csatározást folytatott a klubot 2008 és 2022 nyara között irányító Werner Gegenbauer elnökkel.
• A szurkolóknak mindenből és mindenkiből elegük lett, így ők Windhorst és Gegenbauer távozását követelték.

Ez – ne szépítsük – teljes csőd.

A játékospiaci és szakmai tevékenység kritikája, hogy az éra topigazolásai milyen halványan teljesítettek a herthás időszakukban – és az egész csapat halmozza a gyenge teljesítményeket. A Kicker osztályzatainak átlaga alapján a Hertha 2019/20-ban a 13., 2020/21-ben a 12., 2021/22-ben a 17. helyre került a Bundesliga-rangsorban, a most futó évadban a 16. helyen áll.

A vezetők, az edzők és a játékosok jöttek-mentek. A leglátványosabb mellényúlást tán Bobic követte el, aki Dárdai Pál helyére Tayfun Korkutot ültette le, de hamarosan ráébredt, ennek rossz vége lesz – és végül Felix Magathnak kellett megmentenie a csapatot a kieséstől. A sikeres „tűzoltó” Magathot aztán Sandro Schwarz váltotta. Koncepció nem igazán érződött. Általában elhangzottak a szokásos lózungok a fejlődésről, a nagy lehetőségekről, illetve a modern és attraktív futballról, amikből semmi sem lett, az edző pedig hamarosan repült.

Elnök az ultrakanyarból

A tavaly nyári klubelnöki választáson a sportvezetői tapasztalattal nem rendelkező Kay Bernstein meglepetésre legyőzte a favorit Frank Steffelt. A kereszténydemokrata politikus és sportvezető Steffel az establishment jelöltje volt, a Harlekins ’98 ultracsoport alapítói között számontartott, vállalkozó Bernstein a változást kívánóké. Az elégedetlenség hullámain nyert választást.

Az Öreg Hölgy az intenzív osztályon fekszik

– jelentette ki megválasztása előtt. Méregtelenítést, mélyreható változásokat ígért.

A játékoskeretben nem lehetett nagy változtatásokat végrehajtani – Windhorst pénzinjekcióit már felélte a klub, az üzletember kiábrándult a Hertha-projektből –, Bobic költségcsökkentéssel próbált manőverezni, de átigazolásai nem sikerültek, az eredmények pedig ugyanolyan rosszak voltak, mint korábban. A 2021-es kinevezése után tisztogatásba kezdő, stílusa miatt nem feltétlenül közkedvelt Bobic távozásával a már érkezése előtt köznevetség tárgyává vált, windhorsti „Big City Club” ideának is vége. Maradt az új elnök, a kispadon Sandro Schwarz, a szerződés véglegesítésére váró amerikai befektető és a kiesés elleni harc.

„Fredi Bobic 2021-ben más helyzetben érkezett a Herthához. Az elmúlt másfél évben jelentősen megváltoztak a körülmények” – mondta Bernstein a sportigazgató és közvetlen munkatársai menesztését követően összehívott sajtótájékoztatón. Az elnök jelezte:

nem álmodozni kell, hanem számot vetni a realitással,

és valahogy el kell érni a célt, méghozzá korlátozott eszközökkel. Szükségből kell erényt kovácsolni, avagy – ahogyan a Frankfurter Allgemeine Zeitung írta – a megalomániának vége.

Bernstein elmondása szerint a 777 Partnersszel folytatott tárgyalások a célegyenesben vannak, a befektetőjelölt tudott Bobic menesztéséről. A sportigazgató utódja a 42 éves Benjamin Weber lett – az akadémia egykori vezetője tavaly februárban távozott a klubtól, most visszahívták. Összekötője Dárdai egykori segítője, Andreas „Zecke” Neuendorf. A személyi döntések egy irányba mutatnak: a vezetői pozíciókba ősherthások kerülnek, ebbe a sorba Dárdai Pál is beleillene. Ahogyan az elnök fogalmazott: olyan emberek kellenek, akik a Hertha DNS-t hordozzák, és szenvedélyük a klub. Állítása szerint Bobic menesztése nem pánikreakció, hanem már régóta érlelődő döntés eredménye volt, viszont az időzítés hajmeresztő – két nappal a téli átigazolási időszak vége előtt.

„Stratégiai és sportszakmai szempontból is volt oka Bernsteinnek a változtatásokra. Bobic második évében a Hertha ugyanúgy a kiesés ellen küzd, a keret szemernyit sem javult. Ám két dolog miatt Bernstein nagy rizikót vállal. Az egyik, hogy nagyon későn, január végén menesztette a sportigazgatót. A másik, hogy a tapasztalatlan Benjamin Weber és Zecke Neuendorf lett az utód” – vélekedett jegyzetében a Berliner Zeitung sportrovatának vezetője, Robert Matiebel.

Az ismételt klubkultúra-reformkísérlet érdekes próbálkozás, hiszen az elmúlt években nem sikerült egyezségre jutni arról, valójában mit is képvisel a Hertha BSC.

A kétszeres német bajnok klubnak nagyobb a múltja, mint a közelmúltbeli eredményessége; az 1999–2006 közötti felsőházi időszak kivételével általában meghúzódott a mezőnyben. Windhorst (és pénze) érkezésével a vad álmok időszaka jött. Félig üres stadion, szürke csapat helyett modernizációt, teltházakat, BL-estéket álmodtak a befektetők. Ehhez a klubstruktúrát is meg kellett volna változtatni, Jürgen Klinsmann vagy Fredi Bobic ezzel próbálkozott. Mára Klinsmann és Bobic is csupán a múlt; csakúgy, mint jó néhány edző és vezető, sok-sok játékos, a befektető és a hangzatos szlogenek. A Bobicot menesztő új elnök egységet akar, herthás alapokra építve. A Windhorst-érában a régi helyett nem sikerült új és stabil struktúrát kialakítani, most pedig újabb váltás következik – Bernstein szerint a Bobic által elindított reformokat akarják kiteljesíteni.

Dinoszauruszbetegség

Egy éve a Hertha ugyanilyen kétségbeejtő helyzetben volt, ám akkor osztályozón bennmaradt egy másik „katasztrófaövezetnek” számító patinás klub, a HSV ellen. A német futballban valóságos túlkínálat van ezekből: krízisklubnak számít a másodosztályba süllyedt Bundesliga-őstag HSV, a felsőházból lezuhanó, majd liftezésbe kezdő Schalke 04, az egykori önmagát hiába kereső VfB Stuttgart és Werder Bremen, valamint a permanens válságban hánykolódó Hertha is. Mind az öt csapat az első tizenkettőben van a Bundesliga-szereplések alapján készített örökrangsorban, a Werder (holtversenyben a Bayernnel) első, a Stuttgart és a HSV négyes holtversenyben harmadik.

Az említett klubok hasonló „betegségtüneteket” mutatnak. Mindannyian a német futballtörténelem meghatározó szereplői, nagyvárosok tradicionális, első számú klubjai, ehhez mért struktúrával, mérettel, elvárásokkal és kiadásokkal. Mindegyiket nyomja a múlt súlya; ez – párosulva az elvárásokkal és a közelmúltbeli sikertelenséggel – olyan keverék, ami könnyen toxikussá válik. A Focus magazin egy, a jelenséggel foglalkozó cikke címében brutális kritikát gyakorolt:

úgy menedzselik ezeket a klubokat, mintha sültkrumplis bódék lennének.

Permanens vezetői válság alakul ki, a múlt hibáira újabb hibák rakódnak rá, a keret tele lesz össze nem illő, különböző érákban megszerzett, túlfizetett és alulteljesítő futballistákkal. A transzferpiaci mellényúlások, a magas fizetések és a végkielégítések súlyos anyagi terhet jelentenek, a frusztráció egyre nő a vezetők és a szurkolók körében egyaránt. A színfalak mögött gyakran frakcióharcok dúlnak. Nincs vízió, türelem és stabilitás, csak a vágyott nagyság délibábja.

Egy „startup-klub” – mint a Hoffenheim vagy az RB Leipzig – múlt nélküli és sokkal modernebb felépítésű. Egy kisebb csapat, amelynek minden idénye a küzdelemről szól – Freiburg, Mainz, Augsburg – tudja a „táplálékláncban” elfoglalt helyét, és jól képes alkalmazkodni a liftezéshez is, ha arra kerül sor. Esetükben a felsőházi szereplés nem elvárás, hanem bravúr. A Bundesliga-dinoszauruszok esetében viszont az igazi siker csak a bajnoki cím, a kupagyőzelem vagy a BL-szereplés lenne, a középmezőny alja „nem pálya”, a kiesés elleni harc szégyen, a kiesés megsemmisítő kudarc. A klub tulajdonképpen saját hiúsága és vágyálmai áldozatává válik, előbb flörtöl a kieséssel, majd végül búcsúzik.

A Hertha a dinóbetegség minden tünetét mutatja. A végső fázis, a kiesés kivételével.