Az első meccs átkával küzdve: történelmi trenddel dacolnának a németek és az argentinok

A papírforma az, hogy Argentína és Németország továbbjut csoportjából. A papírforma az, hogy Argentína és Németország kiesik már a csoportkörben.

Paradoxon? Talán. Kicsit segít a magyarázat: az első mondat a játékerőre vonatkozik, a második pedig arra, hogy mi vár azokra a válogatottakra a világbajnokságon, amelyek elveszítik első mérkőzésüket. A kétszeres és a négyszeres világbajnok bő 10 százalékos „mentőesélybe” kapaszkodik, a második körben látottak alapján elég szorosan.

Harminckét csapatos „vesztőhely”

Amióta 32 csapattal bonyolítják le a világbajnokságokat, a csoportkörben szinte mindig elhullik egy nagycsapat. Vegyük csak azt a nyolcat (Uruguay, Olaszország, Németország, Brazília, Anglia, Argentína, Franciaország, Spanyolország), amely eddig világbajnoki címet nyert! Az első 32 csapatos tornán, Franciaországban a spanyolok estek ki (igaz, akkoriban ők még csak álmodtak a vb-elsőségről). A 2002-es világbajnokságon rögtön kiesett a címvédő – és regnáló Európa-bajnok – Franciaország. A 2006-os tornán – kivételként – nem hullott el nagycsapat az első körben, bezzeg 2010-ben kettő is (a címvédő Olaszország és az előző döntős Franciaország), 2014-ben pedig három (a címvédő Spanyolország, illetve Olaszország és Anglia). Legutóbb, Oroszországban megint a címvédő átka sújtott le: teljesen váratlanul a németek estek ki a csoportkörben.

Ez a lebonyolítási forma bőven szedi áldozatait,

és bár a torna végén mindig a legszűkebb elit egyik tagja diadalmaskodik, egy-két előzetesen esélyesnek gondolt válogatott gyakran elhullik. Mondhatjuk azt is: arra lehet számítani, hogy legalább egy nagycsapat kiesik már a csoportkörben.

A percepciónk azonban nem feltétlenül ezt súgja. Lehet, azért, mert a világbajnokságok nézőinek derékhada már látta azokat a vb-ket – vagy azokból néhányat –, amelyeken nem történt „óriásölés” a csoportküzdelmek során (1982, 1986, 1990, 1994, 2006). A 24 csapatos világbajnokságok azonban formátumuk miatt kivételnek számítanak: sosem volt olyan könnyű megúszni a csoportkörös botladozást, mint ebben a periódusban.

A „lassan kezdő olaszok” toposza innen ered: emlékezetes módon 1982-ben három döntetlennel jutottak tovább csoportjukból, mielőtt megnyerték volna a vb-t, 1994-ben pedig vereséggel kezdtek, és csak csoportharmadikok lettek, de a döntőig jutottak. Szintén csoportharmadikként ment tovább, és lett később vb-ezüstérmes az NSZK 1986-ban és Argentína 1990-ben. Az olaszok egészen ritka esetből profitáltak (a győzelmet 2 ponttal honoráló rendszerben ez még könnyebb volt), a többieknek pedig segítséget nyújtott az 1986–1994 közötti lebonyolítás, melyben a négy legjobb csoportharmadik is továbbment. Így akár nyeretlenül, förtelmes játékkal és gólkülönbséggel (ld. Uruguay, 1986) is be lehetett jutni a nyolcaddöntőbe. A 32-es lebonyolításban már nem ez a helyzet, egy botlás is végzetes lehet.

Végzetes első meccsek

A jelenlegi rendszerben – hasonlóan az 1958–1978 közöttihez – a csoportkörös kiesés egyik legerősebb indikátora az első fordulós vereség.

A csapatokat megfelező szisztéma kőkeményen bünteti a bukdácsolást, a győzelemért 3 pontot adó rendszer erre ráerősít. Ráadásul a „kicsik” is egyre jobbak a különbségek eltüntetésében. Szaúd-Arábia még nem tud dominálni Argentína ellen (vagy Japán Németország ellen), de végigbírja fejben és fizikailag a mérkőzést, és ha lehetőség van rá, lecsap a hibákra, sőt át tudja venni az irányítást, ha a favorit kezéből kicsúszik a kontroll. Ahogyan Michael Cox (a Daráló és a Stílusok csatája című könyvek szerzője) írta a The Athleticen: ezekből a csapatokból valószínűleg egy ember se férne be erősebb ellenfelük kezdőjébe, ám azzal, hogy redukálták a kialakított helyzetek minősége közti különbséget, megteremtették a lehetőséget a bravúrra.

Sokáig jóval szélesebb volt a „kicsik” és a „nagyok” közti szakadék.

Bár az 1930-as, 1950-es és 1954-es tornán is volt csoportkör, a ma megszokott – négy csapat, körmérkőzés – formátum csak 1958-tól létezik. Ezen a vb-n öt együttes – a felsőbbrendűségének tudatában elutazó, biztos világbajnoki címre számító Argentína, az előző tornán bronzérmes Ausztria, valamint Csehszlovákia, Paraguay és Mexikó – kezdett vereséggel, mind ki is esett. Ezt követően még kétszer – 1970, 1998 – történt meg az, hogy az első körben vesztes csapatok mind ki is estek a csoportmérkőzések során, és sosem volt jó hír egy nyitó botlás. A kivételt az 1982–1994 közti időszak jelenti, amikor a 24-re bővítés higított egy kicsit a mezőnyön, illetve a 24-ből 16 együttest tovább engedő szisztéma nagymértékű könnyítést jelentett. Ez ábránkon is látszik.

Az 1958 és 2018 között lejátszott világbajnokságokon a csoportkörben első mérkőzését elveszítő csapat az esetek 81 százalékában kiesett. És ez az adat úgy jön ki, hogy a 24 csapatos tornák (1982–1994) lehúzzák az átlagot, mert ebben az időszakban a vereségekkel kezdőknek csak a 60 százaléka búcsúzott az első etapban. A mezőny bővítése, majd négy csoportharmadik továbbjuttatása jelentősen csökkentette a rossz kezdés jelentette rizikót.

Ám a 32 csapatos világbajnokságon minden korábbinál végzetesebb az első fordulós vereség: 72-ből 64 csapat esett ki, ez közel 89 százalék. Franciaország (2002), Spanyolország (2014) és Németország (2018) címvédőként szállt el, miután vereséggel nyitott. Igaz, közben a spanyolok 2010-ben elmondhatták magukról: egyedi módon úgy lettek világbajnokok, hogy első találkozójukat elveszítették.

A statisztikával és az első mérkőzés elbukásának rizikójával a csapatok is tisztában lehettek, legalábbis erre a következtetésre jutott a FIFA technikai elemző csapata. A világbajnokság első fordulójában a csapatok majdnem felének 1 alatt maradt a várhatógól-mutatója (xG), a meccsek negyede gól nélküli döntetlennel végződött. Szinte minden együttes nagyon óvatos volt.

A történelmi adatok alapján az első mérkőzést elveszítő csapatok 70 százaléka kiesik a csoportkörben, és minden válogatott tisztában van ezzel. Éppen ezért nem is kockáztat sokat az elején

– vélekedett az egykori remek középpályás, a nigériai Sunday Oliseh, aki a technikai elemzőcsoport tagjaként dolgozik a világbajnokságon. A FIFA számításában a korai (1930, 1950, 1954), nem „klasszikus” csoportkörrel lebonyolított tornák is benne vannak, ezért a kedvezőbb adat.

„Sok csapat öt védővel, nagyon kompakt, zárt csapatjátékkal rukkolt elő. A cél az volt, hogy minimum egy pontot megszerezzenek az első meccsükön, és ha esély mutatkozott rá, megpróbáljanak lecsapni és megszerezni mindhármat” – tette hozzá kollégája, Alberto Zaccheroni. A FIFA szakemberei úgy vélik, a csapatok bátrabbak lesznek a torna során, ahogyan egyre jobban akklimatizálódnak, és a legtöbb világbajnoksággal ellentétben nem fárasztja őket a rengeteg utazás. No meg persze az eredménykényszer is hozzájárulhat a bátorsághoz…

S hogy hány pont kell a 32 csapatos tornán a továbbjutáshoz? Hattal eddig nem lehetett kiesni, és általában minimum négy szükséges a nyolcaddöntőhöz – Chile volt eddig az egyetlen válogatott ebben a formátumban, amely 3 ponttal (3 döntetlennel!) tovább tudott lépni. A németeké lehetett volna a második ilyen csapat, ám Hansi Flick együttese ikszelt a csoportrangadón, így ha továbbjut, akkor azt 4 ponttal teszi.

Az utolsó fordulónak mindkét pocsékul kezdő nagy, Argentína és Németország is eredménykényszerrel vág neki:

az argentinoknak a lengyelek elleni győzelem jelentene biztos továbbjutást (de már egy döntetlen is elég lehet, a vereség viszont mindenképpen kiesést jelent), a németeknek muszáj nyerni Costa Rica ellen, ám még így sincs teljesen a saját kezükben a sorsuk, mert egy spanyolok elleni japán siker hazaküldhetné őket.

Egyik válogatott sem úgy készült, hogy számolgatnia kell…