Így épült fel Regragui marokkói nagy fala

Alábecsültük Marokkót és Valid Regraguit.

A világbajnokság előtti, az afrikai válogatottakkal foglalkozó esélylatolgatásban arra tippeltünk, hogy bár Szenegál mellett Marokkó játékoskerete tűnik a legerősebbnek a kontinens képviselői közül, a kedvezőtlen sorsolás alighanem megállítja őket. Illetve egészen pontosan ezt írtuk:

„Más csoportból jobbak lennének a kilátások, ebből a papírforma a korai búcsú, bármilyen erős a keret – hacsak az egyik legnépszerűbb helyi trénernek számító, korábban Katarban is edzősködő Regragui nem tesz csodát.”

No de

Regragui csodát tett, népszerűsége pedig a felmérhetetlen szintre kúszott fel a világbajnokság alatt.

Marokkónak, az afrikai és az arab futballnak egyaránt hőse lett az „avókádófejnek” becézett szakember, aki egy ponton összekapcsolódik a szintén elődöntős argentinok mesterével, Lionel Scalonival: mindketten a spanyol Racing Santanderben voltak jobbhátvédek, egymást váltották a kantábriai klubnál 2006-ban.

Regragui az afrikai edzők új generációjának képviselője. A diaszpóra gyermeke (Franciaországban, Corbeil-Essones-ban született), Európában lett profi futballista, karrierje nagy részét topligás vagy topligaközeli környezetben töltötte. Identitása azonban marokkói, igent mondott a szövetség hívására, s válogatott lett, visszavonulása után pedig az edzői pályára lépett. Már játékosként erre készült: volt trénerei – Rudi Garcia és Rolland Courbis – visszaemlékezései szerint rendkívüli érdeklődést tanúsított az edzői, taktikai fogások iránt.

Az európai topkategóriás futballban nevelkedett szakemberként könnyen ért szót hasonló hátterű játékosaival (a legutóbbi világbajnoksághoz hasonlóan most is Marokkó nevezte a legtöbb, nem az országban született játékost a tornára: tizennégyet); franciául, arabul, spanyolul és angolul is beszél, módszerei pedig kevésbé autokratikusak, mint elődjéé, a keret sztárjaival összetűzésekbe keveredő Valid Halilhodzicéi voltak. A Halilhodzic–Regragui váltás – melyre augusztus legvégén került sor – akár szimbolikus is lehetne: egy rutinos, európai, világjáró szakember helyett jött egy fiatalabb, Európában jelentős tapasztalatot szerzett afrikai edző.

A csavar a sztoriban talán csak annyi, hogy

Regragui nem Európában kezdett dolgozni: a marokkói válogatott másodedzőjeként, a FUS Rabat, a katari al-Duhail, majd a Wydad trénereként tevékenykedett, így a „radar alatt” repült.

Talán ez az oka annak, hogy mindenkit meg tudott lepni, ugyanis sok dolgot átemelt a klubcsapatainál (elsősorban a Wydadnál) alkalmazottakból a válogatotthoz. Késői kinevezése is hasznára válhatott: az ellenfelek alig néhány meccsen láthatták válogatottját a torna előtt, és azok sem tétmérkőzések voltak.

A torna előtti felkészülési meccseken Regragui átállította csapatát a 4–3–3/4–1–4–1-es formációra. Az észak-afrikai válogatott védelme korábban is „szúrós” volt, ám feltörése még keményebb dió lett: Chile, Paraguay és Grúzia sem tudott gólt szerezni Marokkó ellen, sőt szinte helyzetbe sem került. Aztán a világbajnokságon ugyanígy járt Horvátország, Belgium, Kanada, Spanyolország és Portugália is.

• Amióta Regragui irányít, a marokkói válogatott összesen 1 gólt kapott, az is öngól volt
• Az ellenfelek átlagban csak 2,65 lövéssel találják el a marokkói kaput
• Az ellenfelek átlagos xG-je 0,85
• A 8 meccsen az ellenfelek együttvéve csak 4 igazán nagy helyzetet tudtak kialakítani. A világbajnokságon ötből négy ellenfél a világ legerősebbjei közé tartozott, ehhez képest az ötödiknek, Kanadának voltak a legnagyobb lehetőségei
• A világbajnokságon Brazília és Argentína után Marokkó nyerte meg legnagyobb arányban védekező párharcait
• Amióta egy vb-n 5 meccsen kell túljutni az elődöntőhöz, Marokkón kívül csak Lengyelország (1 kapott gól, 1982), Olaszország (0, 1990), Franciaország (1, 1998), Németország (1, 2002), Portugália (1, 2006) és Olaszország (1, 2006) kapott 1 vagy kevesebb gólt, míg eljutott a legjobb négy közé
• Afrikai csapat nem védekezett még ilyen hatékonyan a világbajnokságok történetében (0,2 kapott gól/meccs)

A marokkóiak játéka bátran mondható megosztónak: a világbajnokság legnagyobb sztorija az övék, ám sok szurkoló bírálja defenzív futballjukat. De egyrészt Regragui a legtöbb riválisánál gyengébb minőségű (bár így is topligás többségű) kerettel tud harcba szállni, így erre kell szabnia meccsterveit; másrészt senkit sem köteles szórakoztatni saját csapata eredményességének rovására.

A marokkói tréner a rendelkezésre álló játékosanyaggal a legmegfelelőbb taktikai megközelítést alkalmazza, amely eddig sikerre vezetett – még egyetlen ellenfél sem tudott mit kitalálni a hihetetlenül szívós, rendkívül magas szinten megszervezett és végrehajtott csapatvédekezés feltörésére.

Ha taktikailag párhuzamot vélnének felfedezni Marco Rossi magyar válogatottjával, az lehet, hogy nem véletlen…

Az érdekesség, hogy a világbajnokságon látott játék már felfedezhető volt Regragui korábbi csapatainál is. A tar fejű edző kezdőként szíve szerint Pep Guardioláéhoz hasonló futballt szeretett volna játszatni, de – miután alkalmazkodott a marokkói realitáshoz – hamarosan kicsit reaktívabb, direktebb, rugalmas, hatékony megközelítést kezdett alkalmazni. Diego Simeone és Carlo Ancelotti pragmatizmusát ugyanúgy nagyra tartja, mint Guardiola futballját vagy a Rudi Garcia által képviselt elveket.

A Transfermarkt adatai szerint Regragui eddig 234 tétmérkőzésből 100-at kapott gól nélkül hozott le csapataival, ami 42,7 százalékos, kiemelkedően jó mutató. Ráadásul mindezt úgy, hogy általában nem is a legjobb kerettel dolgozott: 2014 és 2020 között a tradicionális élvonalbeli csapatnak számító, de nem kiemelkedően sikeres FUS Rabatot irányította, és vezette történeti hatodik kupagyőzelmére (2014), majd első bajnoki címére (2016). Valódi szenzáció volt, amihez a kitűnő védekezés is kellett: a FUS a második legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, kapusa, Abderrahman el-Huszli 12 alkalommal húzta le a rolót az ellenfelek előtt. Regragui – többek között „remekre csiszolt csapatjátékáért” – az év edzője elismerést is megkapta.

A FUS kispadja után katari kitérő jött az al-Duhailhoz, amelynek eredménye bajnoki cím, majd egy ázsiai BL-kudarcot követő gyors távozás lett. A következő klub már Marokkó és Afrika egyik nehézsúlyúja, a casablancai Wydad volt – nehezítő körülmény, hogy a csapat egy sor kulcsjátékosát elveszítette, s a tetejébe több volt futballistája ki nem fizetése miatt a FIFA regisztrációs tilalma fenyegette. Így aztán senki sem várta, hogy Regragui minden fronton a végsőkig harcolni tud. Ekkor is alábecsülték: megnyerte a nagy favorit egyiptomi al-Ahli elleni döntőben az afrikai Bajnokok Ligáját, a városi rivális Raját megelőzve a marokkói bajnokságot és a kupadöntő is csak egy rosszul sikerült tizenegyespárbajon ment el.

A nagy visszhangot kiváltó, és végső soron a szövetségi kapitányi kinevezést meghozó eredmények alapja – aligha meglepő – a remek csapatvédekezés és hatékony előrejáték volt. Bár a Wydad „csak” a harmadik legkevesebb gólt kapta a marokkói bajnokságban, az ellenfelek által kidolgozott helyzetek minősége a legalacsonyabb volt (21,73 xGA; minden rivális 25 fölött), és ennek az együttesnek a kapujára ment messze a legkevesebb lövés (csak 187, azaz meccsenként 5,67; minden más csapat 240 fölött). A vb-keretbe is nevezett kapus, Ahmed Reda Tagnauti 17 alkalommal nem kapott gólt. A támadójáték pedig igen hatékony volt: a casablancai piros-fehérek szerezték a legtöbb gólt és találták el legtöbbször a kaput, holott az xG-t, a lövések, illetve a tizenhatoson belüli labdaérintések számát tekintve sem voltak a legjobbak.

Tegyük hozzá, hogy a Wydad Marokkó nagycsapatai között van, mérkőzéseinek többségét favoritként kezdi, ám a rangadókon és különösen az afrikai BL-ben megmutatkozott Regragui rugalmassága is. Ha kellett, átadta a terepet az ellenfélnek, megelégedett 40 százalék alatti labdabirtoklással, kevés passzal és fegyelmezett védekezéssel, viszont igyekezett riválisa mezőnyfölényét teljesen meddővé tenni. Elmondása szerint nem rajongója a nagyon defenzív játéknak, de a szervezettséget, a csapatmunkát és a fegyelmet erősen megköveteli a pályán és azon kívül is.

Nem az az általa ideálisnak tartott futball, amit a világbajnokságon játszat, de a keret képességeit és az ellenfelek erejét felmérve ez kecsegteti a legjobb eredménnyel.

Márpedig a futballt az eredményért (is) játsszák. Mint arra ő is rámutatott: kizárólag rengeteg munkával és nagyon alaposan kidolgozott meccstervvel lehet esélyük a vébén tehetségesebb, tehetősebb, erősebb keretű ellenfeleikkel szemben.

Érdemes elolvasni a Total Football Analysis elemzőjének, Alfie Pearsonnak cikkét a Wydad játékáról, mert sok elem visszaköszön most a marokkói válogatottól. Rugalmas, az ellenfél erősségi szintjéhez igazított taktika. Nagyon szervezett védekezés, melyben kulcsszerepet kap a rengeteget dolgozó center (aki rendre kitakarja a passzsávokat az ellenfél legmélyebben helyezkedő belső középpályása, a pivot elől) és az első középpályáslánc mögött mozgó védekező középpályás. A világbajnokságon ezt a fontos feladatot centerben en-Nesziri, belső középpályásként pedig Amrabat klasszis szinten látja el.

A remélt eredmény? Az ellenfél középen nem tud veszélyes támadást építeni, egyik belső középpályása állandóan arra kényszerül, hogy a védővonalba visszalépve indítson akciókat. A legtöbb támadást vagy a szélek felé kell vezetni, vagy muszáj ívelni, mivel középen nincs tér és szabadon megjátszható középpályás. Közben Regragui csapata megtartja szűk, kompakt alakzatát, amit igen nehéz feltörni. A válogatottban ráadásul már topligás szintű játékosokkal, magasabb nívón lehet a taktikát megvalósítani. Támadásban is akadnak hasonló elemek: a rövid sarok felé veszélyesen belőtt pontrúgások, a direkt, gyors ellencsapások a gyakran felfutó szélsőhátvédek támogatásával, a támadójáték fókuszpontjaként használt, sok fejpárbajt megvívó center képe szintén ismerős lehet a vb-ről és a Wydad játékából egyaránt.

Regraguinak sem oka, sem ideje nem volt arra, hogy a válogatottnál más megközelítést keressen, mint amilyet Casablancában a legerősebb afrikai ellenfelekkel szemben használt. Csupán 84 nap és 3 felkészülési mérkőzés állt rendelkezésére a világbajnokság előtt, és tisztában volt azzal, hogy a tornán valódi nagyágyúkkal kell versenybe szállnia. Közben pedig rendet kellett tennie a nemzeti csapatnál – például elsimítani az elődje idején kialakult konfliktusokat és sértődéseket, illetve elérni, hogy mindenki egy irányba húzzon.

Teljes sikert aratott edzőként, vezetőként egyaránt – 105 napi munka után már világbajnoki elődöntőben lép pályára csapata Franciaország ellen. Közben pedig rengeteget tett az afrikai edzőkkel, csapatokkal és játékosokkal kapcsolatos sztereotípiák – lásd, „remek egyéni képességű futballistáik vannak, de fegyelmezetlenek és védekezni sem tudnak” – lerombolásáért is. Meglepő lenne a világbajnokságon nyújtott teljesítménye alapján, ha nem nyílna meg számára az út egy topligás kispad felé.

De előbb azért még van egy kis teendője Marokkóval.