Máté Gábor: Apróságok

Az utóbbi napok az egyenes kiesés jegyében teltek. Semmi meglepő, ahogy erre számítani lehetett.  Noha örvendtem a különböző földrészek csapatai továbbjutásának, sejtettem, hogy ez nem tart tovább; már csak Marokkóban lehet reménykedni. Bár az argentinokat tartják az isten/istenek idei kegyeltjeinek, én mégis a brazilokra voksolok és voksoltam már a tippjátékban is, ahol harmincvalahány játékos közül az 5-6. helyen állok. Talán valahol lejjebb okoskodom, hogy miért is.

Mondjuk itt. Míg én A zseni című darabot szerepeltem le a Kamra nevű játszóhelyünkön, a dél-amerikaiak úgynevezett örömfocival gáláztak Dél-Korea ellen. Nem maradtam le az élményről, mert este 11-től felvételről megnéztem a fiúkat, hogy hogy’ is volt.

Egyenesen Brazíliából kaptam messengeren pár szót arról, hogy mit fogok látni.

Izgulni nem volt mit, csak nézni, hogy’ megy ez. Finom, focira emlékeztető találatok követték egymást. Majd mindegyik után komoly táncelőadás. Amelyeknek a mozdulatokon túl volt egy jellemzőjük, hogy minden esetben megvárták, míg az összes mezőnyjátékos odaér, ezzel mintegy jelezvén, kollektív dologról van szó, nehogy bárki is azt feltételezze, hogy nincsen meg a csapategység. Paqueta, mielőtt megérkeztek volna a többiek, remek tánckészségről tett tanúbizonyságot, szívesen néztem volna tovább is, hogy mire képes. Neymart nem irigyeltem, hogy a trükkös Kim odaáll a kapu jobb oldalához a 11-es rúgás előtt, de a világsztárt ez nem zavarta meg, szépen begurította a labdát a helyére.

Megjegyzem, Lewandowskit ez biztosan megzavarta volna, aki komoly gyakorlatra tett szert a tizenegyesek kihagyásában. A VAR nem volt tekintettel a 142. válogatottságát ünneplő Llorrisra, és újrarúgatta a büntetőt a lengyellel, hátha ezúttal sikerül, ami mostanában nem szokott neki.

Ha már franciák. Meggyőző játék a fenomén Mbappé vezérletével, a magyar szpíkerek külön szerencsétlensége, hogy az a csatár lövi a legtöbb gólt, akinek a nevét magyar nyelven egyáltalán nem lehet kiejteni. „Mb” egymásután? Hát, nem könnyű. Van, aki úgy tesz mintha mindkét hangzót kimondta volna, akad olyan, aki egyszerűen azt mondja, hogy embappé, de olyat is hallottam már, hogy ümbappé, kicsit elnyelve az ü-t. A vérforraló francia himnusznál kíváncsi voltam, hogy ez a srác vajon mekkora lelkesedéssel énekel, nem találtam kifogást, ellenben Dembélé úgy tűnt, mintha nem is énekelne. Először azt hittem, valami politikai tiltakozás lapul a zárt szájában, de nem, énekelt ő, csak alig, nyilván az általános iskolában az énekórákon is lapított.

Visszatérve a brazil meccsre, nem lehetett könnyű a dél-koreaiaknak, hogy félóra elteltével még a pályán kell tartózkodniuk. Dicséretükre legyen mondva, hajtottak, mint az állat. Nem csüggedtek, úgy tettek, mintha mi sem történt volna, holott szétfocizták őket. Ezzel együtt egy Paik Szunk Ho nevű ember lába alaposan elsült és hatalmas gólt vágott Alisson hálójába, aki már azelőtt sem unatkozott. Olvasom, hogy ez az illető Barca-nevelés. Mit mondjak? Látszik. (Bár a katalán játékosokra a kapura lövés a 16-oson kívülről nem éppen jellemző.)

Még a magyar tévé tudósítóira mért nehézségekről annyit befejezésül, hogy igazán derekasan bebiflázták a kiejtéseket.

Nyilván nem lehet irigyelni őket, mindenesetre mostantól – hogy Dél-Korea nincs többé – valamit enyhülnek a nehézségek. A sok Kim, akik nevét kiejteni könnyű, de megkülönböztetni nem egyszerű. Megszűntek a vb számára létezni. (Egyéni problémám, hogy dél-koreai filmet azért nem nézek, mert nem ismerem fel a szereplőket, csak a nőket tudom megkülönböztetni a férfiaktól.) Dicséretes, hogy a brazil szövetségi kapitány Tite minden szpíkerünk szájában Csicsi. A helyükben egyszer-kétszer bizonyosan elbizonytalanodnék.