A reaktív futball Marokkóból és Japánból is csoportgyőztest csinált

Japán a világbajnokság eddigi legnagyobb szenzációját okozta azzal, hogy két korábbi világbajnokot – Németországot és Spanyolországot – is legyőzött a csoportkörben. Japán – Marokkóhoz hasonlóan – csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, amelyben a legutóbbi vb-ezüstérmes Horvátország lesz az ellenfele.

Németországot és Spanyolországot is meglepték a szünet után

Japán a két világbajnokot lényegében ugyanúgy verte meg. Az ázsiai csapat mindkét meccs szünetében 1-0-s hátrányban volt, és Ricu Doan, valamint Kaoru Mitoma becserélése hozta meg a győzelemhez szükséges taktikai változást. A Németország elleni meccs első félidejében a japán védelem jobboldala állandó nyomásnak volt kitéve David Raum felfutásai miatt.

A Lipcse balhátvédje Joshua Kimmich után a legtöbbet futotta a német csapatból (11,98 km), sprintje (74) és beadási kísérlete (7) pedig neki volt a legtöbb a teljes mezőnyben. Azzal, hogy Raum folyamatosan követte a támadásokat, gyakorlatilag ötödik támadóvá vált, így a négyfős japán védelem létszámhátrányba került. Hajime Moriyasu szövetségi kapitány erre reagálva a szünetben átállt az ötvédős rendszerre, és beáldozta az egyik szélsőjét (Takefusa Kubo) egy belső védőre (Takehiro Tomiyasu). A változtatásnak meglett a hatása;

Németországnak az első félidőben még tizennégy lövése volt, de a szünet után a 45. és a 75. perc között (az első japán gólig) már csak hét.

Az ázsiaiaknak tehát sikerült mérsékelniük a kapujukra nehezedő német nyomást, de Moriyasu időközben elkezdte megtenni a hátrány ledolgozásához szükséges lépéseket is.

Az ötvédős rendszerben az eredeti posztját tekintve támadó Junya Ito játszott jobboldali-, az 57. percben csereként beállt – szintén támadó – Kaoru Mitoma baloldali szárnyvédőt. A változtatások ellenére a németek még mindig óriási mezőnyfölényben játszottak, de a japánoknak most már olyan szélsői voltak a pályán, akik labdaszerzés esetén képesek befutni a német védők mögött lévő üres területeket. Japánnak az első félidőben mindössze egy kapura lövési kísérlete volt, a másodikban viszont már tizenegy (!), amelyek közül kettőből gól is lett.

Németországnak simán meg kellett volna nyernie ezt a meccset. Hansi Flick csapata a modern futball minden erényét felvillantotta: felfutó szélső védők, magas letámadás, labdabirtoklási fölény. Egy óra játék elteltével Japánnak kevesebb mint 30 passza volt a német térfélen, Moriyasu változtatásai azonban teljesen felborították a meccs képét, és végül történelmi sikerhez vezettek – Japán korábban még sohasem győzött le világbajnokot vb-n. Akkor még nem lehetett tudni, de néhány nappal később szinte ugyanez a forgatókönyv győzelmet ért Spanyolország ellen is.

Spanyolország jól kezdett Japán ellen, és Álvaro Morata góljával már a tizenegyedik percben megszerezte a vezetést. Az előny birtokában a spanyolok elővették a 2012-es Európa-bajnokságon látott tiki-takanacciót, amely elsősorban nem a minél jobb helyzetek kialakításáról, hanem az ellenfél totális ellehetetlenítéséről szól. Az Opta adatai szerint a spanyoloknak csak az első félidőben 581 passzuk volt – Rodrinak (115) és Pau Torresnek (109) személy szerint egyedül több, mint a teljes japán csapatnak (89) –, viszont csak öt kapura lövési kísérletük. A passzolgatás és az 1-0-s eredmény őrzése azonban elérte a célját, hiszen Japánnak csupán nyolc labdaérintése volt a spanyol tizenhatoson belül. Japán a Németország és a Costa Rica elleni meccsel ellentétben most az első perctől kezdve öt védővel játszott, de Moriyasu a szünetben két személyi változtatással megint mindent a feje tetejére állított. Takefusa Kubót Ricu Doan váltotta a jobbszélen, míg Yuto Nagatomo helyére Kaoru Mitoma érkezett a baloldalon. Moriyasu célja az volt, hogy a második félidő elején magas letámadással meglepjék és megzavarják a spanyolokat.

Moriyasu terve tökéletesen bevált, Japán Ricu Doan és Ao Tanaka góljával az 51. percre megfordította az állást. A német meccshez képest azonban óriási különbség volt, hogy ezúttal nem 7, hanem 39 perc volt még hátra a rendes játékidőből, Japánnak pedig abban a tudatban kellett lejátszania a maradék időt, hogy egy spanyol gól már a németek továbbjutását jelentette volna.

A japánok viszont annyira jól megszállták a saját tizenhatosuk előterét, hogy a spanyoloknak esélyük sem volt gólhelyzetbe kerülni.

A spanyolok tanácstalanságát jól mutatja, hogy a két belső védő, Rodri és Pau Torres 112-szer passzolt egymásnak. Csak összehasonlításképpen: a Costa Rica ellen 7-0-ra megnyert és szintén agyondominált meccsen összesen 54 passz volt a két belső védő, Rodri és Aymeric Laporte között (Németország ellen 52). Spanyolországnak 523 passza volt a második félidőben, de ezek közül mindössze 25-öt (!) sikerült a tizenhatoson belülre juttatni. A spanyolok egyik legkreatívabb emberéhez, Pedrihez csak tizenhat labda jutott el a támadóharmadban. Dani Olmóhoz is mindössze 20, a gólszerző Álvaro Morata helyére beállt Marco Asensióhoz 24. A japánok lényegében minden passzsávot elzártak a kapujuk felé vezető úton, és egy Olmo– meg Asensio-lövést leszámítva semmiféle veszély nem fenyegette őket.

A Wyscout adatai szerint Costa Ricával karöltve Japánnak volt a legkisebb a labdabirtoklási aránya (31,6 százalék) a csoportkörben. Japánnak azonban nem is volt szüksége a labdára: a csapatként tett erőfeszítései, a szövetségi kapitány taktikai tudatossága és a játékosok egyéni képességeinek maximalizálása elég volt ahhoz, hogy a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését elérve, Spanyolországot megelőzve, Németországot pedig kiejtve, csoportgyőztesként jusson a világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Rombolni, rombolni, rombolni

A reaktív futball reneszánsza Marokkót is elérte. Az észak-afrikaikak, Japánhoz hasonló meglepetésre, Horvátországot és Belgiumot megelőzve csoportgyőztesként jutottak a nyolcaddöntőbe. Japán, Costa Rica, Lengyelország és Irán után Marokkónál volt a legkevesebbet a labda a csoportkörben (38,2 százalék),

az xG-t tekintve pedig Katar és Costa Rica után Marokkó teljesített a legrosszabbul (1,79).

A csapat viszont védekezésben kompenzálta azt, ami támadásban hiányzott. Horvátország 0,74-es, Belgium 0,58-as xG-re volt képes Marokkó ellen, amely a rendkívül szervezett védekezésével gyakorlatilag esélyt sem adott a lövőhelyzetek kialakítására. Walid Regragui szövetségi kapitány nem a saját csapata erősségeit akarja kidomborítani ezen világbajnokságon, hanem az ellenfelek játékát elrontani. Horvátország ellen a Luka Modric, Mateo Kovacic, Marcelo Brozovic világklasszis középpálya képtelen volt veszélyes gólhelyzeteket kialakítani; hármójuknak összesen nulla shot assistjük volt (a shot assist olyan passz, amely közvetlenül gólhelyzetbe hozza a csapattársat), Belgium ellen pedig Eden Hazard-t és Kevin De Bruyne-t sikerült teljesen elzárni.

Marokkó négyfős védelméből a balhátvéd Noussair Mazraoui rendszeresen fellépett Sofyan Amrabat mellé a középpályára, így a kettős egyrészt megakadályozta, hogy az egyaránt tízest játszó De Bruyne és Hazard szabadon vehesse át a labdát, másrészt létszámban ugyanannyian voltak a középpályán, mint a 3–2–4–1-es hadrendben felálló belgák. Amrabatnak négy, Mazraouinak hat megelőző szerelése volt a meccsen (megelőző szerelésnek minősül, ha egy játékos megszerzi a labdát, amikor az ellenfél passzolni, beadni vagy lőni akar), miközben De Bruyne csupán 72 százalékos passzpontossággal játszott, Hazard-hoz pedig csak tizennégy passz jutott el. A legbeszédesebb adat mégis az, hogy a marokkói játékosok közül Amrabat (11,21 km) és Mazraoui (10,29 km) futotta a legtöbbet. Belgium egy idő után a szárnyvédőit használta, hogy területet nyisson De Bruynének és Hazard-nak, ilyenkor azonban Marokkó szélső támadói – Sofiane Boufal és Hakim Zijecs – zártak rá a belgák sztárjaira. Marokkó teljesen átadta a kezdeményezést Belgiumnak, de a kulcsjátékosait nem hagyta érvényesülni, így a 37 százalékos labdabirtoklás ellenére, egy rögzített játékhelyzetet és egy belga védelmi megingást kihasználva, 2-0-ra győzött.

Kanada nem képvisel olyan játékerőt, mint Horvátország és Belgium, de Marokkó az észak-amerikaiak ellen is lemondott a labdáról,

a meccs szórakoztató faktorát pedig nullára redukálta: Marokkó 0,51-es xG-ből szerzett két gólt, Kanadának meg ugyan összejött egy 1,22-es xG, de mindössze négy lövése volt, és egy sem talált kaput (a gólja öngól volt). Marokkó a nyolcaddöntőben azzal a Spanyolországgal játszik, amelyet Japánnak sikerült kivédekeznie. De vajon a világbajnokság egyenes kieséses szakaszában is elég lesz csak az ellenfél játékát elrontani?

A szerző Kovács Gábor. az MLSZ adatelemzője.