Lionel Hahn/Getty Images
Foci

Argentínának háromszor kellett megnyernie a vb-döntőt

Argentína nyerte a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot, miután a döntőben 3-3-as végeredmény után tizenegyespárbajban 4-2-re diadalmaskodott Franciaország csapata felett. Lionel Scaloni együttese az első félidőben példátlanul lefutballozta a címvédőt, ám a hajrában Dider Deschamps csapata két perc alatt, a semmiből hozta vissza az összecsapást. A hosszabbítás második félidejében Lionel Messi ismét vezetéshez juttatta az argentinokat, ám Mbappé még ezt is ki tudta egyenlíteni. Argentínának így a tizenegyespárbajban, gyakorlatilag harmadszor kellett megnyerni a mérkőzést. Taktikai elemzésünk a döntőről.

A kezdőcsapatokat illetően egyértelműen Lionel Scaloni hozta a nagyobb váratlant. Már többször is írtunk róla, hogy az argentin kapitány időről időre szereti az ellenfél játékához igazítani csapata felállását. A negyeddöntőtől eltérően, de az elődöntőhöz hasonlóan az argentinok a fináléban is négy védővel álltak fel, ismét Molina, Romero, Otamendi és Tagliafico alkotta a védősort. A középpályán azonban Scaloni megkavarta a kártyákat: Enzo Fernandez, Rodrigo De Paul és Alexis MacAllister mellett ezúttal nem egy negyedik belső középpályás, hanem balszélsőként az eddig kevesebbet játszó Ángel Di María támogatta a Messi–Alvarez csatárpárost. Ez a húzás az első félidőre nézve kulcsfontosságúnak bizonyult.

Bár a francia válogatott háza táján a döntőt megelőzően egy vírusfertőzés okozott aggodalmat, végül Didier Deschamps nem kényszerült súlyos áldozatokra a kezdőcsapatát illetően. A címvédő összeállítása így teljesen megegyezett azzal, amit az Anglia elleni negyeddöntőn láthattunk. Hugo Lloris előtt a négyfős védelem Koundé, Varane, Upamecano és Theo Hernandez alkotta, a középpályán Adrien Rabiot mellett a Real Madrid fiatalja, Aurélien Tchouameni szűrte meg a támadásokat. Griezmann ezúttal is szabad szerepet kapott, míg Dembélé jobbról, Mbappé pedig balról támogatta a középcsatár Olivier Giroud játékát.

Argentínának az első félidőben sikerült először megnyerni a mérkőzést. Messiék olyan szinten dominálták 2018 világbajnokát, amilyet talán az idei világbajnokságon senkitől, egy mérkőzésen sem láttunk. Az első játékrészben Franciaország 41 százalékban birtokolta a labdát. Ez előzetesen akár jó ómennek is tűnhetett volna, hiszen Deschamps csapata az elmúlt évek sikereit bevallottan reaktív játékfelfogással érte el, amit az idei torna kieséses szakaszára is végig megtartott. A franciák ezúttal is a megszokott középső blokkban fogadták az argentin labdakihozatalokat, amelyben a 4-4-2-es alapfelállásból a középpályások szükség szerint rugalmasan kiléphettek. Mbappé védekezésben ezúttal is az első sorban, Giroud mellett helyezkedett, míg Dembélé feladata volt a pálya jobb oldalának lezárása. Griezmann pedig labda ellen a középpálya közepén foglalt helyet, ahonnan alkalomadtán felléphetett a két elülső ember mellé is.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Nicolo Zaniolo három évvel ezelőtt az olasz futball legnagyobb reménységének tűnt. A januári átigazolási ablak utolsó napjaiban nyújtotta be távozási szándékát az AS Romának, így a következő fél évben a lelátó lehet az otthona.