Hogyan ütötték ki Messiék a horvátokat?

A mérkőzés előtt a két csapat közül az argentinok összeállítása volt kérdésesebb. Lionel Scaloni az előző mérkőzéseken személyi szinten is több helyen rotálta az együttest, míg Hollandia ellen az egész meccsen, Ausztrália ellen pedig a második félidőben átállította csapatát az alapértelmezett négyvédős rendszerről három belső védős felállásra, hogy az ellenfélhez alkalmazkodjék. Nos, az argentinok az elődöntőben ismét négy védővel álltak fel: Emiliano Martinez kapus előtt Molina, Romero, Otamendi és Tagliafico alkotta a hátsó sort, a középpályán pedig rugalmas szereposztásban Fernandez, Paredes, De Paul és Mac Allister kapott helyet Messi és Julián Alvarez csatárpárosa mögött.

A horvátok kezdőcsapata teljesen megegyezett a brazilok ellenivel: a kitűnő formában védő Livakovic előtt ezúttal is Juranovic, Lovren, Gvardiol és Sosa került a védelembe, a középpályán változatlanul a rutinos Brozovic, Modric, Kovacic trió kapott helyet, elöl pedig a két szélről Pasalic és Perisic támogatta a legelöl játszó Kramaricot.

A mérkőzés első periódusában az argentin válogatott időnként még megpróbálta magasan letámadni a horvátokat.

Ekkor a letámadást Messi és Alvarez indította meg, azzal a céllal, hogy a horvát labdakihozatalokat a szélekre szorítsák. A négy középpályás pedig centrálisan helyezkedve, általában emberfogással próbálta kivenni a játékból a legközelebb lévő ellenfelet. A horvát hátsó négyes és a nyomástűrő középpálya azonban többnyire sikeresen ki tudta hozni, és át tudta forgatni a labdát a másik oldalra, így az argentinok tíz-tizenöt perc után felhagytak a letámadással, és 4-4-2-es középső blokkban várták az ellenfelet. Eközben De Paul a jobbszélen, Mac Allister pedig a balszélen védekezett a középen szűrő Fernandez, Paredes duó mellett.

Argentin letámadás a mérkőzés elején. Alvarez befelé tereli a középhátvédet, a cél a másik oldalra kényszeríteni a horvát labdakihozatalt. Az argentinok négyfős középpályája letámadáskor rombusszá alakul, mindenki a közvetlen ellenfelét keresi.

A jelenet folytatása. A horvát válogatott sikeresen átforgatja a játékot a másik oldalra. Látható, hogy a labda oldalán lévő argentinok közül mindenki embert fog, Molina is követi a visszalépő Perisicet. A horvát szélső visszaforgat a jobb oldalra Juranovichoz, aki úgy dönt, kiveszi a tempót a támadásból. Az argentinok ezután nem folytatják a letámadást, visszaállnak középső blokkba.

A mérkőzés alapvető képe ezt követően alakult ki: az argentinok a hollandok elleni negyeddöntőhöz hasonlóan átadták ellenfelüknek a labdát (Horvátország 61 százalékban birtokolta azt a mérkőzésen). Amint már korábban szó volt róla, az európai válogatott leginkább defenzív szándékkal szereti birtokolni a labdát: amíg nincs az ellenfélnél a labda, addig biztosan nem tud gólt szerezni. Ráadásul sok csapathoz hasonlóan a horvátok játékában sincs meg az összehangoltság ahhoz, hogy a kevés felkészülési idő mellett, olajozott kombinációkkal, lendületből, kollektíven tudjanak megérkezni a támadóharmadba. A 4-3-3-as felállásban ezúttal is gyakran alkalmazták a három szélső játékos közötti forgásokat. A három középpályás egyike gyakran lépett vissza a védővonalba, míg a szélsőhátvéd felfelé, a szélső befelé mozgott. A mozgásokból azonban gyakran hiányzott az összehangoltság, és a széleken sem sikerült jól megkomponált beindulásokkal a védővonal mögé kerülni. Ugyan néhányszor be tudták passzolni a labdát az argentinok kompakt 4-4-2-es védekezésén belülre, különösen Kovacic cselezési készségét kihasználva, ám a passzsávokat lezáró, a labda mögé mindig visszaérő argentin középső sor középen teljesen elszívta a levegőt a horvátok elől. Így legtöbbször maradt a horvátok régóta alkalmazott receptje: a hátsó sorból meglőtt, hosszú indítások a szélsők felé, de ezekből Zlatko Dalic csapata vajmi kevés helyzetet volt képes kialakítani.

Horvát labdakihozatal, első felvonás. A csapat 4-3-3-ban a tőle megszokott szélső forgásokat alkalmazza, de ezen a példán nem megfelelő ütemben: Sosa nem lép fel elég magasra a bemozgó Perisic helyére, így nem lehet a szélen dinamikusan az argentin védelem mögé kerülni. Eközben Brozovic is visszalép a két belső védő közé, minek következtében még több horvát játékos van az ellenfél védelmi blokkján kívül.

Horvát labdakihozatal, második felvonás. Most Modric lép vissza a védővonalba, miközben középen senki nem meri elkérni a labdát, így rövid passzos támadás helyett marad a hosszú indítás a szélre.

Az argentin együttes sokkal kevesebbet tudta birtokolni a labdát, ám ezek viszonylag hosszú periódusok voltak, hiszen a horvátok sem támadták le őket, néhány kivételtől eltekintve. Ekkor az előző mérkőzéseken megszokott módon, a pálya középső sávjait túltöltve, majd a játékot a két egyszerre felfutó szélsőhátvéd felé forgatva igyekeztek helyzetet kialakítani. Ennek megfelelően a horvát szélsők szükség esetén akár a védősorig is követték visszafelé a felfutó argentin szélsőhátvédet, különösen Pasalic járt sokat vissza Tagliaficóval. A forgatások azonban a legtöbbször nem voltak pontosak az argentinok részéről. Ráadásul a két belső védő elé gyakran két-három középpályás, sőt Messi is visszalépett, így az argentinoknak részint nem nagyon akadt passzopciójuk a vonalak között, részint ezek a játékosok egy szélen végigvezetett támadással is nehezebben tudtak volna felérni. Mindezen kívül pedig a horvátok a szokásosan kompakt 4-1-4-1-es védekezésükkel könnyedén lezárták a pálya közepét.

Argentin labdakihozatal, első felvonás. A dél-amerikai csapat a labda oldalának túltöltésével és a hosszú oldali szélsőhátvéd felfutásával próbálkozott. Ám a forgatás nem elég pontos, sikertelenül zárul a támadás.

Argentin labdakihozatal, második felvonás. Itt éppen Parades és De Paul (nála a labda) lép vissza labdát kérni, Mac Allister és Fernandez mozog feljebb. De Paul Alvarezhez passzol, de nincs terület a horvát védővonalak között, Gvardiol elhalássza a labdát.

Amikor a horvát válogatott letámadta az argentinokat, akkor többnyire sikerült az ívelést kikényszeríteni. Egy-két alkalommal, középső blokkból kilépve, meglepetésszerűen is hátrébb tudták szorítani az argentinokat, ekkor is leginkább emberfogással.

Horvát letámadás: a hosszabb argentin labdázgatásra a csapat kimozdul a középső blokkból. Minden horvát az embert támadja, Sosa lép ki a labdát kapó Molinára.

A vezető gólt végül az addig kitűnően védő Livakovic rossz kijövetele és Messi tizenegyese hozta el. A második gólhoz pedig egy horvát szöglet utáni kontra és Alvarez egyéni cselsorozata kellett. Szerencsére is szükség volt tehát ahhoz, hogy nyíltabbá váljon a mérkőzés, de ez a tényező hosszú távon mindig kiegyenlítődik: a horvátok korábban nem szenvedtek hiányt a szerencsében, hiszen

az előző két meccsükön is az ellenfelüknél kevesebb helyzetet kidolgozva, tizenegyesekkel jutott tovább.

Megjegyzendő: a 2018-as menetelés is hasonló körülmények között, hasonló játékfelfogással zajlott.

A második félidőben Dalic inkább személyi cserékkel, mintsem szerkezeti változtatással próbált belenyúlni a meccsbe: bár Perisicből balhátvéd lett, a többi csere posztra történt. A horvátok támadójátéka azonban ezután sem lett veszélyesebb.

Horvát labdabirtoklás a második félidőben. A hiba hasonló a korábbihoz: Juranovic kapja a labdát a szélen, de Vlasic csak későn indul be a félterületbe, nem tud beadó pozícióba kerülni.

A Fotmob statisztikái jól alátámasztják ezt: nemhogy a tizenegyes, de még a pontrúgások nélkül, felépített támadásból (xG open play) is jóval több helyzetet dolgozott ki Lionel Scaloni csapata.

Noha Argentína látszólag a saját fegyverével múlta felül Horvátországot azzal, hogy lemondott a labdáról, fontos látni, hogy a dél-amerikaiak ezen a mérkőzésen alig engedtek helyzetet riválisuknak, míg Dalic csapata a brazilok ellen úgy jutott tovább, hogy kevesebb helyzete volt – vagyis akkor nagyobb szerepe volt a szerencsének. Akárhogy is nézzük, Horvátország a hat mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni. Argentína viszont a stabil labdabirtoklásnak és a minőségi játékosoknak köszönhetően egészen a döntőig menetelt.