Horvát tiki-taka és holland kick’n rush – ilyen volt a vb első két negyeddöntője

A horvát siker titka: labdatartás és szerencse

„Gyűlölöm a tiki-takát. Csak öncélú passzolgatást jelent. Amikor passzolsz, akkor az kell legyen a célod, hogy közelebb juss az ellenfél kapujához” – mondta még a Bayern München edzőjeként Pep Guardiola, akinek a csapatait ennek ellenére is gyakran a tiki-takával azonosítják. Az viszont tagadhatatlan, a katalán szakembernek nagy hatása volt arra, hogy a labdabirtoklás-központú játék óriási teret nyert a legmagasabb szinten. Vicente del Bosque is az általa irányított Barcelona mintájára építette fel a 2010-ben világbajnokságot, 2012-ben pedig Eb-t nyerő spanyol válogatott játékát.

Del Bosque csapata azonban valóban tiki-takát játszott. A sikeredző teletömte az együttesét középpályásokkal, akik a legmagasabb szinten tudták eldugni a labdát az ellenfelek elől, ezzel unalomba fullasztva a legtöbb mérkőzésüket. Amíg Guardiola Barcelonája támadófutballt játszott, addig a spanyol válogatott védekezett. Viszont ezt a labda kisajátításával tette.

Hasonlóan ahhoz, ahogyan a horvát válogatott is futballozott a Brazília elleni világbajnoki negyeddöntőben.

Ha az elmúlt évtizedből meg kellene nevezni egy olyan középpályás sort, amely technikai tudásban, nyomástűrő készségben, tempódiktálásban és döntéshozatalban a Xavi, Iniesta, Busquets hármashoz mérhető, akkor alighanem a Modric, Kovacic, Brozovic trió lenne a legkézenfekvőbb válasz. Zlatko Dalic szövetségi kapitány a brazilok ellen ráadásul Mario Pasalic személyében újabb középpályást állított a jobb szélre, míg az előző meccsel ellentétben nem a jól megtermett Petkovic, hanem a Hoffenheimben többször is középpályásként feltűnő Andrej Kramaric kezdett a középcsatár posztján.

A főszerep azonban a középpályásoknak jutott, akik a mérkőzés jelentős részében egyébként sem túl intenzív brazil letámadással szemben könnyedén tudták megtartani a labdát, és folyamatos helycserékkel, elmozgásokkal biztosítottak egymásnak újabb és újabb passzopciókat.

A brazilok a fenti képen látható módon 4-4-1-1-es alakzatban védekeztek, amelyben Richarlison helyezkedett többnyire a két középhátvéd között, míg Neymar feladata volt Brozovic semlegesítése, miközben mélyebben Lucas Paqueta és Casemiro Kovacicra illetve Modricra figyelt. A brazil válogatott azonban rendkívül passzív volt labda nélkül, ezért a horvátok folyamatosan meg tudták találni a szabad embereket. Ebben a szituációban Kovacic lépett vissza elkérni a labdát, de természetesen Paqueta lekövette ezt a mozgást.

A folytatásban viszont látszódik, mennyire dinamikusan működött a horvátok középpályája: amint Kovacic a labdával belépett középre, Brozovic automatikusan feljebb ment a Chelsea játékosának korábbi helyére, míg Modric a jobb oldali nyolcas pozíciójából közvetlenül a védelem elé mozgott vissza, amivel magára vonta Vinicius Jr. figyelmét is.

Ezek a rotációk pedig területet nyitottak a jobb oldalon a felfutó Juranovicnak, aki Danilóval kerülhetett egy az egy elleni helyzetbe Kovacic indítása után. Főleg az első félidőben ez volt a horvátok legfőbb fegyvere: mivel Pasalic is befelé mozgott a jobb oldalról, a középpályások pedig biztosítottak a labda mögött, a jobbhátvéd folyamatosan magasan, jó pozíciókban kaphatott labdát, hogy utána beadásokkal igyekezzen veszélyeztetni.

Ez pedig egy példa arra, hogy miért Kramaric kezdett középcsatárként: a Hoffenheim támadója mély pozíciót vett fel, ezért Casemiro nem mert bátran kilépni Modricra, így a horvátok továbbra is nyugodtan, folyamatosan járathatták a labdát.

Hogy mennyire a labdatartás volt a legfőbb szempontja a horvát válogatottnak, azt jól mutatja, hogy a mérkőzés végére – bár ötven-ötven százalék volt a két csapat labdabirtoklása –

a brazil válogatott jóval veszélyesebb területeken tudott labdát birtokolni.

Ha csak azt vizsgáljuk, melyik csapat mennyire volt képes erre a támadóharmadban, akkor ez a szám a brazil válogatott esetében 62,1, míg Horvátországéban csak 37,9 százalék.

A két csapat passztérképét vizsgálva is egyértelműen látszik, hogy a horvát válogatottban mennyire domináns volt Modric, Kovacic és Brozovic jelenléte, a labda viszont csak elvétve jutott előre.

Mindezt pedig jól demonstrálja a helyzetek mennyisége és minősége is. A horvátok ugyan labda nélkül is megfelelően szervezettek volt, és a jobb oldalon jól ismerték fel egy idő után, hogy a középpálya közepére behúzódó Danilo semmiféle veszélyt nem jelent (és inkább Neymarra meg Vinicius Jr.-ra koncentráltak a mérkőzés előrehaladtával), az ötszörös világbajnoknak így is számos lehetősége volt a gólszerzésre. Az Opta adatai szerint a 120. perc végére Brazília várható góljainak száma 2,55 volt, míg a horvátoké mindössze 0,63. Ez alapján a brazilok győzelmének valószínűsége 84,27, a horvát sikeré 4,38, míg a döntetlené 11,35 százalék volt.

A végül a büntetőpárbajban továbbjutó horvátok a középpályás labdatartással igyekeztek kidomborítani saját erősségeiket, de a korábbi meccsekhez hasonlóan ez helyzetekhez nem vezetett, miközben a braziloknak jókora balszerencséjük is volt a helyzetkihasználás kapcsán.

Az argentinok lemásolták a holland receptet

A holland válogatott nem okozott meglepetést az Argentína elleni negyeddöntőben: Louis van Gaal ugyan kihagyta a kezdőből Davy Klaasent, és Cody Gakpót a két csatár, Bergwijn és Depay mögött használta, az Egyesült Államok elleni mérkőzéshez hasonlóan csapata ismét leginkább a labdaszerzések utáni megindulásokban bízott.

Lionel Scaloni viszont látta a holland receptet, és egyszerűen lemásolta azt: az argentin szövetségi kapitány kitartott az ausztrálok elleni második félidőben jól működő, 3-5-2-es játékrendszer mellett, miközben átvette a világbajnokságon eddig látott holland védekezés sajátosságait is.

Akárcsak Van Gaal csapata, az argentin válogatott is emberfogást alkalmazott a védelemben, illetve a középpályán, miközben a két csatár, Julian Alvarez és Lionel Messi a hollandok két oldalsó középhátvédjére ügyelt. Így bár Van Dijk szabadon maradt, és akár hosszabb ideig is birtokolhatta, illetve vezethette a labdát, az egyértelmű passzopciókat elzárták előle, minek köszönhetően – Otamendi személyében – az argentinoknak is maradt egy szabad emberük a hátsó sorban.

Nem meglepő módon ugyanez rajzolódott ki a holland válogatottnál is labdabirtoklás során, egy kis csavarral. Az emberfogás maradt a 3-4-1-2-es felállásban, de ezúttal ők nem az ellenfél védőhármasának középső tagját, hanem a jobb oldali középhátvéd Christian Romerót hagyták szabadon. Ha pedig a labda hozzákerült, akkor az oldalvonal mellett Memphis Depay helyezett rá nyomást. A szándék az lehetett, hogy megnehezítsék Messi dolgát, aki a 3-5-2-es felállásból a két csatár közül folyamatosan visszamozgott mélyre a labdáért. A fenti képen is látható, hogy Nathan Aké az emberfogásnak eleget téve a védelemből kilépve egészen a félpályáig követte.

Mindez pedig megmagyarázza azt is, hogy a meccs jelentős részében miért láthattunk csak nagyon kevés helyzetet.

A két csapat gyakorlatilag egymás tükörképe volt,

ráadásul ugyanolyan elgondolás mentén is szervezte meg a védekezést. Az argentin válogatottnak azonban volt egy Lionel Messije.

Messi az argentin vezető gólt jelentő szituációban is mélyen visszalépett, hogy felvehesse a labdát, Aké pedig menetrendszerűen követte is. A PSG támadója azonban le tudott fordulni az ellenfeléről, miközben jobb oldali szárnyvédő Molina a szélről befelé mozogva támadta az így keletkező szabad területet. Messi ezután egy szenzációs passzal ugratta ki az egyetlen szabad passzfolyosóban a csapattársát.

A gólt eredményező helyzet pedig nem volt egyedi eset: a második félidő elejétől ismét azt láthatjuk, hogy Messi a saját térfelére visszalépve rángatta ki Akét a védelemből, aki mögé Alexis Mac Allister és Rodrigo de Paul is beindult.

A holland válogatottnak azonban lényegében semmiféle válasza nem volt az argentinok védekezésére, a 74. percig például csak egyszer próbálkozott kapura lövéssel az európai csapat. Van Gaal ezért egy nem túl szofisztikált, de annál kézenfekvőbb megoldáshoz nyúlt: pályára küldte két magas, jól fejelő centerét, Wout Weghorstot és Luuk De Jongot, hogy a társak őket keressék a fellőtt labdákkal.

A holland rúgd és fuss pedig hamar eredményre vezetett Weghorst fejesgóljával, de az még csak a szépítéshez volt elég. Ám később egy újabb felívelés és egy Weghorst által lefejelt labda után Berghuis került helyzetbe.

Már a hosszabbításban járva pedig – ismét egy megnyert fejpárbaj után – Gakpo ellen történt szabálytalanság, így ígéretes helyről következhettek a hollandok. Ez még nem az a trükkös szabadrúgás volt, amivel a hosszabbítás végén egyenlíteni tudott Weghorst, de egyértelműen látszódott, hogy az argentinok mennyire visszaszorultak a saját kapujuk elé, ahol ráadásul két alacsony védőnek (Otamendi, Lisandro Martinez) kellett küzdeniük a toronymagas centerekkel.

Az egyenlítés tehát összejött, de

a hosszabbításban már ismét a dél-amerikai csapat játszott veszélyesebben,

s a büntetőpárbajt követően Messiék jutottak be a legjobb négy közé.