Portugál dilemma: Ronaldóval vagy nélküle?

Sajtójelentések nem szólnak róla, hogy Fernando Santos mennyire figyelte érdeklődve Ten Hag a Chelsea elleni meccs előtt tartott sajtótájékoztatóját, de tippelni azért lehet: a portugál szövetségi kapitány emelkedő vérnyomással reagált a hallottakra. A Manchester United holland edzője azt közölte, hogy a csapat Tottenham elleni találkozóján Cristiano Ronaldo megtagadta a pályára lépést, mielőtt látványosan az öltözőbe vonult volna. Ráadásul nem is első alkalommal történt ez meg.

A szezon eleje óta Ronaldo körül Manchesterben zajló események sok mindent megmutattak abból, hol tart a játékos az idő közhelyszerű múlásának feldolgozásában: sehol.

A legnagyobb ragadozó még nem látta be, hogy már nem az ő lába a leggyorsabb, nem az ő szeme a legjobb és nem az ő állkapcsa a legerősebb, vagy ha mégis, bele biztosan nem nyugodott, és hiúsága nem is engedi, hogy a világ ne a régi dicsőségének megfelelően kezelje.

Azaz nem tűri, hogy ne legyen minden körülmények között kezdő. Márpedig környezete hallja biológiai órája halk, de mégis feltűnő ketyegését.

Ez a helyzet Fernando Santos lenyelhetetlen és kiköphetetlen dilemmájává válhat, de tegyük inkább múltidőbe: vált.

Az A Bola, Portugália egyik legnagyobb futball-lapja már a spanyolok elleni, szeptember végi Nemzetek Ligája-találkozó előtt „Kevesebb Ronaldo, több Portugália” címmel jelent meg, és számokkal igazolta, hogy a szupersztár elveszítette befolyását a válogatottban, hogy esett a teljesítménye, hogy Bruno Fernandes az igazi vezér, és hogy összességében Ronaldónak a padon kellene kezdenie. Ronaldo aztán a meccs elejétől szerepet kapott, de helyzetei ellenére sem sikerült gólt szereznie, így Portugáliának nem jöhetett össze az elődöntőbe jutást jelentő döntetlen.

Ronaldo 117 gólt ért el a portugál nemzeti csapatban, a lista második helyezettje Pauleta 47 találattal; Ronaldo 191-szer lépett fel a nemzeti mezben, az e tekintetben második Joao Moutinho 146 alkalommal.

Ekkora ikont nem kezdenek csak úgy ki,

úgyhogy állítható: Portugáliában sokkal később került ez a téma a közbeszéd középpontjába mint a klubfutball világában. Pedig a mostani világbajnoki selejtezősorozatban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a portugál futballtörténelem legeredményesebb korszaka, a Ronaldo-éra a végéhez közeledik. Már az írek elleni hazai találkozón, tavaly szeptemberben is furcsa meccset játszott Fernando Santos csapata, ugyanis gyors, földön majdhogynem verhetetlen játékosaival szinte az egész találkozón a beíveléseket erőltetve futballozott Cristiano Ronaldo kétségtelenül kiváló adottságaira apellálva, ahelyett hogy a számára ebben az összevetésben kedvezőbb stílust választott volna. Akkor azonban a 86. és a 96. percben szerzett Ronaldo-fejesgólokkal megmenekült a csapat a kínos pontvesztéstől, Ronaldo pedig ismét megdicsőült. A szerbek elleni, fordulópontot jelentő, hazai környezetben elszenvedett vereség alkalmával semmit nem segített kilencvenperces jelenléte, és ez a tendencia az azóta lejátszott találkozókon csak még élesebben rajzolódott ki: a legutóbbi kilenc válogatott mérkőzése közül csak a Svájc elleni hazai NL-meccsen talált a kapuba.

Közben klasszis teljesítményt nyújtó támadótehetségek sora ül a padon, többek között a neki szánt szerepet mostanra már láthatóan magasabb szinten végrehajtani képes Rafael Leao, akit az olasz bajnokság legjobbjának választottak, és emellett a Ronaldo számára állandó megbízható visszaigazolást nyújtó Aranylabda-szavazáson is a legjobb portugál lett. 2006 óta először előzte meg honfitárs Cristiano Ronaldót (akkor Deco).

Ez mind rendben is lenne, a helyzet egyszerű, le kell ültetni a padra, onnan még sokat segíthet. Hogyan is? Erre adnak választ a szövetségi kapitánynak az angliai események.

Egy álló szobor nem tud ülni.

Ráadásul Ronaldo el sem tudja képzelni, hogy ne kezdjen, és ha kedve tartja, ne játssza végig a meccseket a nemzeti együttesben: az előző 100 válogatott meccséből csak kétszer szállt be csereként, de lecserélni is csak 7-szer lehetett; 4-szer úgy, hogy már legalább 2 gólt szerzett, 2-szer sérülés miatt, egyszer pedig Új-Zéland ellen egy már eldőlt találkozón.

Ronaldo a kezdőben vagy békétlenség. Ennyi lenne Fernando Santos opciója? Körülbelül. Azt ugyanis csak egy nagyon karakteres, konfliktusos tréner tenné meg, ami szakmai szempontból a megoldást kínálná: el sem vinni Ronaldót, aki egoizmusával, befolyásával, rajongótáborával lehetetlenné teszi az ideális felállás végiggondolását. Márpedig Ronaldo a lelkiállapotát, viselkedését és jelenlegi sportolói teljesítményét, meccshiányát figyelembe véve csak visszahúzhatja Portugáliát. Ahogy Petit, a korábbi francia világbajnok az RMC Sportnak fogalmazott: „Ronaldo mindenkit fáraszt, beleértve a csapat szurkolóit és a csapattársakat is. Senki nem akar vele egy öltözőben lenni.” Ez persze a klubban van így, a válogatottnál nagyobb türelem és nagyobb tisztelet venné körül, de egy kirohanására a csapat teljes világbajnoki szereplése mehetne rá.

A történelem legjobb portugál futballistájának leépítését hamarabb kellett volna elkezdeni ahhoz, hogy mellőzése sem a kerethirdetéskor, sem a kezdő tizenegy kijelölésekor ne jelentsen elviselhetetlen kockázatot.

Akad persze példa arra is, hogy egy szövetségi kapitány a legnagyobb sztárjai egyikét hagyja otthon: Luis Aragones a 2008-as Eb előtt felvállalta Raul mellőzését, aztán a kritikák és konfliktusok jelentette vesszőfutás végén kontinenselsőséggel kezdődött meg a spanyol futball aranykora.