Kilencvenedik perc. Thorgan Hazard jobbról bekanyarítja a labdát, méghozzá pontosan. Romelu Lukaku érkezik a hosszú saroknál, két méterre a tátongó kaputól, a labda a mellén csattan, majd nem jut át a gólvonalon, és megpihen a visszavetődő Dominik Livakovic kezében. A belga aranygeneráció eltékozolta utolsó esélyét. A Horvátország elleni 0-0 a vörös ördögöknek a kiesést, szakvezetőjüknek, Roberto Martíneznek kapitányi megbízatása végét jelentette.
A nemzetközi versengés túlzottan kiélezett, a világ- és kontinensbajnoki címért küzdő riválisok túl erősek és nagyok, a kiugró eredményekre adódó időablak szűk: 6–8, legfeljebb 10 év. Aztán jöhet a generációváltás, már ha vannak megfelelő utódok. A csúcson vagy a csúcs közelében maradni ennél tovább még a legnagyobbaknak se nagyon sikerül, egy Belgium méretű országnak meg pláne.
Katar után egészen biztosan fiatalítani kell a belga válogatotton, s nem tessék-lássék módon, mint eddig, hanem erőteljesen. A 2000-es évek eleji nagy újjászervezés színvonalát a most a csoportmérkőzések során kieső, ám négy éve bronzéremig jutó válogatott minősíti; a generációváltás sikeres levezénylése pedig azt jelentené, a gépezet még mindig működik. Viszont 2018 hősei – akiknek széles körben osztott vélemény szerint ez volt az utolsó nagy esélyük, hogy valamit nyerjenek – lebőgtek a 2022-es tornán. Ezen némileg szépít az, hogy Fortuna kis segítségével legyőzhették volna a horvátokat, ám a kudarc okozója nem ez volt, hanem a korábban mutatott játék.
A híresen szókimondó Kevin De Bruyne hetekkel a világbajnokság előtt adott nagyinterjút a The Guardiannek. Egy mondata – mely szerint a belga válogatott „túl öreg” a továbbjutáshoz – végigszaladt a világsajtón, és az általa okozott rengések a jelek szerint a nemzeti csapat öltözőjét is elérték. Hasonló kijelentésekért repült az afrikai kontinens egyik legprímább kapusa, Joseph-Antoine Bell a kameruni válogatottból közvetlenül az 1990-es világbajnokság előtt, és került (vissza) a kapuba egy másik klasszis, Thomas N’Kono. De Bruynének ettől nem kellett tartania, mondatai azonban alkalmasak voltak a hangulat rombolására, és valószínűleg volt mit megbeszélni a belga keret válságtanácskozásán. Pedig a középpályás intelligensen érvelt, és nehéz lenne vitatni az igazságát:
Túl öregek vagyunk… Azt hiszem, 2018 volt a mi esélyünk. Jó csapatunk van, de idősödik. Elvesztettünk néhány kulcsjátékost. Jöttek helyettük jó, új futballisták, de még nincsenek azon a szinten, amelyen a 2018-asok voltak
– vélekedett.
Ha a belga válogatott korfájára ránézünk, látjuk, miről beszélt De Bruyne és Eden Hazard, aki szintén utalt arra, hogy négy éve jobb volt a csapat.
Az aranygeneráció törzstagjai közül megmaradtak (az ábra jobb felső sarkában találjuk őket) már mind 30 környékén vagy jóval 30 fölött járnak, többen közülük egyértelműen hanyatlanak. A rotációban gyakran számításba vett emberek – Michy Batshuayitól Thomas Meunierig – nem világklasszisok, és ők is 30 körül vannak. A fiatalok többsége minimális válogatott rutinnal bír, beépítésük – összehasonlítva Romelu Lukakuéval és társaiéval – későn kezdődött meg, nem kaptak elegendő bizalmat.
A 2014-es, brazíliai világbajnokságon már ott volt a belga keretben a mostani vb-szereplők közül kilenc: Thibaut Courtois, Toby Alderweireld, Jan Vertonghen, Axel Witsel, Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku, Eden Hazard, Simon Mignolet és Dries Mertens. Akkor tíz 25 éves vagy fiatalabb kerettag volt a negyeddöntőig jutó válogatottban, s ők összesen 231 válogatottságot számláltak, tehát korukhoz képest igen tapasztaltaknak számítottak, jelentős rutint szereztek. A katari keretben nyolc 25 éves vagy fiatalabb játékos volt, ám válogatottságaik összesített száma csupán 91, és ebből 55 egy emberhez, Youri Tielemanshoz kötődik. Nem mindegy, főleg nem egy világbajnokságon.
Hogy ettől még Kevin De Bruyne a világ legjobb középpályása? Valószínűleg igen. Jó formában és egészségesen Romelu Lukaku a világ elit centerei között van? Minden bizonnyal.
Csak épp De Bruyne az egész vébé alatt alig-alig villant, Lukaku keveset tudott játszani, és akkor is – bár rögtön összeállt vele a támadójáték – a helyzeteket pazarolta, Eden Hazard megint nem csinált semmit, Witselnek vagy Yannick Carrascónak már nem feltétlenül lenne helye a csapatban. A nagy sztárok közül tán Thibaut Courtois volt az egyetlen, aki jó teljesítményt nyújtott, ám Marokkó ellen őt is csúnyán meglepték egy szabadrúgással (illetve kettővel, csak egy gólt les miatt nem adtak meg).
A csapat támadójátéka már a 2021-re halasztott Európa-bajnokságon is döcögött. A 2016-os Eb-n a belgák meccsenként 1,85 xG-nyi helyzetet dolgoztak ki (gólátlaguk 1,8 volt). A 2018-as világbajnokságon 1,66 volt az xG-átlag, de nagyon jól használták ki a helyzeteket (2,29-es gólátlag). A tavalyi Eb-n már csak 1,2 volt az xG-átlag, most pedig az első két meccs után 0,95, ami ezzel a kerettel egyszerűen gyalázatosan rossz. Ne feledjük: a két ellenfél Kanada (1-0) és Marokkó (0-2) volt. Az első két fordulóban a belgák a legrosszabbak között voltak a passzhatékonyságot tekintve ellenfelük térfelén, ami elképesztő a játékoskeret ismeretében.
A harmadik mérkőzéssel sikerült feltornázni a mutatókat, de két és fél meccsen keresztül szürke, bénult, ötlettelen támadójátékot láttunk a belgáktól, akik végül egyetlen szerzett góllal búcsúztak. A támadójáték problémáit mutatja a sikeres kulcspasszok (kreatív, az ellenfél védelmén áthatoló, a támadónak jelentős előnyt biztosító átadások) átlagos száma is: 2016-ban a mutató 5,2-n állt, 2018-ban 3,57-en, a tavalyi Eb-re 1,6-ra esett, most meg 1,3-ra.
A belga válogatott Katarban gyakorlatilag odadobott négy plusz egy félidőt az ellenfeleinek, és túl későn ébredt. Kanada ellen a belgák Courtois bravúrjai, a juharlevelesek rutintalansága és óriási szerencséjük miatt szereztek három pontot, játékuk alapján egyet sem érdemeltek volna. Marokkó ellen azt kapták, amit játékuk alapján érdemeltek: vereséget.
A világbajnokságon három meccset kell játszani a csoportkörben, és mi csak egyet játszottunk igazán. Az első kettőn féltünk, nyomott minket a felelősség. Az járt a fejünkben, hogy kikaphatunk és kieshetünk. Ez végül a továbbjutásunkba került
– magyarázta Martínez.
Horvátország ellen már hiába javult fel a belgák teljesítménye, az ellenfél magasabb kvalitást képviselt az első kettőnél, ez pedig a balszerencsével párosulva 0-0-s döntetlent és kiesést eredményezett. A játékhiánnyal küszködő, sérülésből visszatért Lukaku több meccs megnyerésére elegendő lehetőséget tékozolt el a horvátok ellen, de igazságtalan lenne csak rajta elverni a port, főleg, hogy miután beállt, ugrásszerűen feljavult a belga támadójáték. Az első két mérkőzésen kezdő center, Michy Batshuayi a kanadaiak ellen ugyan gólt szerzett, ám a marokkóiak ellen kiábrándítóan futballozott, és az összjátékban észre sem lehetett venni. Egy egészséges Lukakuval valószínűleg más képet mutattak volna a belgák.
A távozó Roberto Martínezt érheti azért kritika, mert nem hajtott végre időben vérfrissítést. Pedig az erős mérleget hozó (79 mérkőzés, 56 győzelem, 13 döntetlen, 10 vereség, vb-bronz) tréner jobban teljesített, mint elődje, Marc Wilmots, akinek különösen a 2016-os Európa-bajnokság dicstelen végét, a jóval gyengébb walesiek elleni kiesést róhatják fel.
Mondhatjuk azt is, hogy a belga aranygeneráció talán többre vihette volna, ha nem egy közepesnél gyengébb (Wilmots) és egy topligás szinten átlagos (Martínez) edző irányítja. Wilmots csak tűzoltóként próbálta ki magát topligákban (a Schalkét irányította néhány meccsen), Martíneznek jelentős Premier League-rutinja van, ám azt kis- és középcsapatoknál szerezte. De hát a válogatottfutball erről szól:
A belgák 2002 után sorozatban öt világ- vagy Európa-bajnokságról maradtak le. Eközben lezajlott a háttérben a sikertörténetnek bizonyuló futball-újjáépítés, amely kitermelte a mostani gárdát és eredményeit:
- 2014-ben a még rutintalan együttes vb-negyeddöntőt bukott el a későbbi ezüstérmes Argentína ellen
- 2016-ban az esélyesek között számontartott gárda sokkoló vereséget szenvedett Walestől az Eb-negyeddöntőben
- 2018-ban a teljesen beérett válogatott bronzérmes lett a világbajnokságon, az elődöntőt a későbbi világbajnok franciákkal szemben veszítette el
- 2020-ban visszaesett teljesítménnyel a későbbi győztes olaszok elleni meccsen köszöntek el a 8 között az Eb-n
- most pedig már a vb csoportkörében vége lett a dalnak.
Wilmots és Martínez alatt a csapat mérlege 90 győzelem, 21 döntetlen, 19 vereség. Belgium mindkettejük irányítása alatt volt világranglista-vezető. A katari kudarccal a nagy generáció jó néhány tagja valószínűleg elköszön a válogatottól, ha nem is mind – és csak másfél év van a 2024-es Eb-ig. Az edző egészen biztosan távozik, és kérdés, mi lesz a technikai igazgatói poszttal, hiszen Martínez kettős funkciót töltött be a szövetségben. Jöhet az újratervezés, és meglátjuk, Martíneznek igaza lesz-e, hogy van még aranytartalékuk a belgáknak. Abban biztosan igaza van, hogy a mostani törzsgárda fényes örökséget hagy utódaira. Még ha nem is olyan fényeset, mint amilyenben a belgák titkon reménykedtek.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="90" width="408" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
