Akadémiai program, amely elhozhatja a régóta várt sikert Angliának

A Premier League kezdeményezésére 2012-ben létrehozták az úgynevezett Elit Player Performance Plan-t (EPPP), azzal a céllal, hogy minél több saját nevelésű játékos kerüljön az angol élvonalbeli csapatok kereteibe.

Az EPPP konkrét céljai:

• minél több saját nevelésű játékost adni az angol topklubokba
• a játékosok játékperceinek növelése
• az edzőképzés fejlesztése
• egységes és megbízható mérési rendszer létrehozása
• előnyszerzés az utánpótlásképzésben az ellenfelekkel szemben

Az EPPP-nek három fázisa van:

• tehetséggondozás (U9–U11)
• képességfejlesztés (U12–U16)
• átmenet a felnőtt futballba (U17–U23)

A már tíz éve működésben lévő programnak számos hatása volt a Premier League-re. Az egyik ilyen, hogy az angol első osztályú klubok majdnem 2 milliárd fontot invesztáltak a projektbe az elmúlt tíz év folyamán, minek következtében az angol akadémiákon a főállású edzők száma 2012/2013-as évadhoz képest 220 százalékkal növekedett a 2019/2020-as évadra. Emellett a jelentős tőkebefektetésnek köszönhetően az angol akadémiákon a legmodernebb eszközökkel a legújabb módszerek mentén képzik a labdarúgókat.

A program hatása egyértelműen meglátszik azon, hogy az elmúlt években az angol topklubokba hány tehetség robbant be. Elég csak Phil Fodent, Trent Alexander-Arnoldot, Dominic Calvert-Lewin-t, Ben Chilwellt, Reece Jamest, Mason Mountot, Marcus Rashfordot, Declan Rice-t, Bukayo Sakát vagy Jadon Sanchót említenünk.

Ezen felül, ha megvizsgáljuk, hogyan alakult az angol játékpercek száma az elmúlt kilenc év viszonylatában a Premier League-ben, akkor azt tapasztaljuk, hogy az utolsó három évben kiugró adatok voltak.

Angol játékpercek száma a Premier League-ben

A változás mértéke talán nem annyira egyértelmű, mint amennyire várható volt, de érdemes egy lépéssel tovább vizsgálódni. Egy szezonon belül sok tényező (forma, sérülések, kieső- és feljutó csapatok felfogása) befolyásolhatja a hazai játékpercek nagyságát, így érdemes több szezon átlagát vizsgálni, és abból levonni a végső következtetést.

Angol játékpercek száma a Premier League-ben, három szezonos görgőátlag

A görgőátlagokat a statisztikában a kiugró értékek kiigazítására használják, így a valósághoz közelebbi képet kaphatunk a vizsgált helyzetről. Utóbbi ábra alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az EPPP hatására jelentősen nőtt az angol játékpercek száma az angol első osztályú bajnokságban. Emellett ne feledjük azt sem, hogy a program még csak tíz éve működik, vagyis azok a játékosok, aki a kezdetektől (U9) részt vettek a képzésben, még csak most kopogtatnak a felnőttlabdarúgás ajtaján.

Angol játékosok száma az angol első osztályú klubok kereteiben

Ezt remekül alátámasztja az az adat, hogy a legutóbbi idényben rekord számú, 279 angol játékos fordult meg a PL-együttesek kereteiben, vagyis most már kezdenek az EPPP „gyermekei” odakerülni az első csapatok közelébe. Egyébként ez az adat a 2013/2014-es évadhoz képest 68 százalékos növekedést jelent. Ha egy kicsit módosítjuk a mintát, és csak a hat nagy klub (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham) kereteit vizsgáljuk, akkor a szám még szembetűnőbb.

Angol játékosok száma a hat topcsapat keretében

A 2013/2014-es évadban 45, míg a legutóbbi, 2021/2022-esben már 81 angol játékos kapott helyet a nagycsapatok kereteiben, ami 80 százalékos növekedést jelent kilenc szezon alatt.

A fiatal angol játékosok kapcsán fontos megemlíteni, hogy az

esetükben nem csak mennyiségről, hanem minőségről is beszélhetünk.

A 2021-es Bajnokok Ligája döntőjét két angol klub, a Chelsea és a Manchester City vívta egymással. A két kezdő tizenegyben négy angol fiatal, Chilwell, Reece James, Mount és Foden is helyett kapott, közülük hárman végigjátszották a találkozót. Rajtuk kívül az elmúlt években a Liverpoolban szereplő Trent Alexander-Arnold is jelentős szerepet kapott a Bajnokok Ligájában, hiszen 24 éves kora ellenére már három döntőben is pályára lépett, igaz, ezek közül csak egyben volt győztes csapat tagja.

Rajtuk kívül érdemes lehet még megemlíteni a nem Angliában játszó Jude Bellinghamet, aki 19 éves kora dacára fontos sarokköve lehet a vb-n nagy terveket szövögető angol válogatottnak. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy amikor a 17 éves játékos eligazolt a Birmingham City-től a Borussia Dortmundhoz, az angol együttes visszavonultatta a mezszámát, ezzel is azt mutatva, milyen ígéretes játékosról van szó. Bellingham a klubcsapatában és a válogatottban is a 22-es mezszámot viseli, ami sokoldalúságára utal, hiszen tud négyes (védekező középpályás), nyolcas (box-to-box középpályás), de akár tízes (támadóközéppályás) szerepekörben is játszani. Ez a sokoldalúság egyébként az összes fiatal angol játékosra jellemző, elég csak a Josep Guardiola keze alatt a Manchester Cityben a középpálya és a támadósor minden posztján megforduló Phil Fodenre gondolnunk. Bellingham lett egyébként az első 2000 után született játékos, aki gólt szerzett a világbajnokságok történetében.

Tehetségekben tehát nincs hiány az angoloknál, kérdés, a szövetségi kapitány ki tudja-e hozni a keretből a maximumot. A szigetországiak a korábbi években sokszor három védős felállást és reaktív focit játszottak, ami majdnem elhozta nekik a sikert a tavalyi Európa-bajnokságon, de a döntőben vereséget szenvedtek az olaszoktól. Ezt követően némi visszaesés következett be a teljesítményükben, és Southgate pozíciója is megingott.

A legjelentősebb kritika vele szemben az volt, hogy miért nem hagyja ezt a rendkívül tehetséges angol válogatottat játszani.

Hát Irán ellen hagyta…

A korábban alkalmazott három védős felállásról átállt 4-3-3-ra, amelyben két támadó szellemű középső középpályás (nyolcas), Bellingham és Mount segítette a támadásvezetést hol azzal, hogy passzopciót biztosított magasan a társaknak, hol pedig azzal, hogy a második hullámban érkezett a beadásokra. Az angolok első gólját Bellingham éppen egy beadás után szerezte, de korábban, hasonló szituációból volt már egy veszélyes kapura lövése Mountnak is. Ezen kívül a két befelé törő szélső területet tudott nyitni a szélső hátvédeknek, akik felfutásaikkal és veszélyes beadásaikkal támogatták a támadásvezetést. Itt elég megint csak az első gólra gondolnunk, amit a bal oldali szélső védő, Luke Shaw készített elő. Mindezen túl az angolok nem csak a nyílt-, hanem a rögzített játékhelyzetek után is veszélyesek tudtak lenni, köszönhetően a középhátvédek és a középső középpályások fizikai erejének. Persze, egy Irán elleni meccsből nem érdemes messzemenő következtetést levonni, de ha Southgate hagyja játszani a játékosait, megfelelően tűzben tart mindenkit, és a sérülések is elkerülik őket, messzire juthat ez az angol csapat.

A szerző Kocsis Bence, a Magyar Labdarúgó Szövetség adatelemzője.